Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-07 / 6. szám

1978. jannár 7., szombat NÉPÚJSÁG Az első magyarországi skanzen, a Göcseji Falumúzeum mint­egy négy és léi holdnyi területen fekszik. A dimbes-dombos, erdő borította terület 24 falujából 46 lakó- és melléképületet szállítottak a szabadtéri múzeumba. Az épületek az elmúlt 150—200 év jellegzetes göcseji építkezési módját idézik, ízelí­tőt adnak a múlt század parasztembereinek életéből (MXI-fotó — Bisztray Károly felvétele — KS) Szocialista brigádok továbbképzése A békéscsabai kertészeti és köztisztasági vállalat szak- szervezeti bizottsága január 10-től 26-ig tartó tanfolya­mot szervezett 22 szocialis­ta brigádvezető részére. Az oktatás hetenként három alkalommal történik, és az előadások után konzultáció lesz. Nyolc aktuális témát tárgyalnak meg, többek közt: a dolgozók részvételét az üzem vezetésében; a párt-, a szakszervezet és az ifjúsági szövetség munkahe­lyi feladatait; a szocialista brigádok termelési és szer­vezési jogait és kötelessége­it. Szó lesz még a brigádta­gok életének és munkájá­nak a környezetre gyakorolt hatásáról, továbbá a veze­tés néhány lélektani és pe­dagógiai módszeréről. A tanfolyam zárónapján pedig fórumot tartanak az üzemi demokráciáról. Az oktatás teljes lebonyolítását az MTESZ szervezési és veze­tési tudományos társasága végzi. Alapképzések a művelődési központban Január 8-án, vasárnap reg­gel 3 amatőr művészeti ág szakkörvezetői találkoznak Békéscsabán a Megyei Mű­velődési Központban. Az iro­dalmi színpadi alapképzés hallgatói most vizsgáznak beszédtechnikái ismeretek­ből, színjátéktörténetből, a rendezés elméletéből és gya­korlatából. A vizsgáztatók Nagy Gyula logopédus, Ud­varos Béla, a Jókai Színház rendezője, valamint Gabnai Katalin, a Népművelési In­tézet munkatársa lesznek. A díszítőművészeti alap­képzés résztvevőinek a Kul­turális Minisztérium mun­katársa, Báthory János tart művelődéspolitikai témájú előadást, a kalocsai hímzés­mintákkal pedig Chabrecsek Andrásné ismerteti meg a jelenlevőket. A néptánc alapképzés résztvevőit a január 21—22-i elővizsgára készítik fel va­sárnap délelőtt Born Miklós, Mlinár Pál, Gyalogh László és Marton György. Két könyvtár tagja — Tudom magamról: az olvasást korán 'kell kezdeni, még a gyermekkorban. Ak­kor sohase marad abba, anÿ- nyira nélkülözhetetlenné vá­lik... En is az apámtól kap­tam kedvet, a fiam meg tő­lem. Mert hát igencsak azt tanulja meg mindenki, amit maga körül lát. Mottó is lehetne Rózsa Ist­ván szava, melyet a tapasz­talat támaszt alá, hiszen ő és a fia, így lettek a köny­vek szerelmesei. Csak a fiúé — aki a sok szép mesés­könyvből. tanult meg szósze- rint is olvasni — már más­féle kezdet volt, mint az övé, még zalaszentgróti kis srác korában, a múlt rend­szerben. — Apám is téglagyári munkás volt, és minden gyereke a gyáriban kezdte az életet. Én hű is maradiam a szakmához. Ahogy a katona­időt kitöltöttem Békéscsa­bán, megnősültem és itt foly­tattam a munkát. Ez bizony nem most volt, hanem év­tizedekkel ezelőtt. Azóta már tősgyökeres alföldi lettem. Az 1-es téglagyárban a kemencénél dolgozik. Itt még a_ régi módon, főleg emberi erővel megy a munka. A for­ró, 40—50 fokos kemencéből kell a téglát vagy cserepet kihordani. Normában. Nyá­ron a pokoli hőség kínozza őket, télen meg a nagy hő­mérséklet-különbség a fő ve­szély. A megfázás, a reuma, meg a derékfájás, a csigo­lyakopás. Itt lehúzni a nyolc órát nem gyerekjáték, ha­nem teljesítmény a javából. Különösen ötvenkét évesen. — Akármilyen fáradtan érek haza, ha megebédeltem, könyvet veszek elő. Nekem ez a legjobb pihenés. De ott hagytam abba, hogy apám... Később értettem meg csak igazán, milyen nagy szó volt abban a szegénységben, hogy már 12-13 évesen a kerese­temből minden héten vissza­kaptam tőle 50-60 fillért. Pe­dig tudta, hogy azon köny­vet veszek. Persze, most már világos előttem, hogy éppen ezt akarta, segítette. És ő rohant a trafikba, boltba, hogy a filléres, ol­csó, füzetes regényeket meg­vehesse. Az egyik pesti nagynénje is támogatta:, ki­lóra mért könyveket küldött neki. Kaland, izgalom, ebből állt még akkor számára a világ. Csábította, nem tu­dott betelni vele. És vala­hogy ez a mohóság később sem csillapodott, csak az ol­vasnivaló lett komolyabb. — Két könyvtárba járok. A gyárinak meg az új Vas­utas klub könyvtárának va­gyak a tagja. Hetenként megfordulok mind a két he­lyen, s hat-nyolc könyvet hazaviszek. Vásárolok is, fő­leg olyankor, ha az antik­várbolt itt árul Békéscsa­bán. Rendszeresen kapok tő­lük értesítést, hogy mikor tartanak itt vásárt. Eladni is szoktam nekik néha, és so­kat a fiamnak ajándékozok a könyveim közül. Minden érdekli. De leg­jobban a történelem és a politika. És amiben a kettő különösen együtt található: a háborús irodalom. Ebből is a második világháborús. A koncentrációs táborok életé­től a partizánregényeken át az olyan könyvekig, mint a Zsukov marsall visszaemléke­zése. A magyar történelem szövevénye — az ősök törté­netétől napjainkig — épp­úgy izgatja, mint az euró­pai népeké. — De a távolabbi részek és népek irodalma is érde­kel. És az olvasás mellett a jó előadások és filmek. Volt nemrég a kultúrotthonunk- ban Indiáról egy ismeretter­jesztő előadás, vetítéssel. A csodaszép műemlék épületek mellett a nyomort láttuk. A kultúra és primitívség kiáltó ellentéte megdöbbentő volt. Szeretem a tévében is a ha­sonló műsorokat, meg akül­és belpolitikát. És természe­tesen a híradót, ami a napi újságokkal együtt tájékoztat, hogy hol, mi történik az egész földkerekségen. Rózsa István életében a tájékozottság: kulcsszó. Nála a szórakozás a tudást szol­gálja, ismeretei gyarapodá­sát. És még egy nagy szen­vedélye van, a sport, ezen belül is a legkedvesebb: a futball. A felesége a zenét és a színházat kedveli inkább, de ez egyikőjüket sem za­varja, nem akadályozzák egymás passzióját. Mindig jó megértésben éltek otthon. Akárcsak a gyárban, ahol szeretik, megbecsülik. Párt­bizalmi és munkásőr már régóta. És háromszoros ki­váló dolgozó. Ez utóbbit ugyan nem tőle tudtam meg, hanem később a kollégáitól, ö csak annyit mondott a munkáról, hogy jó kedvvel végzi, mert így könnyébb. Amikor elbúcsúztunk, mert sietett a délutáni műszakba, még ezt mondta: — Hogy is tudná az ember másképp megismerni a vilá­got, még ha akármennyi is­kolát járt is? Én pedig csak nyolc osztályt végeztem. Ab­ból hatot még a múlt rend­szerben, a hiányzót meg a hatvanas években, önként, és nem biztatásra. Éreztem, hogy kell. A többit hozzá a könyvek adták és adják. Azok visznek végig az egész vilá­gon, ismertetnek meg kultú­rákkal, nemzetekkel, embe­rekkel, azok sokféleségével. De nemcsak szélességében le­het bejárni így a földet, ha­nem mélységében is: vissza­felé az időben. És előre a jövő felé. Hát mondja meg, ennél a teljességnél — mi van több? Vass Márta Bemutatkozik a Népszínház Megszületett a Népszínház — az Állami Déryné Szín­ház és a 25. Színház össze­vonása révén. Január 1-től az ország legnagyobb szín­házaként 400 dolgozóval — köztük 180 színésszel — működik. Prózai és opera­társulatai, tánc- és gyermek­színháza a legszélesebb nép­rétegek művelődését, szóra­kozását szolgálják. mHHMHHVWmHHHMWHIMHHtMHWMHIHMWmMHIIHMHMWnWHWmMMMMMHmHmMIMHHW 28. A nászok engedelmesen el­kezdtek ütögetni. Gitta nem volt kíváncsi er­re a látványra; egyre ,az járt az eszében, hogy múlik az idő, telik a nap. Eddig forgo­lódott valamit Lajos bácsi körül segítség címén, például a hagymát összeaprította, de közben is az járt a fejében, hogy neki persze nem ez az igazi tennivalója. Most már a Tibor anyjával készült be­szélgetni ; óvatosan, mintegy véletlenül megközelítette, megfogta a karját, és igye­kezett vele félrevonulni. Csak még figyelmeztette Katit: — Foglalkozz nagymamá­val! Szemhunyorításából Kati úgy érezte, hogy ez már része Anyu stratégiájának, és enge­delmeskedett. Letelepedett a fűre, szinte nagymama lába mellé, s igyekezett úgy he­lyezkedni, hogy a keze ügyé­ben legyen a feje, ha eszébe jutna megsimogatni, mint kislánykorában. — Hát felnőttél, Katikám — sóhajtott nagymama, és valóban meg is simogatta a haját, mintha csak egy Gitta, vagy Kati által írt forgató- könyvnek kellett volna en­gedelmeskednie egy modern­nek álcázott mai romantikus drámában. Kati szigorú tekintettel odaparancsolta Tibort is, hogy helyezkedjék el a nagy­mama másik keze ügyében. Hátha az ő fejét is megsimo­gatná. Tibor már megtanulta a szófogadást, leereszkedett a fűre, de önkéntelenül is a nyugágy karjára támaszko­dott, és majdnem felbillen­tette nagymamát. — Jajistenem... — mondta, és lehuppant. — Tibor, Tibor... — csó­válta fejét Kati, majd rámo- solygott a nagymamára: — Olyan aranyos kis ügyetlen... látod nagymama? Erről nagymamának a gépkocsit vezető piros trikós fiú jutott eszébe: — De hol van az a barna gyerek, aki idehozott? Ki az a fiú tulajdonképpen? Klári még ott volt; ő vála­szolt : — A nőőővérem kisfia- kiváló mérnök különben... versengenek érte a vááállala­tok. — Igazán? Én azt hittem, valami birkózó, vagy futbal­lista... — csudálkozott nagy­mama. — Szeretem az ilyen izmos gyerekeket. ‘ Lajos bácsi felpillantott a tűz mellől, amire éppen gallyat rakott: — Birkózó és futballista más-más alkatot kíván, Mar­git néni! Lacit én evezősnek nézném. — Az evezősök rendes em­berek, ugye, akárcsak, Te, Lajos?! Ezen mindnyájan nevettek, s Klári kiabált Lacinak: — Laci, a nagymama té­ged akar látni! Laci, jobb híján, eddig úgy akarta magát kivonni a tár­saságból, hogy felnyitotta a motorházfedelet, s a motor­ban kotorászott. Most csak éppen vissza kellett engednie a fedelet a motorra; kezét egy rongydarabbal megtöröl- getve, odaballagott a nagy­mama nyugágya elé, s egy mozdulattal törökülésbe ereszkedett. Gitta a jövendő nászasz- szony karját fogva, már a csónakház tövéből, vissza­pillantott a jelenetre. Milyen együgyű vigyora van ennek a gyereknek, ennek a pi- rostrikósnak — gondolta. De mondani nem mondta. Nem akarta még ilyen mó­don sem annyi figyelemre méltatni, hogy egyáltalán bármi megjegyzést enged­jen magának. De a fél sze­me akaratlanul is rajta vagy talán rajtuk maradt. — Azt hiszem, ki kellene használnunk az alkalmat, drágám, hogy néhány szót váltsunk a gyerekeink jö­vőjéről ... — Váltsunk! — mondta röviden a másik asszony, akinek nyilván csiszolatla­nabb volt a modora. — Arra gondoltam, össze kellene szednünk annyit, amennyi elegendő belépőnek egy OTP-öröklakásba ... mit gondolsz? — Jó volna. — Talán meg kellene vizs­gálnunk ennek a lehetősé­gét. — Vizsgáljuk! — Azt hiszem, hogy a leghelyesebb, ha megmon­dom őszintén, hogy a mi anyagi lehetőségeink meg­lehetősen korlátozottak... — Hajaj, hát még a mie­ink ... ! Gittát a gutaütés kerül­gette. Mire fog tudni menni ezzel az asszonnyal? De igyekezett fegyelmezett ma­radni. — Talán azért fel tudnád mérni drágám, hogy mekko­ra volna az összeg, amivel ti tudnátok a gyerekek csa­ládalapításához hozzájárul­ni... — Talán ... — Nézd, én ezt igazán csak azért forszírozom, hogy fogalmat alkothassak ma­gamnak, vajon mennyit kell nekem összehoznom... (Folytatjuk) Az első bemutatókat vi­déken tartják: január 27-én Jászladányban Jevgenyij Swartz : Hétköznapi csoda című szín játékát adják elő — először Magyarországon. Január 30-án Tamási Áron: Bubos vitéz című, Achardü: A bolond lány című komé­diáját február 3-án Pásztón mutatják be, míg Örkény István: Macskajáték című művét Brigitte Soubeyrand NDK-beli vendégművész rendezésében február 10-én viszik színre Kecskeméten. Az esti előadásokon kívül a helybeli iskolákban, műve­lődési házakban irodalmi műsorokat is tartanak. Mai tv-ajá n latunk: 15.00: SZOMBAT DÉLUTÁNI ÚJDONSÁGOK Űj sorozat indul 15 óra­kor, amely ezentúl a tévé archivumából válogatott mű­sorokkal meghatározott időn­ként jelentkezni fog: Klasz- szikusok a képernyőn. A te­levízió ismétlési rendszeré­nek egyik színfoltja lesz ez a régebbi, klasszikus feldolgo­zásokat megismétlő műsor, amelyet nagy haszonnal néz­hetnek azok a fiatalok, akik kötelező olvasmányaikat is felismerik itt. Ez alkalom­mal Molière A képzelt beteg című drámájának televíziós változatát láthatják Besse­nyei Ferenccel és Ruttkai Évával a főszerepben. A cse­csemő első évét követi nyo­mon az a tizenkét részes so­rozat, amely 16.30-kor kez­dődik, s ezt a címet viseli: Az első 365 nap a gyermek életében. Több kisgyermek életének követésével készült az osztrák sorozat; napról napra követhető a csecsemő fejlődése, testi-szellemi-ér- zelmi megnyilvánulásai. Min­den kismama, szülő haszon­nal nézheti ezt a műsort. HANG­SZÓRÓ Vigyázz, kész, rajt? Csütörtökön délután két órakor kezdődött a Petőfi rádióban a „Sportvilág” há­rom programja. A műsoríze­lítő nem mindennapi cseme­géket ígért, miközben az em­ber elgondolkozhatott: kik és hogyan hallgathatják ezt a műsort délután kettőtől ötig? Persze, akit igencsak érde­kel, az megteremti a módját, hogy legalább zsebrádióját a füle közelébe helyezze, hi­szen ha jó sporteseményről van szó, nincs akadály) amit le ne győznénk. Ismeretes, hogy a sport felbecsülhetetlenül jó eszköz az edzett, egészségesen fej­lődő, harmonikus életű em­ber kialakításában. Igen ám, ha ez csak úgy magától men­ne, és nem kellene pontosan azzal küzdenünk, hogy a ke­vés mozgás miatt a fiatalok elsatnyulnak, az idősebbek pedig elhíznak, idő előtte. Az említett műsorban a vízipólós botrányok és hírne­ves gólok felidézésén túl okos interjúk is elhangzot­tak. Különösen továbbgon­dolásra méltó volt az, amiről Zalka András, a Testnevelési Főiskola oktatási rektorhe­lyettese beszélt, miután a ri­porter a sport jövőjéről kér­dezősködött. Kiderült, hogy a sport távolabbi jövőjéről jó­szerével soha, sehol nem esik szó. Nincs irodalma, ilyen cikkek nem jelennek meg. Lehetséges, hogy azt véljük — szurkolók, sportolók, sportújságírók és sportszak­emberek — felesleges erről beszélni, felesleges jósolgat­ni, hogy milyen lesz ez a jövő, mert, hogy lesz, és a sport soha el nem múlik, az bizonyos. Ettől függetlenül hasznos dolog körülnézni a sport jö­vőjében, az ember változá­saiban. Sokféle nézőpontból tehetjük, mint ahogyan Zal­ka András is több oldalról közelítette meg a kérdést. Elemezte a sport társadalmi funkcióit, reprezentatív, ösz­tönző, szórakoztató feladata­it; a sportmozgalom hagyo­mányos szervezeti kereteit, melyek — nyilván — a ver­senysportokra építenek, a tömegsportra másoknak kell gondolniuk. Azt is mondta Zalka, hogy iskoláinkban már régóta ok­tatási túlterhelés mutatkozik, fiataljaink alig, vagy csak nagyon keveset mozognak, és gyökeres változást még a megemelt tornaóraszám sem hozott. Az ifjúság „elsatnyu- lása” (talán nem is kellene idézőjelbe tenni!) tény, és küzdeni ellene nemzeti ügy. De hogyan? Erre válaszolni sokkal nehezebb, főleg, ha a gyakorlat adta lehetőségeket is figyelembe vesszük. Zalka mégis megpróbálta. Feltétlen tovább kell növelni a torna­órák számát; rengeteget ja­vítani a személyi feltétele­ken; újabb és újabb sportlé­tesítményekkel ellátni az is­kolákat, községeket, városo­kat. Mindez alapvető, hang­súlyozta, és a 'kiváló ripor­teri kérdésre, hogy a jövő városában milyen lesz a sportélet — így összegezte mondanivalóját: „Sportléte­sítményeikre ugyanúgy szük­ség lesz, mint lakásokra, üz­letekre, közlekedésre. Ha nem így lesz, a jövő városá­ban meghal az ember.” Szélsőség, mondhatnánk, de a jövőnek egy olyan változa­ta, amely könnyen lehetsé­ges. Valahol, évekkel ezelőtt egy fontos jelentésben ezt ol­vastam : Tanulóifjúságunk szellemi és fizikai egyensúlya felbillent. Kevés hely és idő jutott az éltető és egészség- védő mozgás számára. Or­vosi felmérési adatok, jelen­tések szólnak arról, hogy ag­gasztó arányú a fiatalok szervezetének gyengesége.” Kommentár nélkül igazolja a „Sportvilág” Zalka-inter- júját. Sass Ervin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom