Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-18 / 297. szám
1977. december 18., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET Apám néhány boldog éve Új magyar film Jelenet a filmből: Szakács Eszter, Lohinszky Loránd, Harsány! Péter és Tarján Györgyi Groteszkbe illő képsorral indít a film: a rosszul öltözött család — apa, anya és a gyerek — épp temetni készül, s a halottal együtt, ródlin siklanak le a havas lejtőn az alkalmi temetőhöz. A háborúnak vége, most a járvány szedi áldozatait. Megbetegszik az apa is, állásából elbocsátják, pedig vegyészmérnök, akit humanista tervek foglalkoztatnak: új gyógyszert akar készíteni. Nélkülözések, botladozá- sok és lelkes illúziók kísérik az újrakezdés éveit. És tévedések! Az apát váratlanul internálják, majd később kiengedik, s a gyógyszert közben mások megcsinálják. A felnőtté lett fiú — Simó Sándor, a film írója és rendezője — most a címben is azt vallja, hogy Apám néhány boldog éve. Nem tudom, vajon a film fiatal nézői elhiszik-e, hogy valóban boldog volt az a néhány esztendő. Mint ahogyan abban sem vagyok bizonyos, hogy meg tudom értetni majd a fiammal az akkori idők bonyolult ellentmondásait, a túlélés, az újrakezdés örömét, a lelkesedést kísérő nélkülözést, a megpróbáltatást, s mind emellett a történelmi fordü- ló világmegváltásra törekvő nagyszerűségét. Bizony adósságaink vannak, s nemcsak a filmgyártás tartozik a felszabadulást követő időszak összetett ábrázolásával. Elgondolkoztató például. hogy noha a félmúlt közelebb áll a jelenhez, mint a messzi távoli századok; ismereteink a „fényes szelek” korszakáról mégis hézagosabbak, homályosabbak. A film végén dr. Török János vegyészmérnök önmagának teszi fel a kérdést: „Csak azt nem értem, hogy fiam miért mindig ezeket az éveket firtatja. Hiszen ez csak néhány év volt az életemből." A fiú nyilván azért kérdez erről az időszakról, mert ezekre az évekre kíváncsi, hiszen keveset tud róla. Az emlékezet csak az eseményeket tudta átmenteni, az összefüggéseket már kevésbé. Az iskolában nem tanították érdem szerint ezt az időszakot, s ilyen formán a felnövekvő generáció történelmi ismereteiből, tudatából bizony hiányzik néhány mozgalmas esztendő napjainkon átszűrt tapasztalata. tanulsága. 1 Ebben a filmben nemcsak az elmúlt kor, hanem ehhez mérten a hős magatartása is bonyolult. Igaz, mindenki azzal a „poggyásszal” indult neki az _ új életnek, amije volt. Török például klasszikus műveltségével, becsületes, moralizáló nézeteivel, emberségével és tenni- akarásával. És rossz történelmi érzékével! Így tulajdonképpen ő az a jó szándékú polgár, aki a múltban kiszolgáltatott alkalmazott volt csupán, és éppen a felszabadulás után vált tőkéssé, pontosabban gyárossá. Érdekes, s hozzátehetem, jól megindokolt szituáció. A film hősét nem a profit, hanem az egyszerű megélhetés, a tenniakarás, egy új gyógyszer gyártásának lehetősége sarkallta, amikor bérbe vett egy elárvult kis vegyi üzemet. Ám mégis a kor ellen dolgozott, kizsákmányoló lett és pozitív hős is egyben. E kettősség nemcsak a korszak bonyolult voltát jelzi, hanem a ma szemszögéből meg is kérdőjelezi az akkori idők elhamarkodott módszereit. A film alaphangját az emlékezés lírája határozza meg. Megihletődött gyermeki szeretet, felnéző megértés lengi körül a szakmailag kitűnően megrendezett jeleneteket. Remek a szereposztás, elsősorban az apát alakító Lohinszky Loránd plasztikus, kulturált, bölcsességet sugárzó játéka tetszett. A családjáért élő anya szerepében Szakács Eszter nyújtott kiváló alakítást, Garas Dezső az orvos alakjában remekelt, Bujtor István pedig egy máról-holnapra élő kétes figura jellemző vonásait ábrázolta hitelesen. Patkós Irma, Meszléry Judit, Madaras József, Tarján Györgyi karakteralakítása, valamint a gyereket megformáló Harsányi Péter játéka érdemel elismerést. Andor Tamás szép és erőteljes képsorokkal, valamint ötletes vágásokkal igyekszik hitelesíteni a társadalmi és politikai konfliktusokkal határolt személyes vallomást. A film szándéka tiszteletreméltó ugyan, művészien szépek, kifejezőek a képsorok, kimagaslóan jó a színészi játék, ám mégsem fogadhatom egyértelmű lelkesedéssel Simó Sándor új alkotását. Az Apám néhány boldog éve ugyanis megismétli az utóbbi idők magyar filmjeinek többször is ostorozott hibáját, a lassú, kényelmes gépmozgást, a tem- pótlan jeleneteket, amelyek között olykor az élményt megzavarva felüti fejét az unalom. S ezt bizony nehezen viseli el a közönség. Márkusz László Látogatóban a Kriterionnál „A könyvkiadó alkotóműhely is” A könyvek őszinteséget várnak tőlünk. Ezzel a tudattal mondjuk, hogy a Kri- terion-könyvek nemcsak ismerősei a magyar olvasónak, hanem jó barátai is. így azzal az érzéssel lépek be a bukaresti „Sala Dalles” (Dálesz terem) könyvkiállítására, mintha rokonlátogatásra érkeznék olyan családhoz, kinek fiai közt igaz barátaink vannak. Együtt tehát a Kriterion könyvcsalád, parádés felállásban. A romániai könyvkiadás egészében is nép>es közösségként. Grafikonok tájékoztatnak: 1971—76 között a romániai könyvkiadásban megjelent szépirodalmi és tudományos művek (címek) száma 7250, a példányszám pedig 96 millió 500 ezer. A nemzetiségek nyelvén 3640 mű jelent meg 22 millió 790 ezer példányban. Ebből magyar nyelven 2140 mű, 18 millió 640 ezer példányban. Jórészt a Kriterion adta ki. A Kriterion azonban nem csupán nemzetiségi (magyar, német, szerb, horvát, szlovén, zsidó) könyvkiadó, egyben az írók alkotótársa is. Domokos Géza, a Kriterion igazgatója (aki az alapítástól, 1969-től vezeti az intézményt) az alábbiakban tájékoztatott könyvkiadói, szerkesztői munkájukról, törekvéseikről, eredményeikről. — Milyen értelemben szellemi műhely a Kriterion? — Az alkotás természete olyan, hogy nem elég az írói tehetség, a jó téma, a szorgalom, szükség van azokra az anyagi feltételekre, amelyek segítségével az író elképzeléseit valóra válthatja. Ilyen intézmény a könyvkiadó. Amikor a lektor felismeri az írásban az értéket, és az alkotást a társadalmiközösségi gondok rangjára emeli, szövetségese lesz az írónak. Ösztönzi, bátorítja munkájában. Ezért mondjuk mi a Kriterionnál, hogy a könyvkiadó nem pusztán intézmény— alkotói műhely is. Itt a kézirat nemcsak nyomdakész formát ölt, hanem az alkotási folyamat egésze kap biztató impulzusokat. A r„szövetségesi" viszonyhoz az is hozzátartozik: a lektor tudja, mit érdemes ösztönöznie társadalmi és esztétikai szempontból. A szakma titka, hogy nemcsak felfedezni, ösztönözni és elfogadni tudjunk, hanem visz- szautasítani is. A jó könyvkiadó útját állja a gyenge, konjunkturális kéziratok megjelenésének. Ezzel védi az alkotás tekintélyét. Mert minden könyvkiadó, így a Kriterion is, nemcsak az írók, de az olvasók szövetségese is. — Hallottam, az olvasók nevelését szintén a kiadói teendők közé sorolja a Kriterion. Hogyan történik ez? — Űgy gondolom, a kiadónak, mint nevelő intézménynek is fontos szerepe van. Mi az olvasóközönséggel való kapcsolattartásban három típusú rendezvényt honosítottunk meg. Egyik a Krite- rion-napok. Kolozsváron, Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen és Sep>siszentgyörgyön szerveztünk ilyeneket az utóbbi években. Idén Szat- máron és Nagyváradon tervezzük. Nos ezeken szerzők, lektorok beszélgetnek az olvasókkal a megjelent, illetve tervezett könyvekről. Másik formája a könyvesboltokban szervezett író-olvasó találkozók. Harmadik változata: a kiadó munkatársainak találkozói az olvasókkal és népművelőkkel. — Említettem, a kiadó egy kicsit nevelő intézmény. Az igazság úgy teljes, ha azt mondom: a kiadó tanuló intézmény is! Sokat okul az olvasók véleményéből. Merem állítani, hogy könyvkiadási programunkban meghatározó szerepük volt az ilyen találkozóknak. Így született p>éldául ifjúsági sorozatunk a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban és a székelykeresztúri gyermekházban tartott megbeszélések nyomán. — A Magyar Televízióban tavasszal elhangzott interjúból tudom, hogy az utóbbi öt évben a Kriterion-könyvek példányszáma csaknem megháromszorozódott. Mi a „rejtélye" az olvasói kedv gyors felívelésének? — Amennyiben a hagyományos kiadói struktúrákban vizsgáljuk a példányszám változásait, azt hihetnők, valóban rejtéllyel állunk szemben. De mihelyt a kiadványaink műfajstruktúrájában végbement változásokat veszszük szemügyre, a kérdés egyszerűvé válik. Arról van szó: könyvkiadásunk kilépett az irodalomcentrikus szemlélet szorításából, s ma már a tudománynépszerűsítő kiadás is elfoglalja az őt megillető helyet. A művelődéstörténeti, a folklór, a nyelvészeti munkák, a modern tudományokat ismertető könyvek példányszáma, népszerűség tekintetében, vetekszik a legjobb szépirodalmi könyvekével. Jellemző, hogy az 1977-ben újranyomott kilenc nagy sikerű könyvünk közül hét tudományos. — Milyen a Kriterion kapcsolata a magyar könyvkiadókkal? — Jó. Évente mintegy háromszázötvenezer könyvet küldünk Magyarországra. Kapcsolatunk azonban több ennél. Együttműködő! Különösen a Szépirodalmival, az Európával, a Gondolattal, az utóbbi időben meg a Corvinával. Hogy miben áll az együttműködés? Az Európ>a Kiadóval p>éldául a világirodalom megjelentetésében egyeztetjük terveinket, nehogy párhuzamosság jelentkezzék. Távlati elképzeléseinket beszéljük meg, együttműködünk a román könyvek magyar fordításában. Közös szerkesztésben is adunk ki könyvet. (Az interjú végére kívánkozik, mintegy zárszóként, hogy a Kriterion, amely magyarul az értékek próbáját jelenti — munkájával kiérdemelte a szakemberek és az olvasók megbecsülését. Úgymond: tevékenysége kiállta az értékek próbáját. Revében az fejeződik ki, ami kiadói munkájának lényege.) Balogh Ödön Kiss Attila: Leányarc Tomka Mihály Távolok gúzsa Nem érzem már, csak hordozom a hirtelen jött terhet, nem nyitok fényes szobákra vaksötéttel tömött termet. A ködben árva, nématorkú varjak, befátyolozza arcomat a hó, kimondhatatlan szomorú szavak lepik a csendet, mint a vonuló vak csillagok sötét galaktikán mérik az időt, teret------m iféle késsel oldom el távolokhoz gúzsolt létemet?! Mucsi József A szilke panasza Szúette polcon rücskös szilke áll, Hatházon formálta Szilágyi Pál. A cserép máza sárga, mint a kén, agg múltja kéklik öblös fenekén. A szilke szája elgörbül ma is, ha sebéről szól villanatra is. Barna kérdése az égbe kiált: — Hajdinán kívül, mit adtál, világ? Hangyási Lajos Fűzfasíp Fűzfaágbog sípot loptam, fűzfasípba belefújtam, búsan zengő nótaszómra táncra kelt két madárfióka. Fújtam egyre, fújtam másra, a madárpár csak cifrázta, ugrott jobbra, ugrott balra, elmélázó dallamomra. Szergej Jeszenyin Őszi lomb hull... őszi lomb hull lomhán, kavarogva a vörhenyszínű tó vizére, Mint száll könnyű lepke — elhalóan — csillagokra fel, az égbe. Zöld fenyőknek sűrű sötétjében fűzlombok égnek aranylón. Lemegyek a.meredek tópartra, hol csendesen sírdogálhatok. Kétszarvú hold ring a tónak tükrén, úgy lebeg, mint sárga füstfodor. Tó tükrét a fűvel egybemosva halkan sír a szél a lápokon. Hallgatom az elárvult szél dalát, oly ismerős szívemnek e dal; Te hívsz benne, szép barátnőm, engem álmok gyönyörű partjaira. Fordította: Barta Kálmán
