Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-06 / 286. szám
1977. december 6., kedd Felejthetetlen napok a Szovjetunióban & Moszkva, te csodálatos! A Szovjetunió felsőoktatásának fellegvára, a Lenin-hegyen égbetörő Lomonoszov Egyetem i Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb szállodája, a Rosszija épületkolosszusa, a Moszkva folyó partján Elérkeztek a leningrádi búcsú percei. Újból hosszú út várt ránk. Moszkvába készültünk, hogy néhány napot ott eltöltve megismerkedjünk a nyolc és fél milliós főváros nevezetességeivel, találkozzunk a szovjet emberekkel, ápoljuk népeink barátságát. November 9-én éjféltájt Leningrád Moszkvai pályaudvaráról kigördült velünk a vonat. Nehezen jött álom a szemünkre. Kora reggel már az ablakok mellett állva néztük a suhanó tájat, a télre váró határt, a romantikus, csodás mintájú faragással díszített faházat, a szinte egybefolyó erdőket, a soksok délceg fenyőt, s az itt honos nyírfákat. Lassan teltek az órák. Végre, délelőtt fél 10 körül megérkeztünk Moszkvába, a Leningrádi pályaudvarra. Ünnepélyes fogadtatás várt ránk. A pályaudvar melletti térségen rezesbanda játszotta a pattogó indulókat, miközben felsorakoztunk. Afonyin altábornagy, a Szovjetunió Hőse, a Nagy Honvédő Háború veteránja, aki maga is részt vett hazánk felszabadításában, lépett a mikrofon elé, hogy üdvözöljön bennünket. A magyarok nagy barátja. Ezt két nap múlva, november 12-én, a búcsúesten is tapasztalhattuk. Ám erről majd később. A pályaudvaron, miután elmondta szívhez szóló szavait, tréfásan megjegyezte: — Olyan sokan vannak, hogy mindannyiukat nem köszönthetem úgy oroszosán. Ezzel idős korát meghazudtoló ruganyos, katonás léptekkel odalépett a füzesgyarmati Kiss Istvánnéhoz, megcsókolta, majd megjegyezte: Az egész küldöttségnek szól. Nevünkben Csaba János köszönte meg a szívélyes fogadtatást, és adta át a jubileumot ünneplő szovjet népnek megyénk lakosságának jókívánságait és sok sikert kívánt a kommunizmus építéséhez. A pályaudvar előtt már vártak ránk az Ikarusz autóbuszok, hogy mielőtt a Belgrád II. szállodába visznek bennünket, egy körutat tegyünk Moszkvában. Az utcákon és tereken lüktetett az élet, a világvárosi forgalom. Eső utunk a Vörös térre vezetett : gyönyörködtünk a Kreml toronyerdejében, a sok kupolás Vaszilij Bla- zsennij székesegyház lenyűgöző látványában, a Moszkva folyóban és a partján álló monumentális Rosszija szállodában. Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb szállodája ez. Mindössze „csak” hatezer személyes. Óriások itt a méretek. Reggel már a vonatból megcsodáltuk az 533 méter magas osztakinoi tévétomyot, s csúcsán a szél lengette vörös zászlót. S amikor autóbuszaink felkapaszkodtak a Lenin-hegyre, majd ott megálltunk a Lomonoszov Egyetem előtt, újra érezhettük, milyen törpe az ember. És mégis milyen nagy, hiszen szovjet emberek építették fel ezt az óriás, 32 emeletes, 240 méter magas tornyot és a hozzásimuló 18 emeletes szárnyépületeket, amelyekben 45 ezernyi diák tanul, köztük sokan a világ szinte minden tájáról. A szó igaz értelmében a tudás vára ez. Csodálatos környezetben, gondozott parkok, virágerdők közepette. Csoda-e hát, hogy oly magaslatokra jutott fel a szovjet tudomány és technika? Aligha. Pedig csak hat évtized telt el a győzelmes forradalom óta, s közben olyan nehéz éveket kellett megélni, mint amilyen a II. világháború volt, melynek legnagyobb terheit és szenvedéseit a szovjet nép viselte. Ezt sem felejthetjük el soha. Podina Péter Afonyin altábornagy, a Szovjetunió Hőse, a Nagy Honvédő Háború veteránja üdvözli a a Békés megyeieket Moszkvában, a Leningrádi pályaudvaron. Mögötte az Inturiszt képviselőjével, Csaba János, küldöttségünk politikai vezetője A szerző felvételei Hatvanöt éve újságíró Jurij Puskin, az APN tudósítója megkérte Ivan Gronszkijt, a legrégibb újságírók egyikét, az Izvesztyija volt főszerkesztőjét, 1918-as párttagot, beszéljen arról az időszakról, amikor részt vett a forradalmi eseményekben és mondja el, hogy indult el az újságírói pályán. * * • — 1894 novemberében születtem egy kis faluban, ja- roszlavli kormányzóságban — kezdte Ivan Gronszkij. — Apám pétervári munkás volt, részt vett a narodnyik mozgalomban. Életét egy cári börtönben fejezte be. Halála után több petrográdi üzemben dolgoztam, egyszerű bérmunkásként. Korán bekapcsolódtam a forradalmi mozgalomba, és apám barátainak hatására, akik baloldali narodnyikok voltak, beléptem a maximalisták pártjába. Többször letartóztattak. Az első világháború idején a hadseregben szolgáltam. A februári forradalom első napjaiban a lohvicki gyalogos ezred ezredbizottsá- gának tagjaként a forradalmi törzskar elnökévé választottak, majd 1917 májusában engem jelöltek a 70. gyalogos hadosztály hadosztálybizottságának elnökéül. — Hogyan értesült a petrográdi forradalmi eseményekről? — Közvetlenül a Nagy Októberi Forradalom kezdete előtt az 5. hadsereg kongresszusának munkájában vettem részt. Ez Dvinszkben volt, október 16—20. között. A kongresszus után B. Po- zernnel, a bolsevik párt központi bizottságának megbízottjával megegyeztünk: mihelyt elkezdődik a proletariátus fegyveres felkelése, titkos szövegű táviratot küld nekem. Ez lett volna a jel, hogy vonuljunk Petrográdba a felkelt munkások segítségére. Negyven géppuskával felszerelt gyalogos egységet állítottunk készenlétbe. Eljött október 25. Távirat sehol. Küldöncöket menesztettem Dvinszkbe és Viská- ba: semmi hír. Végre megtudtuk, hogy Petrográdon sikeresen zajlanak az események és egyelőre nincs szükség a segítségünkre. 25—26- án aztán hadosztályunk egységei elfoglalták a dvinszki pályaudvart, a hadsereg törzskarának épületét, a fegyverraktárakat és más objektumokat. A városban az 5. hadsereg katonai-forradalmi bizottságának kezébe ment át a hatalom. — Mi történt, az Ideiglenes Kormány megdöntése után? — Eleinte nagyon nehéz napok voltak. Mi a bolsevik párt központi bizottságának utasítására a frontot tartottuk. Több ellenforradalmi kísérlet történt a front megnyitására. A frontvonal mögött, Dvinszk és Rezsica környékén többször volt fegyveres összecsapás az ellenforradalmárok kisebb egységeivel, de november első felében letörtük ellenállásukat. November elején érkeztem Petrográdra, s amikor bementem a Szmolnijba, megláttam Lenint, amint végighaladt a folyosón. Remek hangulatban volt. Látszott rajta, hogy elégedett a forradalmi események menetével, és ez a jó harlgulat átragadt a környezetére is. Politikai nézeteimmel akkor már közel álltam a bolsevikokhoz, hiszen régóta együtt dolgoztam velük. 1918- ban beléptem a bolsevikok pártjába. — Hogyan alakult a további sorsa? — Petrográdból visszamentem a hadosztályhoz, vörösgárdista alakulatokat vezényeltem az ellenforradalmi kozákok és a Kerenszkij-fé- le csapatok elleni harcokban. Később, az Oroszországi Föderáció Toborzó Irodájának meghatalmazottjaként egységeket szerveztem a Vörös Hadsereg számára. Ezt követően önként mentem a frontra, ahol megsebesültem. Gyógyulásom után Jarosz- lavlban kezdtem dolgozni — a kormányzósági végrehajtó bizottság lapját szerkesztettem, és egyben az Oroszországi Távirati Iroda (ROSZ- TA) helyi irodájának vezetője voltam. — Az újságírásban ezek voltak az első lépései? — Nem. Már 1912-ben munkáslevelező voltam és a „Pravda” terjesztője. Néha írtam az üzemekben uralkodó helyzetről, mindig arról, ahol dolgoztam. Azóta állok a sajtó szolgálatában, ha voltak is megszakítások. így például . Kurszkban a kormányzósági pártbizottság titkárául választottak. Később Moszkvába kerültem. Tanultam. Elvégeztem a Politikai Vörösakadémiát, majd az „Izvesztyijádnál kezdtem dolgozni. Előbb mint szerkesztőségi tag, majd helyettes főszerkesztő, később a lap főszerkesztője. Egyidejűleg szerkesztettem a „Novij Mir” és a „Kraszna- ja Nyiva” című folyóiratot is. Feszített munkával teli évek voltak ezek, rendre meg kellett vívnunk a csatát a párt ellenfeleivel. Az egész szovjet sajtó hű segítőtársa volt a pártnak minden fronton — ideológiai, gazdasági vonalon egyaránt. — Mivel foglalkozik most? — A Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetében konzultánsként tevékenykedem társadalmi munkában. Megírom emlékirataimat, a lapok, folyóiratok most is közlik az írásaimat. Ezenkívül dolgozom a Szovjet Újságírók Szövetsége moszkvai osztályán, itt a publicisták szekciójának tagja vagyok. Legközelebbi terveim? Befejezni a könyvet, amelyben megírom életem történetét. APN—KS Kevesebb a hiánycikk Kiegyensúlyozott ünnepi ellátást ígér az élelmiszer-kereskedelem Magyar sajátosság, hogy szeretjük ha ünnepi asztalunk roskadozik az enni-, innivalótól. Vajon lesz-e elegendő élelmiszer a közelgő ünnepeken? Erről kértünk tájékoztatást Krizsán Miklóstól, a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójától. — Elöljáróban annyit, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan nagy hangsúlyt fektetünk a decemberi ellátásra, felkészülésre. Ez a készülődés már jóval korábban, még az év elején megkezdődött, az éves terv kialakításánál. Ami a leglényegesebb, nincsenek gondjaink az alapvető élelmiszercikkek biztosításával. Liszt, cukor, zsír, olaj, margarin, száraztészta elegendő van készleten, az igényeket mennyiségben, minőségben egyaránt ki tudjuk elégíteni. Az elmúlt évben akadozott az édesipari termékek gyártása. Az idén jelentősen javult a helyzet. Szaloncukorból több fajtában és minőségben 650 mázsát szereztünk be. összességében ez elegendőnek látszik, de lesz egy-két fajta — például a zselés szaloncukorból — amiből most sem tudunk elegendő mennyiséget kínálni. Télapó, karácsonyi és új évi csokoládéfigurákból elegendő van, az idei mennyiség jóval meghaladja a tavalyit. Sajnos, az úgynevezett díszdobozos árukból előfordulhat, hogy nem minden mennyiségben tudunk árusítani. Déligyümölcsből a múlt évi mennyiség várható az idén is. Az üdítő italok választéka kielégítő és igény szerint kapható. Borból, pezsgőből is elegendő van. Sokat javult a hús és hús- készítmények ellátása. Az úgynevezett szárazárunál a keretgazdálkodás ellenére a Szegedi Szalámigyár üzembeállítása óta lényegesen több árut tudunk biztosítani a vevőknek, mint az elmúlt évben. Közeledik a disznóvágások ideje. Ez sem ér váratlanul bennünket. Az ehhez szükséges fűszerekből, vékony és vastag bélből elegendő meny- nyisé^ van raktáron. Időnként nem tudunk eleget biztosítani a csípős paprikából, ami csak nálunk okoz gondot, más megyékben nem. Felkészültünk a várható nagy forgalomra a sütőipari termékekből. Nagyobb mennyiségű mákos- és dióstekercset rendeltünk, ezekre előrendelést veszünk fel. Fenyőfából 20 százalékkal többet szereztünk be, mint tavaly. Mindent összevetve úgy érezzük néhány hiánycikk — amiből egyre kevesebb van — kivételével ki tudjuk elégíteni a lakosság igényeit. Az ünnepi forgalmat már teljesen önkiszolgálással látja el a Gyulán nemrég átalakított Béke sugárúti üzlet Fotó: Béla Ottó