Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-08 / 33. szám

1978. február 8., szerda Körösladányban nem kísért többé a múlt Kép a mából: Vetések fe­lett mezőgazdasági repülő­gép ... A földeken több száz lóerős traktorok... Az uta­kon tehergépkocsik hordják a terményt. Itt is, ott is kombájnok, betakarító gép­sorok. Munka az emberi kéz érintése nélkül, a szántástól a betakarításig. Modern ál­lattartó telepek... S mindez néhány évtized alatt, szinte a semmiből. A jelent így tükrözi a kö- rösladányi Magyar—Vietnam Barátság Termelőszövet­kezet. Gazdálkodás sikerek­kel, kudarcokkal, harcban a természettel. Akár így is áb­rázolhatnánk a gazdagodás folyamatát. Kiemelve az utóbbi néhány évet, azt a hármat, amióta egyesült a négy helyi termelőszövetke­zet. Az eszközöknek, a szel­lemi erőnek ez az összevo­nása azután megteremtette a feltételét a biztonságos gazdálkodásnak. Pedig ez á Körös menti földeken nem könnyű feladat. Sokszor győztek a természet vad erői, igaz egyszer sem végle­gesen. A belvíz pusztítása nyo­mán tavaly majd 300 vagon búzával takarítottak be ke­vesebbet. A termésátlag mégis minden eddigit felül­múlt. Csak az tudja igazán becsülni a megyei átlaghoz képest szerény 32 mázsás hektáronkénti termést, aki tudja, így is mennyit kellett érte küzdeni. Nem kevesebb gondot okozott a 700 hektáros rizs­telep kalászai között pusz­tító szeptemberi fagy. Így a korábbi 24 helyett most a 8 mázsás hektáronkénti ter­méssel kellett megelégedni­ük. A jövőre nézve biztató, hogy 1977-ben elkezdték’ az új rizstelep építését. Azzal a 8 millió forintos amerikai gépsorral, amely mikrofelület kialakítására alkalmas. Ami annyit jelent, hogy a rizs­táblákon mindössze 2—3 centiméteres szintkülönbség lehet, ezzel elérve az egyen­letes vízborítást. A jövő év végéig 300 hektáron készül­nek el e munkával, felszá­molva a 8—10 éves „fáradt” telepeket. Már az egyesülést követő­en is az volt a cél, hogy megteremtsék azt az anyagi­műszaki bázist, mellyel ver­senyképesebbek lesznek. A kisgépek helyett új, nagy teljesítményű traktorok kel­lettek, melyek fel tudják la­zítani a kötött talajt. Csak az elmúlt évben 19 millió forintért vásároltak gépi be­rendezést. Köztük három nagy teljesítményű traktort, öt kombájnt, két lucerna-be- takarító gépsort, négy teher­gépkocsit és altalaj-lazítót. Két környező gazdasággal, a köröstarcsai és a csárdaszál­lási termelőszövetkezettel mezőgazdasági repülőgépet vettek. A szarvasmarha-te­lep 17, a bábolnai rendszerű szárító kétmillió forintba ke­rült. A jövőben azonban a be­ruházásokra fordított össze­get csökkenteni kell. Ezt kö­veteli a gazdálkodás bizton­sága. Természetesen az erre fordítható pénz az eredmé­nyesség függvénye lesz ez­után is. A maguk teremtette kedvezőbb feltételek között tovább növelhetők a termés­átlagok, s az állattenyésztés eredményei. Ehhez ma egy­aránt hozzájárulhatnak az összehasonlíthatatlanul na­gyobb szakértelemmel ren­delkező vezetők és tsz-tagok. így valóban csak rossz em­lék marad az 1974-es év, amikor a négy helyi terme­lőszövetkezet vesztességgel zárta az évet. Mindig csodáltam a nagybátyámat, ám különcnek, bogarasnak is tartottam ugyanakkor. Ilyentájt, év ele­jén alig várta, hogy a Magyar Statisztikai Zsebkönyv megjelenjék, aztán kedvtelve nézte, forgatta hetekig. Hiába láttam a jé példát, sokáig nem szerettem a szá­mokat. Igaz: senki se tanított rá, hogyan kell őket néz­ni, mi mindent lehet kiolvasni belőlük. Demográfia tudvalevőleg a népesedés számszerűen meg­ragadható adatait: összeté­telét, változását, elemző tu­domány. Tízmilliós lakossá­gunkhoz képest még egy nagy gyárban is viszonylag kevesen vannak — ám ah­hoz épp elegen —, hogy ér­demes, tanulságos legyen a számok mögé pillantanunk. Milyen az ember? Az ember: a problémái. Ahány ember, annyi féltu­cat probléma. S két ember már egy csoport. Vajon hogy tudnak megbirkózni 1472 dolgozó problémáival a Bu­dapesti Harisnyagyár gyulai gyárában? — ennyi ugyanis náluk az úgynevezett mun­kajogi állományi létszám. Természetesen nem úgy, hogy veszik mindegyiket kü- lön-külön. Ha erre vállalkoz­nának, újabb 1472 „problé­mamegoldó” dolgozót kelle­ne alkalmazniuk, s ez képte­lenség. Arra viszont vállal­koznak — és helyesen teszik —, hogy az összesből kiemel­ten törődnek, foglalkoznak azzal a néhány csoporttal, amelynek helyzete ezt meg­kívánja, az üzem és a dolgo­zó érdeke egyként szüksé­gessé teszi. és később visszatérjenek a kötőgépekhez. Nyugdíj elfttt Talán még nagyobb körül­tekintést kíván a .gondosko­dás a néhány évvel megér­demelt pihenésük előtt álló, mintegy 200—250 asszonyról. Évek óta tart a gyárban a gépi rekonstrukció, magya­rán.: modern, nagy teljesít­ményű, de bonyolultabb gé­pekre cserélik az elavultakat. — A régi gépek: ócskasá­gok — mondja Székely Ár­pád igazgatóhelyettes —, de megszokták őket, jól keres­tek velük. Az új gépeknél csak figyelni kell, de az új technológia elsajátítására nem mindenkiben van tehet­ség, készség, s félnek, hogy nem találják meg a számí­tásukat. A „félősöket” se­gítjük, bátorítjuk; akinél ez nem megy, új munkahelyre helyezzük át. Sajnos, mint­egy egyötödük gondját így sem tudjuk megoldani: nem tudnak jól, gyorsan adjusz- tálni, hiszen korosabbak, lassúbbak, őket kárpótolni kellene a keresetcsökkené­sért. — Tehát nem találták meg a kárpótlás módját? — Sajnos, nem. — Éppen 447 olyan korú, tehát 16—30 éves nődolgo­zónk van, akik az élet ter­mészetes rendje szerint egy vagy több évre itthagyják a gyárat, mert gyermeket szül­nek — mondja Fekete Jó­zsef né szb-titkár. — Leg­többjük kötőnő. Amikor visszajönnek, szeretnének ugyan továbbra is a kötőgé­peken, három műszakban dolgozni, de a gyermek mi­att nem tehetik. Olyan kézi vagy gépi-kézi munkahelyre kell tehát áthelyeznünk őket, ahol legfeljebb két műszak van. Persze, itt kisebb az órabér, és a műszakpótlék is kevesebb, ezért az első két hónapban nekik keresetki­egészítést adunk. Azon igyek­szünk, hogy megtartsuk őket, Férfiak, műszakiak Itt vannak azután a mű­szakiak. Gépmesterek, se­gédmesterek, szerelők, műve­zetők. Nem azért drágák, fontosak ők a gyárban, mert mindössze 309 férfi van így a négyszer annyi nő között. Egyszerűen nélkülözhetetle­nek : ők szabályozzák be, sze­relik, javítják az egyre bo­nyolultabb kötőgépeket. — Három műszakosok, így kapnak pótlékot is — mond­ja Mihucza József, a gyári pártvezetőség titkára. — Mégis gondot okoz, hogy a hasonló képességű géplaka­tosok, szerelők más gyulai vállalatoknál többet keres­nek. Bár tavaly az átlagos bérszínvonaluk mintegy 200 forinttal nőtt, a különbség továbbra is fennáll. Nem véletlen, hogy — jobb mun­kakörülményeik ellenére — itt a legmagasabb dolgozó­ink csoportjai, rétegei közt a fluktuáció. Miért vándorolnak? 371 új dolgozó lépett be tavaly a Gyulai Harisnya- gyárba, és 233 távozott tőlük más céghez. Jó, hogy többen jöttek, mint mentek, de ki örül ennek, ha a két számot összevetve látja: 604-en vál­toztattak munkahelyet 1977- ben, s ez több mint százzal múlja felül a dolgozói lét­szám egyharmadát. Aligha­nem azt mutatja ez, hogy a különböző korcsoportokkal, rétegekkel való törődés, fog­lalkozás — az igyekezet el­lenére — még cseppet sem kielégítő ebben — és koránt­sem csak ebben — az üzem­ben. Hogy miért? Mindenek­előtt: az egész gyár átmene­ti állapotban van, szinte nem múlik_eL hónap, hogy ne ke­rülne sor kisebb-nagyobb át­szervezésre. Gondok forrása az is, hogy eddig a szakszer­vezeti bizalmiak megnöveke­dett jogköre és felelőssége sem érvényesül megfelelően. Csak a tények számítanak Székely Árpád: — Az ez-*" zel kapcsolatos irányelvekés a végrehajtási utasítás lehet, hogy sokat mond egy átlagos gépipari üzemben, de ná­lunk, ahol 1 művezető 8 brigáddal, 3 bizalmival és 100 munkással dolgozik, nem megfelelő. Az elv tisz­ta, de hosszú idő kell a megnyugtató megoldáshoz! Fekete József né: — Saj­nos, rekonstrukcióval kap­csolatos átszervezések és kü­lönböző kiemelések miatt jönnek-mennek a bizalmija­ink. Az 1975-ben lezajlott választás óta a 70 bizalmiból 34 helyett kellett újat vá­lasztani. .. Az elvek igen fontosak. De mégiscsak az a döntő, hogy eljutnak-e a helyes szociál­politikai és a dolgozók javát szolgáló egyéb intézkedések minden réteghez, csoport­hoz, brigádhoz : minden egyes egyénhez. Varga János és vízminőség Vízigény Nem vagyunk vízben sze­gény ország, ám a szükséges mennyiségű és minőségű, kellően tiszta vízben mégis szűkölködünk — ez lesz a kiinduló pontja annak az előadásnak, amelyet a Ma­gyar Hidrológiai Társaság szakemberei a jövő héten rendeznek Budapesten. Miért tűzik napirendre a kérdést újra meg újra nemcsak a környezetvédelemmel foglal­kozók, hanem a tudományos szakemberek is? Azért, mert a megfelelő vízkészleteik elő­teremtését célzó munkához az eddiginél több segítséget várunk nemcsak a gyakor­lati szakemberektől, hanem a vízzel foglalkozó tudomá- ; nyoktól is. Például: ahhoz, hogy a víz minőségében és ; más jellemzőiben bekövetke­I ző változásokat a valóságnak megfelelően követni, és a megfigyeléseket a társadal­mi-gazdasági tervezésben hasznosítani lehessen, a víz- használat- és a vízigénysza­bályozás új fogalmainak és I eszközeinek mielőbbi kidől- [ gozására és intézményesíté- ! sére van szükség. Ennek megtervezését és megvalósítását technológiai helyzetfeltáró és elemző ta­nulmányok készíthetnék elő. A helyzetfeltáró áttekinté­sek az ország különböző vi­dékein és helyein a vízmi­nőség-védelem és vízkészlet­gazdálkodás szempontjából legfontosabb ipari, mezőgaz­dasági, közlekedési, lakóhe­lyi és más technológiákról, illetve alkalmazásuk körül­ményeiről és következmé­nyeiről nyújtanak átfogó ér­tékelést. Minthogy az ország vidékein mások a víznyerés és vízvédelem helyi sajátos­ságai, azokat gondosan mér­legelni kell. Néhány általá­nos, vagy kiemelkedő jelen­tőségű technológiai kérdést pedig célszerű volna orszá­gosan is megvizsgálni. Fontos például a műtrá­gyák és a növényvédő vegy­szerek hatása a talajvíz, a folyók és a tavak vízminő­ségére, és annak kidolgozá­sa, milyen mezőgazdasági technológiákkal óvhatjuk vi­zeink tisztaságát? Meg kell vizsgálni a hőerőművek mű­szaki hatásfokát és üzemi technológiáit, hogy olyan technológiák születhessenek, amelyekben a hűtővíz-szük­séglet nem túlzott, és a vi­zek hőfokszennyezése a leg­kisebb. Hasonló gond a vi­zek olajszennyezése, a híg­trágyás állattenyésztés is: az üzemi technológiák vizsgála­ta, a környezetet védő üzemi és tervezési előírások kidol­gozása itt is lényeges fel­adat. Befejeződött a nagykarbantartás A Békéscsabai. Baromfifel­dolgozó Vállalatnál minden évben leállnak a feldolgozó­sorok egy időre a vállalat mindkét gyárában. Az idén először Békéscsabán csende­sedett el a feldolgozócsamok, igaz csak rövid időre. Lapunkban beszámoltunk arról a nagyszabású rekonst­rukcióról, melynek eredmé­nyeként 1977. április 18-án megkezdődött a munka a gyár új feldolgozó üzemében. Azóta nyolc hónap telt el, és közben a feldolgozóvona­lak folyamatosan működtek. Sökkal korszerűbb, gyorsabb lett a termelés és a dolgo­zók is jobb körülmények kö­zött végezhetik munkájukat. A nyolchónapos üzemelés után megkezdődtek az elő­készületek az univerzális fel­dolgozóvonal karbantartásá­ra. Mivel a mindennapi ter­meléskiesés milliós vesztesé­get jelent, a műszaki és a termelési osztály igyekezett úgy összehangolni a munkát, hogy a legrövidebb ideig tartson a leállás. Végül úgy döntöttek, hogy január 20-án áll le a feldolgozás, mind­össze két hétre. A vállalat életében ilyen nagy feldol­gozóvonalat ilyen rövid idő alatt még nem újítottak fel, ezért több berendezést, gép­egységet már január elejé­től fogva éjszakai műszak­ban cseréltek, javítottak a karbantartók. A leállás alatt pedig a technológiai beren­dezéseket javították, cserél­ték. A karbantartással egy időben történt a gépkocsik, hűtőházi gépek és berende­zések, konténerek, javítása is. A szereplők napi 12—14 órás műszakokat vállaltak és így munkájuk eredménye­ként hétfőn megkezdődhetett a termelés a Békéscsabai Ba­romfifeldolgozó Vállalat bé­késcsabai gyárában. A feldolgozó üzem előhűtő kádjaiban sós vfz állítja be a feldolgozott baromfit a kívánt hőmérsékletre. Hogy a sóié ne tegyen kárt a hűtőcsövekben, a karbantartás ideje alatt korrózióvédő műanyagfestékkel vonták be a kádak felüleitét Fotó: Lónyai László Üzemi demográfia

Next

/
Oldalképek
Tartalom