Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-21 / 299. szám
1977. december 21., szerda Papír és olló Látogatás a játékkészítő szakkörben A karácsony közeledtével sokakban emlékképek idéződnek fel, hogyan is volt egy-két, esetleg sok évvel ezelőtt? S a várakozás... Szeretteik hogyan fogadják a szekrény alján elrejtett ajándékokat? Ki ne ismerné a férjek örök gondját: csak tudnám hányas cipőt vegyek az asszonynak? Mi nők pedig mennyit törjük a fejünket, milyen étel kerüljön az ünnepi asztalra, s vajon a konyhapénz meddig futja? Milyen más a gyermekek várakozása... A mesék csodavilágában, a Télapó érkezését váró töretlen hiten öthat év után túljutnak. Mégis, tele tüdővel éneklik a jól ismert dalt nap mint nap az iskolában, szakkörben, úttörőfoglalkozáson és otthon egyaránt: „Hull a pelyhes fehér hó, Jöjj el hozzánk Télapó”... Ezzel a dallal kezdik foglalkozásukat Szarvason a Krecsmarik Endre Űttörőház játékszakkörének tagjai is. Nem csoda, hiszen a kitűzött feladat már a karácsonyhoz kötődik, díszek készülnek a karácsonyfára. Szólni Etelka szakkörvezető kiosztja az ollókat, s asztalra teszi a színes, fényes papírokat. Hogy csillognak, zörögnek a halomra rakott lapok, mintegy karácsonyfára kívánkozva. Lázas munka kezdődik, zsong az egész terem. Az asztalokat körül üli a 21 kék nyakken- dős gyerek. Öröm nézni őket, amint munkához látnak. A kis Pecznyik Edit még a nyelvét is kint felejti a nagy igyekezetben. Kliment Ani kerek, kék lapocskákat illeszt egybe, közben pereg a nyelve: — Ezt összerakom, cérnára fűzöm és így fog forogni a fán — s mutatja a kezével. Egy szőke copfos kislány az otthoniakra gondol. Kivágott madarakat ragaszt a fehér lapra, fölöttük felhő vonul, alul elmosódott alak siet egy ház előtt. — Eső lesz, azért van itt a felhő, a néni meg esernyőt siet venni — magyarázza Etelka tanító néninek. Aztán a kép közepére odakanya- rintja négyéves testvére nevét, valahogy így: Sztancsik Csabi-nak. Gyűlnek a díszek. Csengők, gúlák, karikák, fenyőfák, a gyermeki fantázia kifogyhatatlan termékei. Csattog az olló, fürgén mozdulnak az ügyeskedő gyermekkezek. Munka közben. Nádor Jutka a szakkör leg- ügyesebbike éppen azt az oroszlánt rajzolja, amelyet nemrég bábúnak készített el. A szakkörben dolgozó 21 gyermek a szlovák iskola kollégiumának lakója. Ezért jelent számukra külön örömöt, ha nem üres kézzel térnek majd haza. Jutka munka közben az oroszlánbábú születésének és otthoni bemutatkozásának történetét meséli. — Még mozgatni is lehetett. Anyunak megmutattam és ő úgy, de úgy megijedt... — emlékezik kipirulva. Az idő gyorsan telik, az elkészült „műre” mindenki ráírja a nevét, hiszen a következő összejövetelen dől el, kié lesz a dicsőség, kinek a munkája kerül a nagy fára a kollégiumi fenyőfaünnepségen. Még egy utolsó simítás, egy elégedett mosoly, s kezdődik a rendcsinálás. Ki a szemetes vödörrel szalad körbe, ki az ollókat gyűjti. A Fotó: Veress Erzsi még használható papírhulladék is a helyére kerül. Üjra felcsendül egy karácsonyi dal, ezúttal szlovákul, s vége a foglalkozásnak. Együtt indulnak közös otthonukba, a kollégiumba. A mai gyereknél a Télapómese varázsa kis csalódást hagyva maga után, már elszállt. Tudják, hogy a karácsonyfát anya díszíti és a kisvasútat, amelyet néhány éve kaptak, egészen közönséges játékboltban vette apa. Ám a karácsonyi készülődésben — s ebben a szakkör sokat segít — egy egészen más érzés: az alkotás, s az ajándékozás öröme vegyül. És nincs is annál kedvesebb, s értékesebb ajándék — ugye kedves szülők! — mint amit ezek a serény kis kezek ügyeskednek össze. Nagy Agnes „Elő irodalomórák” Sokáig szakmunkástanulóknak Csodálkozó, megilletődött- ségről árulkodó gyermekarcok. Eleinte maguk sem tudják, hogy illik „ilyenkor” viselkedni, de az először felcsattanó őszinte taps után felengednek. Lazítanak feszes tartásukon, a padok tetejére szorulók pedig — jó gyerekszokás szerint — újra harangozni kezdenek a lábukkal. Amikor Mjaday Emőke színművésznő Oláh Gábor: Dolgozat javítás című versét tolmácsolja, néhány szemben (de még a tanár néniében is) ott csillognák a meghatottság könnycseppjei. Negyvenöt perc egy tanítási óra ideje. S mennyivel másképp, más hatásfokkal lüktetnek tovább a versek a békési 636-os számú Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjaiban, akik két nagyszerű versmondó, Bitskey Károly Jászai-díjas és Maday Emőke színművészek tolmácsolásában hallhatták a magyar és a világirodalom nagy költőinek alkotásait. Az óra végi beszélgetésből kiderül, a lányoknak Szabó Lőrinc, a fiúknak inkább Arany János versei tetszet-, tek De egy dologban mindannyian egyetértenek. Nagyon szép volt és sokáig emlékezetes marad az első „élő irodalomóra” emléke. Beszélgetés a célokról Az igazgatóhelyettes szobájában Szinok Gábomé, magyar szakos tanárnő őszinte megkönnyebbüléssel sóhajt fel. — Kicsit izgultam. Igaz, sok diákunk jár színházba — 160 bérletesünk van — mégis, így, tanítási óra keretében először találkoztak diákjaink színművészekkel, s nem tudtam, hogyan fogadják majd. Nagyon örülök, hogy az összeállításban nem a tankönyvben szereplő verseket hallhattuk, mert ezzel újat, plusz ismereteket is kaptak ® gyerekek, amire egyébként nekünk nem nagyon van lehetőségünk. „Emberek, tájaik, kapcsolatok” címmel a szakmunkásképzők első osztályainak Bitskey Károly színművész készítette az irodalmi összeállítást. Lesz-e folytatása a többi évfolyamokon is az idén először indult sorozatnak? — fordulunk az ötlet szerzőjéhez. — Ügynevezett „élő irodalomórákat” már régebben is csináltam. Hét évig siker14. De most már nem lehet ám így elintézni, kis mu- lyám. Igenperszetermészete- sen ... Nekem be kell számolnom kedves szüleimnek, hogy a te kedves szüléiddel is minden meg van beszélve; minden rendben van-e. Szóval érted? — Értem, hogyne... — Tehát mikor mondod meg nekem, mit végeztél? — Hát ugye, amikor ... — Hátugyeamikor ... ilyen sincsen. Nap van, óra van. Minden percünk ki van számítva. Vagyis nap sincs. Legfeljebb a holnap. Tibor nem azért húzódz- kodott a pontos határidőtől, mert valami oka volt rá. Csak mert eleve irtózat volt benne a határidők iránt. S ismerte annyira önmagát, hogy tudta: jogosan fél a határidőtől. Nem attól félt, hogy beszélgetnie kell a szüleivel az eljegyzésről, hanem attól, hogy egyáltalán beszélgetést kell kezdeményeznie. Javasolnia kell nemcsak az eljegyzést magát, hanem egy bizonyos csónakházat is, a helyszínt, amit ő maga még soha nem látott. A legkönnyebbnek egyelőre az látszott, hogy ilyeneket mond Katinak: igenpersze- természetesen. Molnár Zoltán: ELJEGYZÉS De ez most már nyilvánvalóan nem ment. Szilárdan elhatározta, hogy amint hazaér, vagyis amint belép az ajtón, rögtön elkezdi mondani, és jöjjön, aminek jönnie kell. * * * Először szerencsére az anyjával találkozott. Szigorú rend volt náluk, a cipőt az előszobában le kellett vetni, ö még éppen fele cipőben és fele papucsban volt, s már el is kezdte: — El ne felejtsd, édesanya, hogy az eljegyzésről beszéljek! — A legjobb, ha a lényeget most rögtön megmondod, kisfiam — fonta össze a karját az édesanyja, mert félt, hogy egy fontosnak látszó dologban Tibor elfelejti majd, hogy mit is akar elmondani. — Azt mondja Kati, hogy a csónakház ... vagyis a szüleiben egy kis maradiság, és ha már nem is nagyon szokás ... szóval szerinte eljegyzést kellene csinálni... — Én már azt hittem, hogy már az esküvőt tervezitek. Egyszerre nem sürgős? — De, hogyne, csak hát előtte... szóval eljegyzés... utána már nem lehet, ugye... és akkor ... — Tetessük bele az újságba is? Én nem bánom, fiam, legyen eljegyzés!... De remélem, nem itt?! — Ugyan, édesanya... hiszen mondom, hogy a csó- nakhdzban. • — Csónakházuk is van? Eddig nem mondtad. — Nem nekik. Lajos bácsinak. — Lajos bácsi. Az meg kicsoda? — Valami rokon. — És az odaadja a csónakházát eljegyzésre?... És csónak is van? Mi az a csónakház, valami kalyiba? — Nem, komoly betonépület. Én még nem láttam. — Gondoltam, kisfiam. Nem kellene megnézni, mielőtt egy ilyen hülyeségbe belemegyünk? — Ne aggódj, édesanya! Biztosan meggondolták. Meg kell értenünk... A történelmi összefüggések... az öregek romantikája... maradiság... vagyis a Kati szülei kissé... — Romantikusok, értem. Különösen az anyja, arról messziről látszik, hogy milyen romantikus. Vajon mibe akarnak ezek belevinni, kisfiam? — De édesanya... — Jó, jó, Tibortkám. Ahogy óhajtják. Én nem leszek elrontója. Apád sem. Amilyen romantikus ő is... Eszerint ők a hívó fél... ők adják a díszvacsorát? Van ott konyha is? — Nem is tudom. — Mindenesetre ne ajánlkozz, hogy mindenáron én akarok ott főzni. — Nyugodt lehetsz, édesanya. — Szeretnék. (Folytatjuk) rel szerepeltem összeállításaimmal Veszprém középiskoláiban. A legnagyobb elismerés és eredmény számomra az volt, amikor egy 38-as létszámú érettségiző osztályból, az iskola padjaiból kilépő volt diákok közül 34-en váltottak színházunkba bérletet. — Most miért éppen a szakmunkásképző intézetek számára készítette irodalmi összeállítását? — Elsősorban azért, mert ebben a képzési formábam a legkevesebb az irodalomóra, s ehhez mintegy pótlást, kiegészítést szeretnénk adni. Másrészt reméljük, hogy segíteni tudunk az iskolai irodalomoktatásnak az alkotások megszerettetésében, a szoktatásban, hogy versszeretőkké váljanak a jövő szakmunkásai. Ügy érezzük, szükség van arra, hogy felvillantsuk — a tananyag szabta szűk lehetőségek mellett — gazdag irodalmi örökségünket. Ezzel talán sikerül felkelteni az érdeklődést úgy, hogy észrevegyék, a versekből az emberi kapcsolatokról, az életről, a történelmi múltról és jelenről, amellett szerezhetnek ismereteket, hogy közben gyönyörködhetnek is. Sietni kell. Békésen másik iskola is várja, a művészeket. Mikor kilépünk az ajtón, sok-sok diák — arcát az ablakhoz szorítva — integet a távozóknak. Valami elindult... A Békési Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet elsősei talán még nagyobb izgalommal várják a két előadóművészt, Bitskey Károlyt és Maday Emőkét, mint az előző iskola diákjai. Műsor közben nem tudom levenni szemem az arcukról. Az első versnél a döbbenet, a rácsodálkozás miatt néhányan nyitva felejtik a szájukat. Moccanni sem mernék. A Walesi bár- dofcat egy szőke kisfiú együtt mondja a színművésszel. A vidám verseknél mosolyognak, a komor gondolatoknál pedig homlokot ráncolnak. Szinte együtt élnek a versekkel. Az óra végén még egy kis beszélgetésre is jut idő. Puhala Zolinak különösen a Toldi első éneke tetszett. S milyen meglepő volt mindnyájuk számára, amikor a legnagyobb odaadással figyelő kis diák bevallotta, hogy ő eddig egyáltalán nem szerette a verseket. Búcsúzóul, szép köszönő szavak kíséretében, virágokkal kedveskednek a vendégeknek. Várjuk a folytatást Várkonyi Gyula, az intézet igazgatóhelyettese az irodalomóra után csodálkozva említi: — Nálunk többnyire tanyasi gyerekek tanulnak. Igazán meglepett, hogy szóra bírták őket, hiszen nehezen nyilatkozó, zárkózott gyerekek. Az itteni siker is mutatja, hasznos vállalkozásról van szó. Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk. Várjuk a folytatást... B. Sajti Emese A főorvosasszony és barátja: Annie Girardot és Jean-Pierre Cassel a Csak egy asszony című filmben A hét egyetlen bemutatója egy kitűnő francia film lesz a Brigád moziban, a címe: Csak egy asszony. A film kiválóságában legnagyobb érdeme a főszereplő Annie Girardot-nak van, aki I mint mondani szokás, még a i telefonkönyvből is képes len- ! ne drámai művészetet for-1 málni. ' Francoise, a főhősnő egy Párizs környéki kórház vezető orvosa, felelős állásban levő férfi felesége, két gyermek anyja. Magánélete tele van problémákkal és konfliktusokkal. Férje magasrangú pénzügyi tisztviselő, kedves, de túlságosan gyen- j ge ember, pontosan ellenté- I te a feleségének. Házaséle- ■ tűk már régen megromlott, ' csak közös fedél alatt élnek, ! mert érzelmileg eltávolodtak I egymástól. Talán csak a gye- ! rekek miatt élnek együtt. Eddig a doktornő emberek | sokaságának életét mentet- *e meg, most saját magáért kell megküzdenie. Azokat a nyomasztó kétségeket, nyugtalanságokat, válságokat éli át ő is, amelyeknek oly gyakran volt tanúja a betegek kezelésekor. Jean-Louis Bertucelli, a rendező hétköznapian tragikus témához nyúlt filmjében. Rokonszenves hősnőjének. Francoise-nak, szembe kell néznie szörnyű sorsával, a félelmetes tüdőrákkal, hamarosan bekövetkező halálával. Idézet egy kritikából: „Az a legjobb a filmben, hogy Bertucelli nem lineáris figurákat, szépen kiparcellázott érzelmeket, lezárt gondolatokat ábrázol. Egy hőse sincs egyszer s mindenkorra meghatározva. Ellenkezőleg, ez a család az Önökére hasonlít, konfliktusaival és ellentmondásaival. A film lényege egy kiáltás: nem számít más, csak az élet, és az életért küzdeni kell!” így ír a L’ Humanité Dimanche a film bemutatója után. A Csak egy asszony című színes szinkronizált francia filmet december 25-től 28-ig játssza a Brigád mozi.
