Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-19 / 67. szám

1978. március 19., vasárnap o Harisnyagyár KISZ­védnökséggel Békés megyében az ipar­fejlesztésre, ipartelepítésre kijelölt egyik körzet a Sár­rét. A dinamikusan fejlődő Szeghalam nagyságánál és vonzáskörzeténél fogva en­nek a központja. Az elmúlt év végén újabb jelentős be­ruházás kezdődött ,a nagy­községben ; hozzáláttak a Budapesti Harisnyagyár szeghalmi telepének építésé­hez, melynek kivitelezési költségéi meghaladják az 52 millió forintot. A járásban kiemeltként kezelik ezt a beruházást, amely felett véd­nökséget vállaltak a nagy­község és a környező tele­pülések KISZ-esei. Szeghalmon tartotta ala­kuló ülését a védnökség ope­ratív bizottság. —Az első ütemben készül egy kétezer négyzetméternyi üzemcsarnok. A védnökség­gel az első rész, vagyis egy ezer négyzetméternyi csar­nokrész december 31-e he­lyett már szeptemberben el­készül — sorolja Gyarmati Irén, a KISZ járási bizott­ságának titkára. Mindez azt jelenti, hogy a most ideiglenes munkahelyen dolgozó 140 lány és asszony az év végére korszerű üzem­csarnokban dolgozhat, ugyanakkor ,az első ütem be­fejeztével újabb 250 nőt tud­nak foglalkoztatni a köny- nyűipar ezen ágazatában. A munkák gyorsítására építőtábort szerveznek. Olyan fiatalokat irányítanak a be­ruházáshoz dolgozni, akik szakmai képzettségüknél fogva segítik a kivitelezőt, vagyis az ÉPSZER Vállala­tot. Az építőtábort két-, há­romhónapos turnusokban szervezik, egy-egy ' időszak­ban mintegy 30 ifjúkommu- nista vesz részt a munká­ban. A gyártelep teljes elké­szültével és üzembe helye­zésével, vagyis 1980-ban újabb 400 szeghalmi és kör­nyékbeli nőnek tudnak munkát biztosítani. A beru­házáson védnökségi napokat is szervez a KISZ. Az elsőre április 22-én kerül sor, ami­kor is VIT-műszak keretében három-négyszáz fiatal vesz részt az építkezésben, a kü­lönböző munkákban. Ifit Gárda rendezvtnyek A KISZ mezőkovácsházi járási bizottsága és az Ifjú Gárda járási parancsnokság az elmúlt hét végén ren­dezte meg a hagyományos lövészversenyt. Mezőhegye­sen, a szakmunkásképző in­tézet lőterén lebonyolított versenyen 8 raj vett részt. A csapatok közül a mező- hegyesi községi Ifjú Gárda szakasz raja szerepelt a legjobban, míg a mezőhe- gyesi állami gazdaságbeli raj második, a vendéglátó szakmunkásképző intézet Ifjú Gárda szakasz raja a harmadik lett. Lányoknál az egyéni versenyt Isaszegi Ilona nyerte (Mezőhegyesi ÁG), második Kardos Edit, a battonyai gimnáziumból és harmadik a kunágotai Vince Gáborné. A verseny­ző fiúk közül Hegedűs Já­nos végzett az első helyen, aki szintén a Mezőhegyesi Állami Gazdaság Ifjú Gár­da szakaszának tagja. Má­sodik Hegyi János, harma­dik Fulai Imre, mindketten a mezőhegyesi szakmunkás- képző tanulói. Orosházán Ifjú Gárda­sportnapot tartottak, s en­nek keretében bonyolították le többek között a lövész­versenyt is. A műszaki lak­tanyában megrendezett sportnapon 6 Ifjú Gárda egységből 90 fiatal vett részt az egész napos prog­ramon. A lövészversenyt a Kőolaj- és Gázipari Gép­gyár szakasza nyerte, övék tehát a vándorkupa, s a megyei versenyen való részvétel joga. A focibaj,- nokságon a férficsapatok közül szintén a gépgyáriak lettek az elsők, a .női csapa­tok közül pedig a szakmun­kásképző intézet lányai rúg­ták a legügyesebben a bőrt. Nagy derültség közepette került sor a kötélhúzásra, szerepelt továbbá a spórt- napi programban 1500 mé­teres futás, amelyet a női mezőnyben Szabó Erzsébet (szakmunkásképző), a férfi­ak közül pedig Panyik Jó­zsef (baromfifeldolgozó) nyert. A kézigránátot Nagy István (gázipari gépgyár) dobta a legtávolabbra, a vegyvédelmi öltözetet pedig Berlai Sarolta, a mezőgaz­dasági szakközépiskola Ifjú Gárdistája öltötte fel leg­gyorsabban, legszakszerűb­ben. A laktanya KISZ-fia- taljai körültekintően gon­doskodtak vendégeikről. Délután a Táncsicsban Az első emeleten, a földrajzi előadóban éppen a VI. Táncsics- biennálé földrajzi vetélkedőjére készül az iskola csapata. A Táncsics Mihály nevét viselő gimnáziumok találkozójára az idén április 5—6-án Orosházán kerül sor Heti két alkalommal vesznek részt gyakorlati foglalkozáson azok a tanulók, akik az érettségi mellé szakmunkás-bizonyít­ványt is szereznek a négy év alatt. Képünkön: leendő gép­lakatosok a II. E osztályból ~"Fotó: Martin Gábor Hétfő: KISZ-nap. Kedd— péntek: szakköri foglalkozá­sok, egyetemi előkészítők, Táncsics-szemináriumok. Szombat : psztályklubdélutá- nok, sportfoglalkozások, házi versenyek, bajnokságok — és kéthetente Táncsics-klub. Ez az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szak- középiskola „heti órarendje” a délutánokra. A neves kö­zépiskolában. ahol 634 fiatáí tanul, nagy tehát a nyüzsgés délutánonként. Mi egy keddi napon látogattunk el az is­kolába, bekukkantottunk a termekbe, nézelődtünk az udvaron és a tanműhelyben. Ekkor készültek felvételeink. Születőben egy gól a kézi- labdapályán Újra együtt a „család” A fiatalok közül bizonyára sokan emlékeznék még a népszerű Family (magyarul család) zenekarra. A békés­ifjúsági és úttörőház­ban muzsikáltak több évig, de fellépteik a megye csak­nem minden városában, köz­ségében, sőt eljutottak orszá­gos fesztiválokra is. A zene­kar vezetője — Futaki Zol­tán — neve elé azóta felke­rült a „dr.”, és most a gyu­lai kórház urológusa. Hiva­tása miatt abbahagyta a ze­nélést, és azután nem sok­kal felbomlott a zenekar, a tizenévesek őszinte bánatá­ra. Azért a tagok nem tud­ták elfelejteni a közösen át­zenélt éveket, és elhatároz­ták: újra megalakítják a Family! Volt vezetőjük ta­nácsaival segíti ókéit. Hóna­pok óta próbálnak, hogy a március 25-i békéscsabai be­mutatkozás sikeres legyen. Ezért — a régi gyakorlat­tól eltérően — nemcsak a zenekar játszik, hanem a szünetben disco is lesz. A későbbiekben pedig fényor­gona és filmvetítések te­szik érdekesebbé, színesebbé a szombat esti programokat. Ebben a felállásban játszik az új Family: Varga László Fotó: Lónyai László dob, Kiss László orgona, Csapó Lajos és Szász Péter ének és ütőhangszerek, Sa­lamon Ferenc basszusgitár és Jónás János szólógitár. A kubai szervezőbizottság tervei szerint a XI. VIT-en több nagyszabású tömeges rendezvényre kerül sor. Az első mindjárt a fesztivál nyitó- és záróünnepsége, a küldöttek tiszteletére ren­dezett fogadás. A megnyitót a Latin-Amerika Stadion­ban tartják, s a küldöttsé­geket képviselő csoportok a spanyol abc szerinti be­sorolásban, a nemzetközi előkészítő bizottság és a XI. VIT házigazdája küldöttsé­geivel vonulnak a színhely­re. A megnyitó fénypontja a 20 000 kubai sportoló be­mutatója lesz. A VIT ide­jén fogadják el Kuba ifjú­sági és gyermektörvényét, kiemelkedő esemény lesz továbbá a kubai nép hagyo­mányos ünnepe; a hősök napja. A fesztivál utolsó napján tartják a nemzetkö­zi karnevált. A Világifjúsági és Diák- találkozó állandó program­jához tartoznak a kubai if­júság életét a kubai és la- tin-amerkiai képzőművészek legújabb alkotásait bemuta­tó kiállítások. (Ollóztuk a Magyar Ifjúság 1978. már­cius 10. számából.) FIN 78 Hogyan éljünk? Egy mozgalom gyengéje- ereje a megszokás. A kiala­kult, jól bevált keret segítő váza lehet az értékes tarta­lomnak, a legjobb forma sem nélkülözheti azonban a meg­újulást. Ami újdonság, visz- szahat: nem hagyja, hogy a megszokás közömbössé vál­jon. Jó ideje, hogy ifjúságunk tavaszi tevékenységét a for­radalmi ifjúsági napok (FIN) fogja össze. A „há­rom tavasz” ünnepe jelenti azt a sikeres és elfogadott keretet, amely évről évre formálódó tartalmával mél­tán emelkedik a legeredmé­nyesebb mozgalmak közé. Az idei rendezvénysorozat a hagyományos keretet né­miképp saját tartalommal tölti meg. A FIN célja vál­tozatlan: fiataljaink hétköz­napi munkájukban csak egy- egy pillanatra megállva, kö­szöntik hazánk legnagyobb ünnepeit. Az országos vita — „Ho­gyan élünk, hogyan éljünk?” címmel — idén már végigkö­veti a FIN egész eseményso­rát. Fiatalok — KISZ-tagok és a mozgalmon kívüliek egyaránt — találkoznak vi­takörökön, klubösszejövete­leken, taggyűléseken, to­vábbképzésen, -hogy életkö­rülményeik, tapasztalataik alapján vitassák meg a fia­talság életét. Találkoznak, hogy közösen adjanak vá­laszt a kérdésre — hogyan élünk? —, hogy együtt ke­ressék meg — hogyan él­jünk? — az egyén és a kö­zösség tevékeny, gazdag éle­tének lehetőségeit. A fenti vita egy kérdése már eldőlt: „Éljünk — egészségesen”. Tömören és egyszerűsítve ezt tűzte zász­lajára a tavaly indult Edzett Ifjúságért tömegtestnevelési mozgalom, amelynek első nagy számvetése éppen a FIN sportprogramja lesz.' Futó-, lövész- és honvédelmi bajnokságokon és kupaver­senyeken bizonyíthatják fia­taljaink ezreid megtalálták és megértették az egészséges élet ésszerű követelményét. A cselekvő, közösségi élet kialakításához, a megújuló forradalmi ifjúsági napokon ismét a nagy elődök útja ad­hat példát. (KS) Talicskakeréken a világszám felé Egy kiselejtezett kubikos­talicska kereke elég volt ah­hoz, hogy egy vasa&aratú békéscsabai fiatalember a világhírű artisták közé jus­son. — Minden vágyam az volt, hogy artista legyek — emlékszik vissza Nagy La­jos, aki Békéscsabáról in­dult, s idestova egy évtize­de járja Európát, de fellé­pett már Afrikában, Ame­rikában, az ázsiai országok közül pedig Japánban. El­ső aparátja, vagyis eszköze egy tükrökkel teleragasztott talicskakerék volt, s első trükkjeit azon mutatta be. — Hogyan lettél artista? — faggatom. A lényeg: az artista haj­lam már korán kibontako­zott a fiúban. Hároméves korában két méter magas kerítésen mászkált, torná­zott, 9 éves korában kézen- állva sétált a háztetőén, úgy szórakoztatta hasonló korú- társait. Aztán kamasz- korban következtek a „meg­próbáltatások”. A család el­lenezte, ő viszont egyre ha­tározottabban kitartott ter­ve mellett, hogy artista legyen. A papa eldöntötte: „építészmérnök lesz a fiú­ból”. Ezúttal tévedett. A középiskola elvégzése után dolgozott, miközben készült az artistavizsgára, amit sike­resen letett, majd néhány hét múlva Néreus néven lépett a porondra, ismerte meg a külföldi közönség, ugyanis azonnal Jugoszlá­viába kapott szerződést. — Bármennyire is furcsa, itthon, Magyarországon még nem léptem fel — mondja, s komótosan kortyolgatja kávéját. — Most, hogy itt­hon vagyok, ez is kényszer- pihenő — s begipszelt lábai­ra mutat: — de nem tétlen­kedem! Rendszeresen gya­koriok, ugyanis kézen állva 12—14 percben mutatom be egyik produkciómat, s eh­hez kell a jó erőnlét, a tré­ning. — Mi történt? — Semmiség! — legyint, majd unszolásomra elmond­ja: — Egy új trükköt ta­nultam, s gyakorlás közben hét méterről lezuhantam, talpamra estem, s eltört mindkét lábam. — Szerencsénk volt — szólal meg a felesége, aki egyben partnere is. — Nem adjuk fel, az új számot be­mutatjuk — s közben tízhó­napos kislányukkal, Éviké­vel játszik, aki már szaltó- zik, igaz babamódra. — Legsikeresebb szezonod melyik volt? — Az elmúlt év, amióta a levegőben a feleségemmel dolgozom. Több produkcióm van, s ezek közül kiemelke­dik a légtomász számom, melyet együtt mutatunk be. Tavaly Svédországban tur­néztunk, s az ottani újsá­gok rengeteget írtak — s máris hoz egy köteg magazint: a címoldalon és a belső lapokon bő terjedel­mű cikkek a 2 Néreus-ról. — Az idei szezonotok ho­gyan alakul? — Március végén leveszik a gipszet a lábamról, utána irány Olaszország. Egyéves szerződésünk van — vála­szol a férj, s képzeletemben megjelenik a porondon csillogó kosztümben a 2 Néreus. — szekeres —

Next

/
Oldalképek
Tartalom