Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-11 / 214. szám

1977. szeptember 11., vasárnap o ■■ Tegnap, szombaton délelőtt fin nepélyesen átadták Békésen a város első közlekedési parkját. A festői környezetben épült létesítményhez hozzájárultak a város és a város környéki köz­ségek üzemei, termelőszövetkezetei, szocialista brigádját Az anyagi hozzájáruláson túl az építésből is kivették részüket a közösségek. A most elkészült, s mintegy 1,5 mülió forint értékű közlekedési park első üteme a Fáy utca és a Körös-part közötti terület parkosításá­nak, rendezésének. Az átadást követően a 9. számú óvoda apróságai birtokba vették a KRESZ-parkot, s közlekedési bemutatót rendeztek Fotó: Veress Erzsi Szálloda épül Orosházán Nyolc évvel ezelőtt a Bé­kés megyei Vendéglátóipari Vállalat lebontotta Oroshá­zán a 150 évvel ezelőtt épült „Alföld” szállót. Az akkori elképzelések szerint a lebon­tott vendéglátóipari egység helyén 2-3 éven belül új szállodának kellett volna épülnie. Különböző okok mi­att azonban erre nem ke­rülhetett sor A városi tanács vezetői az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ- szel elkészítették egy új szá- loda építésének tervét. A ki­vitelező a Dél-magyarországi Építőipari Vállalat. Amint László Pál, az orosházi ÁFÉSZ beruházási osztály- vezetője elmondta, az új „Róna” szálló beruházásának teljes összege 85 millió fo­rint. Az alapkő letételére a közeljövőben kerül sor, s az építés várhatóan 1980 köze­pén fejeződik be. Az új szálloda Dél-Ma- gyarország egyik legnagyobb vendéglátó kombinátja lesz, 4200 négyzetméter alapterü­lettel. Negyvenkét szobával, 120 személyes önkiszolgáló, 200 személyes hagyományos étteremmel, 100 személyes bárral, 60 személyes presszó­val és 1500 személyes kony­hával rendelkezik majd a „B” kategóriájú szálloda. i| I/m<zj-mcuU A*-hA Kocogjunk! Munkásmozgalmi veteránok emlékezéseiben gyak­ran életre kelnek azok az idők, amikor a rendőrterror veszélyeivel dacolva kézről kézre jártak a sztrájkra, tüntetésre szólító röpcédulák, a „röpcsik”. Gyerekko­rom színes mozaik kockái közt őrzöm azokat a soha nem halványodó képeket, amelyen egy-egy repülőgép szállt a falunk fölé, s gyomrából apró papírlapocská­kat küldött a föld lakóinak. Különös varázsuk volt ezeknek a libegve himbálódzó, égből jött szövegeknek, amelyek többnyire az éppen soros május elseje ünnepi programját tudatták a néppel. Manapság a röpcédulák terjesztésében is a gépkocsi az egyeduralkodó. Ha cirkusz érkezik a városba, vagy valamelyik áruház hirdeti portékáit, végigrobog az utcákon egy négyüte­mű masina, s lehúzott ablakaiból halkan zizzen az úttestre a hírt hozó papír. Az elmúlt napokban Bé­késcsabán ismét megjelentek a röpcédulák, s ezúttal a Magyar Rádió futó-kocogó napjára csalogatták a moz­gásra, szórakozásra vágyó embereket. Akaratlanul is szokatlan összehasonlításra csábít az emlékezés. A munkásmozgalom röpcédulái jutottak eszembe a kocogásra hívó papírlapokról, s most árra gondolok, hogy azoknak a régi illegális találkozóknak a vére-verejtéke is részes abban, hogy ma az egész­ségünkkel való törődés társadalmi feladat lehet. Hiszen a munkásmozgalom harcai mindig az élet teljességére biztattak, s az üldöztetések idején is jutott idő vi­dámságra, szórakozásra, sportra. Nem