Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-08 / 288. szám
a 1977. december 8., csütörtök H mangel Az I. gyulai zenei verseny terveiről Olvasóink néhány évvel ezelőtt lapunk hasábjain kívül a televízióból is értesülhettek a budapesti zeneszerető Réti Géza és neje ösztöndíj-alapítványáról, . amely - lyel a zeneiskolai tanárképző intézetekben tanuló tehetséges gyulai fiatalokat támogatták az 1975/76-os tanévtől kezdődően. Az utóbbi esztendőben azonban, hosszas tárgyalások után az alapítvány más jellegű felhasználásáról döntött a Réti házaspár. Erről érdeklődtünk a gyulai Városi Tanács elnökhelyettesétől, Dér Lajostól. — Lassan egy éve folynak a tárgyalások az - alapítvány más rendszerű felhasználásáról. A Réti házaspár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneiskolai tanárképző intézeteiben tanuló zongora, hegedű szakos hallgatók részvételére számítva zenei verseny díjául ajánlaná fel alapítványuk összegét, a mintegy húszezer forintot. Az I. gyulai zenei ver-- senyre 1978. június elején kerülne sor, s az EDÜ-vel váltakozva kétévenként rendeznénk meg. A Békés megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya, a KISZ Békés megyei bizottsága, Gyula város Tanácsa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola és a gyulai Erkel Ferenc Állami Zeneiskola mint rendező szervek biztosítanák , a háromnapos országos verseny sikeres lebonyolítását. Már meg is született a felhívás, amelyet hegedű-zongora szonáta kategóriában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet tagozatain tanuló hallgatók számára hirdettünk meg. A verseny célja egyfelől, hogy segítséget nyújtson a leendő zenetanárok hangszeres tudásának elmélyítéséhez, további indíté- kot adjon a társas muzsikálá- si készség kialakításához, va3. Anyu nevetett, a lányához lépett, beletúrt a hajába, összeborzolta. — Ravasz kis kígyó ... téged sem kell félteni.... Nem is féltelek, tudod. Egyébként. — Tudom, Anyu. Ne is félts! így mégis könnyebb neked. Anyu visszapillantott rá, ezúttal olyan tekintettel, mint egy filmbeli gyilkos elhatározása pillanatában. Amikor aztán Aput kihívták vacsorázni, rögtön észrevette, hogy milyen kedvesek hozzá. — Hogy ti mit tudtok any- nyit pusmogni ?!... Mosogatás közben! — nézett körül a tiszta konyhában — Két tündér! Igazán kedvesen, öregura- san mosolygott, feltolta a szemüvegét. Ügy látszott, már át is ragadt rá valami az ő lelkűk céltudatos kisugárzásából; vagyis látszott rajta, hogy ő is szeretetreméltó akar lenni. — Van néha egy anyának a lányával megbeszélnivalója ... — sóhajtott gondterhelten Anyu. Annyi humorérzéke Apunak is volt, hogy megkérdezze: — Talán most mondtad meg neki? Anyu egy pillanatig tanácstalanul bámult rá. Ugyan vajon mit is mondhatott volna meg neki? — Hát amit az anyák ősidők óta megbeszélnek ilyenkor ... Négyszemközt. Hogy nem a gólya hozza .. . Anyu megtorlásként hát- baveregette a huncutkodó Aput. — Nem, Barnabás, ezt egyelőre még nem árultam el neki. Barnabás, ez a legünnepibb megszólítás volt. Kevésbé ünnepi a Barna, egyszerűen. És köznapi, bár bizalmas és kedves: Apu. lamint hozzájáruljon a kiemelkedő tehetségek felkutatásához. Másfelől Békés megye és Gyula város zenei életét — a nemes hagyományokat folytatva — magasabb szintre kívánjuk fejleszteni, valamint méltó keretet adni vele a Réti házaspár zenei alapítványának. A tervek szerint az elődöntőket a tanárképző intézet tagozatai önállóan rendeznék meg, s a verseny döntőjére már csak minden tagozatból két-két versenyző páros juthatna el. A döntőben a versenyzők egy kötelező és egy szabadon választott szonáta egy tételével pályázhatnak. Kötelező műként szerepel majd Kadosa Pál I. Szonáta hegedűre és zongorára Op. 5. I. tétele. Szabadon választható egy Mozart-szonáta I. tétele