Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-17 / 65. szám

1978. március 17., péntek IgNdUTOM Sikeres Telefolk-műsor A kanalat eddig csak mint evőeszközt ismertük, ám Orosházán láthattuk, amint egy skót dal kiegé­szítő hangszereként is jól megállja a helyét. A Bé­késcsabai Baromfifeldolgozó Vállalat Orosházi Gyárának kezdeményezésére március 15-én Orosházára látogatott a budapesti Telefolk Trió. Az együttes a folk mű­fajnak megfelelően építő kritikával bírálja korunk hibáit Első műsorukat a bamevál ebédlőjében ad­ták, majd a vendéglátóipa­ri vállalat KISZ szervezete látta vendégül az együttest a Béke étteremben, ahol a discó műsor kulturális ré­szében léptek színpadra. A közönség kissé idegenül fo­gadta a ritkán hallható mű­fajban dolgozó triót. Am az első dallamok után szinte baráti kapcsolat alakult ki a nézők és az együttes kö­zött. A jó hangulatot tetéz­te a humoros összekötő szö­veg, amely a dalokhoz ha­sonlóan sok mondanivalót tartalmazott. A műsor vé­geztével barátokként búcsú­zott el a közönség a triótól. Czvitkó Zoltán Az újkígyósi kézimunkázok Érdekes község Üjkígyós. Különösek a szokások, és különösek az emberek. Olyan szakkört vagy klubot, amit nem fogadnak el mindjárt, lehetetlen létrehozni. Ha azonban valamit elfogadnak, akkor azt viszont elvenni le­hetetlen. így volt ez a díszítőművé­szeti szakkör esetében is. A jelenlegi szakkörvezető, Kiss Pálné 1966-ban vette át az „örököt” egy még régebbi szakkörvezetőtől. Az igazi megalakulási dátumot nem is lehetne egyértelműen meghatározni, mert talán mindig is volt. Hol az is­kolában, hol még kisebb kö­rökben, hol itt, hol ott. Iga­zi helyük azóta van hogy a művelődési házban működ­nek. Munkájuk sokrétű. Kezd­ték a kalocsai hímzéssel és ahogy gyarapodott a tapasz­talat, úgy vették elő a nehe­zebb munkákat: a matyó, palóc, karádi, Békés megyei hímzéséket. A kézimunkák elkészítéséhez meg kellett tanulni a különféle öltés­technikákat : lapos öltés, cakköltés, díszítő öltések, azsúr, subrika, keresztsze­mes, mesterike, stb. Munkái­kat kiállításókon is bemutat­ják. Szerepeltek tavaly Me- zőkovácsházán a III. Békés megyei népművészeti napok pályázatán, ahöl a szakkör a hímzés kategóriájában a III. díjat nyerte el. Következő kiállításuk május elején lesz Újkígyóson. Az asszonyok között rend­kívül népszerűek az előadá­sok is. Legutóbb a tanács munkájáról számolt be Süli János tanácselnök máskor pedig a MENCS-től kölcsön­zött egészségügyi filmeket tekintették meg, de a TIT- előadásók sem hiányozhat­nak. Legutóbb nőnapot ün­nepeltek. Teával, sütemény­nyel kedveskedtek egymás­nak; és hogy a hangulat még jobb legyen, felkérték Papp Jánosné párttitkárt, tartson egy kis élménybe­számolót szovjetunióbeli út­járól. Kép, szöveg: ifj. Nátor János Franciaországba készül a Napsugár A Békéscsabai KPVDSZ „Napsugár” Bábegyüttes március 19—26-ig francia- országi vendégszereplésen vesz részt a Francia—Ma­gyar Baráti Társaság meg­hívására. Az együttes gyer­mek és felnőtt közönség számára visz műsort. A gyermekműsorban he­lyet kapott Weöres Sándor —Kovács Ildikó: Vásár, va­lamint Garai József—Tót­mátyás Lajos: A három kis­malac és a farkas című bábjátéka. A teljes estet betöltő fel­nőtt műsor, amelynek ösz- szefoglaló címe: Bábrevü felnőtteknek, első részében bemutatják Bartók Béla: Magyar népdalok című mű­vére készített bábkoreográ­fiát, majd a szatírákból, villámtréfákból és ironikus jelentekből álló Emberek, állatok, virágok című mű­sort A szerepléssorozat Arras- ban kezdődik, majd Amiens- ben folytatódik, ezután Pá­rizsban, majd a Párizs kö­zeli Bagnoletben játszanak. A „Napsugár” Bábegyüttes az 1974-es nagysikerű dél­amerikai út óta most utazik először külföldi turnéra, és először játszik a francia gyermek- és felnőttközön­ségnek. Mai tévéajánlatunk: Ha mi, halottak fóltámadunk Ruszt József rendezte a ma este 