Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-14 / 62. szám
O 1978. március 14., kedd Palesztin—izraeli fegyveres összecsapás HÍREK HÍREK HÍREK TELEX BUDAPEST N. V. Talizin, a Szovjetunió postaügyi minisztere — Pul'lai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter meghívására — hétfőn Budapestre érkezett. Négynapos magyarországi látogatása alkalmával hivatalos tárgyalásokat folytat Horn Dezső miniszterhelyettessel, a posta vezérigazgatójával és a magyar hírközlés vezetőivel. □ BUKAREST Vasárnap találkozóra és. megbeszélésre került sor Bukarestben Nicolae Ceauses- cu, az RKP és Santiago Carrillo, az SKP főtitkára között. A meleg, baráti és elvtársi légkörben lefolyt eszmecserén tájékoztatták egymást pártjaik munkájáról, időszerű feladatairól és véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom számos kérdéséről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Román Kommunista Párt és a Spanyol Kommunista Párt között szoros, jó, baráti kapcsolat van, s megerősítették azt az elhatározásukat, hogy a jövőben is fejlesztik az együttműködést. A két párt főtitkára pozitívan értékelte a kommunista, szocialista, szociáldemokrata és más nyugat-európai haladó erők között a megértés, az együttműködés irányába ható lépéseket, amelyek alapján programokat és közös akcióterveket dolgoznak ki. □ WASHINGTON Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: Az amerikai és a nyugatnémet kormány —mint azit hétfőn a két fővárosban bejelentették — közös intézkedésekben állapodott meg a dollár árfolyamának megszilárdítására. Az amerikai sajtó rámutat, az Egyesült Államok további „jelentős mennnyiségű” nyugatnémet márkát vásárol Bonntól, hogy ezeknek a tartalékoknak a felhasználásával szükség esetén a dollár védelmére siethessen. A két kormány ugyanakkor megállapodott: lépéseket tesznek a dollárprobléma alapvető okainak kiküszöbölésére. Ez amerikai részről a rendkívül magas kereskedelmi mérleghiány csökkentését, Bonn vonatkozásában pedig a gazdasági növekedés ütemének gyorsítását jelenti. □ RÓMA Pokolgép robbant hétfőn, kora reggel egy római cara- binieri-láktanya előtt, megrongálva az épület egyik kapuját. Röviddel később egy ismeretlen telefonáló közölte az ANSA hírügynökséggel, hogy a merényletet a „forradalmi proletárosztagok” nevű szélsőséges szervezet követte el. □ TOKIÓ Hatnapos hivatalos látogatásra hétfőn a japán fővárosba érkezett Todor Zsiv- kov, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke. Kíséretében van Petr Mlade- nov külügyminiszter és Na- cso Papazov, az Állami Műszaki-Tudományos Bizottság elnöke. Japáni tartózkodása idején tárgyalásokat folytat Fukuda Takeo miniszterelnökkel, valamint a japán kormány más képviselőivel a kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztéséről, felkeres továbbá ipari létesítményeket. Zsivkov bolgár államfőt hétfőn, megérkezése után fogadta Hirohito császár, és a találkozó alkalmából magas japán kitüntetést adományozott vendégének. Todor Zsivkov ugyancsak magas kitüntetést adott át Hirohito- nak. Zsivkov és Fukuda miniszterelnök első tárgyalásán hétfőn a felek megvitatták a gazdasági, ezen belül a műszaki-tudományos és mező- gazdasági együttműködés kérdéseit. A TASZSZ bejrúti jelentése: Mint a WAFA palesztin hírügynökség jelenti, Tel Aviv környékén fegyveres összecsapás történt egy palesztin partizánosztag és az izraeli hadsereg egységei között. A lövöldözéskor több mint harminc katona életét vesztette. Az amerikai hír- ügynökségek jelentései szerint a harc során megöltek, illetve megsebesültek száma meghaladja a százat. Az amerikai hírügynökségek azt állítják, hogy a partizánok hatalmukha kerítettek két, utasokkal teli autóbuszt. Az izraeli propaganda a történteket megkísérli felA Szovjetunió, a Bolgár Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság az NDK, a Mongol Népköztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közös nemzetközi konvenciótervezetet terjeszt a genfi leszerelési bizottság elé a nukleáris neutronfegyver gyártásának, felhalmozásának, rendszeresítésének és alkalmazásának betiltásáról. A konvenció-tervezet szövegét az alábbiakban közöljük: TERVEZET Konvenció a nukleáris neutronfegyver gyártásának, felhalmozásának, rendszeresítésének és alkalmazásának betiltásáról: — A jelen konvencióban részt vevő államok. kifejezésre juttatva minden állam és nép mély érdekeltségét abban, hogy a korszerű tudomány és technika vívmányait ne használhassák fel újfajta tömegpusztító fegyverek kidolgozására és gyártására, arra törekedvén, hogy hozzájáruljanak a fegyverkezési hajsza megfékezéséhez, különös tekintettel a tömegpusztító fegyverekre, felismerve azt a veszélyt, amelyet a nukleáris neutronfegyver jelent a népek béA párizsi tőzsdén a frank árfolyama hétfő délre három százalékkal emelkedett a nyugatnémet márkához viszonyítva — a francia polgárnak ez a százalékszám többet mondott, mint az utolsó 16 órában rázúduló számok százai. Vasárnap este nyolc órától kezdve, a^az az utolsó szavazóhelyiség ajtajának bezárása után egymást érték előbb a közvéleménykutató intézetek komputeres előrejelzései, amelyeKet a szakértők a részeredményekből kivetítve adtak meg, később aztán már a belügyminisztérium különböző adatai. A derék francia polgár csak kapkodta a fejét. Az imént még azt hallottam, hogy A baloldal egyértelműen győ_ zött a választások eme első fordulójában, később az elektronikus agyakból már csak hajszálnyi baloldali többség hírei kerültek elő, a belügyminisztérium pedig a végén még szét is szedte a haloldali szavazatokat, külön tüntetve fel a baloldal közös kormányprogramját aláíró három pártra (kommunistákra, szocialistákra és baloldali radikálisokra) leadott szavazatok arányát és a más baloldali jelöltekre esett voksok százalékszámát. A legeslegvégén hivatalosan 45,1 százalékosnak mondták használni a palesztin ellenállási mozgalom lejáratására. A Begin-kormány a fegyveres összecsapást nyíltan ürügynek tekinti egy, a szomszédos arab országok elleni nagyszabású katonai provokáció végrehajtására. Begin izraeli miniszterelnök és Dajan külügyminiszter lemondta hétfőre tervezett utazását az Egyesült Államokba, ahol Carter elnökkel tárgyalt volna. Weizman izraeli hadügyminiszter pedig megszakította washingtoni látogatását és sietve visszautazott Izraelbe. Weizman újságíróknak adott nyilatkozatában nem zárta ki az izraeli légierő „nagyszabású támadásainak” lehetőségét. kéjére és biztonságára nézve, a következőkben állapodtak meg: I. CIKKEI,Y A jelen konvencióhoz csatlakozó valamennyi áljam kötelezi magát * arra. hogy nukleáris neutronfegyvert nem gyárt, nem halmoz fel, sehol nem rendszeresít és nem alkalmaz. II. CIIKELY 1. A jelen konvenció betartásának ellenőrzését a szerződéiben részt vevő államok gyakorolják a rendelkezésükre álló nemzeti technikai ellenőrző eszközök segítségével oly módon, hogy az megfeleljen a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáinak 2. *A konvencióhoz csatlakozó államok kötelezik magukat arra, hogy konzultálnak és együttműködnek egymással bármely olyan kérdés megoldása érdekében, amely a jelen konvenció célkitűzéseivel, előírásainak megvalósításával kapcsolatban felmerülhet. E cikkely végrehajtásával kapcsolatban konzultációkra és együttműködésre kerülhet sor az ENSZ keretein belül is, a világszervezet alapokmányával összhangban, az idevágó nemzetközi eljárásoknak megfelelően. a 3 nagy baloldali párt eredményét, amihez még 3,3 százalék járult más baloldali csoportok révén. A tőkés világ politikai praktikáit ismerők számára persze természetesnek tűnik, hogy egyesek úgy zsonglőrködnek a számokkal, ahogyan azt a propaganda érdekei, a lélektani hatás elérésének szándékai diktálják ... A kormánytöbbség kezdetben úgy látszott, döntő vereséget szenved. Aztán itt is jött a belügyminisztérium és a végén 46,5 százalékot hozott ki eredményként a gaulleisták, a giscardisták és más kisebb jobboldali pártok számára. Ez már megnyugtathatta a tőkét és a tőzsdét. Innen a frankba vetett bizalom erősödése, amit az árfolyam emelkedése mutat. Persze még nincs vége a nagy harcnak. öles címek harsogják az újságok címoldalán : Még semmi sem dőlt el! A kétfordulós többségi rendszerben a második menet dönt majd. A 491 mandátum közül csupán 63 talált gazdára az első fordulóban. 428 választókerületben • új szavazásra van szükség. S vasárnap már csupán azok maradnak a küzdőtéren, akik a választó- polgárok legalább egynyolca- dának a szavazatát megkapták és akik. más pártok jeEtióp közlemény Az etiópiai külügyminisztérium közleménye szerint az ország népe és kormánya el van szánva ,a béke helyre- állítására „Afrika-szarvának” térségében. Ezt a célt pedig csak akkor lehet elérni, ha Szomália vezetői minden előzetes feltétel nélkül lemondanak ,az Etiópia, Kenya, valamint Dzsibuti területének egy részére vonatkozó igényeikről. A nyilatkozat megállapítja: Etiópia a konfliktus kezdetétől fogva az ENSZ és az Afrikai Egységszervezet alapokmányának megfelelő békés rendezés mellett szállt síkra. 3. A jelen konvencióhoz csatlakozó bármely állam, amennyiben kijelenti, hogy valamely más résztvevő állam feltehetően megsérti a konvencióban vállalt kötelezettségeit, panasszal fordulhat az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsához. 4. Minden részt vevő állam kötelezi magát arra, hogy együttműködik azoknak a vizsgálatoknak a lefolytatásában, amelyeket a Biztonsági Tanács rendelhet el az ENSZ alapokmányával összhangban a hozzá érkezett panaszok alapján. A vizsgálat eredményeiről a Biztonsági Tanács tájékoztatja ,a konvencióhoz csatlakozott államokat III. CIKKELY A jelen konvenció hatálya meg nem határozott időre szól. IV. CIKKELY A jelen konvenció csatlakozásra nyitva áll minden állam előtt, amely ahhoz csatlakozni kíván. AZ V. ÉS A VI. CIKKELY az államok csatlakozásáról, a hatályba lépésről, a hivatalos szöveg letétbe helyezéséről és az ENSZ által történő nyilvántartásba vételéről intézkedik. löltjeinek visszalépése folytán, azok voksainak elnyerése reményében már nagyobb esélyekkel indulhatnak. Az ilyen visszalépések döntik majd el, mi lesz a végeredmény s hogy mi lesz a válasz a nagy kérdésre, marad-e az eddigi politika, v,agy sem. Hétfőn a késő esti órákban döntő jelentőségű csúcs- találkozó volt a kommunista, a szocialista és a baloldali radikális párt vezetői között. Előtte Georges Marchais, az FKP főtitkára úgy nyilatkozott, hogy „jó kompromisszum szükséges”. Az FKP Központi Bizottsága hétfőn délelőtt már összeült és elemezte az első forduló után kialakult helyzetet. A párt székházában elégedettek az eredménnyel, hiszen minden ötödik francia szavazó a kommunista pártba veti bizalmát. Emlékeztetnek arra, hogy az FKP-t az egész választási kampány alatt élesen támadta a reakció Párizsban csakúgy, mint Washingtonban vagy Bonnban. Az első menetben a kommunisták csak 4 mandátumot szereztek, de ami a lényeg, nagyon sok kommunista jelölt került az élre választókerületekben és ,a baloldal megegyezése esetén biztos reménye lehet arra, hogy bejut a Bourbon palotába. Ma: Matild napja A Nap kél 6.00 — nyugszik 17.48 órakor A Hold kél 8.49 — nyugszik 23.42 órakor ÉVFORDULÓ Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1883. március 14-én halt meg — 65 éves korában — Marx Károly. Engels Frigyessel együtt a tudományos szocializmus, az új politikai gazdaságtan, a dialektikus és történelmi materializmus megteremtője; a nemzetközi munkásmozgalom nagy tanítója és vezetője. 1864-ben nagyrészt az ő és Engels szívós erőfeszítéseinek köszönhető, hogy megalakulhatott a Nemzetközi Munkásszövetség, az I. Interna- cionálé. Marx volt ennek lelke, fő szervezője; híres Alapító üzenetének, szervezeti szabályzatának, számos kiáltványának szerzője. 1883. március 14-én karosszékében ülve csendesen elhunyt. Londonban, a highate-i temetőben temették el azt a férfit, aki egész életét, elméleti és politikai tevékenységét a munkásosztály, a dolgozó nép felszabadításának, a kapitalizmus elleni kíméletlen harcnak szentelte; aki mindvégig lánglelkű hirdetője volt a proletárforradalomnak, a szocializmus győzelmes ügyének. — TERMELÉSI TANÁCSKOZÁS. A KÖVIZIG sarkadi szakaszmérnöksége március I5-én délelőtt a szakaszmérnökség kultúrtermében termelési tanácskozást rendez. Értékelik az elmúlt évi feladatok teljesítését és meghatározzák az idei célkitűzéseket. — FIATAL ALKOTÓK KIÁLLÍTÁSA. Mezőberénybem, az ifjúsági házban március 15-én, szerdán kiállítás nyílik meg, amelyen a forradalmi ifjúsági napok jegyében a község fiataljai mutatják be alkotásaikat. — EGÉSZSÉGÜGYI KIADÁSOK. Szeghalmon a tanács ebben az évben egészségügyi kiadásokra 3,7 millió forintot irányzott elő. Ezen belül a bölcsőde és az öregek napközi otthonának fenntartásához mintegy 2 millió forinttal járulnak hozzá. — DIVATBEMUTATÓ ÚJKÍGYÓSON. Március 8-án, Újkígyóson, a Zalka Máté Filmszínházban divatbemutatót rendeztek a nőnap tiszteletére, melyen a manökenek a békéscsabai Ifjúsági Áruház ruháit mutatták be. — RIZSCSOMAGOLÁS. A Dévaványai Rizshántolóból a tisztított, csiszolt, fényezett rizsnek mintegy 30 százaléka 50 kilogrammos zsákokban kerül forgalomba, nagyobb hányadát pedig 1 kilogrammos zacskókban adják át a kereskedelemnek. A csoma- golőból az ott dolgozó nők egy műszak alatt csaknem 18 000 tasakos rizst küldenek a raktárba. — VÍZBEKÖTÉSEK. Január óta részlegesen üzemel a Mezőkovácsháza—Végegyháza regionális vízmű. A két községben összesen 222 házat, intézményt kapcsoltak be a közüzemű vízszolgáltatásba. — HÉTVÉGI SlZÖK UTÁN folyik a kutatás a festői Aigle nevű svájci városka mellett, akiket 5-6 méter vastag lavina temetett be. A hó- görgeteg egy sífelvonó utasait ragadta magával. Egyelőre csak két személyt sikerült megmenteni, a többiek után mintegy 300 ember és számtalan hegyi mentőkutya nyomoz. Felhős idő Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, egy-két helyen még esővel. Sokfelé élénk, a Dunántúlon időnként megerősödő déli, majd nyugati, északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, plusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet 6, 11 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Változóan felhős idő, az időszak második felében esővel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között, legmagasabb hőmérséklet plusz "7, 11 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. (MTI) — GYARAPODIK A KÖNYVÁLLOMÁNY. Mező- kovácsházán a nagyközségi Tanács az idén 7,3 százalékkal költ többet a járási-községi könyvtár fejlesztésére, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy új könyvek beszerzésére csaknem 70 ezer forintot fordítanak. — HÍZOTT SERTÉS A HÁZTÁJIBÓL. Mezőgyán- ban hagyományai vannak a háztáji sertéstenyésztésnek. Ebben az évben 650 hízó leadására kötöttek szerződést a községben. — ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ. Ausztráliai úti élményeiről beszél Áfra Gyuláné március 15-én, szerdán este fél 7- től a békéscsabai Vasutas Klubkönyvtárban. Az érdekes előadást diaképekkel is szemlélteti, — NEGYEDMILLIÓ PECSE- NYECSIBE. A gyulai Köröstáj Termelőszövetkezetben egész évben folyamatosan tenyésztik a pecsenyecsibét. Ebben az évben már negyed- milliót adtak át feldolgozásra a Békéscsabai Baromfi- feldolgozó Vállalatnak. — A SZOVJET BALTIKUMRÓL. Március 15-én, szerdán este 19 órától, a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában Kocsis Pál tanár dia- filmes előadást tart a szovjet Baltikumról. — KULTURÁLIS NÍVÓDIJ. Az 1977. évi szlovákiai kulturális nívódíjak egyikét a Magyar Területi Színház nyerte el, amely nemrég ünnepelte fennállásának negyedszázados jubileumát. A Komarno székhellyel működő társulat a kitüntetésben — mint a hivatalos indokolás rámutat — a sok éye végzett, művészileg igényéül és magas fokú társadalmi elkötelezettséget tanúsító tevékenységéért részesült. — ZENEI EST. Dévaványán a községi könyvtárban zenei estet rendeztek március 13- án hétfőn este. A műsorban fellépett a helyi Röpülj páva kórus, és bemutatkozott a község ifjúsági citerazene- kara is. — RAJTRA KÉSZEN. A füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezetben a gépek kijavítva, rajtra készen állnak a tavaszi munkálatokhoz. A tervek szerint, ha az idő engedi, azonnal hozzákezdenek a mák és az árpa vetéséhez. — ELFOGTAK A KASSZA- FÜRÓT. A Békés megyei Rendőr-főkapitányság széles körű nyomozást folytatott ismeretlen tettes ellen, aki Békés megye több helységében és a környező megyékben nagy kárt okozó bűncselekmény-sorozatot követett el. A rendőrség elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte Kiss Imre 33 éves kö- tegyáni lakost és öccsét, Kiss Bertalan 29 éves bácsalmási lakost, akik alaposan gyanúsíthatok a kasszafúrások és betöréses lopások elkövetésével. A vizsgálat folyamatban van. Tervezet a neutronfegyver betiltásáról Pálffy József jelenti Párizsból: Még semmi sem dőlt éli fl Centropress hétfő esti kommentárja