Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
1 A korona hazatért A magyar korona immár Ismét azoknak a birtokában van, akiket nemzeti múltunk e felbecsülhetetlen értékű ereklyéje méltán megillet. A televízió jóvoltából milliók lehettek szemtanúi a pillanatnak, amidőn az Országház kupolacsarnokában a magyar nép képviselői átvették a koronát — és a többi koronázási jelvényt az amerikai delegációtól. A visszaszolgáltatás ünnepélyes aktusával végleg lezárult a magyar korona külföldi viszontagságainak története. Nemzeti ereklyénket, amely első királyunk nevéhez fűződik, államiságunk kialakulásához kapcsolódik, a második világháború végnapjaiban a fasiszták hurcolták ki az országból, azok, akik ezt a földet romlásba döntötték, népét pusztulásba sodorták. Az Egyesült Államok, csaknem harminchárom év után most azoknak juttatta vissza a koronát, akik e földön azóta — ezeréves történelmünkben először — maguknak építették föl a lerombolt hazát. A testvéri szocialista országokkal széles nemzeti összefogással nem kevés áldozat és erőfeszítés árán — olyan eredményeket értünk el, amelyekre nemcsak büszkék lehetünk, de megláthatjuk bennük a magyar nép további felemelkedésének zálogát is. A viszontagságos sorsú magyar koronát hajdanvolt századokban, ha idegen kézbe került, eleink olykor pénzen vásárolták vissza. Most nem váltságdíj, hanem a magyar nép új történelmet író munkája, a népek nagy családjában kivívott megbecsülése hozta haza az ezeréves nemzeti ereklyét. Az a tény, hogy az Egyesült Államok elnöke úgy határozott: nemzeti ereklyeként visszaszolgáltatja a magyar népnek, tükrözi a nemzetközi életben végbement változásokat. A magyar korona és koronázási ékszerek visz- szaadása minden bizonynyal nem lesz hatástalan a magyar—amerikai kapcsolatok további alakulására. Az Országház kupolatermében lezajlott ünnepélyes aktusnak azonban van szélesebb nemzetközi vonatkozása is. A magyar korona visszaszolgáltatása összhangban van a Helsinkiben mindkét állam képviselője által aláírt záróokmánnyal, hozzájárul a nemzetközi légkör javulásához, azt a szellemet erősíti, amelyben az enyhülés, a békés egymás mellett élés és az együttműködés még erőteljesebben kibontakozhat. A korona — nemzeti történelmünk, nemzeti létünk e nagy múltú ereklyéje — visszatért arra a földre, amelyhez tartozik, azoknak a birtokába, akiket méltán megillet: a szocialista Magyarország népének tulajdonába. Magyar—amerikai külügyminiszteri találkozó Elutazott az Egyesült államok küldöttsége Púja Frigyes külügyminiszter és Cyrus Vance, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere szombaton délelőtt a Külügyminisztériumban megbeszélést folytatott a két ország kapcsolatairól és a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdéséről. A találkozón jelen volt Nagy János külügyminiszterhelyettes, Esztergályos Ferenc, a Magyar Népköztársaság washingtoni nagykövete, valamint Matthew C. Niaz amerikai külügyminiszter a magyar—amerikai kapcsolatokat jónak minősítette. E kapcsolatok erősödnek olyan események eredményeként, ínint amilyen a korona és a koronázási jelvények visszaadása volt. — Számos kérdést már megoldottunk, olyan lépésekkel, mint például a kulturális és tudományos együttműködési megállapodás megkötése, a családegyesítési ügyek intézése, az utazási eljárások egyszerűsítése, a két koralapján között. mondotta többek Púja Frigyes és Cyrus Vance megbeszélése metz, az amerikai külügyminisztérium tanácsosa és Philip M. Kaiser, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, Carter elnök személyes megbízottja, a koronát és a koronázási ékszereket átadó amerikai küldöttség vezetője szombaton délelőtt nemzetközi sajtóértekezletet tartott a Hilton Szállóban, ahol jelen volt és felszólalt az amerikai delegáció több tagja is. A sajtó- konferencián mintegy 150 magyar és külföldi újságíró, rádió- és tévétudosító vett részt. A Népszabadság tudósítójának kérdésére válaszolva mány tagjainak kölcsönös látogatásai. Nagy várakozással tekintek kapcsolataink további fejlődése elé. Megbeszéléseket folytatunk több kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésben. Ilyenek a kereskedelemmel, a gazdasági együttműködés fejlesztésével összefüggő kérdések, a gazdasági együttműködés fejlesztésével összefüggő kérdések. Nemzetközi síkon szintén több kölcsönös érdeklődésre számot tartó terület van. Kapcsolataink tanúsítják, hogy a különböző politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedésű or-j szágok is együtt tudnak mű- ; ködni a kölcsönös előnyök ; Uj gépek, nagyobb termelés Lapunkban már többször foglalkoztunk a Békéscsabai MEZŐGÉP Vállalat helyzetével. Megírtuk, hogy a vállalat dinamikus fejlődésének hovatovább a géppark elavultsága szab gátat. A gyár termékeire pedig szükség van, 1978-ban 3000 szemes- kukorica-betakarító adaptert és 530 silókukorica-betalkarí- tó adaptert kell gyártania és ezenkívül több kooperációs szerződésünk is van. A gépi rekonstrukció már az elmúlt évben megkezdődött, amikoris 30 millió forintnyi exportbővítő hitelt kaptak. Ebből festő, felületkezelő, edző- és szerszámgépeket vettek, megtoldva a hitelt 15 millió forintnyi saját fejlesztési alappal. A gyár célkitűzéseiben az szerepel, hogy 1980-ban elérik az évi 1 milliárd forintos termelési értéket, ehhez pedig új, termelékeny gépekre van szükség. Hosszú évek után most erre megvan a | fedezet. - Mintegy 140 millió Î forint áll a gyár rendelkező- f sére és ezt csaknem teljes egészében gépvásárlásokra fordítják. A gépek egy része már az év elején megérkezik és segítségükkel érhető el, hogy 1 az egy főre jutó termelés évi 35 ezer forinttal nőjön. Az értékelemzés módszerének következétes alkalmazása és a rejtett tartalékok fel-1 tárása pedig azt teszi lehetővé, hogy a mintegy 35 millió forinttal megemelt nyereségelvonás ellenére várhatóan sikerül biztosítaniuk a tavalyi 120 millió forintos eredményt. Ez viszont lehe- ; tővé teszi, hogy 6 százalékkal növelve a bért, elérjék a 37 ezer 300 forintos bérszintet, mely az évközi prémiumokkal, jutalmakkal együtt 40 ezer forintos átlagjövedelmet jelent. A magyar korona és a koronázási ékszerek átadására Budapestre érkezett amerikai küldöttség, amelyet Cyrus Vance, az Amerikai Egyesült Államok elnökének személyes képviselője, külügyminiszter vezetett, szombaton elutazott Magyarországról. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes kül(Képtávírónkon érkezett) ügyminiszter, Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, valamint az országgyűlés, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa több tagja, a magyarországi egyházak és a társadalmi élet több képviselője. Jelen volt Philip M. Kaiser, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete és Esztergályos Ferenc, a Magyar Népköztársaság washingtoni nagykövete. (MTI) Farkas Teréz, a Gyomai Háziipari Szövetkezet dolgozója 1972-ben 25 társával együtt a szövetkezet kétéves szakmunkásképző tanfolyamán szerezte meg a szakmunkásoklevelet. A varroda legkülönbözőbb gépein dolgozik, képünk az olasz gyártmányú ketlizőgép mellett mutatja be Fotó: Gál Edit Rövidesen kezdődnek a zárszámadó közgyűlések A Dél-Békés megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségéhez tartozó 36 mezőgazdasági üzem és 8 közös vállalkozás január közelién kezdi zárszámadásait. Az 1978-as tervek és a leltározás befejezéshez közeledik. Az előkészületek során vált nyilvánvalóvá, hogy a szövetség területén nem lesz mérleg- és alaphiányos gazdaság. A zárszámadások megkezdése előtt brigád- és ágazati tanácskozásokon Vitatják meg az elmúlt év tapasztalatait. A közös válaikozások közül elsőként január 12-én, a mezökovácsházi TÖVÁLL, a termelőszövetkezetek közül január 21-én a medgyesbod- zási Egyetértés Tsz kezdi meg zárszámadó közgyűlését. A termelőszövetkezetek egyébként ebben az évben kölcsönös támogatási alapot hoznak létre, ezzel is növeiAz Erdőkémia Vállalat zalaegerszegi Gyantatermelő, Feldolgozó és Fenyőtűlepárló tizemében 1977-ben 7700 kilogramm fenyőolajat, 350 tonna gyantát, 60 tonna te-' ' ó gyártottak, a gumiipari segédanyagokból pedig több mint 430 tonnát készítettek. A termékek nagy részét az NSZK- ba és Franciaországba exportálták. Képünkön: az üzem laboratóriumában ellenőrzik a fenyőolajak minőségét (MTI-fotó, Fehér József felvételei — KS) ve a gazdálkodás biztonságát. A Dél-Békés megyei Területi Szövetség mezőgazdasági üzemei minden eddigit meghaladó eredményekkel zárják az 1977-es évet. Így cukorrépából a hektáronkénti termésátlag 400 mázsa, a ke- vermesi Lenin Termelőszövetkezetben 610 mázsa volt. A kukorica és a búza termésátlaga is felette van a korábbi év termésének. A baromfitenyésztés 10 százalékkal nőtt, az egy tehénre eső tejtermelés 300 literrel lett több. A terméseredmények növelésében döntő szerepet játszott, hogy műtrágyából is nagyobb mennyiséget használtak fel, mint korábban. A jobb fajták elterjesztése, a technológiai fegyelem megszilárdítása a jövőben még nagyobb eredményekhez vezethet. Mezőgazdasági könyviiónap Február 3-án Makón nyitják meg ünnepélyesen a mezőgazdasági könyvhónap 1978. évi eseménysorozatát. A megnyitó alkalmából a Mezőgazdasági Kiadó szakkönyvkiállításon mutatja be az elmúlt évek mezőgazda- sági szakirodaimának termését. Az 1978. évi mező- gazdasági könyvhónapra a kiadók 49 mű megjelentetését tervezik. Az 1978-as esztendő eseménydúsnak ígérkezik a magyar könyvszakma számára. A hagyományos akciók mellett ez évben az eseményhez méltó módon kívánnak a kiadó- és terjesztő vállalatok megemlékezni a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 60. évfordulójáról. Krúdy Gyula születésének centenáriumáról, a szép : is^yar könw verseny négy edszazaaos jubileumáról. Mindezt nemcsak kiadványok sora jelzi majd, hanem számos rendezvény — kiállítás, könyvpremier, íróolvasó találkozó. BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PflRTBIZOTTSÚG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. JANUÁR 8., VASÁRNAP Ára: 1.20 Ft xxxm. ÉVFOLYAM 7. SZÁM