és egy romantikus mű egy tétele. A hangversenyre június 2—3—4-én Gyulán, a zeneiskola hangversenytermében kerül sor, ahol az első napon a zsűri tagjai adnak tanári hangversenyt. Zsürielnöknek Kovács Dénest, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektorát kértük fel, tagjainak pedig Szenthelyi Miklóst, Schiff Andrást, Hidi Pétert és Herbály Andrást. A második nap délelőttjén az elődöntőt rendezzük meg, a döntőre bejutó hat páros pedig a délután folyamán vetélkedik majd. Harmadnap, vasárnap este a gálán a díjnyertesek adnak koncertet. A Réti házaspár által felajánlott 10, 6 és 4 ezer forintos díjak mellé városunk egy különdíjat ajánlott fel, amely két személy számára kéthetes gyulai üdülésre szóló beutaló lesz. Reméljük, közös terveink sikeresen valósulnak meg, és újabb színfolttal gazdagodhat Gyula város zenei élete. B. Sajti Emese Ady tudományos ülésszak Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából az MTA nyelv- és irodalom- tudományok osztálya, a filozófia- és történettudományok osztálya, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi kara rendezésében háromnapos tudományos ülésszak kezdődött ma a Magyar Tudományos Akadémián. A tanácskozást Szentágo- thai János, az MTA elnöke nyitotta meg, majd Mátrai László akadémikus tartott előadást „Ady és a korabeli eszmeáramlatok” címmel. Csütörtökön az irodalom- történészeké a szó, pénteken pedig két referátum hangzik majd el „Ady kapcsolata korának zenéjével”, illetve „Ady és kora képző- művészete” címmel. Főtitkári értekezlet A közelmúltban Szófiában ülésezett a szocialista országok tudományos akadémiáinak főtitkári értekezlete. A szófiai értekezleten megvitatták a tudományos műszerfejlesztéssel és a tudományos kutatások automatizálásával foglalkozó kérdéseket. Intézkedéseket dolgoztak ki a természettudományi kutatások hatékonyságának fokozására; ennek érdekében határozatot fogadtak el az úgynevezett bázis laboratóriumok létrehozására. Az 1970- es évek közepén a természet- tudományokkal foglalkozó problémabizottságok javasolták, hogy akadémiák jelöljenek ki olyan laboratóriumokat, amelyek elsősorban a közös kutatásokkal foglalkoznak.^- Ezeket nevezték el bázislaboratóriumoknak, amelyek működésének, ügyrendje kidolgozásával a Magyar Tudományos Akadémiát bízták meg. Kati figyelte őket. Valahonnan, az ő ironikus, bölcs, de most megértő és megbocsátó magasságából. Igen, ide most a Barnabás illett. Bár ő maga még nem tudhatta, de máris igyekezett... No lám, hát nem vagyunk mi egy aranyos kis család? De lelke mélyén, egy icipicit még mindig kételkedett. * * * Mégis közben — már vacsora közben is — az kezdett járni a fejében, hogy miképpen és mennyit adjon be mindebből Tibornak. Nem csak azért, mert egy eljegyzésről mégis kell valamit tudnia a vőlegénynek is. Hanem mert az ő családjának a felajánlásait is számba kell venni valahogy. Betervezni, megszervezni... Esetleg nekik is időre van szükségük a meggondolásra. Vagy éppen az a jobb, ha váratlanul csapnak le rájuk? Akárhogy is, de vajon bízhat ja-e erre a mulyára az ilyen fontos dolgokat? Tibort ugyanis Kati némely dolgokban nagyon is élelmesnek, más dolgokban viszont határozottan mulyá- nak tartotta. * * • Anyu is töprengett. Bízott leánya talpraesettségében — általában; azt is tudta, hogy valójában nem annyira harmatosán érzékeny, mint amilyennek néha megjátssza magát; de azért annyira csak érzékeny; hogy ebben a nem éppen mindennapi helyzetben még vele szemben is szüksége van némi diplomáciára. Az ötlet kinyilatkoztatása után negyvennyolc órányi szünetet tartott. Hadd érlelődjön benne a dolog. Csak abban nem volt biztos, hogy az érlelődés eredményét meg kell-e kérdeznie vagy várjon amíg Kati magától megmondja. Mert szereti ugyan játszani a szemérmest — különösen, ha ennyire közvetlen érdekeiről van szó —, de sokszor meg éppen a szemérmetlent játsz- sza (ebben nem is kell nagyon erőltetnie magát), ha éppen a szemérmetlenséget látja célravezetőnek. Kati csak úgy mellesleg — ahogyan ezt az anyjától megtanulta — jegyezte meg Tibornak: — Az ember azt hiszi, hogy ismeri a saját szüleit. Például én modernnek tartottam őket; valahogy olyan aggálytalannak, nyitottnak a mai élettel, mai szokásokkal szemben ... Tiborban persze nem volt sem annyi érdeklődés, hogy megkérdezze, miről beszél, sem annyi tapintat, hogy legalább úgy mutassa, mintha érdeklődne. Mulya egy kicsit, ugye. Bár az isten tudja... az is lehet, hogy csak játssza ő is azt a nagy mulyaságot, tudatosan hagyja, hogy. Kati úgy kínlódja ki magából a mondanivalót, ahogy tudja. Lehet, hogy az egész mulya- sága valójában ravaszság... Megjátssza, hogy ő ugyebár Színházi krónika A siker természetrajza Évek óta nem hallottam olyan vastapsot Békéscsabán, mint amikor a legutóbbi színházi bemutató után ünnepelte a közönség a művészeket. Scserbakov: Nem bánok semmit sem! című zenés játéka a Békés megyei Jókai Színház történetében az emlékezetes sikerek közé számít. Hosszú idő múltán újra bizonyossá vált, hogy tud a mi közönségünk lelkesedni és ünnepelni is, „mindössze” olyan előadásra van szükség, amely tűzbe hozza a nézőteret. Az elmulasztott lehetőségek siratása és a vakvágányra futott bemutatók kritikája után, számomra is kellemes feladat most a siker természetrajzát kutatnom. Veszélyekét vállalón jutott el a produkció a szerencsés megvalósulásig, hiszen a darab szerzőjétől a díszletező munkásokig a közreműködő kollektíva minden tagjának meg kellett küzdeni az olcsó hatásvadászat sziréncsábításával. S ha egyi- kük-másikuk néha hajlott is a rózsaszínűbb tévutak felé, az együttes többi tagjának mindig sikerült medrében tartani az előadást. Szerencsés kézzel választott témát Scserbakov, amikor Edith Piai életéről kezdett darabot írni. A karrier- történetektől mindenki egy kicsit saját vágyainak beteljesedését várja, s ha a főhős olyan tisztán él bennünk, mint Edith Piaf, akkor az életrajz zavarosabb döocenőit is könnyebben megemészti, ha másért nem is, legalább annak a reményében, hogy minden epizódnak egy-egy Piaf-dal lesz csak egy tudományokba roppant belemélyedt fiatalember, annyit sem lehet rábízni, hogy útközben bemenjen a boltba, mert az a legvalószínűbb, hogy só helyett cukrot hoz. Vagyis mulya. Ez nagyon kényelmes besorolás; persze nyilván leginkább csak önmagának. A környezetének, különösen a jövendőbeli feleségének kevésbé. Katinak persze tulajdonképpen csak fokozta a biztonságérzetét, hogy máris jobban ismeri vőlegénye hibáit, mint erényeit. Tudott számolni ezekkel az erényekkel is, de főleg — s ez a fontosabb — a hibákkal. A gyengeségekkel. A megjátszott, esetleg túljátszott gyengeségekkel is. A munkamegosztás — perspektívában az lesz, hogy Katinak magának kell a sót és cukrot megvásárolnia, meg majd a kocsit is, meg a hétvégi házat a Duna-kanyar- ban — Tibor meg tudós fejével csak keresse meg —, mert rengeteget fog keresni — a rávalót. Kati önmagát nem tartotta nagyobb szakmai karrierre alkalmasnak. Annál többre becsülte általános életbölcsességét. Ingerelte ugyan Tibor érdektelensége, vagy mulyasága, de nem jött ki a sodrából, hanem egy felnőtt asszonynak is becsületére váló türelemmel — az emberi kapcsolatok felfogásában — megértésében eleve gyengébb férfi iránti gyöngéd megbocsátással — nekifogott, hogy válaszoljon arra a kérdésre, melyet Tibor elmulasztott megfogalmazni és kimondani. — ... mondani persze nem merik, annál sokkal idétlenebbek, különösen Apu, mint a férfiak általában. Csak bátortalanul célozgatnak. Ügy kell kitalálnom ... — Mit, Katikám? Nem értem. (Folytatjuk) a vége. Scserbakov érdeme, hogy a daloló Edith Piafot választotta darabja főhéséül, s a párizsi utca egyszerű gyermeke, a „szürke kis veréb” a világ bármely táján ma is csodálatosan szárnyal. A darabot magyar színpadra alkalmazó György Ágnes és Jósfay György, valamint a rendező, Várady György alkotó módon továbbfejlesztette az Edith Piaf szellemét szolgáló gondolatot, hiszen nálunk a színészek nemcsak eljátsszák a francia énekesnő életét, de a dalokat is tökéletesen tolmácsolják. Néhány évvel ezelőtt egy nagy „felfedezéssel” kezdődött a Nem bánok semmit sem! hazai sikere: Várady György Gyurkovics Zsuzsára osztotta Edith Piaf szerepét. Televíziós közvetítés során az egész ország tanúja lehetett a szerep és a színésznő találkozásának. A siker reménye mellett veszélyeket is rejtett tehát a darab Békés megyei bemutatása, hiszen a nézők a tévéből már ismerték a produkciót, s félő volt, hogy nálunk nem lehet megismételni vagy felülmúlni az élményt. A Jókai Színház vezetői vállalták a kockázatot és vendégszereplésre hívták a zenés játék alkotógárdájának gerincét. A közelmúlt és a jelen számos példája bizonyítja, hogy egy- egy jelentős színészegyéniség milyen pezsdítő hatással van különösen a vidéki társulatok életében. Amikor Darvas Iván Miskolcon játszott, Latinovits Zoltán Veszp- j ' rémben vendégszerepeit, ; vagy, hogy Gábor Miklós Kecskemétre szerződött, Major Tamás pedig Szolnokon vállal szerepet, az ország figyelme e társulatok felé fordult. Nemcsak azért van szükség a vidéki színházaknak a „befutott nevekre”, mert esetleg több nézőt vonzanak, hanem az ismertebb pályatársak fényében más színekkel sugároznak a többiek is. önismeretre, saját magunk megbecsülésére, magasabb színvonalra ösztönöznek színházi életünk e katalizátorai. Gyurkovics Zsuzsa Békés [megyei vendégszereplése jel- | képes hazatérés, hiszen a ! tótkomlósi származású műFotó: Demény Gyula vésznő szülőföldjére hozta el a sikert. Nem hibátlan az ő színpadi jelenléte sem, hiszen játékával nem képes feledtetni a darab prózai részeinek gyengéit — például a rendőrségi nyomozás elhúzódó unalmát —, de amit a dalok átlényegült tolmácsolásával ad, arra értelmetlen volna jelzőket keresni, önmaga sorsát mutatta meg, így lett Edith Piaf, s talált utat mindnyájunk szívébe. Fontos feladat jutott az előadás „mellékszereplőinek”, akik az emlékezés mozaikkockái szerint voltak az életút partnerei. Fodor Zsóka sokszínű játékkal, Pintér Gyula pontos, fegyelmezett alakítással, s a kevesebb szerepet kapó Gyurcsek Sándor pedig halk tónusokkal szolgálták az előadást. Külön elismerést érdemel Gál- fy László, aki néhány markáns figura kitűnő megformálása mellett Yves Montand dalát páratlan ráérzés- sel adta elő. A pantomimbetéteket vendégként betanító Benkő József és munkatársai: Dózsa Erzsébet, Tóth Katalin, Kor- nis Piroska, Sárkány János és Jancsik Ferenc egyszer szellemes paródiával (Chaplin idézése), máskor túlexponált jelenettel (apacsok tánca) kápráztatták a nézőket. A díszlettervező, Beráth András m. v. néhol a kelleténél többet tett az ügy érdekében, s ráadásul egy immár „csabai betegség” áldozata lett: a korábbi bemutatón se túlságosan szerencsés díszlet ki-behuzigáláso- kat ő se tudta mellőzni. A jelmeztervező, Csonka István is mint vendég kapott lehetőséget, hogy a gyakran változó jelenetekhez kosztümöket készítsen. A hangulatokhoz jól alkalmazkodva oldotta meg feladatát, egyedül a mini szoknyácska helyett kellett volna más megoldást választania. Az előadás legfőbb erőssége a zenei rész volt: a Holpert János vezényelte zenekar maradéktalanul teljesítette hivatását. Vendégművészekkel megerősített előadások után zúg Békéscsabán a színházi vastaps. Remélhetően a siker és a színvonal nemcsak vendég- szereplésre jött el hozzánk. Andódy Tibor
