Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-24 / 47. szám
1990-ig szóló fejlesztési tervet fogadott el a megyei tanács A megyei tanács soron következő ülését február 23-án tartotta Békéscsabán, Klaukó Mátyás elnökletével. A testületi. ülésen megjelent Gyulavári Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt Békés megyei bizottságának titkára. Részt vettek az országgyűlési képviselők megyei csoportjának tagjai, a járásivárosi pártbizottságok első titkárai, a Hazafias Népfront, az SZMT, az üzemek, gazdaságok, társadalmi szervek, intézmények képviselői, a megyei tanács osztályvezetői, meghívott vendégek. A testület egyperces néma felállással adózott a 26 hős tatabányai bányász emlékének, akiket munkájuk teljesítése közben tragikusan ért a halál. Az elnöki megnyitót követően a testület meghallgatAmint az várható volt, nagy érdeklődés kísérte a megye egészségügyi ellátásának fejlesztési, távlati koncepciós tervét, amely 1990-ig határolja be a teendőket Nagy János előterjesztése alapján. A jelentés, valamint a felszólalók pártunk XI. kongresszusának az egészségügyi ellátásra vonatkozó határozatai alapján taglalták a távlati terv helyi teendőit. A vita során felszólaltak: Szilágyi József né mezőgyáni, dr. Posgai Elemér szarvasi, dr. Lengyel Dezső csorvási, Tóth Károly muronyi, dr. Tóth Pál med- gyesegyhází, dr. Pintér Miklós gyulai és Borbola László békéscsabai megyei tanácstagok, akik javaslataikkal gazdagították a program tartalmát. Hangsúlyozták, hogy a jövőben is legfontosabb feladat az egészség megőrzése, az ember tevékeny munkaképes életperiódusának növelése. Hazánkban mindenki állampolgári jogon részesül ingyenes egészségügyi ellátásban. Éppen az ebből adódó feladat : mindenki számára hozzáférhetővé tenni az inta az elnök tájékoztatását a két tanácsülés között végzett végrehajtó bizottsági munkáról, majd elfogadta a vb által javasolt hat napirendi pont megtárgyalását. Elsőként Klaukó Mátyás tanácselnök számolt be —párhuzamosan az előbbi tájékoztatójával — a végrehajtó bizottság 1977. évi tevékenységéről. A tanács az írásos jelentést elfogadta, és megállapította, hogy a végrehajtó bizottság az elmúlt évben teljesítette a tanács által meghatározott feladatokat. Jól gyakorolta az átruházott hatásköröket. Felhívta a végrehajtó bizottság figyelmét : tegyen intézkedést, hogy még ebben az évben kidolgozásra kerüljön a VI. ötéves tanácsi tervezés megyei programja. gyenes és jó egészségügyi ellátást és fokozatosan megszüntetni az ellátás színvonalában meglevő különbségeket. A távlati tervezés arra kíván feleletet adni, hogy milyen lehetőségek kihasználásával és milyen sorrendben érhetünk legjobban a célhoz. Erre vonatkozóan több javaslat hangzott el, amelynek a tervbe való bedolgozására a testület határozatot hozott, illetve az előterjesztésben módosított. Az utóbbi években megváltozott a megbetegedések jellege. Ennek többek között oka a gépesítés, automatizálás, kemizálás, a meggyorsult életritmus, urbanizáló- dás, a kismérvű mozgás, különösen a városi lakosság körében. Ide tartozik a fizikai megterhelés hiánya egyes csoportoknál. Ügyszintén a városok nagymérvű levegő^ szennyezettsége. a zajártalom, a táplálkozás megváltozása, a dohányzás nagymérvű elterjedése, az alkoholfogyasztás megnövekedése, stb. A városi légkör szeny- nyezettsége, a növekvő zaj -légzőszervi, valamint szívás érrendszeri megbetegedéseket okoz. Mindezek olyan intézkedések meghozatalára késztetnek, amely az emberek aktív élettartamának ki- terjesztésére irányulnak — jelentik ki bevezetőjükben a tervkészítők. Ezért hangsúlyozta a testület, hogy még- inkább figyelembe kell venni a tervezésnél és annak végrehajtásánál az orvostudomány legújabb vívmányait, az elért eredményeket, valamint az új technika hatását. Indokolt a fejlesztés Legnehezebb feladat a reális szükségleti szint meghatározása és az annak megfelelő intézményhálózat kiépítésének és területi megoszlásának tervezése. A felszabadulás után a tanyán élő lakosság száma csökkent, s a népesség városba költözése kezdődött meg. A 60 év felettiek száma is emelkedik. A megye lakossága öt városban és 71 községben lakik. Jellemző az ezer és 10 ezer létszámú település. Mindezekhez nem érdektelen a jelentésbe foglalt alábbi adat: a felszabadulás előtt Békés megye 1757 kórházi ággyal rendelkezett, melyre a rosszul ellátott megyék közé tartozott. A II. világháború alatt az ágyak jelentős része elpusztult, illetve használhatatlanná vált. 1953-ban 1970 ágy működtetésével 10 ezer lakosra 42,6 ágy jutott. Az egészségügy tervszerű fejlesztése során fokozatosan növekedett a kórházi ágyak száma megyénkben, azonban még így is nagyon el vagyunk maradva. Jelenleg is országosan a 11. helyen állunk. Nagyon is indokolt, hogy 1990-re 10 ezer lakosra 89 ágyat terveznek, ami 3865 ágyat jelent. Ezek megfelelő elhelyezése és fejlesztése részben a rekonstrukció, másrészt új beruházás eredménye lehet. Továbbmenve : a megyében egy körzeti orvosra 2568 állampolgár jut. Ez az átlagszám nagy szóródást takar. Hz egészségügy mindenki ugye Ahol az egészségügyi középkádereket képezik, a békéscsabai szakközépiskola Fotó: Martin Gábor A szovjet hadsereg és hadiflotta megalakulásának 60. évfordulója alkalmából csütörtök reggel a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél katonai tiszteletadással felvonták a magyar nemzeti lobogót, és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. Délelőtt koszorúzási ünnepséget rendeztek a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. A magyar, szovjet és vörös zászlókkal díszített téren több száz fővárosi lakos gyűlt össze az ünnepi eseményre. A hősi emlékművel szemben a néphadsereg díszegysége sorakozott fel csapatzászlóval. Kürtszó jelezte az ünnepség kezdetét, majd a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Borbándi Jánosnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, aki ezután Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár kíséretében ellépett a katonák sorfala előtt. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Rácz Sándor, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője helyezett el koszorút az emlékmű talapzatára. A Minisztertanács koszorúját Borbándi János, valamint Polinszky Károly oktatási miniszter helyezte el. A fegyveres erők képviseletében Benkei András belügyminiszter, Csémi Károly és Nagy György ezredes, a munkásőrség országos parancsnokának helyettese koszorúzott. A Szovjetunió magyarországi nagykövetsége nevében Vlagyimir Pavlov nagykövet, Viktor Orosz tanácsos és Vlagyimir Zotov alezredes, a katonai és légügyi attasé helyettese koszorúztak. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának koszorúját Szemők József alelnök és Juhász Róbert osztályvezető; a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségét Fejti György, a KISZ KB titkára és Csákiné Orosz Éva, a KISZ KB tagja helyezte el. Koszorúztak a szocialista országok Budapestre akkreditált katonai és légügyi attaséinak képviselői. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport és a Magyar Partizán Szövetség vezetői. Elhelyezték a hála és kegyelet virágait a főváros dolgozóinak és ifjúságának képviselői is. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjai után a katonai díszegység elvonulásával ért véget. Ugyancsak koszorúzási ünnepség volt a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél. Illést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közíi: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tájékoztatta a kormányt Michael Manley- nek, Jamaica miniszterelnökének hazánkban tett (hivatalos látogatásáról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. Szekér Gyula, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszámolt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 84. üléséről. A kormány elfogadta a jelentést, és megbízta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ülésen elfogadott ajánlásokból adódó feladatok végrehajtására. A Minisztertanács meghallgatta a tatabányai bányaszerencsétlenség kivizsgálására alakított kormány- bizottság elnökének előzetes jelentését és utasítást adott a vizsgálat továbbfolytatására, a szükséges intézkedések megtételére. Az Országos Tervhivatal elnöke a népgazdaság 1977. évi fejlődéséről, a munkaügyi miniszter a munkaügyi helyzetről és a munkaügyi gazdálkodás egyes aktuális kérdéseiről tett jelentést. A Minisztertanács elfogadta a jelentéseket, egyben kötelezte a minisztereket, az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a tapasztalatokat hasznosítsák. Az Országos Tervhivatal elnöke a pénzügy-, valamint az építésügyi és városfejlesztési ^miniszter beszámolt a beruházási döntési rendszer működésének tapasztalatairól. A kormány a jelentést elfogadta és meghatározta a további teendőket. A belkereskedelmi és az igazságügyminiszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a belkereskedelemről szóló törvényjavaslatot, és úgy határozott, hogy azt áz országgyűlés elé terjeszti. A kormány, a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter javaslatára, a polgári törvénykönyv végrehajtása érdekében rendeletet hozott a mezőgazdasági termékértékesítési szerződésekről. A belkereskedelmi miniszter előterjesztése alapján — ugyancsak a polgári törvény- könyvvel való összhang megteremtése érdekében — a Minisztertanács rendeleteket alkotott az utazási szerződésekről, illetve a fizetővendéglátásról. A belkereskedelmi miniszter javaslatára a kormány rendeletet hozott a vásárlók minőségi kifogásainak intézésével kapcsolatos költségek elszámolásáról. Az intézkedés célja, hogy azok a vállalatok feleljenek a minőségért, amelyek a hibás termékeket előállították. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. így a megyében 22 orvosi körzetben a lakosság száma nem éri el az 1800 főt. A betegforgalmi adatok szerint a körzeti orvosok igénybevétele az országos átlagnál kedvezőbb. Számítások szerint hat körzeti orvosi állás létesítése megfelelően biztosíthatja a megye lakosainak alapellátását. (Folytatás a 3. oldalon) Nemrég megérkeztek Battonyára, a MOM-gyáregységbe az automata esztergák, melyek jelentősen meggyorsították a munkát. Természetesen a modern gépek is igénylik az ember segítségét. Az automaták pontos beállítása nagy figyelmet kíván, úgyszintén a munka, amit az itt dolgozóknak végezniük kell: kvarc karórákat, digitális fürdőszobai mérlegeket készítenek majd. Hogyan sikerül mindez egy új ' üzemben? Erről szól riportunk az 5. oldalon. Fotó: Lónyai László BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek ! N E PUJSAG MEGYEI PÚRTBIZOTTSÚG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. FEBRUAR 24., PÉNTEK Ara: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM H legfontosabb az egészség megőrzése, az ember munkaképességének biztosítása Koszorúzási ünnepség a Szabadság téren és a felszabadulási emlékműnél