20 óra 25 perckor műsorra kerülő Henrik Ib­sen drámájának tévévál­tozatát, az író születésének 150. évfordulója alkalmá­ból. Egy előkelő fürdőhelyre megérkezik Amold Rubek, a világhírű szobrászművész, Majával, a feleségével. (Gá­bor Miklós és Almási Éva.) A szobrász éjszaka a ten­gerparton különös láto­mást tapasztalt : egy hófe­hér nőalakot, akit egy fe­kete árnyék követett. Most megjelenik a nőalak — a fekete ruhás apáca (Bé­kés Rita) kíséretében. A szobrász felismeri benne Irénét (Törőcsik Mari). Ez a találkozás keserű önvizs­gálat elindítója... Amit az egyetemeken nem tanítanak Vannak olyan „tantár­gyak”, melyek nem szerepel­nek felsőfokú oktatási in­tézményeink stúdiumaiban. Ezek közül mindössze egyet emelünk ki: a beilleszkedés problémakörét. Kétségtelen, a vidéki szár­mazású fiatalok könnyebben találják fel magukat, ha ugyanabba vagy a régi la­kóhelyükhöz hasonló környe­zetbe kerülnek, mint azok, akik fővárosban vagy me­gyeszékhelyen nőttek fel. A pályázati rendszer bevezeté­sét többek között szükséges­sé tette az a negatív jelen­ség is, hogy éppen azok a települések maradták orvo­sok, pedagógusok és agrár- szakemberek nélkül, amelye­ken a legnagyobb szükség lett volna rájuk. A teljesség igénye nélkül próbáljuk megvizsgálni és elemezni annak a fiatalnak a gondolkodásmódját, érzelem­világát és viselkedésmódját, aki mindenáron nagyobb vá­rosban szeretett volna ma­radni. Mivel ez nem sike­rült, a társadalmi és az egyé­ni érdekek különbözősége „csendes” konfliktushelyzetet idézett elő. A fiatalok nagy része tisztában van azzal, ha vidékre kerül, fennáll az elszigetelődés veszélye. Nem szociális, hanem szakmai és kulturálódási feltételei, hiá­nya váltja ki belőlük az ide­genkedést. A karrierlehetősé­gek is korlátozottak, ami nagyban gátolja az előreha­ladást. Itt vetődik fel a kér­dés: Mit csináljon az a pá­lyakezdő diplomás, aki kép­telen kis községben „felven­ni a munkát”? Hogyan visel­kedjék és mit tegyen azért, hogy „kibírja” a körülmé­nyeket? A lehető legrosszab­bul cselekszik az, aki már­tírnak tekinti magát, és megpróbál képmutatóan vi­selkedni. Ám az alakoskodást a környezet azonnal észre­veszi. Az sem jó, ha rendkí­vül feltűnő öltözködéssel, so­kak számára érthetetlen kü­löncködéssel, adja tudtára környezetének, hogy ő csak „átutazóban van”, sőt még hangoztatja is: „a legelső kedvező alkalommal úgyis megpattanok”. Egy régi an­gol diplomatamondás kíván­kozik ide: „Ha Rómában vagy, viselkedj úgy, mint a rómaiak.” Csakhogy a leg­több fiatal értelmiségi útja nem „Rómába” vezet, azaz nem az álmok színhelyére, hanem vidékre. Nem mehe­tünk el szó nélkül egy olyan kijelentés mellett, amelyet a minap az egyik kis közsé­günk orvosa tett ismerősei körében. Egy szakmunkás több havi fizetésének meg­felelő összegű letelepedési se­gélyt kávépénznek nevezte. Távol álljon tőlem az el­lentétek felszítása és az ál­talánosítás! Nagyon sok fia­tal diplomást ismerek, akik józanul és reálisan felmérték helyzetüket, hallatlan szor­galommal, önfeláldozó mó­don igyekeznek minél többet tenni a közösségért. Elismer­jük, sokkal nagyobb felada­tokat rónak egy-egy község vezetői az odakerült fiatal szakemberekre, mint város­ban; és emiatt akarva-aka- ratlanul is bizonyos anyagi hátrányba kerülhetnek. Az is tény, hogy a városokban job­bak a kereseti lehetőségek és így állhat elő az a helyzet: míg a faluban élő diplomás különféle társadalmi megbí­zatásoknak tesz eleget, ez alatt városi kollégája éppen valami mellékállásban pénzt keres. Ez a hátrány azonban táv­latokban valahol kiegyenlí­tődik, sőt: ha az egyre drá­guló városi életformára gon­dolunk, talán a mérleg a vi­déken élők javára billen. És mi van a szakmai előrehala­dással? Ez az, amire nem tu­dunk receptet adni. Nem egy szakembert tudnánk azon­ban példaként felhozni, aki éppen vidéki magányában alapozta meg ismereteit és bővítette tudását, amelyre az egyetemi vagy főiskolai „nagy hajtásban” nem jutott ideje. Nem akarjuk ösztö­nözni diplomásainkat arra, hogy hagyják el falujukat, 'ki több évig képtelen be- íeszkedni és gyökeret ver­ni, az jobban teszi, ha má­sutt keresi egyéni boldogulá­sának útját. Egyszer Bür­gert Róbert, a Bábolnai Ál­lami Gazdaság igazgatója egy újságírónak úgy nyilat­kozott, hogy ma már nem ér­dem egy munkahelyen hosz- szú időt eltölteni. Ki tudja? Sok minden a körülmények­től és helyi feltételektől függ. Egy dolog biztos: «kár or­Ha tágulhatnának a falak Beszélgetés az illatozó tea mellett. A kép bal szélén a helyi csoport elnöke, dr. Pocsai Júlia főorvosnő Fotó: Feldmann Tiborné Az egészséges ember ér­deklődésének, vérmérsékle­tének megfelelően, egyszerű természetességgel intézi hi­vatalos ügyeit, jár színház­ba, moziba vagy közössé­gekbe szórakozni. Sokukban fel sem merül a gondolat, hogy ezek az előbb említett mindennapos tevékenységi formák másoknál közel sem ilyen könnyedén, támasz nélkül megoldhatók. így van ez a nagyothallók, s külö­nösen a siketnémák eseté­ben, akiknek egy fontos ér­zékszerv, a fül sérülése, funkcionálása hiányában mindennapos akadályként kell a megértés és megérte­tés körüli zavarokat leküz­deniük. Ha egymás között vannak, gátlásaik feloldód­nak, s felszabadultan társa­lognak egymással, ahogyan azt legutóbb tapasztaltuk a Hallássérültek Országos Szö­vetsége orosházi csoportjá­ban is. Az 1967-ben alakult helyi csoport ma már csak­nem másfélszáz tagot szám­lál. Március 12-én, vasárnap délután Orosházán kedves összejövetel részesei lehet­vosról, akár pedagógusról vagy más értelmiségi pályán dolgozóról van szó, mérlegel­nie kell magában: milyen arcot vág a munkához, ho­gyan viszonyul környezeté­hez? Az emberek bizalmá­nak, szereteténék elnyerése tőle is függ. Olykor nem árt megvizsgálni : vajon külső megjelenésével, beszédmodo­rával, viselkedésével nem váltja-e ki mások ellenszen­vét; és életvitelével nem sér­ti-e a 'közízlést? A szerény­ség, a mérsékletesség mindig jó ajánlólevélnek bizonyult az emberek szemében. A nehézségekkel sajnos a jövőben is számolnunk kell. A város—falu viszonylatában meglevő különbségeket nem lehet egyik napról a másik­ra felszámolni. Ahhoz, hogy ez a folyamat felgyorsuljon és elérje célját, fontos sze­rep jut a vidéki értelmiség­nek. Mint mondottuk: sok függ a körülményektől, az egyén hozzáállásától, az er­kölcsi és anyagi megbecsülés mértékétől és így tovább. Sok múlik azonban azon is, ho­gyan tudják kiválogatni az egyetemi, főiskolai felvételiz- tető bizottságok a pályákra legalkalmasabb jelentkező­ket; és hogyan készítik fel őket leendő hivatásukra? Nagyobb teret kellene bizto­sítani a felső fokú oktatási intézményekben is a nevelés­nek. Hiba, hogy ez még nap­jainkban is eléggé elhanya­golt területnek számít, pedig a fiatal szakemberek beil­leszkedését, alapos pálya­előkészítését jelentősen megkönnyítené. Bukovinszky István tünk. A jó hangulatot talán csak a helyiség szűkössége rontotta. A nőnapi köszön­tőn, az utófarsangoló vidám tombolán és teadélutánon sokan csak állva vehettek részt. A kissé hosszúra nyú­ló sorsolás közben a csoport életéről, megalakulásáról dr. Hajdú Erzsébettel, a csoport születésében komoly részt vállaló logopédussal beszél­gettünk. — A csoport tavaly ün­nepelte 10 éves fennállását — kezdte az emlékezést a derűs nyugalmú logopédus­nő. — Eleinte Békéscsabá­hoz, majd Hódmezővásár­helyhez tartoztunk, míg 1967-ben sikerült önállóvá válnunk hivatalosan is. Eh­hez a helyiséghez elég re­gényes úton jutottunk. A kö­zelmúltban lepleztük le Frcska Jánosné Kovácsik Mária emléktábláját, akinek nagyrészt köszönhetjük, hogy ma itt lehetünk. Az idős asszony, aki szintén nagyot­halló volt, látva nehézsége­inket, végrendeletében va­gyonát a szociális otthonra, a nagyothallókra és a vakok­ra hagyta. így oszlott három­felé öröksége, s a ránk eső részen — némi támogatással — meg tudtuk vásárolni ezt a két kis helyiséget, amit a klubösszejövetelek növekvő népszerűsége miatt alaposan kinőttünk. A csoport titkár­helyettese, Patakfalvi István hetenként kétszer tart foga­dóórát, amikor intézi a ta­gok ügyes-bajos dolgait. Min­den hónap első vasárnapján, mint ma is, összejövetelt tartunk, de ezenkívül gyak­ran megyünk kirándulni, hogy tagjaink megismerked­hessenek az ország külön­böző tájaival. Most Újkígyós, Hajdúszoboszló és Kecske­mét szerepel kirándulási ter­vünkben. Az élet az utóbbi években lendült fel nálunk, ami sókban köszönhető az elnöki tisztet ellátó fárad­hatatlan főorvosnőnek. Dr. Pocsai Júliát, az oros­házi városi kórház fül-orr- gége osztály vezető főorvosát már nehezebb szóra bírni. Elvegyül a nagy hangerővel beszélgető társaságban, min­denkihez van kedves, bizta­tó szava, látszik, a tagok sorsát, problémáit szívén vi­seli. Érthető, hogy könnyen nyílnak meg előtte az amúgy igencsak zárkózott emberek. Tőle a klubélet szerepe, a csoport munkája felől ér­deklődünk. — Nagyon komoly jelen­tőséget tulajdonítok a most már valóban pezsgő klub­életnek. A siketeket, na­gyothallókat — sőt a tagok között vannak siketnémák is — a sorstársi közösség ereje vonzza klubunkba. Egymás között felszabadultan visel­kednek, s ez lelki egyensú­lyuk megtartásához feltétle­nül hozzájárul. De egyéb ha­tása is van közösségüknek. Sokan, akik makacsul nem akarnak orvoshoz menni, ide eljönnek ismerkedni, s ha sikerül jó emberi kapcso­latot kialakítanunk velük, aztán mint betegek is biza­lommal fordulnak hozzánk. Több példa bizonyítja, hogy egy-egy régebbi tagunk un­szolására segítségünket ké­rik olyan idős, magukat si­ketnémának tudó emberek, akikről a vizsgálat során ki­derül, rendelkeznek bizonyos fokú hallással, s akiket hal­lókészülékkel és gondos ke­zeléssel sikerült már hallóvá tennünk. Ezzel visszaadhat­tuk őket teljes értékű em­berként a társadalomnak. Ma is van itt néhány ilyen tag­társunk. Csoportunk összetétele igen heterogén. Közössé­günkhöz 12 óvodás- és isko­láskorú gyerek is tartozik, akiknek szüleik, mint párto­ló tagok lépnek be hozzánk. Segítünk tagjaink szociális, családi és egyéb ügyeinek intézésében, hiszen több gon­doskodást, támogatást igé­nyelnek, mint a normál hal­lók. A városban sikerült megoldani az iskolába menő gyerekek szűrését, s lehető­ség van rá, hogy a problé­más hallású óvodások logo­pédiára kerüljenek. Itt a csoportnál is rendszeresen foglalkozunk a gyerekekkel, ugyanis van egy négyszemé­lyes halláserősítőnk. A kis Andrea, a csoport egyik leg­kedveltebb tagja is széjjen halad már, igaz, a- szülők odaadása is segített ebben. Sajnos, ma is sokan szé­gyellik bevallani, ha rossz a hallásuk, s inkább nem for­dulnak orvoshoz. — A csoport kinőtte ezt a’ helyiséget. Mit tudnak ten­ni az együttlétek valóban otthonosabbá válásáért? » — Évi költségvetésünk 45 —50 ezer forint és a városi tanács szociálpolitikai osztá­lyától kapunk még,3 ezer forintot kulturális célokra. A helyzet megváltoztatásához azonban ez nagyon kevés. Az orosháziak igazán segítő­kész emberek, de itt inkább az üzemek, vállalatok támo­gatására lenne szükség, hi­szen a siketek és nagyothal­lók rehabilitációjában nem kis szerepe van helyi cso­portunknak. Ügy érzem, kü­lönösen a növekvő zajárta­lom miatt a már társadal­mivá növő probléma na­gyobb odafigyelést érdemel­ne. Ezt pedig néhány lelkes társadalmi munkás nem tud­ja megoldani. Nézzen végig felszabadultan beszélgető, vagy itt-ott kézzel jelző cso­portunkon! Ha állva is töl­tik a délutánt, de eljönnek, magukkal hozva gyermekei­ket is, mert úgy érzik, ide tartoznak. S mennyien jön­nének még, ha a falak nem szorítanák ki az ajtón kívül­re őket!... B. Sajti Emese

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom