Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-15 / 243. szám
1977. október 15., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Újra bajnoki pontokért Láza játéka kétséges Szegeden NB I-es élcsapataink ma délután újra bajnoki pontokért küzdenek. A találkozók párosítása: Ü. Dózsa—Pécsi MSC (16.00), Bp. Honvéd—Haladás VSE (16.00), Rába ETO—Vasas (16.00), FTC—Tatabánya, Diósgyőr—Sz. MÁV Előre, Videoton—Dunaújváros, Kaposvár—Csepel, ZTE—MTK-VM, SZEOL AK—Bcs. Előre Spartacus (ezek a mérkőzések 14.00 órakor kezdődnek). A mai nappal a csabaiak számára véget érnek a „szegedi napok”. Az MNK-mér- kőzésekről, a Perin-parti bravúrról és a mai bajnoki mérkőzésről beszélgettünk Szimcsák István edzővel. — Váratlan, így annál kellemesebb meglepetés volt a Szombathely elleni két pont. — Anélkül, hogy hangzatos nyilatkozatokba kezdenék, azt leszögezhetem: a becsületes munkának előbb-utóbb kamatoznia kell. A szombat- helyiek ellen azért is értékes a győzelmünk, mert eddig a vasi zöld-fehérek ellen soha nem sikerült nyerni. Mindenki tudása legjavát nyújtva, az edzői utasítások betartása mellett küzdötte végig a kilencven percet. — Hogyan vélekedik az MNK-mérkőzésekről ? — Röviden csak annyit, a Szegedi Dózsa kitűnő erőkből áll, az NB III egyik legkiegyensúlyozottabb gárdája. Mint ismeretes, elég nehezen, 11-es rúgásokkal jutottunk tovább. Az SZVSE ellen már könnyedén játszva, csak a győzelem kivívása volt a cél és az, hogy senki sem sérüljön meg. Az MNK-ban egyébként, ha Fortuna is úgy akarja, minél tovább állva akarunk maradni, ez kínálkozik számunkra legkézenfekvőbb alkalomnak, hogy kiléphessünk a nemzetközi porondra. — Most viszont a SZEOL AK elleni mérkőzésre kell összpontosítani. — Előrebocsátom, elbizakodott hangulatról szó sincs. Nem téveszt meg bennünket a SZEOL AK pillanatnyi helyezése. A Vasas, majd a Tatabánya ellen is rendkívül balszerencsés körülmények között vesztettek. Egyébként a hét második felében Mészöly Kálmán az MLSZ-ben továbbképzésen vett részt, így Szita Lászlóval koordináltuk a feladatokat. — Mire számít Szegeden? — Nagyon nehéz kilencven percre van kilátás. Viszont ami szívet melengető és örömteli számunkra, ho§y amerre megyünk, a szurkolók így fogadnak: „Mi is ott leszünk! Buzdítjuk Szegeden a csapatot!” — Hogy állnak a sérültek? — Zsíros sérülése enyhébb lefolyású volt, mint azt korábban hittük. így most a játékos Gyulán egyhetes utókezelésen vesz részt. Kerekes Attila Budapesten speciális rehabilitációs kezelésben részesül, majd utána dől el, mikor kezdheti a munkát. Sajnos van újabb sérültünk is. Láza Szombathelyen húzódást szenvedett, ezért is hagyta ki a két MNK-mér- kőzést. Nagyon kérdéses szombati játéka is. Tehát, mint a felsorolásból kiderül, egy jó NB I-es védelem van a maródiak listáján. — Kik alkotják a kezdő tizenegyet? — Mint említettem, Mészöly Kálmán Budapesten van és a vezetőedző joga eldönteni, ki játsszon. Én csupán arra vállalkozom, hogy a valószínűleg kezdő csapatot mondjam. Tehát: Tasná- di — Magyar, Németh (Láza), Vágási, Zsömbörgi — Mártái (Németh), Pásztor, Csepregi — Fehérvári, Tulipán, Gottdiener. Csere: Bugyik, Budavári, Királyvári. Selmeczy Mihály Himer István: „Fordulópont lehet a mai mérkőzés — Az elmúlt két hét alatt mind szakmailag, mind pszichikailag megtettünk mindent azért, hogy helyrebillentsük a csapat lelki egyensúlyát, hogy formába lendüljenek a játékosok. Ezzel fogadott bennünket Himer István, a SZEOL AK vezetőedzője, amikor a mai, Békéscsaba elleni mérkőzésről kérdeztük. Aztán hozzátette: — Levontuk a tanulságokat, értékeltük eddig jónak egyáltalán nem mondható szereplésünket. Az intéző bizottság egy nem bűnbakot kereső, hanem őszinte hangú, segíteni akaró megbeszélésen tárta fel a hibákat. Sajnos tény, a balszerencse is mellénk szegődött, ráadásul a tavaszi jó szereplésünk után most a közönség is „temet” bennünket. A Békéscsaba elleni sorsdöntő mérkőzéssel kapcsolatban a következőket jegyezte meg: — Valamennyien érezzük, tudjuk, fordulópont lehet ez az összecsapás. Tiszavasvári- ban nem ment jól a csapatnak, egy-két sérüléséből alig felépült játékoson meglátszott a hosszú kihagyás. Hogy mégis miben bízom? Elsősorban a játékosok lelkesedésében! Hiszem, sikerült olyan állapotot teremteni, hogy a győzni akarás nem béklyókat rak rájuk, hanem megsokszorozza akaratukat. Bármily furcsán is hangzik, a sokak által vesztettnek hitt állásunkban is számítunk a közönség lelkes biztatására. Reméljük, mellénkállásuk átsegít a kritikus ponton. Nyugodt lelkiismerettel állítom, olyan labdarúgók lépnek pályára, akik lelkes, odaadó játékukkal feledtetik eddigi szereplésüket. Ha a forma nem is lesz mindenkinél kirobbanó, az akarással nem lesz baj! A SZEOL AK tervezett összeállítása: Nagy — Kádár, Hojszák, Forgács, V. Tóth — Kozma III., Birinyi, Zámbo- ri — Garics, Hegedűs, Jer- nei. Gy. E. Eredményes évad végén: Sporthorgászok találkozója Békésszentandráson me Vasárnapi idill a Hármas-Körös partjáról Sporthorgászok adtak randevút az elmúlt vasárnap egymásnak a Hármas-Körös békésszentandrási duzzasztó melletti szakaszán. A Békés megyei válogatott, valamint Szolnok megye legjobbjainak részvételével szezonzáró versenyt rendeztek. Nemcsak a „halvadászok”, hanem a nagyszerű időben összegyűlt szép számú nézősereg is jól szórakozott. Végül is a Szolnok megyei Kiss István került ki győztesen a versenyből, a Békés megyei Hegedűs László és Németh István (Balatoni IB) előtt. A verseny után értékelték a Békés megyei sporthorgász válogatott egész évi munkáját. Békés megye csapata eredményesen szerepelt az idén, és az országos rangsorolás szerint a hetedik helyen végzett. Ide kiKÉZILDBDn NB II KÖZÉPCSOPORT FÉRFIAK 1. Iklad 20 12 3 5 380-334 27 2. Bp. MMG 20 12 1 7 424-362 25 3. Szolnok ‘20 11 2 7 395-369 24 4. T.-földvár 20 11 1 8 379-360 83 5. Üjkígyós 20 10 2 8 362-349 22 6. Szarvas 20 9 4 7 334-329 22 7. Főt 20 1010 412-416 20 8. Váci Fonó 20 9 1 10 356-372 19 9. Szentes 20 7 3 10 347-406 17 10. Kecsk. 20 7 2 11 440-418 16 11. Bcs. E. Sp. 20 5 3 12 321-355 13 12. Bp. Taur. 20 6 " 14 332-402 12 LABDARÚGÁS A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság állása 1. Orosháza 10 10- 32-6 20 2. Sarkad 10 7 1 2 34-11 15 3. Szeghalom 10 73 30-12 14 4. Mh. MED. 10 6 2 2 29-18 14 5. Batt. 10 5 3 2 28-17 13 6. M.-berény 10 5 3 2 23-17 13 7. Békés 10 6 1 3 23-23 13 8. F.-gyarm. 10 5 1 4 29-20 11 9. M.-bodzás 10 5 1 4 17-19 11 10. Mh. Cukor 10 55 26-24 10 11. Gyoma 10 4 2 4 23-26 10 12. M.-egyháza 10 46 19-18 8 13. Kondoros 10 3 2 5 12-19 8 14. N.-szénás 10 37 14-25 6 15. Endrőd 10 2 1 7 19-28 5 16. Bcs. MÁV 10 2 1 7 13-32 5 17. H. Szalvai 10 28 15-33 44 18. Tótkomlós 1010 12-51 Győzelem a Szuper Ligában Csütörtökön este a Sport- csarnokban a magyar asztalitenisz-válogatott — némileg feledtetve a svédek elleni súlyos vereséget — remek csatában 4:3-ra legyőzte a Szovjetuniót Szuper Liga mérkőzésen. Válogatottunkban Jónyer, Gergely, illetve Magos játszotta az egyéni, Jónyer Klam- párral a férfi, míg Jónyer Magossal a vegyes párost. További három találkozóra is sor került a Szuper Ligában: Franciaország— Hollandia 5:2, Jugoszlávia— Anglia 4:3, Svédország— Csehszlovákia 4:3. Két forduló után az élen Svédország és Jugoszlávia áll 4—4 ponttal, a négy kétpontos csapat közt találjuk Magyarországot is, míg a 7 —8. helyen Csehszlovákia és Hollandia várja a következő fordulót — pont nélkül. vánkozik, hogy a Hermann Ottó-emlékversenyen a szarvasi kákafoki horgászegye- 'sület tagjaiból álló válogatott — Hegedűs László, Nagy László, Nyéki József, Pálos András, Székely István, Szvett Antal — az előkelő harmadik lett. A megyei intéző bizottság az elért eredmények alapján is rangsorolta a sporthorgászokat. Ezek szerint a legjobb sporthorgász címet ebben az évben 86,5 ponttal Hegedűs László érdemelte ki, második Székely István 66,5 ponttal. Dicséret illeti az intéző bizottságot és annak dr. Szántai János vezette versenybizottságát, amely sokat tesz a megyei sporthorgászokért, a versenymozgalomért. Kép, szöveg: . Ambrus György ASZTALITEHISZ Kettős orosházi győzelem az ifjúsági Tízek Bajnokságán Meghívás alapján Orosházán, az 1. sz. általános iskola tornatermében rendezték meg az asztaliteniszezők ifjúsági Tízek Bajnokságát. A' férfiaknál Páli Sándor kilenc győzelemmel szerezte meg az első helyet, Sebestyén Sándor békési versenyző előtt. Jól szerepeltek a Bcs. TASK asztaliteniszezői is. A nők versenyében szintén orosházi siker született, Páli Mariann szerezte meg az elsőséget, a Szarvasi Óvónőképző játékosa, Viski Ágnes előtt. A viadal végén a megyei asztalitenisz szakszövetség nevében Szabó Imre elnök adta át az értékes díjakat a győzteseknek, helyezetteknek. Eredmények. Férfiak. Tízek Bajnok: Páli (OMTK) 9, 2. Sebestyén (Békés) 8, 3. Somogyi 6, 4. Pocsai 5, 5. Forgács (mindhárom Bcs. TASK) 5, 6. Ipacs (Sarkadi Kinizsi) 4, 7. Csamai (Békés) 3, 8. Magony (Bcs. TASK) 2, 9. Andódy (Bcs. TASK) 2, 10. Béres (Sarkad) 1 győzelemmel. Nők. Tízek Bajnok: Páli (OMTK) 9, 2. Viski (Szarvasi Óvónőképző) 8, 3. Andrékó (OMTK) 7, 4. Horváth (Békési ÁFÉSZ) 6, 5. Fekete Békési ÁFÉSZ) 5, 6. Medgyesi (Békés) 3, 7. Fekete (OMTK) 3, 8. Duna (Bcs. Konzerv) 2, 9. Miszlai (OMTK) 1, 10. Szo- kodi (OMTK) 0 győzelemmel. B. S. Hétvégi program SZOMBAT Labdarúgás. NB I. SZEOL AK—Bcs. Előre Spartacus, 14.00 óra. SZEOL AK tartalék—Bcs. Előre Sp. tartalék, 12.00, Karácsony. Röplabda. Megyei női ifjúsági bajnokság. Bcs. Szlovák Isk.—Telekgerendás, 15.00. Serdülők. Nők. Bcs. Szlovák —Telekgerendás, 16.00. VASÁRNAP Atlétika. Megyei váltóbajnokságok. Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 9.00 órától. Kézilabda. NB II. Férfiak. Üjkígyósi TSZSK—Bp. MMG, 11.00, Homoki, Smáler. Szarvasi FSSC—TAURUS SC, 11.00, Hajdú, Kalász, Bcs. Előre Sp.—Tiszaföldvári TSZSK, 11.00, Daruka, Szen- czy. NB II. Nők. Szentesi Kontakta—Szeghalmi KSE, 10.00, Hornyai I., Mátrai. Salgótarjáni BTC—Szarvasi FSSC, 10.00, Balogh J., Juhász. Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak. Bcs. Kner Nyomda—Bcs. Volán, 8.30, Bcs. MÁV—Gyulai Húsipar, 10.40, Vésztő—Kondoros, 9.00. Honvéd Dózsa SE—Mh. ME- DOSZ, 10.00. Orosházi MTK —Szeghalom, 10.00. Gyomai STK—Békési Sp., 9.00. Nők. Bcs. Volán—Bcs. Konzerv, 9.00, Dévaványa—Kamut, 9.00, Endrőd—Kondoros, 9.00, Békésszentandrás—OMTK, 9.00, Kétsoprony—Gyulai SE, 9.00, II. osztály. Nők. Gyulai Gimn.—Csorvás, 10.00. NB-s férfi ifjúsági bajnokság. Szarvasi FSSC—Szarvasi VDSK, 8.30. Bcs. Előre Sp. —Bcs. Vízmű, 9.30 (Szabolcs utcai sporttelep). Kosárlabda. NB II. Nők. Hmvásárhelyi VSE—Mb. ÁFÉSZ, Hmvásárhely, Szabadtéri pálya, 11.00. Röplabda. NB II. Nők. Dunaújvárosi Építők—Bcs. Előre Sp., Dunaújváros, 10.00, Megyei bajnokság. Nők. Telekgerendás—Gyoma, 11.00, Szarvas—Kevermes, 11.00. Asztalitenisz. NB III. Férfiak. Bcs. Konzerv—Szegedi Spartacus, Békéscsaba, 10.00. Orosházi MTK—Bp. MEZŐGÉP, 10.00. Nagykőrös—Bcs. TASK, 10.00. Labdarúgás. (Valamennyi találkozó 13.30 órakor kezdődik). NB II. Bcs. TASK —Kazincbarcika, Bessenyei u. NB III. Szegedi Dózsa—Gyulai SE, Lázin J. Szarvasi FSSC—Szabó Lajos SE, Faragó. Megyei I. osztály. Kondoros—Békés, Simon. Mh. MEDOSZ—H. Szalvai SE, Toldi. Tótkomlós —Bcs. MÁV, Pataki. Endrőd —Nagyszénás (Szolnok megyéből), Medgyesegyháza— Gyoma, Szürszabó. Sarkad— Mezőberény, Uhrin Gy. (Békéscsaba, Szalvai-pálya). Füzesgyarmat—Mh. Cukorgyár, Szabó J. Battonya—Med- gyesbodzás (Csongrád megyéből). II. osztály. Kevermes—Újkígyós, Gróza. Gyulai Köröstáj—Magyarbánhe- gyes, Áldorfai. Gyulavári— Elek, Ágoston. (Békéscsaba, MÁV-pálya), Csorvás—Kö- röstarcsa, Hajdú, Doboz—Békésszentandrás, Laurinyecz. Kunágota—Gádoros, Balogh. Murony—Gerendás, Bobcsek- Kamut—Kétsoprony, Jankus. Országos ifjúsági és tartalékbajnokság. Szarvasi FSSC tartalék—Szolnoki MÁV tartalék, 9.30, Andó. Szarvasi FSSC ifi—Sz. MÁV ifi, 11.30, Bognár T. Bcs. Előre Sp. tart.—Szolnoki MTE tart., 11.30, Boríts. Bcs. Előre Sp. ifi—SZMTE ifi, 13.30, Bány. Sakk. Megyei tömegverseny, Békéscsaba, Állami Építőipari Vállalat, Trefort utcai munkásszállása, 8.30. Kispályás labdarúgás. Szakmai válogatottak villámtornája, Békéscsaba, Építők sporttelep, 9.00. BUDAPEST: I. műsor: 9.01 Tévétorna. (sz.) 9.05 Tízen Túliak Társasága, (ism.). 9.45 Felperesek és védők, (sz.) Angol tévéfilm. (ism.). 10.50 Színházi album, (ism.). 11.50 Tíz baszk-melódia, (sz.). Zenés film. (ism.). 14.05 Lagardére lovag kalandjai, (sz.). Francia filmsorozat. II. 15.00 Hírek. 15.05 Telesport. (sz.) 16.05 Szolgáltatások. Dokumentumfilm. 16.45 Jövőbelátók klubja. 17.15 Egy ldstemplom megújul. 18.00 Ady Endre vers- és prózamondó verseny. II. elődöntő. 19.00 Egymillió fontos hangjegy, (sz.). 19.15 Cicavízió, (sz.). 19.20 Tévétorna. (sz.). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Gusztáv és a légy. (sz.). Magyar rajzfilmsorozat. 20.05 Jöttem, láttam, lőttem, (sz.). Olasz— spanyol film. 21.40 A Panta Rhei együttes dzsesszhangversenye. 22.05 Tv-híradó — 3. 22.15 Mit csinálnak a cigánygyerekek? Magyar dokumentumfilm. II. műsor: 20.01 National ga- lery. (sz.) Angol filmsorozat. II. 20.25 Mazzabubu. (sz.) Zenés olasz film. «1.10 Tv-hiradó 2. 21.30 Egy orvos a sarkvidéken. Angol rövidfilm. 22.05 Doktor tojáshéj. Angol tévéfilmsorozat. BUKAREST: 12.05 Déli koncert — a bécsi filharmonikusok műsora. 13.10 Népi muzsika. 14.00 Riportműsor. 15.20 Ifjúsági klub. 17.05 Stan és Pan — film. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Tv-enciklopédla. 19.45 Regan — filmsorozat. 20.35 Szatíra és humor. 21.10 Tv-híradó. 21.25 Krizantémcsokor — románcok. BELGRAD: I. műsor: 14.25 Labdarúgás : Sarajevo—Vojvodina. 16.20 Kézilabda: Jugoszlávia— Csehszlovákia. 17.40 Rajzfilm. 17.45 öt plusz — vetélkedő gyermekeknek. 18.45 Szórakoztató időköz. 20.00 Humoros adás. 20.35 Egyetlenem — szovjet játékfilm. 22.25 Külföldi show-müsor. II. műsor: 17.35 Hét tv-nap. 17.50 Hölgyválasz: Nada Mamula. 18.35 Életrajzok: Dickens. 20.00 Tv-tárca. 21.40 Huszonnégy óra. 21.55 Külföldi dokumentumműsor. 22.20 Sportszombat. 22.35 Mű- vészitoma-világbajnokság (felvételről). KOSSUTH RADIO: 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Tipegő. 9.30 Mindenki iskolája. Jókai Anna: Magyar óra. 9.45 Konzultáció. 10.05 Solomon két zongoraversenyt játszik. 11.20 Barokk muzsika. 12.20 A Magyar Népdal Hete. Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva... 12.45 Melódiákoktól. Közben: 13.30 Ami meg kell a munkakedvhez. 14.00 Nóták. 14.30 Mit ígér a jövő kukoricája? 15.05 Üj zenei újság. 15.40 A Magyar Népdal Hete. Kodály: Magyar rondó. 16.00 168 óra. 17.30 Sportkrónika. 18.00 Melis György énekel. 18.45 Közvetítés a József Attila Színházból, Magyar Médeia. Tragédia. 20.37 Oj dzsesszfelvéte- leinkből. 21.08 Oj lemezeinkből. 22.25 A beat kedvelőinek. 23.10 Yehudi Menuhin hegedül. 0.10 Melódiákoktól. PETŐFI RADIO: 8.05 Dalok a francia forradalom idejéből. 8.20 Ogaden ostroma, rv. 9.00 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.15 Operettrészletek. 10.00 Szabad szombát — a Fáik családnál. 12.00 A Magyar Népdal Hete. 12.20 Filmzene. 12.33 Szimfonikus táncok. 13.05 Látlelet. II. 13.30 A Magyar Népdal Hete. 13.40 Orvosi tanácsok, (ism.) 14.00 Fiataloknak! 14.45 Napraforgó. 15.33 Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. 15.50 Nagy Lajos két karcolata. 16.07 Fúvószene. 16.33 ötórai tea. 17.35 Dvorzsák: F-dúr vonósnégyes. 18.00 Országos Ady Endre vers- es prózamondó verseny. II. területi döntő közvetítése Dunaújvárosból. 18.50 Jó estét, gyerekek! 19.00 Népzenekedvelőknek. (ism.) 19.30 Halló Berlin! Halló Budapest! 20.33 Sporthírek. 20.38 Olifus apó házasságai. Rádiójáték, (ism.) 21.39 Magnósok, figyelem! (ism.) 22.27 Csajkovszkij: I. szimfónia. 23.10 Slágermúzeum, (ism.) SZOLNOKI STUDIO: 17.00— 18.30 Rádióvíkend. A tartalomból: Hírek — Ritmusrodeó — Hétvégi kaleidoszkóp. SZlMHÍZ 1977. október 15-én, szombaton, Gyulán 10.00 órakor: MESE A TŰZPIROS VIRÁGRÓL 1977. október 15-én, síbmbaton, Gyulán 14.30 órakor: MESE A TŰZPIROS VIRÁGRÓL 1977. október 15-én, szombaton, Békéscsabán 19.00 órakor: BODNARNE Petőfi-bérlet MOZI Békési Bástya: Péntek, a bennszülött. Békéscsabai Brigád: Fedőneve: Lukács. Békéscsabai Szabadság: fél 4-kor: FILMKLUB, 6 és 8-kor: Madárijesztő. Békéscsabai Terv: Holttest a Temzéből. Gyulai Erkel: fél 6-kor: Volt egyszer egy vadnyugat I., II. Gyulai Petőfi: Vincent, Francois, Paul... és a többiek. Orosházi Béke: Santiago fölött esik az eső. Orosházi Partizán: fél 4-kor: Öz, a csodák csodája, fél 6 és fél 8-kor: Egó pajták. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055