Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-16 / 269. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1977. NOVEMBER 16., SZERDA Ara: 80 fillér XXXII. ÉVFOLYAM, 269. SZÁM Mkotó ifjúság Megtartotta küldöttközgyűlését A battonyai, a fáspusztai gyermekintézményeket gyak­ran keresik fel a fiatalok. Nem fűzi őket oda gyermek­kori emlék, nincsenek ott rokonaik. De sok ismeretsé­get, barátságot kötöttek már az elmúlt évek során az ott lakó, szülőket nélkülöző ál­lami gondozott gyermekek­kel. Ottlétükkor nemcsak szépítik és gazdagíjták eze­ket az intézményeket, ha­nem munkájuk mellé szere- tetüket, emberi gondoskodá­sukat is adják. Nehéz lenne pontosan in­dokolni, hogy miért teszik mindezt. Hiába is kérdezné őket az ember. Ahányan vannak, annyiféle választ adnának. Lenne, aki tréfás szóval rázná le a kíváncsis­kodót. Talán azért, mert amit tesznek, azt természe­tesnek tartják. Megyénkben 35 ipari szö­vetkezet van. Dolgozóik' 50 százaléka 30 év alatti. Ezek munkáját, tevékenységét vizsgálta meg a megyei ta­nács ifjúsági bizottsága, melynek során eljutott an­nak megállapításához, hogy az ipari szövetkezetek igen dinamikus fejlődése nélkülük el sem képzelhető. Az ott dolgozó 488 munkabrigád tagjainak 56 százalékát fia­talok alkotják. Érthető, hogy a 3 milliárd forint termelési érték létrehozásában szorgos munkájukkal oroszlánrészük van. Csak pénzért is lehet szor­galmasan dolgozni. Ámde nemcsak pénzért dolgoznak azok, akik szabad idejükben óvodás és általános iskolás gyermekeken segítenek, akik több tudást gyűjtve készül­nek szakmai versenyekre, akik fejüket törve újítanak, akik kommunista szombato­kon vesznek részt, akik bi­zalmat . szereznek ahhoz, hogy választott tisztséggel ruházzák fel őket társaik bi­zalmából, s időt, fáradtságot nem sajnálva végzik teen­dőiket. Mindezt nem is le­hetne csak pénzért csinálni; csakis emberségből, becsü­letből lehet. Nagy többsé­gük mindennapi munkájá­ban ma már egyenrangú kö­vetelményként érvényesül a termelési feladatok jó ellá­tása mellett a művelődés és a szocialista módon való él­ni akarás. A Gyulai Vasipari Szövet­kezet fiataljai három kom­munista szombaton vettek részt a Gyulai Húskombinát határidőre való elkészülésé­ért. A Körösvidéki Cipész Szövetkezet fiataljai kiállí­tást rendeztek szakmai pá­lyamunkákból. Az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövet­kezet ifjai az Orosházán tár­sadalmi összefogásból épülő 8 tantermes általános iskola építését segítették. Ez csak néhány konkrét példa a sok közül. De nem tudjuk, hogy mennyi az, amiről számve­tés se készüf, mert egysze­rűen nincs aki jelentené, nincs aki beszélne róla, mert hisz amit tesznek, azt termé­szetesnek tartják. Akkor meg minek „szövegelni” ró­la? Az idősebbek bizalmatlan­sága igen erősen megkopott a ma fiataljaival szemben. Ezt egy-két rossz kivétel sem képes megváltoztatni, mert már nem hatnak az általá­nosíthatóság erejével. Per­döntő az a társadalmi ta­pasztalat, hogy ez a fiatal­ság alkotó ifjúság, a fejlett szocialista társadalom meg- győződéses és természetes építője. Enyedi G. Sándor a MÉSZÖV Tegnap délelőtt Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klub­jának színháztermében tartotta küldöttközgyűlését a Fo­gyasztási Szövetkezetek Békés megyei Szövetsége. A kül­dötteket, a meghívott vendégeket, köztük Balogh Jánost, az MSZMP megyei bizottságának munkatársát, K. Nagy Istvánt, az SZMT vezető titkárát, Bódi Istvánt, a SZÖ- VOSZ főosztályvezetőjét dr. Tóth Sándor, a MÉSZÖV el­nökhelyettese köszöntötte. Miután a napirendként java­solt programot a küldöttek egyhangúlag elfogadták, Sar­kad: István, a MÉSZÖV elnöke tartotta meg vitaindító beszámolóját. Beszéde bevezető részében hangsúlyozta a megyei szö­vetség elnöke, hogy olyan időpontban tartja küldött- közgyűlését a MÉSZÖV, amikor a világ haladó em­berisége köszönti a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulóját. E nagy esemény sokoldalú méltatása közepette szólt ar­ról, hogy a SZÖVOSZ, majd a Békés megyei MÉSZÖV is külön felhívással fordult a fogyasztási szövetkezetekhez. Javasolta az országos és a megyei szövetség, hogy az idei munkaverseny-eredmé- nyek legyenek méltók a Nagy Október megünneplé­séhez. Mint mondotta, az ÁFÉSZ-ek a zöldségprogram megvalósitására, az árufor­galom növelésére, a bér-, eszköz- és költséghatékony­ság javítására, a tagszerve­zésre, nem kevésbé a köz­érdekű társadalmi munkára, a közművelődési és a sport- tevékenység fokozására irá­nyultak. A takarékszövetke­zetek a betétállomány növe­lésén túl a mezőgazdasági termelést közvetlenül szol­gáló kölcsönösszegek növe­lését, a kiegészítő üzleti te­vékenység fokozását, a gaz­dálkodási eredmények javí­tását, a taglétszám gyarapí­tását tűzték maguk elé, ami­kor idei munkaverseny-vál- lalásukat elkészítették. A jubileumi munkaver­seny — hallottuk Sartkadi István beszámolójából — nagyszerű eredményeket ho­zott. Sok más mellett erről tanúskodik az ÁFÉSZ-ek idei I. félévi 112,5 százalé­kos forgalmi tervteljesítése, a 134,9 százalékos gazdálko­dási eredménye, a 127,5 szá­zalékos bérhatékonyság, a 120,4 százalékos eszközhaté­konyság, a 111,2 százalékos költséghatékonyság. A ta­karékszövetkezetek vállalá­suknak megfelelően több mint 32 millió forint mező- gazdasági célokat szolgáló kölcsönt folyósítottak az el­ső félévben. Ennek az ösz- szegnek 60 százaléka a vál­lalásokból ered. Mint az is, hogy októberben, a takaré­kossági hónap idején 40 millió forinttal nőtt e pénz­intézetek betétállománya. Ezután a legutóbb, febru­ár 18-án megtartott megyei küldöttközgyűlés óta eltelt időszak sok irányú elnöksé­gi és megyei szövetségi fel­adatait taglalta a MÉSZÖV elnöke. Hangsúlyozta továb­bá, hogy a megye fogyasztá­si szövetkezetei már most (Folytatás a 3. oldalon) A Gépipari Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat új targon­caszervizt létesített budapesti, XV. kerületi telephelyén. Itt helyezik üzembe és itt adják át a megrendelőknek az újon­nan érkezett anyagmozgató gépeket (MTÍ-fotó, Csikós Gábor felvétele — KS) Napirenden a világnézeti nevelés A megyei tanács ifjúsági bizottsága Barna Pál elnök­letével november 15-én, teg­nap délelőtt Békéscsabán, a megyei tanács vb-termében ülést tartott. A „Marxista-tu­dományos világnézetre neve­lés a középfokú tanintéze­tekben, illetve az ipari szö­vetkezetekben működő ifjú­sági szocialista brigádokban” című témáról egy napirend keretében adott tájékoztatást a bizottságnak dr. Becsei Jó­zsef, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályveze­tője és Goldberger János, a KISZÖV elnöke. Mint az első beszámoló tartalmazza, a középfokú tanintézetekben a jelenlegi és a bevezetésre kerülő tan­tervek - helyesen határozzák meg a világnézeti nevelés tartalmát, s a nevelőknek szilárd alapot biztosítanak ahhoz, hogy a tanítás, tanu­lás folyamatában kialakít­sák a tanulók materialista világnézetét, fokozzák poli­tikai érdeklődésüket. A na­pirend másik beszámolója megállapítja, hogy a szocia­lista brigádmozgalom jó ne­velő iskola az ifjúmunkások számára.’ A bizottság tagjai közül többen elmondták vé­leményüket, tapasztalataikat a napirenden szereplő témá­val kapcsolatosan. Raul Castro Ruz Szentendrén és Mátyásföldön Raul Castro Ruz hadse­regtábornok, a kubai forra­dalmi fegyveres erők mi­nisztere vezette küldöttség kedden Szentendrére, a Kos­suth Lajos Katonai Főisko­lára látogatott, ahol megis­merkedett a tisztképzés mód­szereivel, tapasztalataival, majd Budapesten látogatást tett Bz Ikarus Gyárban. Tol­di József vezérigazgató tá­jékoztatójának meghallgatá­sa, és több üzemrész meg­tekintése után forró han­gulatú munkás-katona nagy­gyűlésen találkozott a fővá­rosi dolgozókkal, a helyőr­ség katonáival. A nagygyűlés elnökségé­ben helyet foglalt Borbán- di János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Rácz Sán­dor, az MSZMP KB osztály- vezetője, s a párt-, állami és társadalmi szervek számos képviselője, valamint a ku­bai delegáció tagjai, Jósé Antonio Tabares del real, a Kubai Köztársaság budapes­ti rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete. Az el­nökségben foglalt helyet Fe­dot Krivda vezérezredes, az ideiglenesen Magyarorszá­gon állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsno­ka is. A kubai és a magyar him­nusz hangjai után Katona Imre, a budapesti pártbi­zottság első titkára üdvö­zölte a megjelenteket, majd az Ikarus Gyár és Budapest dolgozói nevében Kiss Jó­zsef szocialista brigádveze­tő köszöntötte a kubai ven­dégeket. Ezt követően Czi- nege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter szólta nagygyűlés résztvevőihez. Rámutatott: országainkat el- téphetetlenül összekötik a marxizmus—leninizmus esz­méi, közös céljaink: a szo­cializmus felépítése, a for­radalmi erők győzelméért, az emberi haladásért és a bé­kéért vívott küzdelem. A miniszter a Magyar Szocialista' Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya, dolgozó népünk, fegyveres erőink, hadseregünk nevé­ben további kimagasló sike­reket kívánt a Kubai Köz­társaság népének a szocia­lizmus építésében és védel­mében. Ezt követően Raul Castro Ruz, a kubai katonai kül­döttség vezetője hazája né­pének és hadseregének üd­vözletét tolmácsolta, majd arról szólt; hogy Kuba győ­zelme azért volt lehetséges, mert népük erejéhez és el­tökéltségéhez, a forradalmi hatalmat megőrizni akaró rendíthetetlen akaratához hozzájárult a Szovjetunió tá­mogatása, a szocialista or­szágok internacionalista szo­lidaritása. A kub|ai forrada­lom megszilárdulása kétség- bevonhatatlanul bizonyítot­ta napjaink alapvető igazsá­gát : a nemzetközi erőviszo­nyok a szocialista tábor, a nemzetközi kommunista mozgalom, a nemzeti felsza­badító mozgalom, a társa­dalmi haladás, a béke és szocializmus erőinek javára változnak meg. Nagy tapssal fogadott be­széde után a nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. A Sarkadi Cukorgyár az idén 9800 hektárról dolgozza fel a mintegy 31 ezer vagon répát. Eddig a 16 átvételi állomáson 27 ezer vagonnyit vettek át. A gyártelepen, a szántóföldi prizmákban és az átmeneti depóniákban 10 ezer 800 vagon cukorrépát tárolnak. A gyár körzetében 280 hektárnyi a szedetlen terület, a hét végére csaknem valamennyi gazda­ságban befejezik a termés betakarítását Fotó: Szekeres András Több halat adnak a téeszek Egyre népszerűbbek a mélyhűtött termékek Üj halastavakat létesíte­nek és növelik a halterme­lést a halászati és a mező- gazdasági téeszek — erről számolt be Vida András, a Halászati Termelőszövetke­zetek Szövetségének elnöke kedden Budapesten a közös gazdaságok küldöttközgyű­lésén. Tizenhét halászati téesz és 14 mezőgazdasági termelőszövetkezet munká­ját koordinálja a szövetség; az üzemek 40 ezer hektár természetes vízen és négy­ezer hektárra terjedő halas­tavakon gazdálkodnak. Idén a tavalyinál 5—6 százalék­kal több étkezési halat adnak a hazai fogyasztóknak, úgy, hogy közben mintegy száz- vagonos exportjuk is volt. Növelik a konyhakész álla­potban forgalomba hozott hal mennyiségét; mélyhűtött termékeik egyre népszerűb­bek, s ezek teszik ki az áru­hal 10 százalékát. 1980-ig 30 százalékra növelik ezt az arányt. A halászattal foglalkozó termelőszövetkezetek idén hat nagy halastavat létesí­tettek. Az eredeti tervek szerint 2 ezer hektárra ke­rültek volna ilyen létesítmé­nyek, az előirányzatot azon­ban nem sikerült teljesíteni, valószínűleg 500 hektárral kisebb lesz a „halasított” te­rület. Gondot okoz, hogy két év alatt megkétszereződtek a beruházási költségek — ez­zel a fejlesztési tervek össze­állításánál nem számoltak —, s emiatt anyagi nehézsé­geik vannak. A halászat fej­lesztéséhez további kedvez­ményes hitelekre van szük­ség, s ezek felvételéről tár­gyalásokat kezdtek. A közös gazdaságokban jövőre újabb hajastavakat adnak át, a terv ázerint 150 hektárral növekszik az idei­hez képest a haltermelésre „berendezett” terület. Több beruházásukat közös vállal­kozás keretében valósítják meg, ezzel is igyekeznek csökkenteni a beruházási költségeket, miután a na­gyobb földmunkákhoz közös alapból vásárolnak majd gé­peket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom