Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-23 / 46. szám

1978. február 23., csütörtök Részlet az „Üzenet az élőknek” c. börtönnaplóból 75 éve született Julius Fucik csehszlovákiai kommunista író, újság­író, ebből az alkalom­ból közöljük könyvének részletét. 1943. május 19. Ma éjjel viszik el Augusz­támat Lengyelországba „munkára”. A gályára, a tí­fuszhalálba. Nekem pedig néhány hetem, talán két- három hónapom van még hátra. Irataimat ugyanis át­adták a bíróságnak; így hát talán még négy hétig ülök itt vizsgálati fogságban a Pankrácon; s azután még egy vagy két hónapom ma­rad. Ezt a riportot nem tu­dom már befejezni. Minden­esetre igyekszem folytatni, ha e néhány nap alkalmat ad rá. Ma azonban nem tu­dók tovább dolgozni anyagá­val. Agyam és szívem ma Augusztával van tele, ezzel a nemes, mélyen hivő em­berrel és odaadó élettárssal az úton, mely mindig me­redek volt és mindig nyug­talan. Estéről estére azt a dalt éneklem neki, amit nagyon szeretett: a dalt a sztyeppe kéklő füvéről, mely parti­zánharcok mondáit zizegi, a kozák asszonyról, aki férje oldalán harcolt a szabadsá­gért páratlan bátorsággal. így bizony, harcosfelem! Mennyi erő van ebben a kis teremtésben, határozottan metszett arccal és nagy gye­rekszemekkel, melyekben annyi a gyöngédség. A harc és az egymástól való állandó távoliét örök szerelmeseket formált belőlünk, akik az életben nem egyszer, de százszor élik át az első is­merkedés, az első simogatá- sok heves pillanatait. És mégis mindig együtt ver a szívünk, egy a lélegzetünk a boldogság vagy a szorongás, az izgalom vagy a szomorú­ság óráiban. Évekig dolgoztunk együtt és segítettünk egymásnak, ahogy csak baj társak tudnak bajtársakon segíteni : évekig első olvasóm, első bírálóm volt, s nehezen írtam, ha nem tudtam magam mögött kedves tekintetét. Évekig álltunk egymás mellett a harcokban, amikben kettőnk élete cseppet sem volt sze­gény. És kéz a kézben éve­kig csavarogtunk együtt azo­kon a tájakon, melyeket na­9. A többi — személyzet nél­kül szuperál. Kívül a kira­kat, belül a lila karikák. A vevő kinézi magának a por­tékát, közli, hogy miből kér és mennyit, becsúsztatja a pénzt, egy rekeszben tüne­ményesen rövid idő múltán már meg is jelenik a becso­magolt áru. Megfigyeltem, hogy a vásárlók egy része nem fizetett, vagy ha fizetett is, nem kapta meg a csoma­got, ezeknél nyilván csak a rendelést vette fel, és majd házhoz szállítja a portékát az automata. S ahogyan én eddig megismertem, aligha kell félnapokat várni rá. A kiberno-automata nem­csak gyors és sokoldalú, ha­nem precíz is. Saját bőrömön tapasztaltam. • Golyóstollat néztem ki magamnak egy irószerbolt kirakatában. Be­mentem, találtam egy üres kört, beléptem, közöltem, hogy mi kell, és három da­rab tíz őrést csúsztattam be a nyíláson. Legalábbis így hittem. Szemüveg nélkül nem látok egészen jól kis tárgyakat. Mindenesetre a másik oldalon nem a golyós­gyon szerettünk. Sok nehéz órát éltünk meg együtt, de sok nagy örömet is, hiszen gazdagok voltunk a szegé­nyek gazdagságával. Auguszta, íme, ez ő: Az ostromállapot idején történt, az elmúlt év júniu­sában. A letartóztatásunk óta eltelt hét után először látott, ama szörnyű napok múltával, melyekben egyedül gondolkozott el zárkájában a halálomról szóló híreken. Hozták, hogy megpuhítson. „Beszélje rá — szólt hoz­zá velem való szembesítése­kor az ügyosztály főnöke —, beszélje rá, hogy legyen jó­zan. Ha sajátmagára nem gondol, gondoljon legalább önre. Egy órája van a gon­dolkozásra. Ha viszont ma­kacs marad, még ma este mindkettőjüket ‘kivégzik. Mindkettőjüket !” ö tekintetével végigsimo­gatott és egyszerűen vála­szolt : „Biztos úr, számomra ez nem fenyegetés, hanem utol­só kívánságom teljesítése. Ha kivégzik őt, végezzenek ki engem is!” íme, ez Auguszta : csupa szeretet és határozottság. Életünket elvehetik, ugye Auguszta, de becsületünket és szerelmünket nem. Ó, emberek, el tudjátok képzelni, hogyan élnénk, ha újból meglátnók egymást e sok nélkülözés útán! Ha új­ból találkoznánk a szabad, tagas és teremtő életben ! Akkor, amikor megvalósul mindaz, ami után vágyód­tunk, amire törekedtünk, és amiért most a halálba me­gyünk! Igen, minden bi­zonnyal holtan is élni fo­gunk, valahol nagy boldog­ságtok egy kis zugában, hi­szen erre tettük fel egész életünket, és ez vigasztal most, amikor szomorúak va­gyunk, mert búcsúznunk kell. Azt sem engedték, hogy megöleljük egymást vagy kezet szorítsunk. Csak a Károly teret a Pankráccal összekötő fogházi együttes ad hírt kölcsönösen sorsunk­ról. Tudod, Auguszta, én is tu­dom, hogy valószínűleg töb­bé már nem látjuk egymást. Mégis hallom, amit a távol­ból kiáltasz: „Viszontlátásra, kedvesem!” „Viszontlátásra, Augusz­tám!” (Peéry Rezső fordítása) toll jelent meg a rekeszben, hanem egy magyar tízfillé­res. — Bocsánat — mondja a doboz a falon —, szívesked­jék Kopra úr e számomra is­meretlen érmét egy tízőrésre kicserélni... Köszönöm. Egy öreg lovaglóülésben ül a pádon, a parkban. Pu­fók arcú, majdnem teljesen kopasz, lógó sárgás bajusza van. Bekapott egy kanárit, csak a szárnyai maradtak kint. Dán Tarasz Bulyba. Előtte sakktábla, szemben vele egy fehér-fekete foltos foxikölyök. Sajnálom, hogy Odensében maradt a fényké­pezőgépem, remek felvételt készíthetnék. A szemlélőnek ugyanis az első pillanatban az a határozott benyomása, hogy ez a négylábú koma az öregúr ellenfele. Olyan el­mélyül ten bámulja ő is a táblát. Rövid idő alatt aztán kiderül, hogy a kutya nem sakkozik, csak kibicel, a sár- gabajuszú bácsi mozgatja a világos bábukat is, a sötéte­ket is. Minden lépés előtt hosszan töpreng, aztán a tett lépést feljegyzi a noteszébe. Tálán valami feladványt Kürti András: Csókol: Renate Könyvelők, ügyintézők, statisztikusok és a többiek... Interjú a közgazdasági pályáról Könyvvitelóra a IV D. számvitel-gazdálkodási osztályban Fotó: Martin Gábor Szlovák bál Békéscsabán A Magyarországi Szlová­kok Demokratikus Szövet­sége, a városi tanács műve­lődésügyi osztálya, a Haza­fias Népfront városi bizott­sága, valamint a Megyei Művelődési Központ az idén is megrendezi hagyo­mányos szlovák bálját Bé­késcsabán a Csaba Szálló termeiben. A február 25-én 19 órakor kezdődő mulat­ságon fellép a békéscsabai Szabadság Tsz csabaszaba- di Röpülj páva köre, köz­reműködik a tatabányai fú­vószenekar és a tótkomlósi zenekar. A szlovák bálra, amelyet az idén harmadszor rendez­nek meg Békéscsabán, mintegy 500 szórakozni, táncolni vágyó vendéget várnak. Mai tv-ajánlatunk: MŰSOROK A SZOVJET HADSEREG MEGALAKULÁSÁNAK 60. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL •18.40-kor jelentkezik a Horizont szerkesztőség mű­sora: „...a háborút átkozd meg örökre!” A műsor a szovjet hadsereg minden­napjait mutatja be; a fel­készülést és a készenlétet a béke és biztonság megőrzé­sére. 20.00-kor Grigori} Csuh- raj 1959-ben készült, ma már minden tekintetben filmtörténeti jelentőségű művének bemutatójára ke­rül sor, a címe: Ballada a katonáról. Egyaránt nagy sikerrel szerepel a filmben a Csuhraj átlal felfedezett, akkor főiskolás színész, Vlagyimir Ivasov — Aljos- ka alakítója és Zsanna Pro- horenko. 21.25-kor tűzik műsorra az évforduló tiszteletére rendezett díszhangverseny közvetítését a Vígszínház­ból. A népgazdaság állandó fej­lődéséhez többek közt meg­felelő közgazdasági szemlé­letre és megalapozott tudás­ra van szükség, s az alap- képzettséget hozzá a közép­fokú oktatás adja. A képzés jellegéről, céljáról, problé­máiról, s magáról a pályáról, mint hivatásról beszélget­tünk Piller Sándorral, a bé­késcsabai Sebes György Köz- gazdasági Szakközépiskola igazgatójával. — Milyen szakképesítést nyújt ez az iskolatípus és milyenek az elhelyezkedési lehetőségek? — Iskolánkban számviteli, gazdálkodási ágazaton ipari, mezőgazdasági és kereskedel­mi képzés folyik egy-egy osztállyal, s akik ezt elvég­zik, leérettségiznek, képesí­tett könyvelők, vállalati ter­vezők és statisztikusok lesz­nek. A pénzügyi ágazatból képesített pénzügyi ügyinté­ző- és könyvelőként kerülnek ki a tanulók; az igazgatási­ügyviteli osztályból pedig jegyzőkönyvvezető, gyors­gépíró és igazgatási ügyinté­zőként. A valóságban ennél sokkal többféle munkakör van, amelynek betöltésére jo­gosít képzettségük. Végzőse­ink — hacsak nem ragaszko­dik valaki mereven egy bi­zonyos elképzeléshez — könnyen el tudnak helyez­kedni, hiszen az élelmesebb vállalatok már félév után jönnek hozzánk az igényeik­kel. A mezőgazdaság nem ilyen fürge, s ezért történhe­tett meg legutóbb is, hogy abból az osztályból csak négy növendék ment téeszbe dol­gozni, pedig ennek a sokszo­rosára lenne szükség a me­zőgazdaságban. — Talán szakképzetlent alkalmaznak, aki később esti vagy levelező tagoza­ton szerzi meg a közgaz­dasági képesítést. De ez más középiskolai végzett­séget föltételezve, négy év helyett hatba kerül, s nemcsak az egyénre, mun­kahelyre, de az államra nézve is hátrányos. Főleg a plusz költség miatt. Nem lehetne előbb pályamódo­sítást csinálni? fiatal dolgozók közt ezen a pályán a férfiak aránya. S eztán sem lesz jobb, annyira elnőiesedett már az iskola, hogy most is csak 80 fiúnk van összesen. Holott szép és anyagiakban sem hátrányos jövő áll előttük. — Tanulóik túlnyomó többsége vidéki, kis fa­lukból és községekből is jönnek. Hogy állják meg a helyüket a városiakkal összehasonlítva ? Jubileumi hangverseny A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Békés megyei szervezetének kul- túrcsoportja február 26-án, vasárnap délelőtt 11 órától hangversenyt rendez Békés­csabán az ifjúsági és úttö­rőházban, a szövetség fenn­állásának 60. évfordulója igyekszik megoldani, vagy játszmát elemez, fogalmam sincs, gyengén művelem ezt a sportot, nem is érdekel különösebben. Csak hogy agyonüssem az időt, azért horgonyoztam le ebben a kis parkban, azért figyelem a partit. A tata felnéz a tábláról, rám mosolyog, gyors moz­dulattal elhessenti a foxit a pádról, és barátságosan int, hogy üljek a kutya helyére Leülök. * Az öregúr mond valamit, sajnálkozva tárom szét a karom, és közlöm németül, hogy nem értem a dán nyel­vet. — Szóval ön külföldi — vált át németre ő is. — An­nál jobb, úgyis rég nem ját­szottam nemzetközi mérkő­zést. H,a nem veszi tolako­dásnak, melyik ország a ha­zája? — Magyar vagyok, Buda­pestről. — Jártam ott. Vagy har­minc éve. _§zép város, gyö­nyörű nők, kitűnő sakkozók. — Versenyzőnek tetszik lenni? — Voltam. Nemzetközi mester. — Akkor ne tessék hara­gudni, én feladom az el sem kezdett játszmát, és a kö­vetkezőket is. Kocajátékos vagyok, éppen csak hogy is­merem a lépéseket. Csak kínlódnánk mindketten, ön azért, hogy ne adjon suszter­mattot, én azért, hogy ne kapjak — Ha nem, hát nem — tiszteletére. A hangverse­nyen fellép majd az 50 éves fennállását ünneplő „Ho­mérosz” kórus. Vezényel és zongorán kísér Pleskó György orgonaművész. A műsorban Barna Mária és Balázs Mária énekel, Né­meth Tamás zongorán mű­ködik közre. nyugszik bele bánatosan az öregúr. — Sajnos, a helybe­liek közül sem ül le már ve­lem senki, pedig vezér­előnyt adok. — Ez a nagyság átka. — Ugyan, van itt valaki, illetve, valami, aki, vagy ami nekem adhatna fort, ak­kor is győzne. — Nem értem. Mi az, hogy valaki, vagy valami? — Feltételezem, hogy az Om- nisap automatáival már kap­csolatba került? — Amióta itt vagyok, lép- ten-nyomon beléjük botlom. Mást sem teszek, csak akar- va-akaratlanul ezeknek a csodálatos automatáknak a szolgálatait veszem igénybe. Az öregúr biccent. — Ez ,a helyes kifejezés Akarva-akaratlanul. Tudni­illik a főautomatának a ka­pacitása szinte kimeríthe­tetlen. És úgy van szerkeszt­ve, hogy állandóan keresnie kell magának újabb meg újabb elfoglaltságot, hogy kihasználhassa energiáit, ké­pességeit. Nos, Aarlesben nincs megfelelő emberel­lenfelem, de a kiberno-auto- matával nem szívesen ját­szom, még döntetlent sem tudtam vele szemben egyet­len alkalommal sem elérni. Pedig tízperces parinál öt perc előnyt ad. Nyomasztó ez a fölény. Ezért inkább magammal sakkozom, régi versenypartijaimat játszom le újra, elemzem őket. Ezt ő rossznéven veszi, azt sze­retné, ha vele mérkőznék. (Folytatjuk) — Elképzelhető, sőt meg­oldható volna a gimnázium első osztálya után különbö­zetivel átlépni a közgazdasá­gi szakközépiskola második osztályába. Egy ilyen osztály beindítására a lehetőségünk megvan személyi és tárgyi értelemben is, különösen most, hogy egy jó pár évig , kevesebb gyerekkel számo­lunk a kisebb születésszámú évek miatt. A megvalósítást nemcsak a gazdasági érdek indokolja, hanem az egyéni is, hiszen amikor a tanulók középiskolába jelentkeznek, még 13—14 évesek, annyira fiatalok, hogy sokuknak nincs kialakult elképzelése a jövőről, s inkább a szülők hozzák meg a döntést. Vi­szont a gimnázium első évé­ben már kiderül, ki hogyan veszi az akadályokat, mire számíthat a továbbtanulás­nál. S ha ekkor módosíthat előző elképzelésén, még ide­jében szerezhet szakmát. És főleg négy év alatt. — Ha szakképesítés nél­kül is közgazdasági jelle­gű állást lehet kapni, ak­kor vagy a vonatkozó ren­deletet nem tartják be egyes helyeken, vagy pedig az iskola nem elégíti ki a megyei igényeket. — Jelenleg 747 tanulónk van, ez 22 osztály; 840-ről csökkent le ennyire a lét­szám és lett két osztállyal kevesebb, mégpedig az igaz­gatási ágazatból, mely a ta­nácsi munkára is képesítést adott. Két év óta ide már nincs beiskolázás, mert ez nálunk megszűnik és csak a szarvasi gimnáziumban lesz ilyen osztály, egy helyett kettő. Most évente 170 nö­vendékünk végez, ebből 30 körül tanulnak tovább, te­hát 140 lép munkába, 2—3 máshova menő fiú kivételé­vel. Pedig így is alacsony a — Diákjaink kétharmad része vidéki és 80 százalék­ban fizikai dolgozó gyerme­ke. A tapasztalat szerint nem ez a két tényező dönti el elsősorban, ki hogyan ké­pes a követelményeknek ele­get tenni, hanem az általá­nos iskolai felkészítés. Váro­si iskolában is akad gyönge, és községekben is van jó, erős, mint például az újkí- gyósi vagy a mezőberényi. A továbbtanulók szociális meg­oszlása nagyjából azonos az iskolaival, s a felvettek ará­nya minden évben jó. Ta­valy és azelőtt is elérte a 80 százalékot. Többségük a Közgazdasági Egyetemre és számviteli főiskolára megy, elenyésző számban jogra, s 30—40 százalékuk pedig a pedagóguspályát választja. Ez utóbbit ösztönzi nevelő­ink vonzó példája és hivatás- szeretete is. — Az adminisztratív pá­lyákra jóformán soha sem mondják, hogy hivatás. Beszélhetünk ilyesmiről, vagy csak bizonyos képes­ségek szükségesek hozzá? — Ez is életpálya, ezt is szeretni kell, csak akkor le­het jól és jó kedvvel csinál­ni. De mivel nincs olyan múltja és érzelmi háttere, mint a nevelői hivatásnak, és olyan világos elképzelé­sük sincs róla a gyerekek­nek, mint az üzemlátogatá­sok során megismert szak­mákról, csak később, főleg a gyakorlat során válik hiva­tássá. De, hogy igazán ered­ményes is legyen a működés, ahhoz kitartás, pontosság, rendszeresség, továbbá össz­pontosító és lényeglátó ké­pesség szükséges. Valamint szervező- és irányítókészség, hiszen végzőseinknek az élet­ben évek múltán középirá­nyítói teendőket kell ellát­niuk. Vass Márta

Next

/
Oldalképek
Tartalom