Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-12 / 61. szám

1978. március 12. vasárnap NÉPÚJSÁG II hél két kérdése TELEX BUDAPEST Kádár János, Losonczi Pál és Lázár György táviratban üdvözölte L. I. Brezsnyevet és A. N. Koszigint, a Szal- jut—6 nagy jelentőségű űrre­pülése és az interkozmosz program keretében nemzet­közi legénységgel megvalósí­tott űrsiker alkalmával. A magyar vezetők ugyancsak táviratban üdvözölték Gus- táv Husákot és Lubamir Strougalt abból az alkalom­ból, hogy az interkozmosz program keretében sor került az első csehszlovák űrhajós űrutazására. n ADD1SZ ABEBA Etiópia népe a szabadsá­gért, igazságosságért és a forradalmi átalakulásért ví­vott harcban a szocialista közösség országaira támasz­kodik — jelentette ki Men- gisztu Haile Mariam, az etiópiai ideiglenes katonai kormányzótanács elnöke, amikor fogadta a KGST Etiópiában tartózkodó kül­döttségét. □ LONDON Londonban szombaton folytatódtak az angol—jugo­szláv tárgyalások James Callaghan miniszterelnök és Joszip Broz Tito elnök kö­zött. Az angol—jugoszláv meg­beszélések középpontjában az európai helyzet, az afrikai feszültséggócok és a közel- keleti válság áttekintése áll. Az angol—jugoszláv kétol­dalú kapcsolatok korrektek, Jugoszlávia azonban sürgeti az __ áruforgalom növekvő egyenlőtlenségének felszámo­lását, a Közös Piac diszkri­minációs kereskedelmi poli­tikájának reformját. • □ DJAKARTA Az indonéziai nemzetgyű­lés elnökválasztó ülésének első napján, szombaton to­vább folytatódtak a djakar- tai egyetemisták Suharto-el- lenes megmozdulásai. Az 5,5 milliós fővárosba tízezer ka­tonát vontak össze és több helyen összecsapások történ­tek a katonák és a diákok között. A szombaton letar­tóztatottakkal együtt körül­belül 500 egyetemistát vettek őrizetbe az utóbbi hetek megmozdulásai során. □ MONTREU Görögország és Törökor­szág miniszterelnöke szom­baton a várakozásokat meg­haladó sikerrel fejezte be kétnapos csúcstalálkozóját a Genfi-tó partján levő Mont- reuxban. A szombaton kiadott rövid közlemény szerint a két kor­mányfő „baráti és szívélyes párbeszédet” folytatott, s megállapodott abban, hogy folytatni fogja a két NATO- tagországot elválasztó vitás kérdések — elsősorban a ciprusi probléma — „békés és igazságos megoldását” cél­zó erőfeszítéseit. □ WASHINGTON „Az Izrael katonai bizton­ságával való törődés” az Egyesült Államok közel-ke­leti politikájának egyik leg­fontosabb alappillére — je­lentette ki Carter elnök pén­teken, amikor Ezer Weizman izraeli hadügyminiszterrel ta­nácskozott. A találkozó után tartott sajtóértekezletén Weizman — összefoglalva négynapos washingtoni látogatásának eredményeit — közölte, hogy új izraeli fegyverszállítási kérelmeket terjesztett a kor­mány elé. A 15,5 milliárd dollár értékű izraeli „cso­mag” egyik tétele: újabb 175 korszerű harci repülőgép. Az európai és az afri­kai földrész volt a hét legfontosabb történései­nek színhelye. Belgrád- ban véget ért az Euró- pa-találkozó; Ogadenben talán véget ér a háború Etiópia és Szomália kö­zött. O MIRE MUTAT A BELGRÁDI TALÁLKOZÓ MÉRLEGE? Már-már úgy tűnt, hogy a belgrádi találkozónak nem akar vége szakadni. A Szá- va-palotában százötvenhat napon át tartottak a heves viták, nem egyszer szenvedé­lyektől fűtött szócsaták. Amikor a hét elején úgy látszott, hogy a kompro­misszumos dán javaslatot minden résztvevő elfogad­hatónak tartja, az utolsó percben Málta támasztott ne­hézségeket, s odázta el még két nappal a konferenciazá­rást. A belgrádi találkozó végül is pozitív mérleggel zárult. Ez megnyilvánult abban, amit ténylegesen véghezvitt: a záróközlemény a harminc­öt ország konszenzusával, egyöntetű állásfoglalásával ismét aláhúzta a helsinki el­vek jelentőségét. Am a kon­ferencia eredményessége megnyilvánulhatott abban is, amire nem került sor: a nyugati hatalmak nem vol­tak képesek kierőszakolni tflyan döntéseket, amelyek módosítanák, felülvizsgálnák, vagy továbbímák a Helsin­kiben elfogadott alapok­mányt. Pedig egyes körök mindenáron erre törekedtek, s ezek a próbálkozások nyúj­tották meg a tanácskozás időtartamát, idézték fel több alkalommal a tárgyalások félbeszakadásának veszélyét. Belgrád nem jelentett ugyan lényeges előrelépést, „Isten óvja Ausztriát!” — e szavakkal búcsúzott ma 40 éve Schuschnigg osztrák kancellár utolsó, drámai rá­dióbeszédében. De a függet­len, önálló Ausztria, amely­re a leköszönő kancellár az áldását kérte, épp ezekben a percekben szűnt meg lé­tezni. 1938. március 12-én a fasiszta Németország csapa­tai átlépték az osztrák ha­tárt, s ezzel megvalósult Hit­ler régi vágya, az Anschluss. A bevonuló német csapa­tok mögött persze megje­lent a náci titkos rendőrség, az egész fasiszta elnyomó apparátus. Az osztrák ná­cikkal együttműködve a ha­zafiak tízezreit tartóztatták le, gyilkolták halomra, zár­ták koncentrációs táborba. Maga Schuschnigg is kon­centrációs táborba került, ahol olyan baloldaliak tár­saságában gondolkodhatott a történelem sajátos logikájá­ról, akiket még ő börtönzött be. A kancellár és a kemény diktatúrát gyakorló reakciós osztrák burzsoázia ugyanis maga sem volt ártatlan a tragédia bekövetkeztében : az 1934. évi bécsi munkás­felkelés vérbefolytásával, a munkásmozgalom erejének szétverésével az osztrák függetlenség legjobb erőit, lehetséges szövetségeseit semmisítette meg. A nyuga­ti hatalmak pedig — minde­nek előtt Anglia — híven a spanyol polgárháborúban is alkalmazott politikához, öl­be tett' kézzel nézték Hitler terjeszkedését. Nem bizonyult előbbre lá­tónak a magyar uralkodó osztály sem. A hivatalos Horthy-Magyarország siet­ve üdvözölte az eseményt. Az ország egyik szomszédját felfalta egy nagyhatalom, de nem hozta az európai vi­szonyok rosszabbodását sem. Ami viszont feltétlen ered­mény, ha az európai enyhü­lés ellenfeleinek összponto­sított rohamára utalunk — ilyen támadásoknak éppen a héten lehettünk tanúi a nyu­gatnémet képviselóházban. Változatlanul van lehetőség a feszültség csökkentésére földrészünkön, ám ehhez Tragÿfbkû józanság, • realitás- érzék és együttműködési készség szükséges, s Nyuga­ton fel kell adni a beavat­kozási kísérleteket a szocia­lista országok belügyeibe. Kirajzolódtak az európai menetrend újabb fontos állo­másai is. Három szakértő- tanácskozást tartanak, majd 1978 novemberében összeül a Belgrádhoz hasonló újabb összejövetel, ezúttal a spa­nyol fővárosban. A diploma­ták alaposan böngészhették a naptárat a pontos dátum megállapítása céljából, így az korántsem véletlen. 1980- ban november második keddjén rendezik meg ugyan­is az Egyesült Államokban a következő elnökválasztást, s a madridi találkozó ezután veszi kezdetét. Az időzítés indokoltnak látszik: az ed- digí tapasztalatok szerint az amerikai választási kam­pány finise nem túlságosan alkalmas felelősségteljes megbeszélésekre, jobb Mad­riddal is megvárni azt a bi­zonyos keddet... O VEGET érhet-e A HÁBORÚ AFRIKA SZARVÁNÁL? A katonai helyzet gyöke­resen megváltozott Ogaden­ben. A korábbi szomáli győ­zelmi jelentésekben szerep­lő városkák és oázisok nevei most az etiópiai tudósítások­ban kapnak helyet, egymás után érkeznek a hírek visz- szafoglalásukról. Sziad Bar­re, szomáli elnök — akinek belső helyzete alaposan meg­rendült, a nemzetközi poron­ám Horthynak mindössze ennyi volt a mondanivalója: „Ausztriának Németország­gal történt egyesülése ránk nézve nem jelent mást, csak azt, hogy egy régi jó bará­tunk, akit a békeszerződések lehetetlen helyzetbe sodor­tak, egyesült egy másik régi jó barátunkkal és hűséges fegyvertársunkkal. Ennyi az egész.” Hitler eközben diadalmá­morban úszó, fanatizált, üvöltő tömegnek jelentette be Ausztria annektálását. Ekkor vált először valóság­gá a világhódító rémálom egy része, ekkor hitette el Hitler először a világgal, hogy neki minden sikerül. Akik pedig azt remélték, hogy a fenevad étvágyát ez­zel a konccal csillapították, hamarosan tapasztalhatták : az engedmények csak növe­lik az étvágyát Göring, a kitüntetéseket don pedig elszigetelődött — kénytelen volt beismerni a kudarcot. Egyúttal bejelen­tette, hogy a szomáli erőket kivonják Ogadenből. Más egyebet nehezen tehetne, hi­szen a szomáli csapatok, fegyvereiket hátrahagyva, fejveszetten menekülnek. Etiópia mindig hangsú­lyozta, hogy hajlandó tárgya­lások útján rendezni a Szo­máliával fennálló nézetelté­réseket. Ennek természetesen az a feltétele, hogy a szomá­li erők ne tartsanak meg­szállva etiópiai területeket, Mogadisu mondjon le köve­teléseiről Etiópiával, Kenyá­val és Dzsibutival szemben, s az Afrikai Egységszervezet elvi határozata alapján is­merje el a földrész történel­mileg kialakult határait. Van tehát remény, hogy a straté­giailag olyan fontos vidéken, Afrika szarvánál igazságos rendezéssel befejeződjön az egyre súlyosabb méreteket öltő háborús konfliktus. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet olyan tényezőkre is, amelyek esetleg bonyo­dalmakat idézhetnek elő. Az Egyesült Államok, a jobbol­dali arab országok és más hatalmak nyilatkozatokat tettek, hogy „nem maradnak közömbösek, ha Etiópia meg­sértené a szomáli határo­kat”, vagyis nem zárták ki teljesen a közbeavatkozás lehetőségét. Etiópia egyéb­ként határozottan leszögezte, hogy nem kívánja átvinni a háborút szomáli területre, csakhogy a bizonytalanul kirajzolt határvonalak köny- nyen lehetőséget adnak egy szomáli provokációnak. Nincs kizárva, hogy a bi­zonytalanná vált szomáli ve­zetés a külföldi intervenció kierőszakolásában látná a kiutat. Mindenekelőtt Szomálián múlik tehát, hogy valóban levonja a szükséges követ­keztetéseket balul sikerült kalandjaiból és kellő fele­lősséggel igazi rendezést ke­ressen Etiópiával. és állami posztokat szinte betegesen halmozó birodal­mi jégimarsall az Anschluss éjszakáján egy fogadáson félrevonta a csehszlovák kö­vetet és biztosította arról, hogy országának nincs oka aggodalomra. A követ siet­ve tájékoztatta kormányát a német békeszándékról. Hit­ler pedig még annak az évnek őszén felosztotta Csehszlová­kiát ... Ausztria függetlenségét végül az antifasiszta koalíció győzelme, a Bécset felszaba­dító szovjet hadsereg adta vissza. Az 1955-ben megkö­tött osztrák államszerződés garantálja Ausztria önálló állami létét és örökös sem­legességét. Európa egykori „neuralgikus pontja”, a ná­ci világuralmi törekvések első áldozata ma az Euró­pai biztonság és stabilitás pozitív tényezőjévé vált. Nemes Gábor A Wehrmacht bevonni az osztrák fővárosba — megvalósult az Anschluss (MTI Fotó — KS) Hitler első zsákmánya Negyven éve történt az Nnsehluss HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Gergely napja A Nap kél 6.04 — nyugszik 17.45 órakor A Hold kél 7.42 — nyugszik 21.42 órakor Záporesö, zivatar Várható időjárás ma estig: Eleinte túlnyomóan borult, majd változóan felhős idő. Szórványosan eső, záporeső. Megerősödő, helyenként vi­harossá fokozódó és minde­nütt északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0— plusz 5, legmagasabb nappa­li hőmérséklet általában 7— 12 fok között. (MTI) Holnap: Krisztián napja A nap kél 6.02 — nyugszik 17.46 órakor A Hold kél 8.15 — nyugszik 22.44 órakor ÉVFORDULÓ Százhúsz évvel ezelőtt, 1858. március 12-én halt meg — 54 éves korában — Schöpf-Merei Ágoston, a ki­váló gyermekgyógyász, aka­démikus. Kilencven évvel ezelőtt, 1888. március 13-án született és 51 éves korában, 1939-ben halt meg Anton Makarenko szovjet regényíró, neves pe­dagógus. — MAGYAR NÉPRAJZKU­TATOK AFRIKÁBAN cím­mel a fekete Afrika őstársa­dalmáról és kultúrájáról tart előadást dr. Ecsedy Csaba muzeológus március 13-án, hétfőn este 19 órától Békés­csabán, a TIT Értelmiségi Klubjában. A Néprajzi Mú­zeum munkatársa ez alka­lommal útjai során készített diáit is levetíti az érdeklő­dőknek. — Újjáalakult a ke­VERMESI KÓRUS. A mező­kovácsházi ÁFÉSZ és a ke- vermesi tanács támogatásá­val ismét fellépésre készül­nek a kevermesi kórus tag­jai. Március 8-án este több mint harmincán találkoztak a kórus régi tagjai közül, hogy újjászervezzék az ének­kart. — VÖRÖSKERESZTES VE­TÉLKEDŐ. „A Vöröskereszt kongresszusa nyomában” cí­mű országos ifjúsági vetélke­dő megyei döntője március 15-én, szerdán lesz Békés­csabán, az egészségügyi szak- középiskolában. — A BÉKÉSI KOSÁRFONÓ ÉS HÁZIIPARI SZÖVET­KEZET 18,7 millió forintos fejlesztési alappal rendelke­zik az ötödik ötéves tervben. A beruházási program első szakaszában elkészült az üzem belső úthálózata. — ÜJ NEMZETKÖZI VAS­ÜTI PÁLYAUDVART építe­nek Szabadkán, jugoszláv— magyar közös beruházással. A korszerű pályaudvar ter­vei elkészültek, s építését 1980-ban befejezik. A két or­szág 616 millió dinárt fordít erre a közös beruházásra, amely számottevően meg­gyorsítja majd mind a sze­mély-, mind pedig a teher- áru-forgalmat. A jelenlegi szabadkai vasútállomás 1980- tól csak helyi és jugoszláv belföldi forgalmat bonyolít majd le. — VÍZMŰ- ÉS SZENNY- VÍZTISZTlTÖ-BÖVÍTÉS. Gyulán, az elmúlt évben 88 millió forintos költséggel megépült a városi vízmű má­sodik üteme, valamint a szennyvíztisztító üzem har­madik üteme. Ezzel a városi vízmű napi 15 ezer köbméter jó minőségű ivóvíz szolgálta­tására képes, a szennyvíz- tisztító telep 7 ezer köbmé­ter szennyvíz tisztítására al­kalmas. — GÉPI BERUHÁZÁS. A békéscsabai Városi Tanács költségvetési üzeme tavaly 1,3 millió forintot fordított gépi beruházásra. Az összeg 68 százalékából a szállító- kapacitást bővítették, míg a beruházás többi részét a ne­héz fizikai munkát helyette­sítő gépek és korszerűbb mű­helyberendezésék alkotják. — A MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG Bé­kés megyei intéző bizottsága március 19-én délelőtt 10 órai kezdettel Békéscsabán, a Körös Hotel kistermében küldöttközgyűlést tart, me­lyen az 1977. évi zárszám­adásról, a fegyelmi helyzet­ről és a fogási eredmé­nyekről tárgyalnak. Ez alka­lommal választják meg a MOHOSZ-közgyűlés küldöt­teit is. — AZ IDÉN 25 ÉVES a Du­nai Vasmű folyami kikötője Dunaújvárosban. A negyed század alatt kereken húsz­millió tonna vasércet, kok­szot fogadott. A vízi úton ér­kező szovjet vasérc- és szén- szállítmányok húszezer uszályt töltenének meg, s ez a hajósor, egymás mögé ál­lítva Visegrádtól a Fekete- tengerig érne. — SZARVASI KÖZGYŰLÉS. A Szarvasi Műanyag- és Já­tékkészítő Szövetkezet, a PLASTOLUS, március 18- án, szombaton délután 4 óra­kor tartja éves beszámoló közgyűlését a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet étkez­déjében. — JELMEZES BÁL A SZÖ­VETKEZETBEN. A Körösla- dányi Metakémia Szövetke­zet KISZ-alapszervezete már évek óta hagyományosan megrendezi tavaszi bálját. Az idei mulatságot tegnap, már­cius 11-én tartották. A leg­jobb jelmezek gazdáit most is jutalomban részesítették. LOTTÓ A 10. játékhéten 5 talála- tos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 56 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 136 515 fo­rint. 3 találata 8638 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 443 forint. A két- találatos szelvények száma 322 901 darab, ezekre egyen­ként 15 forintot fizetnek. — KÖZLEKEDÉSI BAL­ESET. Március 10-én, a dél­utáni órákban Békéscsaba külterületén Kiss András, 26 éves békéscsabai lakos ke­rékpárral ittasan közlekedett a csanádapácai úton és hir­telen áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ott, a vele szemben szabályosan közlekedő Bohus János, 30 éves békéscsabai lakos által vezetett személygépkocsinak ütközött. Kiss András kerék­páros könnyebb sérülést szenvedett. — Ugyancsak március 10-én, a késő esti órákban Békéscsaba belterü­letén, a Kazinczy és az Illés- házi út kereszteződésében Veress Mihály, 37 éves bé­késcsabai lakos kerékpárjá­val ittas állapotban közleke­dett, és nem adta meg az el­sőbbséget Tösmagi János bé­késcsabai lakos által veze­tett személygépkocsinak és összeütköztek. Veress Mihály könnyebb sérülést szenve­dett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom