Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 25. szám
1978. január 29., vasárnap o *\ei SZÜLŐFÖLDÜNK Egy bányával kezdődött kétszáz évvel ezelőtt Parádflirdft Valamikor hajdanában okos birkák tanyáztak a pa- rádi völgyben, ahol békés le- gelészés közben ráakadtak a savanyúvízre, belekóstoltak, s ettől kezdve hiába .terelte őket a juhász a tiszta forráshoz, megmakacsolták magukat, és csakis a csevi eével oltották szamjukat. Vagyis a híres parádl vizet a birkák fedezték fel. A népihagyomány még azt is számon tartja, hogy a savanyú vizet iszogató juhok egészségesebbek, sőt szebbek is voltak. A parádi völgy ásványvizeinek legrégibb leírásait Bél Mátyás vetette papírra 1730- ban. Ám maga a fürdő Markhot Ferenc nevéhez kapcsolódik. 1763-ban Mária Terézia úgy rendelkezett, hogy a vármegyék „tiszti physiku- sai” kötelesek összeírni a területükön található gyógyvizeket és ismertetni azok hatását. Markhot Ferenc Heves és Külső-Szolnok vármegyék tiszti főorvosa komolyan vette a felség parancsolatát és alapos igyekezettel látott munkához. Leírta és vegyél emezte a timsós vizet, amely: „Mátra oldallal szemben levő és attól egy völgygyei elkülönített köves hegyen, annak déli oldalából fakad...” Markhot leleményes ember volt: párologtatással a vízből timsót nyert, majd gubacsés gumiarabi'kum hozzáadásával jó minőségű tintát készített, s ezzel írta meg a jelentést, amelyhez mellékelt egy darabka timsót is. E felfedezésnek is beillő jelentés — amelyet ma is őriz a Heves megÿei Levéltár —azonban a helytartótanács bürokráciájában megrekedt. Mégis lett fürdő Párádon. Igaz, előbb a bánya. Az eredményen fellelkesült Markhot ugyanis javaslattal állt elő: fent a Fehérkő-he- gyen gyártsanak timsót a forrásvízből. Egri, görög és szerb kereskedők meg is alakították az első magyar tim- sófőző gyárat, amelynek táplálására bányát nyitottak. S mert a bánya, valamint a főző munkásai tapasztalták a timsós víz fertőtlenítő, gyógyító hatását, a parádi uradalom bérlője az Orczy család a timsógyár szomszédságában, a mai gyógykórház helyén négy fürdőkamrával és nyolc 'káddal felszerelt fürdőházat és szállóhelyiségeket épített. 1778-at írtak akkor. Része van a további fellendülésben egy KitaibelPál nevezetű pesti természettudósnak, a botanika és kémia professzorának is, aki új fent megvizsgálta és vegyelemezte Párád vizeit, s pozitív tapasztalatai most már országos rangot is ígértek. 1826- öan nagyarányú építkezés veszi kezdetét: korszerűsítik a fürdőházat, ivócsamokok, szállodák épülnék, míg 1828- ban Prunyi Mihály személyében megérkezik Párádra az első fürdőorvos. Ettől az időtől kezdve Pa- rádfürdő már az akkori Magyarország elsőrendű, elegáns gyógyhelyének számít. Az első fürdőorvos 1833-ban könyvet írt Párádról, amelyben a kénes-alkanikus források, a timsós fürdők, valamint a vasat tartalmazó Clarisse forrás gyógyító hatását ismertetve Parádot „mint hármas gyógyintézetet” mutatja be és ajánlja. Parádfürdő fejlődése ezután egyre jobban a nagyvilági szórakozóhely felé mutat. A XIX. század közepén már így panaszkodik a fürdőorvos: „évekig űzettek éjjel-nappal meggondolatlan, zajos mulatságok, melyek a legtürelmesebb szenvedőre is érzékenyen hatottak, másokat pedig a vendégek közül a fürdők elhagyására kény- szeri tettek.” 1914-ben írja Párád fürdőorvosa: „... a vendégek elhelyezése hat szállóban és hét kisebb lakóházban összesen 180 teljesen felszerelt lakószoba szolgál... Minden vendég, aki a fürdőtelepen tartózkodik, hetenként 2 Korona gyógy- és 2 Korona zenedíjat fizet.” 1978-ban befejeződik a teljes rekonstrukció, amelynek eredményeképpen 170-re csökken ugyan a kórház férőhelye, de korszerűbb és kényelmesebb az intézmény, s jobban szolgálja kettős feladatát: az utókezelést és a rehabilitációt. A távolabbi jövő pedig: melegforrás-vizet vezetni a strand medencéiéibe. Ha így lesz, akkor nagyszerű fürdőkultúra alakulhatna ki ebben a gyönyörű völgyben, ahol még a havas táj nyugalmát is az orvostudomány szövetségeseként tartják számon. Márkusz László Téli nyugalom Parádfürdőn Boszorkányüldözés Békés megyében Bármilyen hihetetlen, Békés megyében is volt boszorkányüldözés jó kétszázötven évvel ezelőtt Ha úgy vesszük, nem is olyan régen, s épp ezért nehéz elhinni azt a sötétséget, amiben fogant. Azaz nehéz lenne, ha a nem is olyan régmúlt nem szolgált volna hasonló példákkal, méghozzá milliós nagyságrendben. Csak máglya helyett akasztófát, golyót és gázkamrát használtak, s a kínzóeszközök „fejlődtek” művészi tökélyre. Viszont a hóhér presztizsén — jövedelmezősége ellenére is — némi csorba esett. Hogy hogyan is zajlottak ezek a boszorkányhistóriák, a hiteles levéltári anyagból Oláh György búvárkodta ki a múlt század nyolcvanas éveiben és adta közre a Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat 13. évkönyvében. Bevezetője részletes elemzés az akkori állapotokról, amikor az 1700-as évek elején a sok viszontagságot megért megye, lassan kezd talpra állni. A falvak megfogyatkozott lakosságának — az egész megyében 573 család — összvagyona már 46 ezer forint értéket tesz ki az 1717-es összeíráskor. De a többség ebből szinte semmit se mondhat magáénak. Doboz — ez az országban is az egyik legrégebbi település — szánandó állapotban van, s még árvíz is sújtja évenként. Orvos még a megyében sem létezik, ha valakinek baja esik, javasasszonyhoz, kuruzslóhoz jár. A 32 család egy része szanaszét a határban bújkál, pedig, hogy fölépítsék a községet, a vármegye az adót és robotot is elengedte. De csak nem haladnak a munkák és inkább a faluban élők is ki akarnak költözni, a sokféle veszedelem — rontás, vesztés, bűbáj — miatt. A legnagyobb hírben Sánta Mátyásné áll, még azzal is gyanúsítják, hogy a többi boszorkány nála jön össze. A sok mende-monda, panasz végül elér Csipkés Komáromi György alispán fülébe, s 1715 októberében Bölcskey Miklós szolgabírót bízza meg a kivizsgálással. Kiszállásakor 37 tanú jelentkezik, de fele sem valL A többiek olyanokat- mondanak, hogy megfenyegette őket Sántáné, ha valami nem tetszett neki: majd megbánod ezt még te, megsiratod még az anyád tejét is, meg ehhez hasonlókat. Aztán az illető nem tudott szoptatni többet, vagy egy másiknak még azon az éjszakán „kitekeredett” a lába. A törvényszék 1716 áprilisában ült össze Füzesgyar- maton az alispán elnökletével. Az újabb tanúk, majd a vád és védőbeszéd meghallgatása után, a további vallatás mellet döntenek. A kínzás lefolytatása nincs följegyezve, de végül is a vádlott megtört, beismerte bűnösségét, sőt még a másokét is. Épp ezért — bár őt máglyán elégették —, nem ért véget a boszorkány- ügy, inkább ezzel kezdődött. S lehet hogy ezzel függ ösz- szp az a kis elsárgult papírszelet is, amit Oláh György a perirat között talált, s melynek tartalmát — a hó- héri éves fizetést — a papír szélére feljegyezte: 12 magyar forint, kabát, nadrág, mente, köpönyeg, két pár csizma és öt köböl búza. Sántáné kínzása közben legelsőnek Kis Istvánnéra vallott. Ettől az asszonytól is nagyon féltek a faluban, s pere még nagyobb lett az előzőnél. A jelentkezett tanúk nagy része rávallott, többen olyanok, akik előbb is tanúskodtak, mint a bíró, akinek közben a fia meghalt. Kisné perét Békésen tárgyalták, s olyan szörnyű kínvallatása volt, hogy beismert mindent. így lett a második, de egyben az utolsó is, akit — legalábbis a fennmaradt iratok alapján — megégettek. Ezután ugyanis érdekes fordulatot vettek a boszorkányperek, melyek a békési Nagy Mátyásné Erzsébet Klárával folytatódtak, akit Kisné kevert be. Nagyné ügyében többször tartottak vizsgálatot eredménytelenül, mert nem vallott rá senki, végül ilyesmiket mondtak: jól tudott kenni, ráolvasni és a rosszat levenni, vagyis gyógyítani. A több mint két évig tartó eljárás végén Gyulán a törvényszék fölmenti, de örökre kitiltják a megyéből. Hasonlóképpen enyhe ítélettel kerültek ki a perből a gerlai, szeghalmi és gyulai „boszorkányok” is, pedig a vádak ellenük semmivel sem voltak kisebbek, mint a két elsőé, akik máglyán végezték Talán a bíráknak is sok volt ez már az évek folyamán. Vass Márta DombegYházi emléktáblák Lapunk múlt vasárnapi számában, a „Szülőföldünk”-ben három battonyai emléktáblát mutattunk be. Most, folytatva a sort, a dombegyházi emléktáblákat idézzük hasábjainkon. A határőrség épületének falán, a kapun belül áll BozvárI Imre emléktáblája. A határőr alhadnagy gyöngyösi születésű. Dombegyházon teljesített sorkatonai szolgálatot, ahonnan az ellenforradalom kitörésékor a rádió védelméhez rendelték a fővárosba. A dombegyházi határőrörs ifjúsági klubja Bozvári Imre nevét viseli ff; EZT A MŰVELŐDÉSI HÁZAI DR.WEÍL EMILRŐL Í897-Í95Á Községünk szülöttéről.a munkás MOZGALOM KIEMELKEDŐ HARCOSÁRÓL NEVEZTÜK EL A KOMMUNISTÁK Magyarországi Pártja megalakulásának 50. ÉVFORDULÓJÁN. Domdegyház,í968 november 23. 0 DOMBEGYHÁZ KÖZSÉG LAKÓL A Béke u. 3. szám alatt, a művelődési ház főbejáratánál látható dr. Weil Emil emléktáblája. A Kossutb-díjas orvos a felszabadulás előtt a munkások jobb életkörülményeiért szállt harcba, 1928-ban lépett az illegális KMP tagjai sorába, ahol a sajtóterjesztés szervezését, és a pártnyomda irányítását bízták rá. Tevékenységéért 1936-ban tízévi börtönnel sújtották. A felszabadulás után országgyűlési képviselő, 1950— 53-ig Magyarország washingtoni követe volt Fotó: Veress Erzsi BÉKÉS MEGYEI TERMÉSZETVÉDELMI ÉVKÖNYV 2. „Az orosházi Rágyánszki Arborétum létesítésével megteremtődött az alapja egy helyi jelentőségű gyűjteménynek. A terület specifikus klímájánál és talajadottságánál fogva tudományos megfigyelések szempontjából is jelentőségteljes. A botanikus kert negyed- százados múltra tekint visz- sza, megalapítója Rágyánszki János kertész volt, aki gyulamezei (Békéssámson határában) faiskoláját, annak értékesebb növényeit telepítette át Orosházára, a mintegy 6000 taxonból álló növény- gyűjteményt, amely ma is alapjául szolgál a botanikus kertnek. A gyulamezei faiskola széles magcsere-kapcsolatot épített ki a világ különböző arborétumaival, botanikus kertjeivel. Így jutott például különleges egzotikus növények magjaihoz. Európában elsők között kapott Kínából Metasequoia glyptostroboides (kínai mammutfenyő) magvakat. A botanikus kert Békés megyében, Orosházán a város délnyugati részén, a 47- es számú szegedi főközlekedési út és a déli vasútvonal kereszteződésének szögletében fekszik.” A fenti idézet a nemrég megjelent Békés megyei Természetvédelmi Évkönyv II. kötetéből való. Az első kötet, amelyet a mostanihoz hasonlóan ugyancsak Réthy Zsigmond szerkesztett, még 1976-ban jelent meg. A Békés megyei Tanács természetvédelmi bizottságának gondozásában megjelent évkönyv egyedülálló a maga nemében országosan is. A természetvédelmi évkönyv itt bemutatott kötetében az idézett Boross László által írt tanulmány mellett Békés megye tájvédelméről, a Békés megyei kastélyparkokról, a Vésztő környéki erdőkről olvashatunk még. Az évkönyv, ismeretterjesztő feladata mellett a megye természeti értékeinek megőrzését, megbecsülését, s egyáltalán az értékek tudatosítását is jól szolgálja. K. E. P.