véletlen, hogy a munkáspártok és a szakszervezetek régen is össze tudták kapcsolni a test edzését a lélek épülésével, s a tudat formálásával. Sok kiváló politikus éppen a sport- rendezvények közösségkovácsoló légkörében ismerke­dett meg először a baloldali eszmékkel. Természetes lenne tehát, hogy az uralomra jutott munkáshatalom idején a széles néptömegek élni akarnak a sport szí- vet-lelket gyönyörködtető örömeivel. Mégis hosszú évek teltek el úgy, hogy a jórészt állami erőből dol­gozó sportegyesületeink főleg a versenyeredményekre törekvő kevesek céljait szolgálták. A tömegek pedig megelégedtek a pótcselekvésekkel: a szurkolással, má­sok buzdításával. Az össznépi tunyaságnak hamar mu­tatkoztak káros hatásai: nőtt a szívbetegek és á ke­ringési rendellenességekben szenvedők száma, fiaink lassan csenevészekké váltak (a sorozási bizottságokban dolgozó orvosok a megmondhatói, milyen nagy száza­lékban alkalmatlanok a legények a haza védelmére), s ami látszatra a legriasztóbb: népünk csendes hízás­nak indult. Néhány éve riasztó jelszavakkal kísérve (Fuss az életedért!), de kimozdultunk a holtpontról. A rádió és a televízió mellett az újságok is kiveszik részüket a közös biztatásból, s a passzív szemlélőkből mind töb­ben a rendszeres testmozgás gyakorlóivá váltunk. Egész társadalmunkat megmozgató hasznos kezdemé­nyezés része a mostani kocogónap is, amelyet Póstele- ken és a békési sportpályán szerveznek. Az előzetes tervek szerint a futáson kívül lesz majd rönkdobjjs, céllövés, kötélhúzás, és minden, ami egy népünnepély­hez szükséges. S mivel apáink sporttalálkozóin sem volt hiány dalban és jókedvben, a mostani kocogónap prog­ramján is szerepel beatkoncert és disco, s a gondos rendezők még azt is ráírták a röpcédulákra, hogy mindez „két forintért. Jegyek az Expressz Utazási Iro­dánál és a vállalati KISZ-titkároknál kaphatók..” Csak nem foglalkozik az utazási iroda és a jobb mun­kára érdemes ifjúsági vezető kétforintos biléták áru­sításával'? Immár tizedik alkalommal rendezi a rádió a futó­kocogó napot, amelyet ezúttal a tévé is közvetít. Lehet, hogy nemcsak az előkészítő röpcédulán lesznek fura elírások, hanem a pályán is előfordulhat egy-egy döc- cenő. Mégis érdemes kimozdulni a sportoló emberek pezsdítő sokadalmába, hiszen ezen a versenyen saját egészségünk a tét. Találkozzunk tehát Békésen, Pós- teleken, s a megye valamennyi sporttelepén! Andódy Tibor Kérhető a gépjárművek műszaki vizsgálatának elhalasztása idén szeptember végéig, jö­vőre pedig április 1.—szep­tember 30. között esedékes a kocsi műszaki vizsgálata. Ilyen esetben a KPM autófelügyelet budapesti és megyei közlekedési fel­ügyeleti irodái a gép­jármű forgalmi engedélyét illetékfizetési kötelezettség nélkül meghosszabbítják. A halasztást kapott járművek­nek természetesen az előírt műszaki-biztonsági követel­ményeknek meg kell felel­niük, ha részt vesznek a közúti forgalomban. A gépkocsik hároméven­ként kötelező műszaki vizs­gája kapcsán főleg a nyári hónapokban torlódást okoz a karbantartó- és a javító- hálózat szűkös kapacitása. Ezért a KPM autófelügyelete azt ajánlja az autósoknak, hogy lehetőleg a téli hóna­pokban, amikor a felkészí­tési feltételek kedvezőbbek, vigyék járműveiket műszaki vizsgára. A halasztást — a Fejér, a Szolnok, a Tolna és a Vas megyeiek kivételével — azok kérhetik, akiknek az Húsz tárgynyeremúny A lottó legutóbbi tárgy- nyeremény-sorsolásán, ame­lyen a 32. játékhét szelvé­nyei vettek részt, jó néhány Békés megyei játékosnak is kedvezett a szerencse. Az OTP Békés megyei Igazgató­ságának tájékoztatása szerint az augusztus 29-én megtar­tott jutalomsorsoláson a me­gyénkben értékesített szel­vények közül 20 nyert. A nyeremények között van egy 50 ezer forintos „ötletutal­vány”, két 15 ezer forint ér­tékű „otthon” lakberendezé­si utalvány, televízió, hűtő­gép, rádió és különböző vá­sárlási utalványok. Ösztönzőbb bérek értéktartó hírverés kö­vette a kormány má­jusi bejelentését, mi­szerint szeptember és októ­ber elsejei hatállyal, köz­ponti alapból jelentősen fel­emelik az oktatásügyben és az egészségügyben dolgozók bérét. Több szempontból is örvendetes, hogy az érintett munkaterületeken béreme­lésre, bérrendezésre kerül sor. Az oktatásügy berkeiben az elmúlt években már-már szállóige volt a kérdés ^mi­ért nincs pénz, ha egyszer van?” Miért fordulhat elő — nem véletlenül, nem esetle­gesen, hanem hosszú éveken át és rendszeresen —, hogy a bérfejlesztésre szánt össze­gek- nagy — majdhogynem nagyobbik része nem jut el a pedagógusokhoz? 1973— 1974— és 75-ben a lehetőség szerinti három százalék he­lyett az alsó- és középfokú oktatási intézményekben dol­gozók átlagbére mindössze 1,7 százalékkal, a felsőfokú intézményekben dolgozóké még ennél is alacsonyabb mértékben emelkedett? S amikor — központi elhatá­rozásként — a három szá­zalékot ötre emelték, a gya­korlatilag végrehajtott bér­emelések százalékértéke ma­radt a másfél, két és fél százalék körül... Az egészségügyben és' az oktatásügyben dolgozók jó­szerével nem tudták ponto­san megmondani, hogy ha­vonta mennyi is a végzett munkáért járó keresetük, mert mindkét területen meg­honosított bérrendszer eny­hén szólva is áttekinthetet­len volt, A különböző túl­óradíjak, pótlékok és egyéb címeken fizetett összegek időrendben sem követték az elvégzett munkát: bizonyos díjakat azonnal kifizettek, más összegekre egy-két hó­napot is várni kellett. A most csak vázlatosan említett gondokról, furcsa­ságokról egyébként az el­múlt években is sok szó esett. S éppen ez az a pont, ahol a mostani bérrendezés megéri a figyelmet. Mert annak nincs sok értelme, hogy ezúttal újra és ki tud­ja hányadszor papírra rög­zítsük a bérrendezés részle­teit; hogy tudniillik milyen munkakörökben, milyen el­vek szerint és hány száza­lékkal emelkedtek — illet­ve az egészségügyiek eseté­ben csak október elsejétől emelkednek — a bérek. Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy a szóban forgó két munkaterület agyonbonyolított bérrendsze­re, éppen most, a központi béremelések végrehajtásával párhuzamosan egyszerűsö­dik, áttekinthetőbbé válik. Ismerve a különböző bér­rendszerek sajátosságait — ez azt is jelenti, hogy a pe­dagógusoknál és az egész­ségügyieknél az eddigieknél nemcsak racionálisabb, de lényegesen ösztönzőbb bér­rendszer funkcionál majd a következő években. |gyszerűsödik a pótlé­kok rendszere, egy­értelműbbé válik a ’ túlórák honorálása, helyet kap a lehetőség szerinti ta­rifarendszer, egyszóval — alaposan leegyszerűsítve a változások lényegét — ki-ki jobban figyelemmel kísérhe­ti, hogy bizonyos munkáért mennyi pénz jár, s hogy azt a pénzt megkapja-e? Mi több: a módosításoknál arra is figyeltek, hogy a több és a jobb munkát egyértelműb­ben honorálhassák. Most már csak az kell, hogy a szerencsésen módosított alapelveken nyugvó bér­rendszer ne torzuljon el a gyakorlatban. Vértes Csaba Felkészült az az őszre Az elmúlt hetekben me­gyénkben hiánycikk volt a DS 2—90-es motorolaj. Az ÁFOR-tól kapott információ szerint a közelmúltban meg­felelő mennyiségű készlet ér­kezett a megyébe. Az ÁFOR békéscsabai telepén jelenleg 29 tonna, a megyében össze­sen 101 tonna motorolaj vár­ja a felhasználókat. Az el­AFOR múlt hónapban Békésben ebből az olajféleségből 60,1 tonna volt a felhasználás. A közeledő őszi szállításra is felkészült az ÁFOR. Vala­mennyi üzemanyagféleségből megfelelő mennyiségű kész­lettel várják a felhasználó­kat, a tárolótereket feltöltöt- ték üzemanyaggal, illetve fo­lyékony tüzelőanyaggal. Megyei fejőverseny Mezőhegyesen Hajnali öt órakor sorakoz­tak fel a versenyzők eligazí­tásra szombaton Mezőhegye­sen, az Állami Gazdaságban. Megtudták, hogy gépi fejős­ből, fejőgépszerelésből, po­litikai ismeretekből és a gé­pi fejés elméleti tudnivalói­ból áll majd a verseny. Az állami gazdaság minden fel­tételt biztosított, és a ver­senyzők ideális körülmények között mérhették össze tudá­sukat. A járási, városi versenyek győzteseit hívták meg Me­zőhegyesre és a tegnapi ve­télkedő tétje az országos fe- jőversenyen való részvétel volt. A zsűri, melynek elnö­ke Balogh János, a megyei pártbizottság munkatársa volt, kritikus szemmel érté­kelte a fiatalok teljesítmé­nyét. Jó helyezésre csak az számíthatott, aki ismerte a gépi fejés minden csínját- bínját és betartotta a szigorú egészségügyi előírásokat. Nem volt könnyű az elmé­leti verseny sem. Sokan in­kább egész nap dolgoztak volna helyette. Végül, a pontszámok összesítése után kiderült, hogy Chrappán Mi­hály, a csárdaszállási Petőfi Tsz tagja lett az első. Máso­dik Szilágyiné Nagy Judit (Gyula, Köröstáj Tsz), har­madik Ertmann János (Me­zőhegyesi ÁG) lett. Megyén­ket az első két helyezett képviseli az országos döntőn. Képünkön: Chrappán Mi­hály verseny közben. Fotó: Lónyai László Félúton az útépítés Nagy örömöt váltott ki Méhkeréken községszerte, de különösen az Alkotmány ut­cában lakók körében, hogy portalanított kövesutat fog­nak építeni. Az utcában la­kók szinte egy emberként ajánlottak fel anyagi segítsé­get és kétkezű munkájukat, hogy az útépítés mielőbb megvalósuljon. Szorgalmasan tevékenykedtek is a társa­dalmi munkások. A Sarkadi Cukorgyár, a KPM sarkadi kirendeltsége, tetemes gépi erőt vetett be társadalmi munkában az útépítéshez. Nem is volt baj félútig. De erről beszéljen Bóka Mihály- né, Méhkerék tanácselnöke. — A cementellátással nem vagyunk elégedettek. Szalad­gáltunk egyik TÜZÉP-től a másikig, sehol sincs az út­építéshez nagyon szükséges 500-as cement. Kértünk már több helyről kölcsönképpen is, hogy ne álljon le a mun­ka, de tovább nem futotta még a kölcsönkért cement­ből sem. Így aztán ott áll fé­lig elkészülve az út, nem tudjuk folytatni. Még há­romszáz mázsa 500-as ce­mentre lenne szükségünk, hogy elkészüljön a kövesút.

Next

/
Oldalképek
Tartalom