Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
o 1978. április 23., vasárnap IJHiWKTlfd KOROSTAJ Irodalmi hagyományaink PETŐFI ÉS CSALÁDJÁNAK BÉKÉS MEGYEI KAPCSOLATAI Oktatói „szolgáltatóház”? Hozzászólás az Élet és Irodalom vitájához Hetek óta szenvedélyes vita folyik az Élet és Irodalomban általában a korszerű iskoláról, az oktatás-nevelés igényéről és feladatairól. Valószínűleg örülnünk kell ennek a vitának, mert ráirányíthatja a figyelmet köznevelésünk jelenlegi gondjaira. Sajnálatos azonban, hogy a közoktatás és köznevelés feladataival és gondjaival ténylegesen foglalkozó pedagógus-társadalom a megengedhetőnél jobban távol tartja magát a véleménynyilvánítástól. Mi lehet ennek az oka? A pedagógia kérdésköreivel való foglalkozás manapság divatos, mondhatnánk úgy is „örökzöld téma’"’. Tulajdonképpen kár lenne ezt kifogásolni, ha valóban a párthatározat szellemében történne. A nagyobb fokú társadalmi érdeklődés felkeltése azonban ellentmondásokat takar, s nem egy esetben szélsőségesen leegyszerűsített következtetésekre is jut. Az új tantervek elkészítésének és kidolgozásának időszakában . az oktatás távlati tervezését irányító pedagógiai szerveknek nemcsak a felhalmozódott * ismeret- anyag szelekciós gondjaival kellett megbirkózniuk, hanem azokkal a szinte naponként újra-, meg újraéledő igényekkel is, amelyek a tennivalókkal egyébként is túlterhelt iskolai munkát egyre- másra elhalmozni igyekeztek. Félreértés ne essék: Az iskola nem szigetelheti el önmagát a mindenkori társadalom napi elvárásaitól sem. Azonban az ésszerű munkamegosztás, valamint a feladatok koordinálása ügyében köteles szót emelni. Csak egyetlen részterületet ragadnánk ki, például az Az osztályfőnöki órák érvényes tanterve a tanévben 33 órából tevődik össze. Az osztályfőnök, mint az adott pedagógiai közösség fontos irányítója ezt a „tanórának” csak meglehetősen szerencsétlenül nevezhető pedagógiai tevékenységi területet valóban legjobb tudása szerint köteles a nevelés szolgálatába állítani. Az érvényes tantervi utasítások azt is következetesen hangsúlyozzák, hogy az osztályfőnök az adott közösség ismeretében lehetőleg minél nagyobb öntevékenységgel szervezze meg munkáját. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a kötelezően előírt mintegy 20—22 témán felül saját belátása szerint foglalkozzék osztályközössége tanulóival. A gyakorlat pedig az, hogy ténylegesen a célszerűen megtervezett és kötelező tematika megbeszélésére sincs elegendő ideje. Azért, mert ha összehívnak ma valahol, valamilyen témakörben egy országos, vagy akár helyi jellegű tanácskozást, nem fejeződhet az be anélkül, hogy ne fogadjon el „ajánlásokat” az iskolákban megvalósítandó feladatokra vonatkozóan. Senki sem vitatja, hogy szükség van például alapvető jogi ismeretekre, a felelősség- teljes családi életre való nevelés alapkövetelményeinek tudatosítására, vagy biztonságos közlekedési szabályok begyakorlására, s ki tudja még hány és hány életismereti tényezőre diákifjúságunk számára. De ezeknek a felelősségét kizárólag az iskolára áthárítani enyhén szólva meglehetősen kényelmes társadalmi gondoskodás és megoldás lenne, márcsak azért is, mert vannak az iskolának valóban olyan feladatai, amelyet csak ő valósíthat meg, feltéve, ha van hozzá elegendő ideje. A szerteágazó feladatok gondjainak puszta hangoztatása nem túl népszerű a pedagógusok körében. Erre szokták József Attila szavaival szólva azt mondani, hogy az „illetékesek” szívükre veszik sok terhüh- ket-gondunkat — vállukra venni nem bolondok, v Ügy véljük, az iskolai oktató-nevelő munka manapság jelentkező egyik leglényegesebb problémája a tartalmi összehangoltság hiányérzete, valamint a társadalmi természetes munkamegosztás kialakulatlansága, esetleg rendkívül alacsony foka. Ilyen körülmények között továbbra is fennállhat annak a veszélye, hogy a legjobb szándékú törekvések is örökös paraléllbe kerülnek egymással, nem is beszélve arról. hogy a kellően át nem gondolt törekvések meg egyenesen keresztezik egymást. Szükséges lenne végre már tisztázni, hogy bonyolult korunk ellentmondásos pedagógiai törekvéseiben ténylegesen mi az iskola feladata és felelőssége! Felerősítheti-e, összegezheti-e a pozitív társadalmi nevelőhatásokat, megszűrheti-e, korrigálhatja-e azokat a nem- kívánatos tendenciákat, amelyeket — tudati szférákról lévén szó — egyszerűen nem is lehet az iskola kapuin kívül rekeszteni? Megvannak- e ehhez ma a feltételei és képességei? Nem elsősorban a tárgyi, hanem a személyi oldalra, valamint az együttműködésre gondolunk. Tud-e ehhez a törekvéshez nemcsak elveket és ötleteket osztogató, hanem a mindennapi kitartó, szívós, olykor bizony pedagógiai kudarcokkal is együtt járó munkában megfelelő, támogató partnereket szerezni? Elsősorban a legelemibb pedagógiai közösségben, a családban, amely sajnálatos módon egyre inkább elhárítja magától a nevelés és az oktatás legelemibb kötelezettségeit is. Mert valljuk be őszintén, manapság már nemigen beszélhetünk a régen oly sokat emlegetett „kettős nevelésről”! Nem a régi értelemben, hanem egyszerűen azért, mert a családok többsége nem szégyelli hangsúlyozni, hogy „nem ér rá nevelni”. A sort persze folytatni lehetne az ifjúsági szervezet partnerkapcsolatainak problémáival is, amely végletesen nem veszi figyelembe a korosztályi jellegzetességeket, s módszereiben különösen a középiskolás korosztály esetében koravénebb a megengedhetőnél. De a tömegkommunikáció csatornái sem összeegyeztetettek legalapvetőbb pedagógiai célkitűzéseinkkel sem. Márpedig ha el akarjuk kerülni, hogy a ma korszerű iskolája pusztán az „oktatói szolgáltatóház” kétes értékű szerepét töltse be, s a jövőben is csak az legyen, ezekkel a gondokkal felelősség- teljesen szembe kell néznünk s meg kell birkóznunk velük. Iskolának is, családnak is, társadalomnak is, meg mindazoknak, akiknek nem lehet közömbös az oktatás és nevelés ügye. Akkor valóban talán nem is csak középiskolás fokon, s úgy, ahogyan József Attila más összefüggésben gondolta, kicsit körmyébben, játékosabban leszünk képesek „taní-tani”. Dr. Takács László Feldmann Tibor: ősárok lomban nem jegyzett ismeretségre is rábukkantunk az Orosházi Újság 1930. szeptember 25.-i számában. A köztiszteletnek örvendő, Orosházán élt 99 éves özv. dr. Perger József né szül. Kelemen Anna halálhírét közölve a lap leírja, hogy az elhunyt „bizalmas körben sokszor megemlítette, hogy Petőfi Sándort személyesen ismerte és egy nagykárolyi lakodalmon táncolt is vele.” A Petőfi-hagyományok ápolása fontos feladatunk, örvendetes, hogy a megyében több helyen (Biharug- rán, Gyulán kettő, Mezőbe- rényben, Okányban, Szarvason) emléktábla őrzi Petőfi látogatásának emlékét, de a leefontosabb az, hogy a költő munkásságát mind jobban megismerjük, versejt olvassuk. Koszorús Oszkár Feldmann Tibor: Kodály Zoltán A múlt század első felének Békés megyéje nem kedvezett az irodalmi törekvéseknek, néhány — főként szarvasi és gyulai próbálkozástól eltekintve nem tudott gyökeret verni olyan szellemi élet, amire a későbbi hagyományok épülhettek volna. A megyében született és itt élő írók-költők, előbb vagy utóbb a szellemi élet centrumába, Pestre mentek. Petőfi nem élt Békés megyében, de baráti szálak fűzték Orlay Petries Somához, mezőberényi rokonához. Elsősorban ennek köszönhetjük, hogy 1842 nyarának- őszének egy részét — miután Pápán befejezte a gimnázium hetedik osztályát — Me- zőberényben töltötte, ahol két verset is írt (Járnak, kelnek sokan zöld erdőben... és K ... Vilmos barátomhoz). Következő évben, majd később még többször visszatért ide. Hatvány Lajos: Így élt Petőfi c. könyvéből nyomon követhetjük a költő életútját. A két vaskos kötet feldolgozza azokat az írásos dokumentumokat, melyek a szemtanúk közlései alapján láttak napvilágot valamelyik újságban, így Petőfi szarvasi, gyomai, gyulai tartózkodásairól is olvashatunk. 1847-ben Herényi Frigyeshez írt Üti leveleiből megtudhatjuk, hogy Szalontáról jőve \Okányban és Körösladányban (itt írta Puszta föld ez, ahol most járok ... c. versét) is elidőzött, és a sáron kívül a kocs- márosokkal is meggyűlt a baja. A több iskolában járt Petőfinek az egész országban sok ismerőse volt, a szellemi élet jeles hazai képviselőit is személyesen ismerte. Nagyra tartotta Vajda Pétert, a szarvasi gimnázium tanárát, kinek halálára verset írt. Ismerte az ugyancsak Szarvason tanító Gregus Ágostot, Horváth Károlyt és Koren Istvánt (aki Aszódon tanította Petőfit). Itt laktak gyermekkori barátai, Delhá- nyi Zsigmond és Sárkány János, de tudjuk azt is, hogy a később Szarvasra kerülő Cancriny Emíliához (Mocs- konyi József né) írta még 1838-ban A hűtlenhez c. versét. Petőfi jó barátja volt a Gyulán lakó Szakái Lajosnak, az ott időzgető Sárosy Gyulának és a Gyulán született Pálffy Albertnek, aki a márciusi ifjakhoz tartozott. Ezekről bővebben Dankó Imre, Czeglédy Imre. ill. Orosz László tanulmányaiban olvashatunk. Négy Szeberényi Lajoshoz írt levele maradt fent, vele később ugyan összekülönbözött. Szeberényi a szabadság- harc bukása után Hódmezővásárhelyre, majd Csabára került reáliskolai tanárnak. 1861-ben Petőfi diákéveire vonatkozóan jó adalékokat írt le Néhány év Petőfi életéből c. munkájában. Szebe- rényinek és a mezőberényi Kiskéri Mihálynak még az emlékkönyvébe is írt pár sort, de jó kapcsolatban volt a herényi jegyzővel, Bonyhai Benjáminnal is. Orlay Petries Somához írt levelei közül nyolcat ismerünk, tudjuk, hogy ennél jóval több volt, melyet Orlay a bukott forradalom után jórészt megsemmisített, ami pedig megmaradt, azt elkobozták. Orlay 1848-ban lefestette a költőt, aztán még több művet készített Petőfiről. A tótkomlósi származású Jankó János daguerotypia után másolta le Petőfi fényképét. 1849 júliusában két hetet Mezőberényben tölt. Levelet fr Aranynak, megírja Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig c, emlékezését, elkezd egy drámát. Megírja még utolsó ismert versét Szörnyű idő... címmel. (Németh László: Petőfi Mezőberényben c. történelmi drámát írt 1954-ben). Mezőberényből indul végzetes erdélyi útjára. Petőfi családjának több tagja lakott megyénkben, vagy kapcsolatban álltak Békés megyeiekkel. Kevéssé ismert az, hogy Petőfi felesége, Szendrey Júlia gyermekkorának kb. négy évét töltötte el megyénkben, miután apját, Szendrey Ignácot Károlyi György oroeháza- mágocsi uradalmába inspektorrá kinevezték. Innen ment tanulni Festetics Vincéné mezőberényi iskolájába. Erről, valamint a költő test- véröccse, Petőfi István, és a költő fia, Petőfi Zoltán Békés megyei tartózkodásáról értékes adalékokat gyűjtött össze és tett közzé Irányi István. Petőfi István 1858- tól 1880-ban történt haláláig Geist Gáspár csákói uradalmának gazdatisztje, Petőfi Zoltán pedig a hatvanas évek közepén rövid ideig a szarvasi gimnázium tanulója volt. Petőfi anyja és apja is Budapesten halt meg, ahol az orosházi születésű Székács József, a kiváló költő és műfordító a Magyar Tudományos Akadémia tagja, mint a pesti evangélikus egyház lelkésze temette el mindkettőjüket. Adataink szerint ő temette el a korán elhunyt Csapó Etelkát is, akihez Petőfi a Cipruslam- bok Etel'ke sírjára c. kötetének szép' verseit írta. Petőfi korai halálát a költő tisztelői nehezen tudták elhinni. Mindig bíztak abban, hogy egyszer majd visszatér. Legendák születtek -róla, különböző újságokban nyilatkoztak azok, akik személyesen ismerték, és talán azok is, akik nyilatkozataikkal a reflektorfénybe szerettek volna kerülni. A mai napig nem tisztázott az, hogy a Békés megyei Híradó 1879. évi 29. számában közölt emlékezésből mi az igazság. Miskey J. Béla ugyanis elmondta, hogy apját — 1849- ben, mikor Orosházán járási főszolgabíró volt — egy reggel felkereste Petőfi Sándor, aki Szalontára igyekezett. Kiderült, hogy kocsisa nem hajlandó a megalkudott fuvart teljesíteni. A főszolgabíró — aki ismerte Petőfit — intézkedett, és a kocsi előállt. Miskey előadja továbbá, hogy apja egyszer Debrecenben is beszélt Petőfivel. Egy másik, a Petőfi-irodaD. Szabó Lajos Krúdy d. u. 1978-ban Áldottak régi szerelmeink áldottak ők kik visszajárnak áldottak azok az alkonyotok amelyből hozzánk találnak Ringó-csípőjük volt-életünk valaha rólunk is álmodtak tavaszi fényből őszi ködbe lépve lebegnek-lobognak — legyenek áldottak KULTURÁLIS MELLÉKLET
