Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-21 / 93. szám
0 1978. április 21-, péntek Műveltség és civilizáció S zavaink, kifejezéseink az idő múlásával átértékelődnek. Annak idején, ha műveltségről volt szó, egyáltalában nem a fejlett országokra jellemző fogyasztási szokásokra, viselkedési módokra gondoltunk — ez utóbbiakat így foglaltuk össze: civilizáltság. Civilizált ember nem köp a padlóra, nem káromkodik, megmossa a nyakát, zsebkendőt használ, cipőt visel és nyakkendőt, házban lakik, lepedő van az ágyában, villamoson, autón, vasúton utazik. E kifejezés — civilizáltság — bizonyára azért kopott ki a szóhasználatból, s mindaz, amit régen jelentett, azért csúszott át a műveltség vagy kulturáltság birodalmába, mert szó szerinti fordítása: „polgárosultság” idegenül, majdnemhogy ellenségesen csengett a mi társadalmunkat építő emberek között. Van azonban ennek az értelem-eltolódásnak egy másik, sokkal érdekesebb és fontosabb gyökere is. Ha műveltségre, s az azt eredményező művelődésre gondolunk, akkor el kell ismernünk, hogy bizonyos szempontból minden emberi tevékenység művelődési tévé. kenység. Pontosabban : minden emberi tevékenység értelmezhető olyan szempontból', hogy milyen viszonyban van az emberi képességek kiművelésével. az egyén személyiségének fejlesztésével. Marx a társadalmi fejlődésfolyamatot úgy jellemezte, hogy az a munkában, a társadalmiságban, a tudatosságban és az univerzalitásban kifejeződő emberi lényeg megvalósulási folyamata, azaz közérthetőbben: ez a fejlődésfolyamat ad lehetőséget minden egyes embernek arra, hogy teljes önmagát létrehozhassa és tetteiben kifejezhesse. Ha így nézzük, akkor valóban művelődési tevékenység az izzó vasdarab kovácsolása éppúgy, mint az ügyészi munka, gyermekorvoslás, vagy éppen az olvasás, a zenélés, a világjáró utazás. Ebhez képest kissé pontosabban így fogalmazhatjuk meg az előbbi, talán túlságosan általánosító gondolatot: művelődés kulturálódás minden olyan tevékenység, amelynek szellemi vonatkozásai gyarapítják az ember tudományos, művésze, ti és mindennapi ismereteit, növelik erkölcsi, esztétikai és egyéb értékeit, az éppen uralkodó társadalmi szokásokhoz alakítják viselkedési normáit. így már csakugyan belefér a „müveit”, a „kulturált” kifejezésbe mindaz, amit annak idején így fejeztünk ki: „civilizált”. S tudományos szemlélődési alapként, a társadalomtudomány területén búvárkodó kutatók számára csakugyan hasznosnak és jónak látszik ez a meghatározás, mert akár deduktív, akár induktív módszert használjanak, akár szociológiai, akár társadalom-ontológiai módszerrel közelítsék meg kutatásuk tárgyát, kitűnően felhasználható s áttekinthető az így megrajzolt térkép. Am ami a hétköznapok életét illeti, nem vagyok biztos benne, hogy hasznos-e lemondani a „civilizált” kifejezésről. Lépten-nyomon halljuk és olvassuk az ilyeneket: „A kulturált utazásért... A kulturáltan viselkedő ember... Az üzletek kulturáltsága ...” Figyeljük meg, hogy sehol és soha nem ezt mondják: ,,A művelt utazásért... A művelten viselkedő ember ... Az üzletek műveltsége (?)...” — így, magyarul beszélve, kultúra helyett az ugyanazt jelentő műveltséget mondva ugyanis nyilvánvalóvá válnék, hogy egyáltalában nem a korábban említett tudományos vonatkozásban hangzanak el ezek a kifejezések. zaz: kár összetéveszteni az ismeretanyagbeli és erkölcsi műveltséget a régi szóhasználat szerinti „civilizáltsággal”. Legalábbis a hétköznapi beszédünkben kár. Az említett kifejezések mindegyikében civilizáltságról volt szó, és nem műveltségről, ezt az értelmi csúsztatást próbáljuk azzal leplezni, hogy műveltség helyett kulturáltságot mondunk. Mert így nem olyan kirívó a kifejezés értelmetlensége. Javaslom a „civilizált” szó rehabilitását ! (kemény) A Az orosházi kamarazenekar előadása „Egy óra a zenekari próbateremben”. Ezzel a címmel tart előadást az orosházi kamarazenekar Pechan Zoltán vezényletével az ifjú zenebarátoknak. A műsorban közreműködik Szabó Andrea zongorán, Inhoff Ede trombitán és Falvay Antal kürtön. Ismertetőt Máriássy István tart. Az előadást április 24-én, 10 órai kezdettél Dombegyházán, 12 órakor Eleken, 25-én 9 órakor Gyo- mán, 11 órakor Dévaványán, majd másnap, 26-án, 9 órai kezdettel Körösladányban, 12 órai kezdettel pedig Vésztőn ismétlik meg. Pedagógus festők kiállítása Április 21-én, pénteken délután 16 órakor Békéscsabán, az MSZMP oktatási igazgatóságán nyílik meg a Békés megyei pedagógus festőművészek kiállítása. A három békéscsabai pedagógus, Lonovics László, Romvári Etelka és Sülé István mellett a békési Görgényi Tamás és Takács István, a gyulai Meskó Anna és Pó- ka György, valamint a me- zőberényi Bartóki József és Várkonyi János festőtanárok képeit látjuk a tárlaton. Az ünnepi beszédet Deák Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőhelyettese mondja. A Ság-hegy lábánál, Oelldömölkön élő Németh Gyula az elmúlt évben elnyerte fafaragásaival a Népművészet Ifjú Mestere címet. Képünkön: az ifjú mester, munka közben (MTI Fotó — Rózsás Sándor felvételei — KS) Iskolaépítők Mezőberényben Nyolc tanterem sorsa a tervezőasztaltól a felépítésig Alig telt el néhány nap Mezőberényben az új kul- túrközpont átadása óta, a községbeliek nem pihennek mégsem. Ojabb, égetően fontos feladat megoldása vár rájuk: fel kell építeniük az új iskolát! A Mezőberény történetéről íródott kötet részletesen foglalkozik az oktatási intézmények múltjával és jelenével. Az 50-es évek statisztikája szerint 21 épületben 39 tanteremben folyt váltakozva a tanítás, és az 1-es számú iskola volt a legszűkösebb, a legkorsze- rűtlene^b. 1951-ben, az egykori nőnevelő intézet helyén, a Wenckheim kastélyba (ahol az 1800-as évek derekán két esztendeig még Szendrey Júlia is tanult) négy tanulócsoportot, nevelői, igazgatói szobát és szertárt költöztettek, később pedig tornateremmel, öltözővel, gyakorlati műhellyel és tankonyhával is bővítették az épületet. A 2- es számú iskola tanterem- helyzete azért volt jobb, mert az otthonul kapott, volt polgári iskola épületében az eredeti 8 tanterem mellett osztályteremnek használták a rajztermet és a fizika-kémia előadót is. 1965-ben megszűntek a tanyasi iskolák: a büngösdi és kereki, az ókerti és kettőskúti gyerekek tanyai diákotthonba költözhettek Berénybe. Hogy hol tartanak ma? Összefűzött jegyzőkönyvek sokasága tanúskodik arról, hogy a 13 ezer lakosú, nagyközség nem nyugodott bele, hogy gyermekeinek száz éve nem épült új iskola! Az utóbbi három évben 300 lakást építettek, tavaly decemberben a vízműtársulás is kimondta a végső szót: „a munka nehezével végeztünk, mert 2 ezer lakásba bevezettük a vizet”. A gázvezeték itt húzódik el ugrásnyira a községtől, de ez az ugrás a következő ötéves terv feladata lesz. A dolgozók többsége évek óta ipari munkás, növekvő igényekkel, jó anyagi alapokkal. S ebben a községben az 1400 iskolás korú gyerek közül igen sok jár nap mint nap olajos padló- jú, dohosodó, egészségtelen tantermekbe. Az iskolaépítésért a herényi vezetők már évek óta osztanak, szoroznak, számolnak és vitáznak. A művelődési ház megálmodásakor az üzemek, tsz-ek, közösségek és a község lakói megmutatták, hogy nem ismernek lehetetlent: a szavuk, a munkájuk építő forintokat ér ! Ismét hozzájuk fordultak tehát az irányítók: a megyei tanács 16 milliót ad az iskolához, de kétmillió forintra még szükség van. „Gyűjtsük össze a hiányzó milliókat!” A tanácsi vezetők és a gazdaságok, ipari üzemek irá26. Manya vigasztalta Pelage- jót, hogy majd csak megjön az a levél, nem vész el, meg hogy minek is írt volna eddig Alka — csak felizgatta volna az anyját, ha egyszer nem volt rendben az igazolványa. Aztán váratlanul felajánlotta: — Hát ha nem bírod kivárni, menessz követet. Egyik lábam ott, a másik meg itt. — Te? A városba? — Mér’ ne? Jól körülnézek. Bízd csak lám. Pelageja jól összeszorította az ajkát — mint mindig, amikor valamit el kellett döntenie. Közben gyors számvetést csinált, mibe kerülhet neki ez a Manya-féle utazás. Negyven rubelbe. Az sok. Majdnem egy egész havi sütödéi fizetés. Másrészt viszont, gondolta, mit számít a pénz? Miért ne áldozhatna a saját nyugalmáért? — Kapsz huszonöt rubelt — mondta puhatolózva Pelageja. — Huszonötér’ a városba? Akkor kocogj magad! — A Nagy Manya fürgén, konyítóinak közös tárgyalásain iMwwww«ww«wwwwwwww>www<w<tw<wwwwwww)<ww)<w<twww)wtw)wtwww<>ttwt)t)WWWWWWWW, született meg a javaslat: a dolgozók 200—200 forinttal járuljanak hozzá az iskola- építéshez. — Téglajegyek segítették a művelődési „palota” felépítését is, szívesen vették, mert tudták mit váltanak* meg a jegyek árán. De amikor az iskolaépítés lehetőségeit latolgattuk, akkor még könyebben nyíltak a pénztárcák — mondja Szűcs Lajos tanácselnök Jó érzéssel meséli a községi összefogást, gondosan vigyázva arra, nehogy valaki kimaradjon a segítők névsorából. Mi csak mutatóba írhatjuk le néhány üzem dolgozóinak támogatását: — A PATEX 240 ezer forintot, az Aranykalász Tsz 228 ezret, a faipari szövetkezet közel 200 ezret ajánlott fel iskolaépítésre. De a lekisebb munmolykodva kezdett számolni az ujján: — A jegy oda- vissza tizenhét ötven. Igaz? Enni-inni is kell, ugye? Meg a kvártély, meg a napidíj, ugye? Igaz, nem az Északi- sarkra megyék — de hát, ugye, egy ilyen öregasszony fázós — vihogott Manya. Kis huzavona után harmincöt rubelben maradtak, nem számítva persze az út- ravalót, amit Pelageja készít. Manya kilenc nap alatt fordult meg a városból — három álló nappal több idő alatt, mint ahogyan megállapodtak —, Pelageja ez alatt a három nap alatt szinte alig aludt. Minden megfordult a fejében. Már a legrosszabbakat gondolta Al- káról. Ráadásul beállt az irtózatos hideg — vajon hol az öregasszony? Könnyedén, vászoncsizmában ment el —, csak nem ment szét az úton? Végre aztán megjött Manya. Bejött — szakasztott olyan volt, mint egy madárijesztő: ellenzős katonai tányérsapka a nagykendőjére nyomva, kétujjas kesztyűje — valami szép szál férfié lehetett — a könyökéig ért, valamiféle bunda, szőrivel kifelé... Egyszóval, gondolta Pelageja, mindent magára húzott, amit a jószívű emberektől kapott. Pelageja egy pillanat alatt újjávarázsolta az öregasz- szonyt: a lábára meleg nemezt a kemencéről, a saját lélekmelegítőjét, amit szintén előre melegített a kemencén, aztán töltött neki egy pohár fehéret. Mint a legkedvesebb, várva várt vendégnek. — Na, mi van vele? — kérdezte türelmetlenül, amikor az asztalhoz ültek. (A szamovár már duruzsolt — harmadik napja, hogy reggeltől estig gőzölgött) — Jól megy néki. Nagy lábon él — szipogott átfagyott orrával Manya, és a hihetőség kedvéért még az agyonfüstölt ujját is felemelte. — Pinecér. — Micsoda, micsoda? — Pinecér, mondom. Szép csillogó tálcával szaladgál. Pelageja elkomorodott. — Jaj, Alka, Alka! Semmi örömünk nincs belőled. Mi jó van abban — tálcával szaladgálni... — De mi rossz lenne? Nem úgy van az ott, mint minálunk — hoci-nesze, és kész. Zeneszóra falnak... — Zeneszóra? — Ha jaj. Esznek, esznek, táncolnak egyet, hogy lerázzák a pocakjukat, aztán visz- sza az asztalhoz... — Csak nem olyan... vendéglőbe’ van, ahol férfiak isznak? Manya biccentett: — Vendéglőbe’. — Na és, hogy van az a lány? Hogy néz ki? •— folytatta a kérdezősködést Pelageja. — Hogy nézne ki... Non piszkos munka... És hogy az mi pénzt zsebre vág... — Ne zagyválj már... Ki vóna ott olyan bőkezű? — Hát sokan vannak a városba’. Hátha még a férfiember felönt a garatra, és valaki riszálja magát előtte... — Riszál ja magát? És Alka is riszál ja? Hogyhogy, mi ütött belé? — Vendéglő — magyarázta hozzáértő képpel Manya. _ Ott az a módi. Szóval, h ogy az emberek minden földi jót megkapjanak a pénzükért... __Hát ez biz’ nem munka, n em ám — mondta bírálóim Pelageja, és nem is annyira az öregasszonyhoz, mint önmagához intézte a kérdést: __ De hát Vlagyik hova tette a szemét?. Hogy-hogy megengedi? Ekkor aztán Pelagejára csak úgy záporoztak a váratlan hírek: Manya Vlagyi- kot nem is látta... Az Alka lakásán nem járt... Hogy’élnek a fiatalok — nem tudja... — Hát akkor, Imi a fenét tudsz? — háborodott fel Pelageja. — Minek küldtelek oda? Vagy tán nem is voltál a városban? (Folytatjuk) kahelyek; boltok, iskolák, a tanács dolgozói is hozzáteszik a magukét, hogy 1980. szeptember 1-én 8 tantermes iskolával gazdagodjon a község. — A Szegedi Tervező Vállalat úgy készítette a terveket, hogy az emeleti tantermek alatt öltözők, mosdók, egyéb kiszolgáló helyiségek biztosították a korszerű feltételeket. Persze az ember mindig elégedetlen, s ha ráadásul joggal, akkor nehéz különválasztani, melyik szeme sírjon, vagy nevessen. Mindjárt megmagyarázom ezt a furcsa kettősséget. Százhetven- öt négyzeméteres tornatermet terveztek az iskolához, de a gyerekek számához, a község igényeihez mérten legalább négyszer ekkora kellene. Ha bármelyik pedagógust, vagy az 1-es számú iskola vezetőit (hozzájuk tartozik majd a 8 tanterem) megkérdezik, milyennek szeretnék látni az új iskolát, így válaszolnak: „nem kacsalábon forgó várat akarunk, hanem minél hamarabb tanítani szeretnénk az egészséges, világos tantermekben !” — Persze a 2-es számú iskola sem mostoha gyereke a tanácsnak, nemrégiben szavaztunk meg 900 ezer forintot az újjáalakításra és a fűtés korszerűsítésére. Idáig jutottunk el 1978. áprilisának közepén. A helyi építőipari szövetkezet pe- * dig már a lebontott régi épületek helyén alapozza az újat. Két esztendő múltán a szeptemberi kapunyitásnál reméljük, hogy a legnagyobb iskolai gondjaink lekerülnek a tanácsi napirendről — mondja bizakodóan a tanácselnök. Bede Zsóka A békési alkotótábor programja A korábbi hagyományok folytatásaként ez év augusztusában 6—20-ig ismét megrendezi a Békés megyei Művelődési Központ és a békési művelődési központ az alkotótábort. A tábor képzőművészeti szekcióját — a megye amatőr képzőművészeinek részvételével — Lóránt János festőművész vezeti majd. A tábor célja: az általános alkotói maeatartás és szemlélet kialakítása, továbbfejlesztése. A tábor vezetősége, a két bét alatt született legjobb munkákat, a Békés város által alapított díjakkal jutalmazza. A megnyitóra augusztus 7-én, a békési művelődési központban kerül sor. Az előzetes tervek szerint 12—13-án négy témakörben hangzanak el előadások: „Modem képzőművészeti irányzatok” ; .Képzőművészeti kritikánk”; „Dél-magyarországi művészeti élet”; és „Általános művészetelméleti, művészettörténeti kérdések” címmel. Az alkotótábor iránt érdeklődők május 10-ig jelentkezhetnek a békési művelődési központban.
