Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-24 / 71. szám
NÉPÚJSÁG 1978. március 24., péntek Mai tévéajánlatunk: BEKÖTÖTT SZEMMEL Balog váltig állítja, hogy nem érzi magát katonaszökevénynek, hiszen csak haza alkar menni Kaposvárra, vá- rándós feleségéhez. Azonban ezt nehéz elhitetni a menekülő 2. magyar hadsereg hadbíróival. Balog kivégzésére készülnek Ukrajnában. A fiatal asztalos mellé egy káplánt állítanak, a siralom- házba, aki csodálja Balog nagy lelki nyugalmát. A halálba indulót a káplán Kaszap István imájával búcsúztatja. Már bekötött szemmel áll a bitó alatt, amikor légitámadás indul, s a végére Balog nyomtalanul eltűnik. Vajon Kaszap István imája tett „csodát”? Akinek Szentté avatása éppen lefoglalja a második világháború legvérmesebb napjaiban is az egyházat. A káplánt tanúként kihallgatásra kérik. APRÓHIRDETÉSEK Békéscsabán, Illésházi út 5fl. alatt kétszintes, háromszobás, összkomfortos ház, garázzsal, beköltözhetően eladó. _____________ P liszírozást vállalok. Spitzer Dezsőné, 6000 Kecskemét, Rákóczi út 28.______________________ S koda S 100-as, négyéves eladó. Kamut, Nagy Demeter sor 6. szám. ____________________ B ékéscsabán állomás mögött, házrész, beköltözhetően eladó. Érdeklődni : Orosz Jánosné, 4027 Debrecen, Hámár Kató u. 32. ni/io._________________________ 5 0 W-os Fender basszus erősítő, plusz hangfal és Fender basszus gitár eladó. Békéscsaba, Tanács- köztársaság útja 22. I. emelet 3. 30 db birka, 50 mázsa széna, ZC-s Wartburg Limousine eladó. 5516 Körösladány, Alkotmány utca 1.___________ S zarvason tanya eladó, Motyói szőlőkben, II. kk. 72. 2400 négyszögöl földdel, kertészkedésre alkalmas, villany van, kövesút 500 m-re. Érd. : Kalmár János- nál, Szarvas, Vajda u. 47/1.______ K étszobás, összkomfortos ház eladó központi fűtéssel, mellék- épületekkel, 300 négyszögöles telekkel. Gyulavári, Hunyadi u. 2/A. Bórsi Sándor. Ár: megegyezés szerint. ______________________ Zetor pótkocsival eladó. Békéscsaba, Szerdahelyi ll/A.__________ 1979. decemberéig műszaki vizsgázott Warszava 223 eladó. Szarvas, Zrínyi 77.-_______________ Régi Wartburghoz alkatrész és 2 db 570x15-ös, új gumi eladó. Békés n. kér., Katona utca 1. Hobbitelek eladó. Békéscsabán, Körös-parton. Érd. : Békéscsaba, Klapka utca 15.__________________ E gy db K—25-ös Zetor, kis pótkocsival, ekével eladó. Gyula, Kisfaludy u. 50. _________________ Gyula, Nagyökörjárás 9. számú tanya eladó. Érdeklődni: délután 2-től.________________________ F aipari szalagfűrész, szalagcsiszoló, asztali maró, kompresszor, abrtkter eladó. Érdeklődni: Gyula, Béke sugárút 21. Bállá. 18 órától.__________________________ 4 08-as Moszkvics, 1979. év végéig érvényes műszakival eladó. Békés, Kinizsi sor 2.____________ Z P-s 1500-as Lada eladó. Békés- csaba, Beloiannisz utca ll/A. Szoba, konyhás házrész eladó. Békéscsaba belvárosában. Érdeklődni Lencsési út 110. n/9.______ S 100-as Skoda és 1200-as Zsi- guli személygépkocsi eladó. Békéscsaba, Pozsonyi u. 82.______ S zeghalom, Fáy utca 10. szám, B lépcsőház n/4. OTP-s lakás, garázzsal eladó. Érd.: 17 óra után a helyszínen._______________ U I-s Trabant Limousine /eladó. Szarvas, Damjanich u. 49/1. Érdeklődni : délután 2—5-ig.________ M —21-es Volga, 1980. augusztusig érvényes vizsgával eladó. Békéscsaba, Luther u. 18/1. Szendrői. UL-es 412-es Moszkvics eladó. Érd.: Dombiratos, Szabadság 29. Telefon 10._________________________ 1500-as Polski Fiat eladó. Mezőberény, Kum.fi utca 16.___________ V álasztási bárányok, anyajuhok, hasas szamár, speciál állatszállító kocsi eladó. Békéscsaba, Wagner utca folytatása, jobbra harmadik tanya. __________________ B or, saját termésű, minőségi, kapható. Békéscsaba, Gyulai út 31. szám.___________________________ C síkosérben, 600 négyszögöl szántó, gyümölcsös, épülettel, kúttal, sürgősen eladó. Érdek- lődni: Gyula, Thököly u. 3. Négylakásos társasházban, háromszobás, összkomfortos lakás eladó. Gyula, Károlyi M. u. 16/B. Petneházi. Érdeklődni: 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. __________________________ Gyula, Körgát 7. számú ház eladó. Éirdeklődni : Körgát 5. sz. alatt, délután 5 után. _________ G yulán, Mező utcában egy házhely eladó. Érdeklődni : Budai Nagy Antal u. 5._________________ B ékéscsaba központjában összkomfortos lakás üresen kiadó. Címeket „Húsvét” jeligére a békéscsabai hirdetőbe kérem.______ 2 50 négyszögöl beépíthető telek eladó. Békéscsaba vn. kér., (Mezőmegyer) Dohány 1._______ C S rendszámú 353-as Wartburg eladó. Murony, Békési u. 6.______ K ilenc család méh, felszereléssel, sürgősen eladó. Érd. : lehet minden délelőtt 8—1/2 12 óráig, Körösladány, Bethlen tér 1.______ B ékéscsaba HE., Mokri utca 47. számú ház eladó.________________ K ondoroson eladó, kétszobás, családi ház, 300 négyszögöles telekkel és melléképülettel, Fürst S. 22. alatt. Érd.: Cseszkó József- né, 1144 Budapest XIV., Kerepesi utca 140—142., fsz. 12._________ E ladó 1 db k éthenger es, RS traktor. Tótkomlós, Malinovszky utca 39.____________________________ V álasztási malacok eladók. Békéscsaba, Árpád sor 18.__________ M ost műszaki vizsgázott Barkas, a napokban ellős, 6 éves, bőven tejelő tehén és egy könnyű magyar ló eladó. Érd. : Békéscsaba, Apáczai út 8-as km-kőnél, kövesút melletti buszmegállós ta- nya.__________________________ H árom és fél szobás, OTP-s, IV. emeleti, társaslakás kp. és OTP- átvállalással eladó. Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 18. B lh. IV. em. 7. Telefon: 11-364. ötéves Airedale terrier szuka — megváltozott körülményeim miatt — eladó. 1973-ban Budapesten mindkét kiállításon és 1977- ben Békéscsabán kitűnő minősítést kapott. Érkezést kérem előre jelezni. D. Ferenc, Mezokovácsháza, Dózsa Gy. u. 29.______ W artburg 353 de Luxe, 30 000 km-rel, megkímélt állapotban eladó. Gyula, Szegedi Kiss István u. 26.__________________________ E lőhasú tehén, bikaborjúval és hasas üsző eladó. Érdeklődni lehet Csanádalberti, Lenin út 36. sz. alatt._______________________ B ékéscsaba, Wagner utca 51. számú ház eladó. Érd. : bármikon________________________________ U E 81-34 rendszámú, fehér színű Wartburg Limousine, megkímélt állapotban, igényesnek eladó. Farkasinszki András, Szeghalom, Nádasdi u. 2. sz. ________ 8 50-es Fiat, 1980-ig műszaki vizsgázott, felújított karosszériával és 6 db választási malac eladó. Csanádapácai műút, nagykanyari buszmegálló, első tanya.______ C sabaszabadiban 1 hold föld eladó, vagy kiadó. Érd. : Békéscsaba VI., Csiki 32. (Kucsa Mihály) . A Békés megyei Tanács 2. sz. Sütőipari Vállalata, Gyoma, felvesz CUKRÁSZSZAKMUNKÁSOKAT Jelentkezni lehet: Gyama, központi iroda, munkaügyi osztály. 8—16 óráig. 10 vagon lucernaszéna, 10 vagon gyepszéna ELADÓ Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Aranykalász Tsz., Újkígyós, Kossuth út 24. Tel.: 10. Apróbb méretű Desire burgonya olcsón eladó Dunamenti Mgtsz, Apostag. Telefon: Dunavecse: 7. Köszönetnyilvánítás Megtört szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, a Gyulai Sport Egyesületnek, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagyanyánk, testvérünk, GÔG ISTVANNE szül. Horváth Teréz temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel és rész vétnyil vánítá s u k kai fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család Gyula, 1978. márc. hó Köszönetnyilvánítás Megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, külön dr. Gyovai Imre körzeti főorvosnak, körzeti ápolónőnek, a Béke Mgtsz vezetőségének, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk. DÉNES PALNÊ szül. Szokolai Viktória temetésén megjelentek, ravatalára a szeretet virágait elhelyezték, részvétükkel és részvétnyilvánításukkal nagy fájdalmunkat enyhítették, fogadják fájó szívünk hálás köszönetét. A gyászoló család Szentetomya, 1978. márc. hó MUNKAALKALOM A Férfifehérnemű-gyár békéscsabai gyára felvételre keres: varrónőket, vasalónőket, takarítónőket, elektroműszerészt, villanyszerelőt, éjjeliőrt, általános adminisztrátort és gépírót. Az orosházi Oj Élet Mgtsz állandó munkára felvesz ács szakmunkást, kőműveseket és segédmunkásokat, éjjeliőröket, építőipari művezetőt. Jelentkezni lehet: a tsz-központ, beruházási irodánál. ______________ A Békés megyei Vendéglátó Vállalathoz felvételre keresünk mérlegképes vizsgával rendelkező belső ellenőrt, vendéglátó szakképesítéssel rendelkező hálózati ellenőrt, eladót, konyhai segédmunkást, takarítót. Gyulai munkahelyre áru- és anyagraktárost. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Gutenberg utca 3. szám alatt. _______________________________ A KEVIÉP békési főépítésvezetősége raktárost vesz fel vidéki munkahelyre. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet: KEVIÉP, Békés, Verseny litca 4. szám alatt.________________ A Békéscsabai Építőipari Szövetkezet, Vörös Október sor, felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: faipari időelemző-telje- sítményelszámoló, kőműves, asztalos, festő-mázoló, bádogos, villanyszerelő, víz-, fűtésszerelő, parkettás szakmunkások, férfi és női segédmunkások, kubikos brigádok (egy helységből 8—10 fő esetén szállítjuk a dolgozókat) raktáros. Jelentkezni lehet a fenti címen, a személyzeti vezetőnél._____________________________ A Kohászati Alapanyag-előkészítő Közös Vállalat (Békéscsaba, Csorvási út.) rakodógép-segítőt keres, azonnali belépéssel. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a telep vezetőjénél. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagyanyánk, déd- nagyamyánk, anyósunk, PETROVSZKI PALNE szül. Zábovszkl Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönet dr. Kádas Miklós kezelő orvosának és asszisztensnőjének, Püskl Gátlóménak, lelkiismeretes munkájukért. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk kö-' szönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett lérjem, édesapánk, flunk és testvérünk, ANDÔ PÁL temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Május 1. Mgtsz és a Kertészeti és Köztisztasági Vállalat dolgozóinak. A gyászoló család Üdítő ital töltéséhez női és férfi dolgozókat, üzemi takarítót, tehergépkocsivezetőt, lakatos és villanyszerelő szakmunkást, áruszállítót, valamint tmk-segéd- munkást felvesz a Szikvíz- és Szeszipari Vállalat, Békéscsaba, Luther u. 5/B. Dél-Békés megyei „B” kategóriájú, jó termelési adottságú Mgtsz pályázatot hirdet termelés- irányító főagronómus felvételére, felsőfokú végzettséggel és legalább 5 éves nagyüzemi gyakorlattal, és növényvédő szak~ irányító felvételére az előírt végzettség mellett. Fizetés a 19/1977. (V. 25.) MÉM—MÜM.rendelet alapján. Jelentkezés „Sürgős” jeligére a kiadóba. Pályázati hirdetmény. Dombegyház községi Közős Tanács Végrehajtó Bizottságának szakigazgatási szerve pályázatot hirdet a magyardombegyházi körzeti ápolónői állásra. Bérezés szolgálati időtől függően, kulcsszám szerint. Az állás azonnal betölthető. Szolgálati lakás biztosított. Jelentkezést írásban vagy személyesen, a szakigazgatási szerv vezetőjénél kell eszközölni. FELHÍVÁS A Gyulai Dózsa Vadásztársaság felhívja a lakosság figyelmét, hogy 1978. március hó 23. napjától kezdődően április 21-ig mérgezett tyúktojással, a bicerei, nagyfené- ki, ökörjárási, pejréti, sióréti, szabadkai, Szt.-benedeki er- dőrészéken, illetve dűlők területén kártékony szőrmés és szárnyas ragadozókat irt. Kérjük a kirakott tojásokat érintetlenül hagyni. A békéscsabai XVII. sz. AHT felvesz: AUTÓSZERELŐT, KAROSSZÉRIA-LAKATOST, GÉPJÁRMŰ-VILLAMOSSÁGI SZERELŐT, AUTÓFÉNYEZŐT, VALAMINT KARBANTARTÓ KŐMŰVEST Jelentkezni: AFIT Szerviz, Szarvasi út A „Start” Sportszergyártó és Fémipari Szövetkezet, Békés, felvételre keres: — LAKATOST, — BETANÍTOTT LAKATOST, — NŐI MUNKAERŐKET BETANÍTÁSRA, — FESTŐT, — SEGÉDMUNKÁST Jelentkezés: Békés. Verseny u. 3—5., munkaügyi osztály. A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat alábbi szövegű és sorszámú bélyegzője elveszett: Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat Békéscsaba ül. Cserépgyár 4. A bélyegző 1978. február 17-től érvénytelen. Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, Békéscsaba, Szigligeti u. 6. w r Körös menti ÁFÉSZ Vésztő Okáoy Körösújfalu Zsadány Bíharugra Körösnagyharsány Kereskedelmi egységeink bő áruválasztékkal állnak a kedves vásárlók rendelkezésére. Vendéglátó-egységeinkben kellemesen szórakozhatnak. Szövetkezeti tagjainknak, vásárlóinknak és valamennyi dolgozónknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk Körös menti ÁFÉSZ Igazgatósága A Hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat orosházi munkahelyre felvesz „D” kategóriás gépkocsivezetttket ós takarítónőket Jelentkezés: Orosháza, Temető u. 2. > Szellőző Müvek 3. sz. gyáregysóge, Sarkad, a megrendelők rószóre felkínál folyamatosan 400 nó/hó karusszel-esztergapadi szabadkapacitást, lekötésre. Elfordulási átmérő: 1400 mm Óradíj: 360 Ft Továbbá 600 tonnás hidraulikus présünkre kapacitáslekötést veszünk fel. A gép helye: Hajdúnánás, 2. sz. gyáregység A beüzemelés időpontja: 1978. július 15. Jelentkezés: telefonon: 21 ' telexen: 83215 levélben: 5720 Sarkad T. 5. személyesen: 07 órától 15.15 óráig Ügyintéző: Szabó István főmérnök, Molnár László term. ov.