Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-25 / 48. szám

1978. február 25., szombat NÉPÚJSÁG Megyénkben először Békéscsabán rendezik meg a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyt Megtiszteltetésként fogad­ták megyénk és Békéscsa­ba város irányító szervei, s a különböző kereskedelmi vállalatok azt a hírt, hogy egy országos esemény meg­rendezésének lehetnek köz­vetlen részesei. Ugyanis a KISZ Központi Bizottsága, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Elnöksé­ge, a Belkereskedelmi Mi­nisztérium és a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Ta­nácsa március 15—17 között Békéscsabán rendezi meg a belkereskedelemben dol­gozó fiatalok Szakma Kiváló Tanulója orszá­gos versenyt. E ren­dezvény védnökei lesz­nek: Kassai Béla, az Uni- verzál Kiskereskedelmi Vál­lalat igazgatója, Krizsán Miklós, a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója, Sarkadi István, a MÉSZÖV elnöke. Erről a közelgő országos eseményről kérdeztük dr. Fekete Antalnét, a Békés­csabai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskola igaz­gatóját. Az említett iskola és tanári kara ugyanis szer­vezője lesz ennek az orszá­gos rendezvénynek. Amint az iskola igazgatójától meg­tudtuk, megyénk, illetve Bé­késcsaba első alkalommal ad otthont a Szakmai Kivá­ló Tanulója országos ver­senynek. Majd arról tájé­koztatott dr. Fekete Antal- né, hogy az ország összes megyéjéből az állami és szövetkezeti kereskedelem­ben dolgozó és eddig leg­jobb tanulmányi eredményt elért 170 tanulója a szakma öt alapvető ágában bizonyít­ja majd elméleti, illetve gyakorlati felkészültségét. Az élelmiszer eladók a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat békéscsabai 100-as áruházá­ban, a hús- és hentesáru ta­nuló eladói ugyancsak a vállalat 64-es számú húsbolt­jában fogadják a vásárló­kat. A ruházati, kozmetikai, illetve a vegyes és híradás­technikai cikkek tanuló el­adói az Univerzál Kiskeres­kedelmi Vállalat békéscsa­bai nagy áruházában, a háztartási felszerelések áru­féleségeinek tanuló eladói ugyancsak e vállalat 42-es számú vas-edény boltjában állnak a pultok és a gondo­lák mellé. A vegyesbolti eladók pedig a Békés és Vi­déke ÁFÉSZ 53-as ABC- áruházában bizonyítják bi­zottság jelenlétében gyakor­lati tudásukat. A versenyzők az áru- és technikai, valamint eladási gyákorlati ismeretek mellett az adott szakmai tárgyakból írásbeli dolgozatokat is ké­szítenek, ami része lesz a verseny összesített eredmé­nyének. Az írásbeli dolgo­zatok elkészítéséhez a Bé­késcsabai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmun­kásképző iskola ad jó lehe­tőséget. Egyébként a ver­seny tisztasága miatt a ta­nulók nem név és helység megjelölésével, hanem szá­mok alatt mérik össze tu­dásukat. És csak az értéke­lés befejeztével derül ki a versenyző és felkészítőjének neve. Az is a verseny tisz­taságára utal, hogy a tanu­lókat felkészítő szakembe­rek nem vehetnek részt a zsűrikben. Megyénk keres­kedelmi tanulóit hét fiatal képviseli ezen az országos versenyen. Az I—II—III. helyezést elért versenyző fiatalok megkapják a szakmunkásbi- zonyítványt, illetve a kül­földi, vagy belföldi jutalom­üdülésben