Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-09 / 58. szám

1978. március 9., csütörtök o CÉHESÉI A Skót Kamarazenekar hangversenye Békéscsabán Kedden este a békéscsabai Jókai Színházban hangverse­nyezett a Skót Kamarazene- kar. Ebben a zenekarban igen kiváló együttest ismer­hetett még a közönség. A vo­nósok szép, meleg, tömör hangon muzsikáltak, a fúvó­sok is érzékenyen, simuléko- nyan illeszkedtek bele ebbe a hangzásba: ez biztosította az ideálisan szép, kiegyensú­lyozott kamarazenekari hangzást. A műsor első szá­ma: „Britten: Variációk Prank Bridge témájára’". Britten ezt a művét volt ta­nárainak tiszteletére írta. Ebben a kompozícióban a szerző a zenekari hanghatá­sok szinte minden lehetősé­gét kihasználta. Ennek az előadása igen nagy feladatot jelentene bármelyik zenekar számára, azonban ez a zene­kar ebben a számban sem ismert technikai akadályt. A legnehezebb részeket is csil­logóan, könnyedén, kápráza­tos technikai tudással ját­szotta. A műsor második száma Mozart: B-dúr zon­goraversenye volt. A zongo­raszólót Michell Roll ját­szotta igen nagy sikerrel. Já­tékát a brilliáns technika, mély zenei átélés s nem utolsósorban Mozart stílusá­nak hamisíthatatlan megva­lósítása jellemezte. A műsor befejező száma: Haydn: D­dúr (London) szimfóniája volt. Itt lehetett érezni, hogy mennyire egymásra talált a zenekar és a karmester. Ro- deryCk Brydon mozdulatai világosak, érthetőek! Ezek a mozdulatok azonban nem öncélúak, a fő cél nem a látványosság : a zenekart hagyta muzsikálni. Dirigálá­sával csak akkor avatkozott be a mű megformálásába, amikor az múlhatatlanul szükséges volt. így a muzsi­kusok önfeledten, szívből muzsikáltak, a közönség iga­zi örömére. Igazi haydni lég­kört teremtettek. A békéscsabai közönség melegen ünnepelte a szerep­lő művészeket és felejthetet­len művészi élmény emléké­vel távozhatott a hangver­senyről. A műsorszámakat Laczó Zoltán főiskolai tanár ismertette. Szelényi József Tavaszi „Expresszi­programok A tavaszi hónapok, a jó idő beálltával egyre többen keresik fel Békéscsabán az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Irodát. A növekvő forgalomra, számítva néhány nap múlva befejeződik az iroda most folyó felújítása, így újjávarázsolt falak kö­zött fogadják majd a ven­dégeket. A programokban is lesz­nek új vonások? Erről ér­deklődtünk a napokban Szé- csi Máriától, a kirendeltség vezetőjétől, aki alig győzte felsorolni a tavaszi hónapok turisztikai, sport- és utazási lehetőségeit. A Magyar Természetbarát Szövetség az idén is meg­rendezi hagyományos talál­kozóját. Az Expressz most először biztosít ellátást, szállást a távoli megyékben élő fiatalok részére, erre, az április 8—9—10-én megren­dezésre kerülő vöröskői em­léktúrára. Megyénkből 200 középiskolás, ODK-s diák vesz részt a sportversenyek­ben és szórakozási lehetősé­gekben gazdag 3 napos úton. Április 23-a két jelentős rendezvény időpontja. Mint­egy 200 részvevőre számíta­Látkép a szarvasi holt Körös partjáról Fotó: Béla Ottó nak a megyei tájfutó szö­vetséggel közösen meghirde­tett pósteleki tájfutóverse­nyen. A legjobban szereplő versenyzők — egy fiú és egy lány — részt vehetnek majd az Expressz által má­jus 13 és 14-én szervezett verőcei úton, amelyre eddig 160 természetjárást kedvelő fiatal jelentkezett Békés me­gyéből. Ugyancsak április 23-án, Orosházán gyűlnek össze a megyei KlSZ-bizott- ság, a városi KISZ-bizottság, és az Expressz által közösen meghirdetett motorostalálko­zó részvevői. Az ügyességi verseny után, este beat- koncerten pihenhetik ki az izgalmakat a versenyzők és persze „drukkereik”. Május 7-én indul az „Aranyjelvényesek az olim­piára” mozgalom. A jelent­kezők részére a kirendeltség klubot szervez. A fiatalok hétfőnként jönnek majd össze a békéscsabai ifjúsági házban, ahol a nevezés és felkészülés lehetőségeiről hallhatnak hasznos tanácso­kat orvosoktól és élsporto­lóktól. Ugyancsak nagy si­kerű sportrendezvénynek ígérkezik a május 19—20— 21-re a megyei koordinációs bizottsággal meghirdetett „Viharsarok” autósverseny; amelyen 100 gépkocsi, illetve azok vezetői mérhetik ösz- sze ügyességüket. ! Az idén is megrendezik ;| Pósteleken az Expressz-ko- I cogónapot, amelynek prog- ; ramját kerékpáros- és kis- ! motorkerékpáros találkozó- ! val bővítik az idén. ! Természetesen a jövőben ! is gondoskodik szállás, étke- ; zés és programok szervezé- ! séről — az egyéni igényeket ! figyelembe véve — az iro- I da. Nem egy iskolában kér- ! nek már most egy-két napos I kirándulási tervezetet a ta- ! vaszi szünet idejére. Igen ! népszerűek a Dunántúlra és ! az Északi-középhegységbe ! indított utak. Sok iskola a j határon túlra szeretné vin- ; ni növendékeit, a sarkad- ! keresztúri általános iskolá- ! sok a Magas-Tátrában tölte- ; nek majd négy napot, a gá- ! dorosi iskola 45 tanulója pe- ! dig április 6-tól 5 napot tölt ; a Szovjetunióban, Lvovban, j Ugyancsak a Szovjetunióba, ! Penza megyébe utazik már- j cius 30-án 30 középiskolás diák : kiemelkedő tanulmá­nyi, illetve mozgalmi mun­kájuk jutalmául vehetnek részt ezen a kéthetes úton. A PATEX békéscsabai gyárában a nemzetközi nőnap alkal­mából kézimunka-kiállítást szervezett a szakszervezeti bi­zottság és a Radnóti Miklós Klub. A megnyitó után az ün­nepeltek nagy érdeklődéssel nézegették a szebbnél szebb té­rítőkét, blúzokat Fotó: Veress Erzsi Kismamák találkozója a gyulai megyei kórházban Gyulán, a megyei kórház­ban az egészségügyi szak- szervezet, a párt és a KISZ, valamint a kórház vezetősé­ge első ízben rendezte meg a gyermekgondozási segélyen levő kismamák találkozóját. Az összejövetelre a kórház szépen feldíszített kultúrter­mében március 6-án került sor. Az anyukák gyermeke­ikkel együtt jötték el, akik­nek foglalkoztatását a kór­ház KISZ-esei vállalták. Dr. Buda István főigazgató főorvos beszámolt a gyesen levőknek a kórház életéről, fontosabb eseményeiről. A kismamák pedig elmondták, mit várnak a kórház vezető­ségétől, miben kémek segít­séget, hogy visszatérésük után minél zavartalanabbul bekapcsolódhassanak a mun­kába. Követendő példa, hogy a kórház vezetősége megszer­vezi részükre a szakmai to­vábbképzést, előadások, fog­lalkozások tartását. Ezenkí­vül kirándulásokat is szer­veznek számukra. A meghitt, családias hangulatú találko­zón természetesen nem fe­ledkeztek meg a nőnapról sem, ez alkalomból megaján­dékozták a résztvevőket. Hasznos kezdeményezésnek bizonyult ez a találkozó, mert a gyesen levők érzik, hogy a munkahelyük számít rájuk, segít problémáju­kon és igyekszik visszatéré­süket megkönnyíteni. Szerzői est a Színházbarát Klubban Miskolczy Ottó, a Békés megyei Jókai Színház művé­sze Békéscsabán, az úttörő- és ifjúsági ház nagytermé­ben március 13-án, hétfőn este 7 órakor kezdődő szer­zői estjén költőként mutat­kozik be a békéscsabai kö­zönség előtt. „Türkiz és grá­nát” című szerzői estjén a bemutatásra kerülő szerel­mes verseket a Jókai Szín­ház művészeti: Felkay Esz­ter, Kárpáti Tibor, s a szer­ző tolmácsolják. A műsor­ban a zenei rész összeállító­ja, Kempelen Tünde zongo­rán működik közre. Az es­tet a békéscsabai Színház- barát klub rendezi. A művészek szeretettel vár­nak minden érdeklődő fia­talt. A nők jogait ismerteti a Házi jogtanácsadó februári száma A Házi Jogtanácsadó ez évi 2. (februári) száma a nők jogait ismerteti. A ki­advány a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának közre­működésével készült. A ha­talmas és — a nők fokozódó társadalmi szerepvállalásá­nak megfelelően — mind időszerűbb anyagot három részre tagolva közli: a csa­ládjog, a munkajog, a tár­sadalombiztosítás felől te­kinti át a magyar nők jo­gait, illetőleg dolgozza fel az idevágó konkrét tudniva­lókat. Az idevágó jogszabályok­hoz kapcsolódva felel — töb­bek közt — az alábbi kérdé­sekre: melyek a házastárs jogai és kötelességei a csa­ládban? Mit jelent a mun­kajog szempontjából a hát­rányos megkülönböztetés ti­lalma? Milyen külön sza­badságidők illetik meg az anyákat? Milyen munkajogi szabályok vonatkoznak a tsz-ek női tagjaira? A három fejezet valóságos kisenciklopédiáját adja a nőkre vonatkozó törvények­nek, rendeleteknek, stb. A számot a szokásos — ezenkívül az új vagy új cí­met viselő — állandó rova­tok egészítik ki (Kis értel­mező szótár, Hol intézik?, Üj jogszabályokról röviden, Időszerű teendők, A buda­pestieknek, Jogsegélyszolgá­lat, Változott!, Válaszolunk). Záradékul jelezzük, hogy a márciusi szám a lakásépí­téssel és annak formáival foglalkozik majd. „Házhoz jön” a politika ajd alszunk a télen! — mondogatták még nem is olyan régen a termelőszövetkezeti dolgo­zók, kiváltképp úgy a tava­szi-nyári mezőgazdasági munkacsúcsok idején. „Majd alszunk a télen” sóhajtották fájós derekukat tapogatva az asszonyok a nyitással- metszéssel, kacsolással töl­tött kora tavaszi vasárnapok, a fólia sátrak nyirkos mele­gében töltött kora tavaszi fél éjszakák után. „Úgyis rövidek a nappalok, hosszú­ak az éjszakák, mi egyebet csinálhatánk?” — tették hozzá, mert kellett legalább a reménye annak, hogy egy­szer majd csak kipihenhetik a csontokban ülő fáradtsá­got, kikúrálhatják a szagga­tó derékfájást. Aki ma a falvakat járja, épp úgy nem találja nyo­mát sem az egész téesz-kö- zösséget megosztó betakarítá­si munkacsúcsnak, sem a té­li mormotaálomnak. A ma­gas fokú gépesítés az előbbit jóformán a gépkezelők szűk körére korlátozta, az önbe­rekben végbement lassú — de annál mélyebb — tudati változás, a közélet iránt fo­kozódó érdeklődés pedig még az emlékét is elmosta tán a tyúkokkal fekvés, a téli álom gyakorlatának. Sőt: a tél mindinkább a testi-lel­ki erőgyűjtés, a művelődés és szórakozás, a látókör szé­lesítésének időszaka lett a vidéki ember számára. A lakóhelyi politika, a közügyek iránti érdeklődés megélénkülése feltétlenül összefügg a szocialista de­mokrácia erősítésével, illet­ve szélesítésének igényével. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a lakosság, az állampolgár tájékozottsága az országos és helyi kérdésekben. Ezt a fel­tételt hivatott megteremteni, biztosítani legátfogóbb poli­tikai tömegmozgalmunk, a Hazafias Népfront. Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára nemrég a mozga­lom propaganda- és ismeret- terjesztő tevékenysége leg­főbb időszakának (elölte meg a téli hónapokat. Ezekben a hetekben megélénkült a la­kóhelyi politikai élet, nép­frontesteken és falugyűlése­ken tervezik-szervezik a kö­zeljövőt, a kényelmesebb életkörülményeket, a falusi és városi életmód közelítésé­nek feltételeit — szerte az országhan. Miben is áll a népfront­fórumok igazi jelentősége? Először abban, hogy alkal­mat ad a találkozásra, a vé­lemények kicserélésére a társadalom minden rétegé­nek : munkásoknak, parasz­toknak. értelmiségieknek, pártonkívülieknek és kom­munistáknak, „ingázóknak” és helyben dolgozóknak, szenvedélyes lokálpatrióták­nak és épp csak aludni ha­zatérőknek. Másodszor ab­ban áll e fórumok jelentősé­ge, hogy Valósággal „házihoz viszik” a politikai és gazda­sági információkat. Teszik pedig ezt abból a tényből kiindulva, hogy hazánk fel­nőtt lakosságának jelentős hányada, mintegy három­millió ember — szülési és gyermekgondozási szabadsá­gon levő kismamák, nyugdí­jasok, háztartásbeliek — ki­zárólag a lakóhelyén élhet társadalmi életet. Ezzel a hárommillióval véleményt cserélni', szép terveinkhez tá­mogatásukat megnyerni — ez a népfrontmunka felada­ta. A dolog megértéséhez nem árt emlékeztetni arra. hogy mit jelent a Hazafias Nép­front és az állampolgárok kapcsolata például olyan „istenhátamögötti” vidéke­ken, mint a Szigetköz, Sza- bolcs-Szatmár északi része, az alföldi tanyavidék vagy a Zselicség 150—200 lelkes ap­ró falvai — egyszóval, ahol az összevonás, a körzetesí­tés óta esetleg se tanács, se iskola nem működik! Azok­ról a Vidékekről beszélek, ahol a szocialista demokra­tizmus egyetlen színtere: a népfrontfórum. A lakosság itt kaphat választ a szűkebb haza fejlődésének, ellátásá­nak, az ország vérkeringésé­be való bekapcsolásának kérdéseire; itt esik szó min­denről: a szolgáltatások fej­lesztésének igényeitől-lehető- ségeitöl a bejáró dolgozók problémájáig, a gyermekét­keztetés gondjaitól a szocia­lista életmód kialakításáig, a magán erejű építkezésék ne­hézségeitől a gyermekintéz­mények fejlesztését szolgáló társadalmi összefogásig, a vezetékes ivóvíz biztosításá­tól a kereskedelmi ellátásig. Jogászok és tanácsi vezetők, orvosok és népművelők, írók és pedagógusok, gazdasági szakemberek és a képernyő­ről ismert külpolitikai kom­mentátorok. közéleti vezetők és mezőgazdászok — a sző­nyegen forgó kérdés legjobb szakértői — cserélnek ilyen­kor eszmét-véleményt a helybeliekkel. Az emberek nagy része lo­kálpatrióta, erős szálakkal kötődik szülő, vagy lakóhe­lyéhez; ki községe, faluja történelmi múltjára büszke, ki a felszabadulás óta meg­tett útjára, ki pedig széles­re tárult fejlesztési lehetősé­geire. Ezt a büszkeséget, lo­kálpatriotizmust munkára fogni, a közösség érdekében kamatoztam — ez is a nép­frontfórumok dolga. A népfrontestekhez hason­lóan széles körű, nagy jelen­tőségű esemény a vidék éle­tében: a falugyűlés, aminek ugyancsak most van az ide- jé. Némelyik megyében már- már a „helyi parlament” rangját-tekintélyét vívták ki maguknak. Mi mindenről adhatnak számot ezek a „he­lyi parlamentek!” Közösen elért sikerekről, anyagi-szel­lemi gyarapodásról, járdák kilométereiről, új óvodákról. Tudunk olyan Pest megyei kisközségről, ahol éppen a népfront fogta össze a köz­ségben élő különböző nem­zetiségeket a közös veszély: az árvíz elhárítására. A Vi­harsarokban épp a népfront őrködik a legszigorúbban afelett, hogy egyforma hely illessen magyar, szlovák és román ajkút „a jognak asz-' tálánál”. Dél-Somogyban a Hazafias Népfront helyi ve­zetője köszöntötte azt a fia­tal párt, amelyik elsőnek tör­te át a sok évtizedes nemze­tiségi bizalmatlanság, gyűlöl­ködés falait, összekötve sor­sát az egész életre. (Példá­jukat azóta tucatnyian köve­tik évente.) |alán a televízió volt az első, ami kitágította a falusi otthonok négy falát, s behozta közéjük a nagyvilágot? Talán a mű­szaki fejlődés, a szervezet­tebb munka tette, azáltal, hogy már délutánra véget ér a munka télen a mezőgazda­ságban? Talán a demokra­tizmus iskolája, amit három évtized alatt mégiscsak ki­jártunk, pótolva ezzel az évszázados mulasztást? Vagy egyszerűen a népfront poli­tikája, amely egyaránt utat talál a tudományok dokto­rához és a hívő háziasszony­hoz? Esetleg mindez együtt? Ne kutassuk. Nem ez a lé­nyeg, hanem az eredmény: az okosan kihasznált téli es­ték. a népfront-akadémiák, tanfolyamok, a pezsgő lakó­helyi társadalmi élet, a fa­lugyűlések okosan forró lég­köre — az a politikai kohó, amelyben közös "jövőnk iz- zik-alakul. Nyíri Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom