Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-16 / 89. szám

1978. április 16.. vasárnap iQ Fesztnümrzsák A III. országos nemzetisé­gi úttörőfesztivál utolsó ese­ménye, a gála előtt néhány pajtással felidéztük a három nap élményeit. Íme, hogyan látták a gyerekek a jobbnál jobb programokkal zsúfolt békéscsabai fesztivál pillana­tait: Hajósról 25 úttörő érke­zett a fesztiválra, akik né­met nemzetiségi műsort mu­tattak be. Nem egy közülük rutinos fesztiválozóként ér­kezett Békéscsabára. Mikor a legemlékezetesebb pillana­tok felől érdeklődtünk, Dob- ler Jutka szomorú arccal mesélte el mezőkovácsházi szereplésük egyik epizódját : — Tessék elképzelni, le­szakadt a mustra pendl-em, azaz a gyöngyös fityegőm, s a nagy tánc hevében vala­melyikünk kirúgta a szín­padról. Most aztán este, a gálán csak fél fityegővei táncolhatok! Geiger Gabi a versenyfel­lépés egyik kedves jeleneté­re emlékezett vissza: — Teri néni, az egyik vezetőnk, hogy nevessünk, a színpad függönye mögött szamárfü­leket mutatott. El is múlt tőle az ijedtségük. Czifra Gitának az agyag­sípok, babák formazása tet­szett, amit az ifjú iparmű­vészektől tanulhattak a Kö­rös-parton felütött sátrak­nál. A „mestermunkák” ajándékként becsomagolva, útra készen álltak. A fiúk az esti párnacsaták izgalmát mesélték egymás szavába vágva. A nagy dobálás vége az lett, hogy az egyik pár­na kirepült a második eme­leti ablakon. El is csende­sedtek aztán hamarosan. A pilisvörösváriak is né­met nemzetiségi műsorral érkeztek. Hável Andreának a legnagyobb élményt a szoli­daritási est nyújtotta: — Gyönyörű volt, amikor együtt énekeltünk, táncol­tunk! No, és a pilisvörösvári fi­úk? Zelenai Feri: — Este bekentük egymás száját fog­krémmel. Nem is viszünk haza egy cseppet sem. Én még szívesen itt maradnék pár napot! Mogyorós Ilonka a „kaját” dicséri: Jó lett volna min­den, csak nálunk másképp főznek. Itt még a töltött ká­posztába is tejfölt raknak. Nem is tudtuk megenni! A víz pedig? Hát az ihatatlan! Otthon nekiesünk majd az artézi kútnak. Sötétebb bőrükkel, égő fekete szemükkel kitűntek a többiek közül Lazaridisz Costos és Galani Evdoxia görög pajtások: — Jól érez­tük magunkat, sok új barát­ra akadtunk. Cseréltünk jel­vényeket, matricákat és fog­krémet. Ilias Ponce, a három éve Budapesten élő chilei kisfiú remekül érezte magát. Az izgő-mozgó apróság még meglehetősen töri a magyart, de azért jól megérteti ma­gát. Rajongva mesélt a gyu­lai várról és fürdőről. És a közönség? Attól is el volt ragadtatva. — Tetszik tud­ni, itt az emberek felálltak, tapsoltak, s mi tudtuk, tet­szik, amit csinálunk. Pesten meg csak ülnek, és azt hisz- szük, valamit elhibáztunk. A békéscsabai városnézés­ről Bias barátunk szégyen­kezve vallotta be, hogy szé- dülős természet lévén, in­kább arra ügyelt, erősen ka­paszkodjon, s nemigen né­zett ki az autó ablakán. — Azért nagyon jól érez­tem magam. Igazán jóságos, barátságos volt hozzánk mindenki! Majd zöldesen csillogó huncut szemét összehynyo- rítva a fülönbe súgta: — És este volt igazán jó! Tet­szik tudni, bekentük fog­pasztával a kilincset. Aki odaragadt, olyan szépen ká- : romkodott... B. S. E. Véget ért a tavaszi szünet. A diákok újra az iskolapadok­ba ülték, vagy a munkapadok mellé álltak. Képünkön, az orosházi Birkás Imre Ipari Szakmunkásképző Intézet ta­nulói szorgalmasan csinálják munkafeladatukat a MEZŐGÉP orosházi gyáregységének esztergáló-tanműhelyében Fotó: Gál Edit Cseppek a tengerbe Mint utóbb kiderült, téves információnak bizonyult a hír, hogy új klubot adtak át a geszti művelődési házban. Azért, mint a legkószább hímek, ennek is volt valós magva. Április 8-án, a for­radalmi ifjúsági napokra va­lóban új köntösbe bújtatták az addig otthonosnak aligha nevezhető egyik klubhelyi­séget. Az ablakokra új füg­gönyök kerültek, a nyolc kis asztal — apró színes ülőal­kalmatosságokkal körülfogva — szintén az új szerzemé­nyek közé tartozik, s a szé­pen lefestett padlón ma már ízléses szőnyegek futnak vé­gig. * Megifjodott tehát a 24 klubtagot számláló geszti if­júsági klub öreg, korábban csöppet sem vonzó helyisé­ge. Szükség is volt rá, hi­szen a lassan elöregedő fa­luban nemcsak a fiatalok, hanem a művelődési házban működő egyéb kiscsoportok (a most alakuló nyugdíjas­klub, a sakkszakkör és asz­talitenisz-szakosztály, a poli­tikai vitakörök) számára is megfelelőbb feltételeket, kul­turáltabb környezetet bizto­sít. Igaz, a kultúrház hely-, zetén az újjáalakult klubhe­lyiségen kívül még segít va­lamit a néhány éve épült sport- és ifjúsági ház klub- helyisége is, ahol főleg a discoműsorok folynak, vala­mint az általános iskola alag­sorában a remek ötlettel át­alakított sport- és napközi otthonos helyiségek, ame­lyekből az utóbbit egy-egy előadás alkalmával igénybe veheti a művelődési ház is. összefogásban, egymás segí­tésében tehát nincs hiány. De a kultúrház, az 1200 la­kosú község igényeinek — illetve a még ki nem alakult kulturális igények megte­remtéséhez, jelentősebb át­alakuláson kell, hogy ke­resztül menjen. Az igazgató bármennyire lelkes, mindent vállalni akaró ember is, az egy-egy igényesebb rendez­vény tartására, nagyobb kö­zönség megmozgatására al­kalmatlan és elképesztő ál­lapotú színházterem helyze­tén mit sem változtathat. A községitanács a klubhelyiség rendbehozatalához szükséges tízezer forintot sem terem­tette egykönnyen elő. Lehe­tőségeihez mérten pedig, kü­lönösen a kiscsoportos fog­lalkozások megteremtéséért és színvonalának javításáért a jövőben még többet kíván áldozni. A helyi Egyetértés Tsz évente 12 ezer forinttal segít. A Megyei Művelődési Központ pedig egy-egy mű­sor biztosításával. Mindezek azonban csak cseppek a ten­gerbe. Hogy ki tudna segí­teni az öreg kastély kultu­rális gondján, és mi módon, azt nehéz megmondani. De egy dolgot talán érdemes volna figyelembe venni: a zenei, színházi és egyéb ran­gos kulturális eseményektől alaposan távol eső település­ben létkérdés a helyi lehe­tőségek megváltoztatása azért, hogy ott, helyben vál­hasson otthonává a közmű­velődési intézmény e jelen­tősebb megyei kulturális rendezvényeknek. B. S. E. Ü| klub született! Mintegy 40-en vettek részt a nagy eseményen, amelyen a békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház, vala­mint az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda Békés megyei kirendeltsége bábás­kodott: új klub született az ifiházban április 10-én. Ne­vét feladatáról kapta, „Aranyjelvényesek az olim­piára”, vagyis mindazok fel­készülését segíti majd, akik beneveznek a nem kis cél­lal kecsegtető akcióra, és a tét: kijutás a moszkvai olim­piára. Most és a következő klub­esten, április 17-én, az ak­cióigazolványok és a próba­füzetek kiosztására, vala­mint a próbakövetelmények ismertetésére kerül sor. A programot Csáki József disc-jockey műsora teszi tel­jessé, minden második hét­főn. Április 24-én Azsbót Ákost, a békési kajakosok edzőjét látják vendégül a fiatalok, aki „Hogyan ké­szüljünk a vízi túrára” cím­mel tart majd előadást. Az első klubesteken még csak ízlelgetik a részvevők, érde- mes-e jelentkezni, bírják-e teljesíteni a könnyűnek ép­pen nem mondható próbá­kat. Május 8-tól azonban már kialakult gárdával mű­ködik a klub, olyan fiatalok­kal, akik kellő elszántsággal, és persze próbaigazolvány- nval vágnak neki az akció sikeres végrehajtásának. Sok sikert kívánunk hozzá! Rz Ifjúkommunista, a KISZ KB elméleti, politi­kai és módszertani folyóira­tának áprilisi száma különö­sen gazdag tartalommal je­lent meg. A folyóirat „VIT- mozaik” címmel képes öáz- szeállítást közöl, amelyben 1947-től 1978-ig, Prágától Ku­báig — vagyis az első Vi­lágifjúsági Találkozótól az idén nyáron sorra kerülő ha­vannai VIT-ig — színes, ké­pes cikkeket közöl az egyes VIT-ekről. Bakó Éva: „Még nagyon sokáig szeretnék úttörövezető lenni!” Az ifjúsági mozgalomba már úttörőként aktívan be­kapcsolódtam. Az úttörőcsa­patban először őrsvezetőként, majd csapattitkárként tevé­kenykedtem. Még a piros nyakkendőt viseltem, amikor elhatároztam; úttörővezető leszek. Először 8.-os korom­ban bíztak meg egy nálam néhány évvel fiatalabb úttö­rő őrs vezetésével. Örömmel foglalkoztam velük, igyekez­tem a pedagógusok és a gye­rekek elvárásainak eleget tenni. Amikor gimnáziumba kerültem, már tudatosan vál­laltam. hogy az úttörőmoz­galommal való kapcsolato­mat fenntartom; ifivezető le­szek. Ennek egyik oka talán az volt, hogy én magam is nagyon szerettem úttörő len­ni, a másik pedig az, hogy szeretem a gyerekeket, szíve­sen vagyok együtt velük. Az elsők között kerültem be az Orosházán akkor ala­kuló ifiklubba. Itt. az elmé­leti képzésen túl sok tapasz­talatot. ötletet kaptam idő­sebb ifitársaimtól. Jelenleg az orosházi Radnóti Miklós út­törőcsapat egyik 6. osztályos rajának vezetőhelyettese va­gyok, és tanfolyamot vezetek kezdő ifivezetők számára. Szinte általános probléma a kezdő-, és néha még az idő­sebb ifivezetők körében is a megfelelő kapcsolat kiépítése a gyerekekkel. Ezt sem ta­nulni. sem tanítani nem le­het. Nekem sikerült közvet­len baráti kapcsolatot terem­teni velük, ami tulajdonkép­pen a jó együttműködéshez nélkülözhetetlen. Az iskolai és a mozgalmi témákon túl is bármiről szívesen beszél­getek velük, ezt igénylik is. Feltétlenül figyelembe kell venni az életkori sajátosságo­kat is. Mindig szívesen ját­szom a gyerekekkel. Hiszem, hogy ,az ember akkor ját­szik igazán, ha ember — és akkor ember igazán, ha ját­szik.” Fotó: Veres Erzsi Sokan kérdezték már, ho­gyan lehet az ifi- és a KISZ- munkát egyeztetni? Mint „Kiváló Úttörő”, jelentkezé­sem után felvettek a KISZ- be. Négy éve vezetőségi tag­ként veszek részt a gimná­zium Che Guevara KISZ- alapszervezetének munkájá­ban. Felvettük a kapcsolatot egy úttörő közösséggel, így kétszeresen is gyakorlom az útörővezetést. Ifimunkám elismeréséül elnyertem az Or­szágos Elnökség dicsérő ok­levelét és a „Kiváló Ifjúve­zető’ kitüntetést. De ami en­nél számomra is többet je­lent: a gyerekek szeretnek és elismerik munkámat. Itt megtalálom a barátságon ala­puló tekintélyt, a vidámságot, az érzelmi kötődést, példa- mutatást. Az orosházi Táncsics Mi­hály Gimnázium IV. osztá­lyos tanulója vagyok. Az idén érttségizem, de ez nem jelenti azt, hogy véget ér számomra az ifimunka. Még nagyon sokáig szeretnék út­törővezető lenni! Kollégiumi műveltségi versenysorozat Békéscsabán, március vé­gén, a városi KISZ-bizottság felhívása alapján került sor a kollégiumi műveltségi ver­senysorozat utolsó fordulója­ként az irodalmi vetélkedő­re. A versenyben részt vevő csapatok alapos felkészültsé­ge miatt igen nehéz volt a zsűrinek dönteni. Végül a Kulich Gyula Leánykollégi­um végzett az első helyen, a második a MÁV Nevelőott­hon lett, míg harmadik az Achim L. András Kollégium csapatai. A kollégiumok kö­zötti kapcsolat tartalmasab­bá válásához ez a- verseny- sorozat jelentősen hozzájá­rult. A nehéz feladatok hosz- szan tartó felkészülésre ser­kentették a tanulókat, ugyanakkor a résztvevők is új ismeretekkel gazdagabban térhettek haza a vetélkedők után. A versenyen, amelyen szakközépiskolások, szak­munkástanulók és gimnazis­ták vettek részt, reális ké­pet kaphattak a tanulók egymás tudásáról, felkészült­ségéről. A napokban folyik a kol­légiumi élettel kapcsolatos irodalmi pályázatok értéke­lése is, amelyek közül bírá­latra érdemesnek 12 pályá­zati anyagot találtak. Hama­rosan, május elején sor ke­rül a kollégiumi napok ren­dezvénysorozatára Békéscsa­bán, amelyen minden részt­vevő csapat egy-egy rövid műsorral mutatkozik be, és ugyanakkor kiállítást is ren­deznek a kollégiumi szakkö­rökön készített munkákból, a diákok egyéni alkotásaiból. Ezen a rendezvénysorozaton lesz a műveltségi verseny végleges, összesített ered­ményhirdetése is. érzés ez, mintha „konzerv- zenére” táncolunk. Vasárnap esténként so­rakoznak a tinik a békés­csabai Balassi (Megyei Mű­velődési Központ) pénztár­ablaka előtt. A Dzsuvox ze­nekar játszik a nagyterem­ben. — Eddig Orosházán hal­lottak bennünket, de most már a művelődési központ zenekara lettünk — mond­ja Falus László dobos. — Ügy gondoljuk, sogy egyi­künk sem bánja meg ezt a szövetséget. Egy-egy va­sárnapi táncesten, hattól— tízig, két—háromszáz fia­tal is betér mostanában a Balassiba. Felváltva szol­gáltatjuk a zenét Gyebnár Jóskával, aki a discót-ked- velőket szórakoztatja fel­vételeivel. Mi pedig a leg­újabb, a legdivatosabb kül­földi és magyar számokat, s a saját szerzeményeinket játszuk a közönségnek. Deák Tibor basszusgitá­ros a zenekarban, ő mutat­ja be társait: — Mindenki énekel kö­zülünk, a billentyűs hang­szereket Geéb Lajos, a gi­tárt Putnoki István, a fú­vósokat és a congát Csizma­dia Béla szólaltatja meg. Igényes, jó muzsikálást sze- retnén produkálni. A ma­gas színvonalú játékot pe­dig nem külsőségekkel akarjuk pótolni. Ugyanúgy öltözünk, mint a berinümket hallgató fiatalok, nem aka­runk mások lenni. Az ama­tőr zenekarok fesztivál­jain, találkozókon feltétle­nül részt veszünk, nyáron Orosházán, augusztusban Békéscsabán az országos If­jú Gárda találkozón, s más rendezvényeken, Szegeden és Szekszárdon. Csak egy te­lefonba kerül, ha a nyári építőtáborokba hívnak bennünket. Várjuk azt a telefont! Kihallatszik a zene a Luther utcára. Litle Rever Band-, Smoky-számok s a Dzsuvox muzsikája A vér­pezsdítő ritmusok felcsalják az arra járókat. Bede Zsóka A Dzsuvox a Balassiban — Mit szerettek jobban, a discót, vagy az élőzenét? — Nekem mindegy, csak jó muzsika legyen. Nem hagyja ennyiben a választ a fiatalember csi­nos partnemője: — Az az igazi, ha jó zenekart hall az ember tánc közben. Jó, ha látom a zenészsrácokat, milyen lelkesen művelik a muzsikálást. Valahogy jobb

Next

/
Oldalképek
Tartalom