Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-20 / 17. szám
1978. január 20., péntek Békés megyei Jókai Színház: Szerelmi bú]ócska Camolettitől Fodor Zsóka és Gálfy László Húsz évvel ezelőtt volt első bemutatója Párizsban Marc Camoletti vidám játékának, amit most a békéscsabai színház tartott érdemesnek felújítani. Hogy jól tette-e, külön vita tárgya lehetne. Bizonyára jól, mert ha Párizsban 1800-szor játszották, akkor itt, Békéscsabán is megérhet két tucat előadást, ha meg a tájhelyeket is hozzászámoljuk, feltehetően meglesz a negyven. A vitás kérdés ezúttal csak az, hogy jól választották-e meg a bemutató időpontját? Sajnos, erre nemmel kell felelnünk. Köztudott, hogy a január mindig is jeles színházi időszak. Januárban rukkolnak elő — általában — az évad különösen kiemelkedőnek szánt bemutatójával; egykoron akkor játszottak nálunk is Shakespeare-t, Shaw-t, Csehovot és másokat. Hogy ezúttal a rekeszizom-mozgató Camoletti kapta ezt az előkelő helyet, nem viszonozhatta azt jó szolgálattal, színházi élménnyel. Hangsúlyozom: kétségtelen, hogy a siker tapsos, hogy a közönség kacag és derül, és erre szükség is van. a Szerelmi bújócskában Fotó: Demény Gyula Azt viszont hiányoljuk, hogy közelben és távolban nem fedezhetünk fel valami súlyosabbat, valami mélyebbet és igazabbat; egyszóval olyan bemutatót, olyan darabot, mely a világirodalom, vagy a kortárs irodalom remekei közül választódott. Camoletti Szerelmi bújócskája előtt láttuk a Nem bánok semmit sem sikerét: szép és emberi tartalmai ellenére sem azonosítható azonban az igaziakkal, hadd ne soroljak újra neveket. Ezután pedig Princ, a derék katona civil életének zenés játékba transzponálása következik és ez megint csak nem lesz vádolható megrázó színházi élménnyel. Hogy még később mit várhatunk, az azt hiszem ezen a hármas találkozáson, annak eltúlzottságán semmit sem változtat. A Szerelmi bújócska, mint olyan, végső soron nem is értékelhető. Ügyes eszközökkel megírt, és a helyzetkomikumok láncolatára épített cselekmény minden jelenetében nevetünk. Mi több, jókat röhögünk, mert mit is tehet az ember, ha pizsamában sza39. Tibor megállt, megdermedt, lába reszketett. A szája is. Csak attól félt, hogy ki ne törjön belőle a zokogás. Érezte, hogy most valamit tennie kellene, valami férfiasat, de azt is érezte, hogy tökéletesen meg van bénulva. — Csak olyan jutalompuszi volt... — igyekezett elmosolyodni Laci. Lehajolt és megragadta a két kannát a két kezével; kicsit keresni kellett, mert a szemét még nem tudta levenni Katiról. Mert a lány mereven őt nézte, s mintha most egy kicsit el is pirult volna; Tibort figyelembe se vette. Nem, Kati még a csók — a csókok — ízét érezte, teste a másik test forróságát. Karját még mindig nem engedte el teljesen, s mintha csak éppen erre a mozdulatra készült volna, váratlanul nagy lendületet vett, és teljes erejéből két hatalmas pofont kent le Lacinaiv. Akkorákat, hogy szinte nem is pofonok voltak, hanem valóságos ökölcsapások. Egy pillanatra most Tiborra nézett. — Nem igaz! Valóságos csók volt, nem jutalompuszi ! Aztán vissza se pillantva a két fiúra, határozott léptekkel elindult az úton visz- sza a csónakház felé. Most jött vissza a kerékpáros kislány nagy csengetéssel. Tibor és Laci utat engedtek neki. De Kati nem; talán nem is hallotta. A kislánynak nagy üggyel-bajjal sikerült kikerülnie. Mikor visszaevickélt az ösvényre, megint nagy csengetésbe fogott. De ez most nem a köszönet jelzése volt. Laci szerette volna a pofonok helyét megdörzsölni, de a kezében voltak a kannák, nem tehette le őket. Tétován még Tiborra is néladgálnak előtte a félszeg urak, hálóingben pedig a szereleméhes nők, és öreg- asszonyos slafrokban Anna, a házvezetőnő. Aki butyuta ugyan, mégis képes arra, hogy három felvonáson át keverje a szálakat, küldözgesse a szerelmi négyszög hölgyeit és urait hol a vendégszobába, hol a toalettbe, vagy éppen az állomásra, ahol nem érkezik meg senki, de mégis eljátsszák, hogy megérkezik. Egyszóval kár követni, mi történik, mert azt maguk a szereplők sem tudják. Még szerencse, hogy a rendező, S. Bán Ernő megpróbálkozott olyan ütemet diktálni, hogy az egyébként kifejezetten unalmas részeket is átvészeljük, és szerencse az is, hogy a jó ízléssel sem volt hadilábon, sőt határozottan kordában tartott minden kiugrási kísérletet. Lehet, hogy ettől vált aztán erősen egysíkúvá Dénes Piroska alakításában a szeretett Anna, a „mi Annánk”, ahogy a szerelmesek emlegetik ; bár még mindig jobb, mintha nem ismert volna határokat. így aztán inkább az „idézőjelbe tett játék” dominál S. Bán Ernő színpadán, ebből pedig az következik, hogy néha- néha van valami reális is abban, amit Camoletti mond. A meglepetés azonban csak egyetlen pillanat, máris száguld velünk tovább a bohózat határait súroló játék. Persze, nem is várunk tőle többet: nevetni jó, még ha az előadás előrehaladtával kissé bele is fáradunk. Az író egy interjúban azt nyilatkozta, hogy számára a színház „olyan, mint egy megelevenedő festmény.” Ezen a csabai előadáson csak a díszlet igazolta ezt, Suki Antal kitűnő díszlete az évad eseménye. Mint említettem, öten játsszák a Szerelmi bújócskát: Dénes Piroska, Szentir- may Éva, Fodor Zsóka, Gálfy László és Cserényi Béla. Sass Ervin Szalai Mária diplomás könyvtáros szeretne lenni. Ehhez a katalóguskartonok írása is hozzátartozik. Fent: első osztályosok, a gyerekkönyvtárban még valamit törülgetétt... Leült mellé az áldozati körbe. — Mit szólsz itt ehhez az egészhez, drágám? — Nekem nagyon tetszik. — Mit gondolsz, miért éppen itt rendezzük ezt a mai kis családi összejövetelt? — Hát... itt mindenki nagyon jól érzi magát... a te férjed meg az én férjem például nem tudják abbahagyni a tollaslabdázást... Legalább kopik a pocakjuk... A gyerekek meg ... te, hol is yannak a gyerekek? — Nem mindegy? ök tudják. — De mindegy — mondta Mari — szóval nagyon jó ötlet volt... gondolom, ez is a te érdemed. — Értem... — legyintett Gitta. — Csak azt akarom mondani, 'hogy ez is, az egész, úgy ahogy van, a fiataloké. Része a hozománynak. Na, mit szólsz? — Szóhoz sem tudok jutni. Ezt Mari komolyan mondta, de közben eléggé bizalmatlanul sandított Gittára. Vajon nem akarja-e a csó- naikház fejében csökkenteni az öröklakásra befizetendő részüket? • * • Mari meglátta Katit, aki egyedül lépett be a kapun. — Gyere már, Katikám! — mondta — Hova tetted a fiamat? Ki is tárta feléje a kezét, nyájas anyósi kedvességgel Kati odament hozzájuk és leült, de nem melléjük, a deszka ülőhelyre, hanem fel. a fűasztalra, még mindig piros volt, felsóhajtott, nem szólt. Gitta rögtön látta, hogy ez nem játék, valami van a lányával. Valami, egyelőre az ő számára is megfejthetetlen: Talán éppen ez a megfejthe- tetlenség ingerelte annyira, hogy idegesen rászólt: (Folytatjuk) Játékra is van lehetőség. A gyerekkönyvtárban asztali foci, sakk, dominó és a közkedvelt „Dingball” várja a könyvtár legifjabb látogatóit. Hazafelé pedig könyvekkel indulnak— Fotó: Gál Edit A könyvtárvezető szívesen tölti idejét a hanglemezek között. „A szép muzsika hangulatot teremt” — mondja 26 ezer könyv Tanítási órák a könyvtárban Néhány hónapja, hogy kibővítették, átalakították a dévaványai könyvtárat. A most már 240 négyzetméter alapterületen 26 ezer könyv, több tucat folyóirat és zenei könyvtár várja az olvasókat. A legfrissebb adatok szerint a községben a lakosság 18,5 százaléka könyvtári olvasó, és évente több mint 50 ezer kötetet kölcsönöznek. Állandó vendégeik az iskolások, alkalmanként itt tartják meg egy-egy tanítási órájukat is. A könyvtár vezetője, dr. Pallaghy Sándomé mondja: „A ványaiak életük részének tekintik, hogy olvassanak. Persze, nem mindenki, de egyre többen. Aztán az is nagyon lényeges, hogy a nagyközség vezetői — például az átalakításkor — szívesen áldoztak arra, hogy korszerű könyvtára legyen Dévaványának is. Van még teendőnk, és soha nem lesz úgy, hogy már semmi dolgunk; de a mostani helyzet már megnyugtató, és jó munkára ösztönöz.” Molnár Zoltán: EL EGYZES zett, hátha ő is akar valami leszámolást; de mint ahogy gyanította is, Tibornak nem voltak ilyen szándékai. Lassú, megfontolt léptekkel elindult hát a kannákkal Kati után; de egyáltalán nem igyekezett csökkenteni a távolságot. Tibor még állt egy darabig egy helyben, földbe gyökeredzett lábakkal, míg arra nem jött egy asszony ; az elől lépett ki a fűre, s ha már egyszer megmozdult, lassan ő is visszafelé indult. * * * Közben Gitta, aki úgy találta, hogy műve még nincs tökéletesen befejezve, Lajos bácsival együtt elkezdte visszahordani a házba az elmosogatott edényt és evőeszközöket. — Megint a tanácsodat kérem, Lajos... — Kérjed, Gittám. — Láttad, beszélgettem ezzel a Marival... aztán Gusztival meg Barnával is... — Nem figyeltem, tudod, a szakácskodással voltam elfoglalva... de hát mindegy. — Szóval az a lényeg, hogy a Tibor szülei a házasságot egy öröklakással akarják kezdeni... hogy adjuk össze ... de hát ez a két apa engem nem sok jóval biztat... érted? — Értem én, Gittám — mondta Lajos, aki máris jobban értette, mint Gitta remélte volna. — Nézd, az a legjobb, ha én most rögtön megmondom neked kerek perec... — Persze, Lajoskám, persze... — Nekem pénzem nincsen. Semmi. De ezt úgy értsd, hogy semmi, hogy teljességgel semmi. A csónakház, a javítások, lakk meg minden... ez az én keresetemhez viszonyítva éppen elég... De azt is tudod, hogy nekem más örökösöm nincsen... Ha meghalok, minden a te lányodé lesz, Katié... de addig is használhatják... Amikor csak akarnak, a fiatalok ide mindig kijöhetnek... csak az evezőt, azt nem adom ki a kezemből... egyébként mindent... Ezt, ha akarod, akár most rögtön meg is mondhatod nekik. De ha akarod, én mondom meg... Gitta, miközben a helyükre rakta az edényeket, azon gondolkozott, hogy vajon ezt a választ várta-e, vagy valami ilyesmit, vagy éppen teljesen mást. De mindegy, ha egyszer Lajos ezt mondta, ez olyan, mint a szent- írás. Töprengenivalója neki éppen csak annyi maradt, hogy most akkor hát mit is akarjon: megmondja, vagy megmondassa ? Visszafelé jövet az az ötlete támadt, hogy legelőször is Marival közli ezt a végül is egyáltalán nem lebecsülendő tényt. A mosogatást már úgyis befejezték; Mari
