Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-19 / 91. szám

1978. április 19., szerda NÉPÚJSÁG HÉT FILMJEI Színházi premier Békéscsabán Bemard Shaw: A A 30-as években a Metro —Goldwyn—Mayer által ké­szített leghíresebb zenés fil­mekből láthatunk részlete­ket a Hollywood—Holly­wood című filmben. Sok vi­lághírű sztár jelenik meg, énekel, táncol egy-egy nagy sikert aratott filmrészlet­ben ... Az emlékezetes jelenetek parádéjának két remek kon­feranszié ja van: Fred As­taire és Gene Kelly. Újra felidézik a már-már feledés­be tűnő hollywoodi filmvilá­got. Egy olyan mozit, mely csak szórakoztatni akart, fe­ledtetni a valóságot — lát­ványosan, az álomvilág ösz- szes korabeli kellékét felvo­nultatva. A Brigád mozi ve­títi április 20-tól 26-ig. A Szabadság moziban igen változatos műsorral várják a közönséget. Április 20-tól 24-ig a 6 és 8 órakor kezdődő előadásokon egy 1961-ben készült Oscar-díjas olasz film felújítását láthat­juk, a címe: Válás olasz módra. Azt a korszakot idé­24. Egyedül Láda Vahromeje- va, Alka barátnője látogatta meg ezekben a hideg őszi napokban. Beugrott. Vizet is, fát is hozott be, és elmesél­te a falubeli újságokat. Bár, őszintén szólva, Pelageja Li- dát sem nagyon hívta. Mert mikor elment, olyan bánatos lett. Mintha a fényes nap­pal éjszakára váltott volna. Azért nappal Pelageja el­eitotyogott a házban. Külön­ben nappal még feküdni is jobb volt. Napközben oda­kint pezsgett az élet. Hol ló­háton, hol traktoron haladt el valaki az ablak előtt, hol a szomszédasszony csöröm­pölt a vedreivel, amint ví­zért ment a kútra, hol — a legrosszabb esetben — varjú károgott — az is életjel. Éj­szaka azonban, akárha a sírban feküdt volna. Ha éj­szaka netán segítségért kiált — a kutya se hallja meg. Hacsak a részeg Afonyka fényszórója rá nem vetődött volna olykor a komódon álló nikkelezett szamovárokra. Afonyka, ha felönt a ga­ratra, sehol se találja he­lyét. Mint valami sátán, egész éjszaka száguldozik a motorkerékpárján. Utcáról utcára, sikátorról sikátorra. Annak idején, hogy kikelt magából Pelageja, amikor Afonyka az éjszaka kellős közepén elmennydörgött az ablakuk alatt! Kígyót-békát kiáltott a fejére. Bezzeg most, ezeken a hosszú őszi éjszakákon, az egyetlen örö­zi az olaszok életéből, ami­kor még nem ismerték el a válás törvényét. A legrafi­náltabb módszereket eszel­ték ki, elsősorban a férfiak, hogy megszabaduljanak a nemkívánatos feleségtől. Persze a film mondanivaló­ja a hűtlen férfiakról, az unalmas asszonyokról és az ifjú szeretőkről: örökérvényű és általános az egész világon. A rendező: Pietro Gemi olyan kitűnő színészeket foglalkoztat filmjében, mint Marcello Mastroiannit, Dani- ella Roccát és Stefánia Sand- rellit. Ugyancsak 20-tól 24-ig 4 órától mesefilmet vetít a Szabadság mozi, a Rézhe­gyek királynője című szovjet filmet. Az elnök fia című új szov­jet film nálunk is aktuális témát állít a középpontba: a nemzedékek egymáshoz való viszonyát, a távozók és a he­lyüket elfoglalók közötti fe­szültségét. A filmet április 25-től 26-ig a 4 és 6 órakor kezdődő előadásokon vetíti a Szabadság mozi. me az volt, ha az utcában megjelent a részeg motoros... November 7-én Pelageja sem jobban, sem rosszabbul nem érezte magát, mint elő­ző nap. Ezen a napon mégis jóval napkelte előtt talpon volt. Befűtött a kemencébe, lepényt, túrós buktát, mazso­lás húsos palacsintát sütött, halas pirogot készített, az­tán felmosta a padlót, tiszta térítőt tett az aszalra, és ma­ga is rendesen felöltözött. Minden ünnepnél jobban szerette a November 7-ét. Valaha egész nap, kora reggeltől kezdve vidámságtól volt hangos a házuk. Elő­ször is Pavel meg Alka ké­szülődése a felvonulásra, az új ruha felpróbálása — az a legkedvesebb : minden ün­nepre új holmi! —, aztán ti­zenegytől kezdve, mikor a felvonulás az ő környékükre érkezett, jötték a kifagyott nyulak (így nevezte el ma­gában Pelageja a vezetőket, akik beugrottak hozzá le­ereszteni egy-egy kupicával, hogy felmelegedjenek) : Pjotr Ivanovics, a községi tanács elnöke, a kolhozelnök... Per­sze, mindegyik suttyomban, óvatosan, nehogy az embe­rek a szájukra vegyék őket De a házba már tréfálkozva jöttek be. Egyik úgy óbéga- tott, akár egy szerzetes, a másik mekegett, akár a kecske: „Akad-e valaki e házban, aki felmelegítené ki­fagyott testem-lelkem?” Pelageja egész nap az ab­lak előtt ült, oldalt, a füg­1. Shaw életműve már az indulástól kezdve alapvetően antikapitalista, s hosszú írói pályáján eljutott a szocia­lizmus igenléséig, de nem vált a szó szigorú értelmé­ben marxistává. A fiatal ko­rában szegénynegyedbeli pénzbeszedő a legalul élők társadalmi és emberi nyomo­rát naponként látva döbbent rá arra, hogy a hatalma tel­jében csillogó viktoriánus kor Angliája nem más, mint az egyre inkább elzül- lő polgári társadalom orszá­ga, ahol minden emberi és társadalmi kapcsolatot át­sző az üzleti szellem, a pénz a pénzért könyörtelen­ségét álszent képmutatással körítő erkölcsi szétbomlott- ság. A fiatal író világosan felismeri, hogy a színpad cél­ja nem lehet más: vegyen részt a társadalom éssze­rűbb átalakításában. A „ho- gyan”-ig lényegében nem ér­kezik el, de a kor valóságát könyörtelenül bemutatva — a kortárs író, Chesterton sze­rint — „olyan, mint a fe­ketekávé, felizgat és gondol­kodásra ingerel...” Gyönyör­ködtetni sem akar, mert a szórakoztatást is, mint agi­tátoraikat, mondanivalója eszközének tartja. Ezt az elvet mindvégig megtartja, s válik a színpadi kritikai realizmus — Szerb Antal ál­tali megfogalmazásban — végső óriásává. 2. E roppant nagy ívű pá­lyát már első színműve is sejteti, noha ez még nem annyira jellegzetesen shaw-i, mint a már művészileg is érett, a maga sajátos útját járó íróé. „A szerelem árá”-t (talán többet mond a koráb­bi fordítás címe, ha Shaw szarkasztikus humorát vesz- szük figyelembe: „Szerelmi házasság”) még a kritikai göny mögül leskelődve a falu utcájára. Ebben az évben megint nem volt felvonulás. Három évvel ezelőtt egy diáklány belehalt az influenzába (ál­lítólag a felvonuláson át­nedvesedett a lába), és az­óta nem vonulnak végig a falun a piros zászlókkal. Nézte, nézte Pelageja a víg kedvű embereket meg asszonyokat — eggsz nap egymásnak adták a kilincset Anyiszjánál —, felsóhajtott, sírt egy sort, és alkonyaikor, lámpát se gyújtva, ágyba fe­küdt. De még le sem csukta a szemét — lépteket hallott a tornácon, majd csattant az ajtó retesze. Az asszony felült az ágyon. Vajon kinek jutott eszébe ma? A Nagy Manyának. ördögi szeme felparázslott a sötét­ben, a küszöbön. Pelageja csak levegő után kapkodott, nem talált szava­kat: annyira kétségbeejtette a Manya mostani látogatása. Még csak ez hiányzott: elő­re megfontolt szándékkal! — nem pedig csak úgy véletlen nül, ilyen sértést kifundálni! Végre összeszedte minden erejét. — Eltévesztetted a ház­számot? — kérdezte, nem is a saját, hanem valaki más szavaival, amelyeket még a régi társaság valamelyik tag­jától hallott. Aztán eszébe jutott, hogy Manyát ilyesmi­vel nem lehet megsérteni, mire csak úgy záporoztak a becsmérlő szavai Manya fe­jére: — Vagy tán el akarsz dicsekedni a krisztusi ado­mányokkal? Az új holmid­dal? Hogy megy manapság az adakozás? A krisztusi adományok — kendőkből, törülközőkből, vi­seltes gúnyából, kartondara­bokból, báránybőrből, sőt, olykor néhány pénzdarabból álltak — egyszóval mindab­ból, amit a hivők fogadal­realizmus általánosan elfo­gadott formakészletével írja meg, vagyis: az új tartalom — a tartalmát vesztett pol­gári erkölcs — még nem ta­lál új formát. Am ez a na­turalizmus felé hajló techni­ka is jól szolgálta a múlt század végén az írói mon­dandó szenvedélyét: az igaz­ság könyörtelen kimondását. A fogadtatás — mint várha­tó volt — felháborodás, mert sem a nézők, sem a kritika nem szokott hozzá a kor ef­féle ábrázolásához. Éppen ez a felháborodás és visszauta­sító fogadtatás erősítette az írót, hogy első, „kellemetlen” színpadi műve után holtáig megőrizze szuverén helyze­tét korának társadalmával szemben. 3. A darab cselekménye a szabadversenyes kapitaliz­mus máig is érvényben levő legtipikusabb sajátosságát mutatja be: az üzlet minde- nekfölött. A shaw-i szarkaz­mus abban van, hogy hősei mindannyian elfogadják — ki előbb, ki utóbb — a pénz mindenhatóságát életelvként, így a látszatmoralitás spa­nyolfala mögé bújásuk kifelé leplezés ugyan, de befelé egoista önámítás. Ezért a darab konfliktusa — a pénz és a szerelem összeütközése — társadalmi gyökerű, s a megoldás is az: az egyik üzlet beházasodik a másik üzletbe. Igaz, a házasság meglesz a fiatalok között, de — szerelem nélkül, mert a burzsoá merkantilizmus far­kastörvénye az erősebb. Eb­be a konfliktusba törvény­szerűen kívánkozik a pénz­beszedő groteszk, plasztiku­san megrajzolt alakja. Amikor megismerjük, megalázott, ki­szolgáltatott pária, aki alig áll valamivel fölöttébb azok­nál, akitől vaskövetkezetes­séggel behajtja a nyomorta­nyák használatáért járó műkhöz híven a „szentelt” keresztekre aggatták, vagy alájuk raktak. Ezek a „szentelt” keresztek a faluvégeken még a háború alatt kezdtek megjelenni. A lehető legegyszerűbb tákol­mányok. A gyalult és földbe ásott kereszt a legnagyobb ritkaság. Leginkább azt csi­nálják: egy vékony ezüst­vagy erdei fenyő törzsét le­vágják, úgy két-három mé­ternyire a földtől, lekopaszt- ják, mint a tüzelőnek szánt rönköket, aztán belevemek egy keresztfát — egy gallyat, isten tudja, miért, a tövébe dobálnak néhány kődarabot — és kész a kereszt, amely valamiféle keresztség előtti, pogány totemre emlékeztet. A helybeli hitetlenek per­sze, nem maradtak tétlenek — könyörtelenül kivágják a „szentelt” kereszteket. Hát kiirthatja az ember az er­dőt? A Nagy Manya már, isten tudja hány éve, ezekből a keresztekből él. Mint a va­dász a területét, rendszere­sen, minden ünnepen végig­járja a környékbeli kereszte­ket. Pelageja azonban hiába tüzeskedett — dühe lepergett az öregasszonyról. A Nagy Manya nemcsak hogy nem menekült el ész nélkül a házból, mint aho­gyan mindenki megtette vol­na a helyében, de még az arcizma se rándult. Leült a kemencepadkára, a fehér csíkos szövetnadrágja felett a szoknyáját térden felül fel­húzta, keresztbe tette a lá­bát, s a tetejébe még rá is gyújtott. Manyának ez a szemtelen­sége kijózanította Pelageját, különben isten tudja, mi nem történt volna: nála még a rendes emberek sem gyúj­tottak rá anélkül, hogy meg ne kérdezték volna, akkor hogyan is engedte volna meg egy ilyen jöttmentnek! (Folytatjuk) szerelem „tisztességes” lakbért. Kirú­gásának oka: a tömény nyo­mornak e hosszú évek óta szemlélőjében fellobban az emberség szikrája, s az egyik házban megjavíttatja — gaz­dája előzetes beleegyezése nélkül — a balesetveszélyes lépcsőket. A huzamosabb idő után visszatérő volt pénzbeszedő teljesen kicseré­lődött, egykori gazdájánál is ravaszabb „tanítvány” lett: dörzsölt telekspekuláns, aki nemcsak megtanulta, hanem „érti” is a szakmát. Ezután már nem meglepő, hogy az új helyzet még újabbat szül: a tegnap még mindent le­nyelő, a piszkos munkát alá­zatosan végző alkalmazott üzlettárs és „barát” lesz. 4. Hogyan érzékeltette mind­ezeket a bemutató Udvaros Béla rendezésében? Ügy, ahogy a műsorkalauz is meg­nevezi: színműnek értelmez­te a darabot, mert valóban az, hiszen a romantikus in­dítás és a „happy end”-es befejezés keretében komor társadalmi probléma bonta­kozik ki, a helyenként elő­forduló vígjátéki felhangok ellenére is. így a szatirikus elemek is csak addig szatiri­kusak, ameddig a műfaj ter­mészete megengedi. A mon­danivalónak ez a sokoldalú, ökonomikus hangsúlyozása lehetővé tette, hogy az ábrá­zolt kor tipikus alakjai mé­lyen benne gyökerezzenek abban a társadalmi miliő­ben, amely a szabadverse­nyes kapitalizmus arculatát meghatározza. E világos, kel­lően disztingvált értelmezés a rendezés fő értéke. Amivel másabb lehetne, dramatur­giai-technikai probléma. A hosszúra nyúló expozíciót rö­vidíteni lehetett volna (erre lehetőség van), s ezzel dina- mikusabbá vált volna nem­csak az indítás, hanem az egész darab is. A bátrabb dramaturgiai beavatkozás nem kegyeletsértés — még Shaw-t illetően sem —, ha az még jobban érdekét szol­gáló eszköz. Ebből viszont az is következik, hogy egysze­rűbb, szinte jelzésszerű dísz­letekkel gyorsabbá lehetett volna tenni a színváltást, s az első két felvonást egy részbe lehetett volna össze­fogni, hiszen a jellemekhez és a helyzetekhez találóan megtervezett jelmezek ön­magukban is jól érzékeltet­ték a darab társadalmi mi­liőjét. E sok „volna” ellenére is értékes színházi élményt nyújtott a bemutató. 5. A színészek játékukkal megvalósították a rendező elképzelését. Bicskey Károly ára (Sartorius) rideg és cinikus, számító és törtető lakbér­uzsorás figurája kiemelkedő teljesítmény. Tudatosan fel­épített szerepében a pénz mindenhatóságában fölényes biztonságot érző polgár és a maga erejéből felkapaszko­dott — erre hivalkodóan büszke — parvenü volt egy személyben, akinek a pénz mellett a társadalmi „rang” sem közömbös. Zsolnai Jú­lia (Blanche) jellegzetes pol­gárlány volt. A lelke mé­lyéről felszivárgó szentimen- talizmuson felülkerekedik a „józan ész” hűvös tárgyüa- gossága, apja lányává lett — illúziók nélkül. Kárpáti Ti­bor (Trench doktor) az első jelenetekben visszafogottabb volt a kelleténél, később mind jobban élni kezdte sze­repét, s így hitelessé tudta tenni, hogy illúzióvesztése a harc feladása: asszimiláló­dott az új helyzet adta le­hetőségekhez. Gyurcsek Sán­dor (Cokane) a mindent megértő és megmagyarázni is tudó rezonőr szerepében jól hangsúlyozta, ő sem különb a pénzéhes spekulánsoknál, csupán a gentleman-allűr pózában „szalonképesebb” náluk. Körösztös István (Lickcheese) régen játszott ennyire neki való szerepben. Nagy sikerrel alakította a mélyből váratlanul felemel­kedő korfigurát : a maga em­bertelen sorsának tanulsága­in okulva — mintegy má­sik végletként — pöffeszke- dő, fölényes, minden lépé­sét tudatosan kombináló telekspekuláns lett a meg­alázott kis lakbérbeszedőből, aki tudatában van, hogy volt gazdája akarva-akaratlan beszáll az újabb „nagy buli­ba”, mert most már ő is az lett, amire vágyott — part­ner. 6. Az előzőeknek nem ellent­mondva a végére kívánkozik az, amit Benedek Marcell írt: „Ha egy író a jelenben elérte célját, a jövő társada­lom majd kiolvassa művéből azt, amire neki van szüksé­ge.” S ez itt a kérdés! Vajon mit olvashat ki a szocialista társadalom embere ma ebből a darabból? Feltétlenül azt, ami az író szándéka volt. De: kell-e győzködni még ma is a közel száz évvel ez­előtti tőkés társadalom ar­culatáról, antagonisztikus társadalmi-gazdasági ellent­mondásairól nálunk, ahol ez a probléma, amit az író áb­rázol, évtizedek óta tananya­ga az alapfokú szemináriu­moknak? Döntse el a néző! Tóth Lajos Az „isteni” Garbót is viszontlátjuk a Hollywood—Hollywood című filmben ——————————————————————......................­................—------rrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr---------------­F jodor Abramov: Pelageja Körösztös István (Lickcheese) az előadás egyik jelenetében Fotó: Demény Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom