Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-27 / 279. szám
o 1977. november 27., vasárnap KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET már elődeink is átélték vívódásainkat, s éppen ezért még huszadik századi eredményeink birtokában sem szabad feledni a múltat. Vagyis a kultúra nemcsak technika, s nemcsak a jelen. Ajtmatov szinte írói hitvallásnak is tekinthető tömör fogalmazásában: „Egy nép lelki kultúrája, szellemi magatartása századok tapasztalataiban formálódik, s a legendák közvetítik ezt a múltat. A rosszat is, a jót is.” Élményt nyújtóan megható és gondolatokat ébresztő emlékeztető a Fehér hajó. A rendezés, valamint Makasz- bek Muszajev operatőr kissé visszafogottan színes képsorai, különösen nagyapó meséjének sejtelmes megjelenítésében a kisfiú és a természet kapcsolatának érzékletes ábrázolásában emelkedett művészi magaslatra. Nurgazi Szadigaljev éli, játssza a kisfiú szerepét. Ezen a mozgékony, nagyszemű fiúcskán nyugszik a történet, így a szereplésen túl a rátalálás is rendezőipedagógiai bravúr. A film legjobb színészi alakításával Ászunkul Kuttubajev örvendezteti meg a nézőt. Momun apója bölcs, jóságos, csordultig van fájdalommal. Néma arcán, mozdulatain látszik, hogy kiszolgáltatottságát a messzi múltból cipeli és túlságosan öreg, meg gyenge is, hogy lerakja ezt a terhet. Képtelen megvédeni a lányát, s alázatos viselkedésével még a kisfiúban is összetöri azt a szépséges világot, amelyet pedig éppen ő épített fel benne, meséivel. A szovjet filmek fesztiválja keretében bemutatott Fehér hajó ismét arra ösztönöz, hogy jobban figyeljünk a Szovjetunió köztársaságainak sajátos filmművészetére, a Kirgiz Stúdióra például, ahonnét, mint lám ez alkalommal is, igényes, jó alkotás hozott baráti üzenetet. Márkusz László Mladonyiczky Béla: Zene Mladonyiczky Béla: Lány . Szovjet filmek fesztiválja: A fehér hajó hőse Fehér hajó című kisregényében. Az igazságtalanság ellen lázadó, a mesékhez, legendákhoz menekülő kisfiú történetét Bolotbek Samsi- jev költötte át a film nyelvére. A magyar Árvácska gyötrődését, jelképpé magasodó lázadását éppen a napokban sugározta a televízió, most pedig a távoli szovjet földről érkezett film pereg a mozikban. Bizonyos, hogy a két élmény közelsége is erősíti a hősök rokon vonásait, az írói, alkotói üzenet hasonlóságát. Nem arról van szó, hogy egy kirgiz „állami” Árvácska történetét mondja el ez a szovjet film, hiszen más a környezet, más a világ. Ajtmatov regényében és a filmben éppen az az izgalmas, hogy egy szocialista társadalom keretei között mutatja fel a múltban gyökeredző, a nagy forradalmi átalakulást is túlélő embertelen magatartást. Az iga- zabb, az értelmesebb életért perel az író és a rendező, amikor a gyerek igazságával azonosulva mond ítéletet a maradiság, a dermesztőén tartalmatlan, életvitel felett. „Hiszek a tiszta emberségben, becsületes szándékában, a humanizmus erejében. A kisfiú erre szomjazik, s ezért kerül tragikus konfliktusba rideg környezetével” — mondta egyik nyilatkozatában Ajtmatov. Érdekes, és figyelemre méltó művészi szártdék csendül ki, az aktuális gondolatokat hordozó filmből. Tulajdonképpen egy ősi kirgiz legenda, az Agancsos szarvasanya meséje keveredik a jelen valóságával, s a kettő szintézise azt sugallja, hogy Ismerős nekem ez a kirgiz kisfiú, a Fehér hajó hőse, aki hétéves fejjel szomjazza a szeretetet, és a maga módján lázad az embertelenség, a gonoszság ellen. Pedig soha sem láttam a Csingiz Ajtmatov regényéből előlépő kisfiút, aki távol a világtól, a messzi Ázsiában él nagyapjával, egy hegyek közé zárt kis erdei településen. Miközben értelmetlenül szemléli rideg környezetét, a felnőttek világát, álmodozásaiban, vágyódásaiban megteremti a sajátját, azt a szépséges, jóságjs világot, amelynek középpontjában a nagy tó habjait sze'ö fehér hajó áll, rajta sohasem látott édesapjával. S amikor, s ahogyan apja után vágyódik ez a fiú, tőle várva minden baj és igazságtalanság orvoslását, rájövök, ismeretségünk eredetére: hiszen Csőre, a kis lelenc pajtása, még inkább távoli rokona is lehetne ez a kirgiz fiúcska. Igen, Ajtmatov gyermekhőse és Móricz Zsigmond Árvácskája rokonok, legalábbis a művészet szférájában, az olvasók, a nézők gondolataiban. Micsoda távolság pedig időben, térben és társadalomban is! Móricz 1941-ben írta az embertelenséget, a kapzsiságot ostorozó, lírain szép regényét, amelyből Ranódi László az elmúlt évben készített filmet. A nálunk is népszerű szovjet író pedig napjainkban fogalmazott meg hasonló gondolatokat, Szúdy Géza Esendő madárhang A szárnylógató percek Esendő madárhangja szól Ablakaim alatt Micsoda idő Kinn a szél forog csak a Képtelen utakon amelyek / Átszelik a földet de el már Sehova sem vezetnek Ó a felhők Álcázott bánataim Hangtalan vonulása Már-már megszűnt a világ a Tejútnak ez a része Lassan kihal Keljünk hát fel Szívdobbanásaink Maradék erejével Űj hont alapítani távol Spirális ködökben ahol Az elenyészett csodák lába nyoma Meleg még s némi Reménnyel kecsegtet az Emberi mozdulatok Törékeny íve Ez az utolsó pillanatok Áhítata bennem Ha ez is odalesz Ki húzza fel még E játékszer élet Kicsavarodott rugóit Hogy tapsikoljak mint az Óraműre mozgó marionett S akként is lépjek Oly aggálytalanul a Nem ismert mélység fölé Fájdalom Nélküli Zuhanásra Mladonyiczky Béla: Leonidász Tót György Ha sietsz, ha nem Tavasz-anyó kiteregette frissen mosott szerelemfelhőit tisztán találod ha sietsz ha nem rázd ki belőle a csillagokat legközelebb már ne vedd észre ha beleragadt ha kiszakadt ha gyűrött szennyesként ha viharfelhőként ha egyáltalán elhagyod TÉKA Szentiványi Jenő: A postának menni kell Az ókortól napjainkig. Ki hinné, hogy olyan messzire nyúlik vissza a posta eredete? Azé a postáé, mely már annyira része mindennapi életünknek, hogy csak akkor figyelünk rá, ha valami hibát csinál. Ebből a serdülőknek írott műből viszont megtudjuk, hogy már a bibliai Dávid és Salamon királynak is voltak hírvivői és a babiloni agyagedényeket is kézbesítették. A modern posta mintáját — mint annyi mást a civilizációból — a rómaiak adták a világnak, s még maga az elnevezés is a latin nyelvből származik. De a birodalom bukásával a tökéletes posta őse eltűnik a remekül megépített római utakról lovaslegényeivel és kényelmes utazókocsijaival együtt. Később Batu kán üzenethordó postaszervezete vette csak vele fel a versenyt, vagy talán még túl is tett rajta gyorsaságban. A hírek továbbítása, a gyors információszerzés az uralkodókat mindennél jobban érdekelte, így XI. Lajos francia királyt is. Az ő idejében alakultak ki a postamesterségek Franciaországban és pontosságuk bizonyítékaként a levélre dátumot kellett írni, hogy a királyi küldemények útját ellenőrizni lehessen. Hamarosan az utasokat is szállítani kezdik, majd később a pénzt is. Az első ajánlott levél is a francia posta találmánya, a küldeményekről adott elismervény által. Az angol posta nem olyan régi, mint a francia, s igazi atyja VIII. Henrik. Gyorsan behozzák a hátrányt, s nem sokkal a levelek kézbesítése után már utast és árut is szállítottak, s ezekkel együtt megjelent a postakürt, a postaláda és a — postarabló is. Az orosz posta a középkor végén a moszkvai nagyfejedelemség területén született meg, de európai rangra Nagy Péter cár emelte. Holland postamestert hozott az országba, s mesés fizetést adott neki a cári posta tökéletes megszervezéséért. Hamar eredménye lett, mert menetrend szerint indultak a postajáratok Riga és Amszterdam felé. Nagy esemény volt a posta és a levelezés történetében a bélyeg, melyet egy angol férfi — Rowland Hill — talált ki 1837-ben. Épp oly rögös utat járt be, mint majd minden újítás: három évig dúlt Angliában a bélyegháború, míg győzött. Aztán egymás után jöttek a „csodák”. 1844- ben Amerikában felszerelik az első távírdát, majd 14 évvel később az Atlanti Óceán kábelein leadják az első táviratot Európába. S húsz év sem telt el, amikor bemutatták az első telefont. A könyv a sok történeti tény mellett rengeteg érdekes epizódot és furcsaságot ismertet és számot tarthat a felnőtt olvasó figyelmére is. Vass Márta