való részvételt, valamint oklevelet és pénz­Szabadkígyóson, a szak­munkásképző intézetben a falusi filmnapok keretében a Békés megyei Moziüzemi Vállalat filmvetítéssel egy­bekötött fórumot tartott. A rendezvény címe: „Mai fia­talok' időszerű problémái” volt. Először a „Kenguru” című jutalmat vehetnek át. To­vábbá az országos verseny tíz legjobb eredményt el­ért versenyzője megkapja a megyei és a békéscsabai KISZ-bizottság, a KPVDSZ megyei bizottsága, az Uni­verzál, illetve a MÉSZÖV és az élelmiszer kiskereske­delmi vállalat értékes kü- löndíját. Együtt lapoztuk dr. Feke­te Antalnéval a Szakma Ki­váló Tanulója országos ver­seny előzetes forgatóköny­vét, melyből megtudtuk, hogy e nagyszabású ese­ményt március 14-én dél­előtt a Békéscsabai Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola aulájában „Alkotó Ifjúság” címszó alatt a megye szak­iskolás tanulóinak munkái­ból nagyszabású kiállítást nyitnak meg. Majd e na­pon, este 7 órakor Békéscsa­bán, az egészségügyi szak- középiskola aulájában dr. Becsey József, a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lyának vezetője a verseny­zők és a vendégek jelenlé­tében megnyitja az országos eseményt. A két napon át tartó nagyszabású rendez­vény ünnepélyes eredmény- hirdetésére pedig március 17-én délelőtt fél 11-kor Békéscsabán az ifjúsági és úttörőház nagytermében ke­rül sor. Itt dr. Sebők Éva, a KPVDSZ Országos Elnök­ségének titkára mond beszé­det és adja át a Szakma Ki­váló Tanulója országos ver­seny helyezettjeinek a díja­kat és a szakmunkásbizo­nyítványok elnyerését tanú­sító okleveleket. magyar filmet vetítették a résztvevő mintegy 100 diák­nak, majd Panyi Márta és Bogdán Edit, a moziüzemi vállalat munkatársai, vala­mint Köves László igazgató- helyettes válaszolt a fiatalok kérdéseire. A filmet köve­tő élénk vita a fórum sike­réről tanúskodott. Balkus Imre Fórum a falusi filmnapok keretében Kürti András: Csókol: Renate n. Már alkalom is nyílik rá, hogy gyakoroljam magam. Szeplős képű kölyök fékezi le a rollerját a túloldalon, és int, hogy menjek utána. Mi ez itt?! Timur és csapata! Renate ilyen srácokkal irá­nyít engem?! Gyerünk, majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Nem megyünk messze, jobbra-ibalra pár száz métert kanyargunk mindössze, a szeplős egy alacsony kerítés előtt megáll, körülnéz, nép- telen a táj, áthajítja a rol­lert, átmászik, aztán kézzel- lábbal mutatja, hogy tegyem én is ugyanazt. Dobom a táskám, ugróm én is, iszkolás a srác után. Megkerülünk egy lugast, a kert végében levő garázshoz szaladunk. Résnyire nyitva a kétszárnyas műanyag kapu. Besurranunk. A félhomályban nem so­kat látok, de azt érzem, hogy két vékony, kellemesen hű­vös karocska fonódik a nya­kam köré, lehúzza a fejemet, és vagy száz apró csókot ka­pok hamarjában. Renate! — Te menj vissza a kerí­téshez, Erik! — utasítja Lins kisasszony a vezetőmet. — Őrködj ! Hát ez pompás! Kettesben Renatéval a sötét garázsban! Erre az aarlesi kirándulásra semmiképpen nem fizethetek rá. Renate megfogja a keze­met, és beljebb húz. Két gép­kocsi között préselődam át, aztán falba verem az orrom, megtorpanok. Renate kinyit egy keskeny ajtót, fény csap a szemembe. Belépünk. Körülpillantok. Lőttek az édes kettesnek! Egy -ísúfolt kis bárban találom magam. Igen, egy bárban. Garázs­bárban. Bill oldalt italos pult, egymásra rakott gumiabron­csokból az asztalok, kiszerelt gépkocsiülésekből a székek, jobbra egy heverőféle, gép­kocsialvázból. Féltucat ven­dég. Férfiak, nők — vegye­sen. Többnyire a fiatalabb korosztályból. Kíváncsian nézegetnek. — Ö az! — mutat rám Renate, oly büszkén, mintha valami filmsztárt, Holdat járt űrhajóst, vagy világhírű táncdalénekest prezentálna a nagyérdemű közönségnek. Mosolygok, meleg kézfo­gások, elmormolom féltucat- szor a nevemet, hallok fél­tucat dán nevet, csak azt tu­dom megjegyezni, hogy csak­nem mindegyik „sen”-re végződik. Feltűnik egy férfi arca, néhány számmal na­gyobb méretben ugyanaz, mint a szeplős gyereké. — Ugye, le sem tagadhat­ná a fiát? — nevet Renata. — Öt is Eriknek hívják, ő a Nagy Erik. ö meg Ilse — int egy csontos, szemüveges fiatal nő felé —, Erik fele­sége, a legjobb barátnőm, ök a házigazdáink, övék a ház és a garázs. Erik elekt­ronikus mérnök az Omni- sapban, Ilse fizika—kémia tanár. Majd később a töb­bieket is megismered köze­lebbről, jó? Rólad nem kell semmit mondanom nekik, rengeteget meséltem már budapesti kalandjainkról. Ülj le ide. Miit iszol? — Gint talán — mondom legnagyobb csodálkozásomra, mert általában nem iszom semmi szeszt. Elvem átme­neti feladásának valószínűleg az öröm az oka. Az, hogy Renate tegez. Immár nem­csak írásban, hanem élőszó­val is, a barátai előtt. Eh­hez járul utólag az a gya­korlatias felismerés, hogy itt Hókirálynő a gyermekszínházban Jelenet a mesedarabból: Széplaky Endre, Körösztös István és Pintér Gyula Fotó: Demény Gyula A gyermekek feszült vá­rakozását, érdeklődését, színházban való otthonossá­gát vagy még csak ismer­kedő, félénk kíváncsiságát látva válik még nyilvánva­lóbbá a mondás, hogy gyer­mekeknek úgy kell írni, ját­szani, mint a felnőtteknek — csak jobban. Ezt a ma­gas mércét elérni azonban csak úgy lehet, ha a szer­ző és a színházi együttes önmagával szemben igényes elsősorban. A kettős köve­telményből a Hókirálynő­ben az egyik valósult meg: a színészi játék igényessé­ge. A hármas szerzőgárda — Svarc—Romhányi—Lendvay — darabja, a szegény asz- szony két unokájának tör­ténete: szokványos. Az első tíz percben pusztán azért, mert megcsókolta a Hóki­rálynőt, Kei, a kisfiú eltűnik a színről, hogy aztán Ger­da, a kislány egész előadás alatt kereshesse. A darab felépítése különben hasonló a Tűzpiros virágéhoz, an­nak lélektani indítékai és látványossága nélkül, s iga­zán érdekessé csak a má­sodik részben válik, a ka­landos helyzetek, s a hatá­sosabb szöveg révén. Ekkor bontakozik ki a kapcsolat a közönséggel, s így mire be­fejeződik a történet, a da­rabra is áll, hogy minden jó. ha jó a vége. A Jókai Színház együtte­se Szász Károly vendégren­dező irányításával közepes színdarabból jó előadást te­előbb-utóbb akkor is berú­gok, ha egy kortyot sem iszom. Az alacsony helyiség­ben a levegő meglehetősen telített alkoholgőzzel, ha ra­gaszkodom ahhoz, hogy lé­legezzem, a sorsom amúgy- sem kerülhetem el. Az nem jelent semmit, hogy a tár­sulatban — amennyire meg tudom ítélni — senki sem lészeg, ezek a dánok rette­netesen bírják az italt. Miközben Renate a bár­szekrénynél foglalatoskodik, leülök egy élemedett gumi­abroncsra és a szomszéda­immal közhelyeket cserélünk az időjárásra vonatkozóan, összegezem magamban a tényállást. Lopva jöttünk be ide, jóllehet a tulajdon js vendégei vagyunk. Ilyen ra­gyogó időben nem a házban, vagy még inkább a veran­dán foglalunk helyet, hanem ebben a garázsból kiszakí­tott fülledt zugban. Továb­bá a dánókról az a hír járja, hogy munkaszerető, szorgal­mas, fegyelmezett emberek, ezek meg délben, dologidő­ben szivomyáznak, happe- ninget, vagy micsodát tarta­nak itten. Persze, problémát nem csinálok magamnak mindebből, a derék kanadai .lovasrendőr példája lebeg a szemem előtt. Renate visszajön az itallal, mellém kuporodik, koccintá­sok, ivás. (Folytatjuk) remtett; a színészek szívvel- lélekkel játszanak, s hol mókával, hol jellemformá­lással pótolják a szöveg he­lyenkénti gyöngeségét. Széplaky Endre a gonosz ta­nácsnok egysíkú szeretjébe árnyalást visz és fokozato­kat, Körösztös István IX. Kelemen királya pedig min­den szavában, mozdulatá­ban kidolgozott, s a Lata- bár- és Bilicsi-féle humort úgy ötvözi, hogy mégis egyé­ni, az övé marad. A komikus figurák közül a leghálásabb feladat Cseresnyés Rózsáé, aki a szerep adta lehetőség kihasználásával játssza a „hivatását” és gyermekét szerető tűzről pattant rab­lómamát. A zsiványromanti- kát Máhr Ágnes lopja be a színpadra akaratos, ám ér­zelmes rablókislányként. A Jót képviselők, mint ál­talában a mesékben, itt is színtelenebb szerephez jut­nak, mint a Rosszak. Vi­szont izgulni lehet értük, mint Bajka Bea kedves, csupaszív és bátor Gerdájá­ért, akit buzgó furfanggal segít Pintér Gyula, a Mese­mondó, és a furcsaságában is megnyerő hollópár: Jan­csik Ferenc és Mézes Vio­letta. A Hókirálynő szerepe szerint ugyan a Rosszak tá­borába tartozik, valójában inkább a semleges termé­szet ö, és Tóth Katalin pont olyan szép és fagyosan csil­logó, mint amilyennek len­nie kell. Szász Károly jelmezei és a szintén vendég Langmár András díszletei a darab Î hangulatát erősítik. ■ ■ Vass Márta Öregek Régi eszkimószokás, hogy tél vége felé, amikor az éle­lem már szűkiben volt a családnak, az öregek beül­tek egy-egy ladikba és elin­dultak a Nagy Útra, a jég­hegyek közé, ahonnan nincs visszafordulás. Sajnos, még csak távoli hómezők rideg- . nek tűnő világába se kell mennünk, ha a közösség szá­mára „felesleges” emberek önkéntes tragédiájáról aka­runk hallani. Sánta Ferenc Büdösbarlang című novellája tanúskodhat, hogy 40—50 év­vel ezelőtt nálunk is akad­tak olyan települések, ahol természetes dolog volt, ha a munkából kidőlt idős embe­rek az életüktől is megvál­tak. Minden társadalom anyagi és erkölcsi állapotá­nak egyik legérzékenyebb fokmérője, ahogyan az öre­gekkel bánnak, vagy éppen elbánnak. Szocialista társa­dalmunk számára egyik leg­nemesebb feladat, hogy a mai eredmények megalapo­zóiról, a „hőskorszák” har­cosairól lehetőségeinkhez mérten gondoskodjunk. A különböző segélyektől és jut­tatásoktól az öregek napközi otthonain át a szociális ott­honokig terjed az a segít­ség, amellyel a közösség enyhíteni próbálja az öre­gek gondját. Különösen a magányosok és a betegek igényelnek több szeretetet és figyelmet, számukra egy-két jó szó, aprónak hitt figyel­messég többet érhet minden pénzzel mérhető adomány­nál. Aki nyitott lélekkel jár a világban, tapasztalhatja, hogy milyen sokat beszélünk (és teszünk is !) az öregek­ért. Az idei tél számomra legemlékezetesebb televíziós riportsorozata volt az él­múlt hónapban sugárzott műsor, amely a tanyasi öre­gekről adott megrendítő ere­jű képeket. A sajtóban is gyakorta felbukkanó téma az idős emberek helyzete, s a rádióban sem múlik el hét, hogy valamilyen formában ne szólnának az öregekről. A Rádiószínház legutóbbi bemutatóján Kopányi György Lekésett szüret című hang- játékában az élettől való el­fordulás egy furcsa esetéről volt szó. Arról, hogy az anyagi javakban dúskáló fiatalok „státusszimbólum­nak” tekintik tulajdon ap­jukat, akit csupán azért hal­moznak el minden kénye­lemmel, hogy a szomszédok­nak dicsekedhessenek jó szí­vükkel, emberségükkel. Per­sze, a h ang j áték kisöregje — Páger Antal kitűnő meg­formálásában — elúnja az üres ajnározást és vén kö­pés vásottsággal igaz kalan­dokat hazudik magának. Ko­pányi György hőse azt pél­dázza, hogy a csöpögő méz­be is bele lehet fulladni, ha hiányzik az éltető szeretet, a meleg emberi szó. A másik rádióműsor, ame­lyet a Falusi esték sorozat­ban csütörtök este sugárzott a Petőfi adó, Perjés Klára Élő tanyavilág című riport­ja volt. Egy termelőszövet­kezet százmillió forintokkal számoló vezetői és tagjai be­szélték munkájukról, terve­ikről, s közben megszólaltak az alapítók is, akik egy-két gebe lóval, sovány tehénké­vel kezdték a közös gazdál­kodást. Mint oly sok nemze­déken át minden parasztem­ber energiáját, az ő életük nedveit is kiszívta a föld, mégis különböznek ők vala­mennyi ősüktől, hiszen elő­ször esett meg a történelem során, hogy láthatják is gyötrelmes munkájuk ered­ményét, s élvezhetnek vala­micskét az emberibb életből. A mi kötelességünk, hogy ne fáradjunk bele a köszö­netbe, ha az öregekről kell gondoskodni. önmagunkat becsüljük meg, ha teljesít­jük e nemes feladatunkat. (Andódy) Mai tvrüjánlatunk: „RENDEZTE: FABRI ZOLTÁN" Fábri Zoltán a mai ma­gyar filmművészet markáns egyénisége. írók alkotótár­sa, díszlettervező, rendező egy személyben. Alig né“ hány napja mutatták be Balázs József regényéből készült filmjét, a Magya- rok-at. A film a második világháborúban játszódik, s egy kis csoport sorsát mu­tatja be, akik a világégés elől a tűzfészekbe menekül­tek: Németországban vállal­tak munkát. A hat férfi és a négy nő: parasztok, nap­számosok. Ennek a filmnek a meg­születését kiséri végig a ma, 16.25 órai kezdettel vetítés­re kerülő műsor, műfaját tekintve : „forgatási napló”, bemutatva a játékfilmkészí­tés műhelytitkait, megszó­laltatva az írót, a rendezőt, az operatőr Illés Györgyöt, a vágó Szécsényi Ferencet és a díszlettervező Vayer Tamást. A televízió jókor tűzte műsorra ezt a filmet, hiszen így akár egészen '■gyidőben nézheti meg bár­ki magát a filmet — a Ma- gyarok-at — és a tévéfil­met, a filmről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom