Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-06 / 209. szám
p 1977. szeptember 6. Meditáció egy olvasótáborról Bárki megirigyelhetné a baromfifeldolgozó orosházi gyára óvodájának udvarát. Zegzugos fák, bokrok hűvösében jólesik a játék, s a fedett szín alatt gyakran felhangzik az énekszó: „Kispajtások körbe álljunk, tarka ffizértáncot járjunk!” * Fotó: Gál Edit *************************************************************************************** Az Alföld legújabb számáról Megjelent az Alföld, Haj- dú-Bihar megye irodalmi és művelődési folyóiratának 1977/9-es száma. A folyóirat nagy figyelmet szentel Kossuth Lajos születése 150. évfordulójának. A folyóirat első oldalain Veliky János „Kossuth és a hazai polgárság politikai szövetségéről” című írását olvashatjuk. A szerző nagy politikusunk világos történelemlátását, a társadalmi és politikai folyamatokat jó érzékkel feltárni tudó elemzőkészségét vizsgálja. A korabeli politikai viszonyok feltárása mellett Kossuth érdekegyeztető politikáját is elemzi, középpontba állítva a polgárság és polgárosodás kérdését. Az 1800-as évek első felének gazdasági kérdéseiről szól Orosz István „A polgári földtulajdon megteremtése” című cikke. Erdődy Gábor „A forradalmi kormányzat nemzetközi tájékozottsága” című írásában Kossuth és az ország irányítóinak általánosan jellemző külpolitikai szemléletét, koncepciójának alakulását követi nyomon. Irodalmi érdekességnek számít Miskolczy Ambrus írása, aki a Poroszországból Erdélybe vándorolt, majd az erdélyi szászok életét meg- éneklő „Leopold Max Moltke és Kossuth Lajos” című cikkében a kevésbé ismert költő forradalomhoz fűződő viszonyát tárja fel. Sz. Kürti Katalin „Kos- suth-szobraink történeté”-t gyűjtötte össze. A ma emberének vesződ- ségeit, a fel-fellángoló, majd időnként válságba jutó hitét írja meg folytatásos irodalmi forgatókönyvében, az Uvegharangok-ban Balázs József. Bata István az ez év áprilisában elhunyt Nagy István művészi, emberi sorsáról vall emlékező írásában. A folyóirat kritikákat közlő részében öt, a közelmúltban megjelent novellás kötetről, regényről és verseskötetről szóló elemző írásokat olvashatunk. Eltelt két hét, el fog telni több is. De a két hét elegendő ahhoz, hogy a mérlegre tett tábor „eredményeit” szemügyre vehessük. Még a be nem avatottak is hallottak róla, hogy Békés- Tarhoson olvasótábor lesz, illetve volt. De még a beavatottak közül is csak kevesen tudtak bővebbet a tábor programjáról. Félreértés ne essék! Nem valami titokzatosság ez, hanem egy kísérlet. Kísérlet a javából! Mert mit is kísérleteztünk'? Mindenekelőtt a tavalyi évet. A tavalyi év bizonyította, hogy mind a rendezők, mind a tábor vezetősége érett a feladat ellátására. Tavaly rövid idő alatt túl sokat akartunk adni. Az idén már más volt az elképzelés. A tábor programja két évre tervezett. Ennek első éve Volt az idei nyári. Két év alatt szeretnénk néhány elvet a gyakorlatban megvalósítani. Mindenekelőtt egy hiányt pótolni. Köztudott, hogy a szakmunkásképző iskolákban a mai irodalom késik egy-két évtizedet. Ez nemcsak kritika a tantervek ösz- szeállítóinak, sokkal inkább realitás. Kell annyi, hogy egy-egy íróról, költőről megbízható értékítélet alakuljon ki az irodalom minden területén. Nos, a tábor olyat vállalt, amire még Magyar- országon nem volt példa. Két év alatt szeretne egy körképet adni a szinkron irodalomból. Tehát ez évben nem az 1976. év lírája, hanem az 1977. év lírája kerül asztalra. S jövőre nem az 1977. év epikája, drámája, hanem az 1978. évé fog uralkodni a programban. Ezzel el is árultuk a két év tematikáját. Ebben az évben a líra, jövő évben a dráma és az epika tartalmazza a tematika alapját A tábor megnyitóján célkitűzésként mondottuk, hogy szeretnénk elérni, hogy a hallgatók legalább 10 ma élő magyar költő nevét és egy-két művét ismerjék. Minimális ez a célkitűzés, de nem szabad elfelejteni, hogy az olvasótábort közepes képességű tanulóknak szerveztük, akiknek olvasottsági kultúrája nem terjed túl az általános iskolai kötelező olvasmányokon. Nos, a célkitűzés valóra vált. Az utolsó napon irodalmi játékkal bizonyították, hogy nem tíz, hanem jóval több költőt ismertek meg, a versmondóverseny témaválasztása pedig az igényességről tanúskodott. S hogy mi minden volt a hét alatt? Sok egyéni olvasás és kis csoportos foglalkozás. Emellett kirándultak Gyomára, Gyulára, találkoztak Bara- nyi Ferenccel, Soós Zoltánnal, két ajándékműsort kaptak vezető színészeinktől, és — uram bocsá’! — a hét alatt két előadást hallgattak. A szabad idő sporttal, tánccal és mozival színesedett. •Eltelt két hét, el fog telni több is. A táborban járt tanulók iskoláikba elviszik az olvasótábori élményeket, elviszik a lírát, elviszik az olvasás iránti igényt. Ha más nem, már ez mindenképp élmény. Dr. Tóth Béla táborvezető A családi hagyomány hű követője... Megnyílt a bérletpresszó a Jókai Színházban Hétfőn délelőtt csaknem száz békéscsabai és környékbeli közönségszervező találkozott a Jókai Színházban, ahol az évad terveiről, a bemutatókról és a bérletezés lehetőségeiről tájékoztatták őket. Megismerkedtek Jurka Lászlóval, a színház új igazgatójával, aki elmondotta, hogy az előző esztendőben született családi bérletrendszer jól vizsgázott, tovább él. A közönség növekvő igényeinek megfelelően újabb szolgáltatással bővíti a színház a választás lehetőségét, kombinált bérleteket is árusítanak. Ezeket a nagyszínházi bemutatók mellett a klubszínház előadásaira is lehet érvényesíttetni. Az évad bemutatóira a színház előcsarnokában lehet bérletet váltani szeptember végéig, a törzsközönség helyét pedig e hónap 10-ig őrzi meg a színház. A bérletpresszóban a békési, telekgerendás! művelődési házak képviselői beszélgetnek Széplaky Endre szúuqűvész- szel az évad műsortervérő] Fotó: Gál Edit Látogatóban Steig István habánkészító' fazekasnál Szekszárdi otthonában kerestük fel Steig Istvánt, a népművészet mesterét, aki ősei foglalkozását követve 55 esztendeje készíti a híres habán, illetve sárközi kerámiát. Munkáját Tokiótól Los An- gelesig számos külföldi városban ismerik, szeretik, de keresik idehaza is. — A sárközi, közelebbről a mórágyi zöldkerámia készítése viszonylag könnyebb feladat, de a habán az nagyon nehéz — magyarázza az idős mester. — A habán edény festése, színezése, az ónmázas fény utánozhatatlan szépségű biztosítása, az bizony erőpróbára tesz bennünket minden darab készítésénél. Aki non ismeri a habán edény készítésének „titkait” az igazi habánt nem tud készíteni... A műhelyben a nyers agyag és festék szaga keveredik. A korongon félig kész tányér, a polcokon az égetésre váró, festett kerámiák egész sora látható. A beszélgetésből kiderül, hogy a sárközi kerámián a táj jellegzetes virágai, növényei találhatók meg, a díszítés roppant egyszerű. A habán leginkább fehér alapon kék mintás, de nagyon ritkán akad sárgahabán is. Szerencsénkre egy gyönyörű sárgahabán tányért mutathatott a mester, ami megrendelésre készült, csak még nem jöttek érte. — Igen sok megrendelést kapok a Népművészeti Intézettől és máshonnan — folytatja Steig István. — A világ minden táján ismerik a munkámat. Gyakran megáll a ház előtt egy-egy külföldi rendszámú autó, s a turisták Steig-féle kerámiát keresnek. Bevallom, erre nagyon büszke vagyok. A közelmúltban Los Angelesből járt itt egy muzeológus. Jó áron Egy kis ízelítő Steig István munkáiból Fotó: Gál Edit megvásárolta volna a sárközi néprajzi gyűjteményemet, de a Magyar Nemzeti Bank nem adott rá kiviteli engedélyt, mivel védett a gyűjtemény. Ezen egy pillanatig nem csodálkozom. Még a lélegzetem is elállt a sok szépség láttán. Több mint 300 éves — családi hagyományból és gyűjtésből eredő — festett, faragott sárközi bútor. A mennyezetes ágy magasra vetve a hímzett végű párnákkal, a tágas szoba padlóját sárréti szőttes rongyszőnyeg borítja. A fal alapszínét nem látni, annyi rajta a padlótól a plafonig a sok sárközi bu- télia, tányér és egyéb kerámia. Búcsúzáskor az öreg mester szomorúan mondja: — Sajnos, fiú gyermekünk nem született Igaz, hogy a lányom megtanulta a mesterséget, ráadásul keramikushoz ment férjhez, de ha én sírba dőlök, kihal a Steig név... Anyakönyvileg igen, de a valóságban évszázadok múlva is emlegetik majd a Steig nevet. Ary Róza KÉPERNYŐ Borbálának igaza van Darab ideig a békéscsabai múzeumban régészkedett Maráz Borbála, aki a televízió legutóbbi „Kezdőkör” műsorában szerepelt. A beszélgetés kissé nehezen indult, a mindig könnyed, jól csevegő Feledy Péter kereste a szavakat, Maráz Borbálában is érezhető volt némi feszültség, de mindez néhány botorkáló perc után feloldódott, abban a pillanatban, amikor a régésznő igazi elemébe, a múltba érkezett. Később vi- szoht kiderült az is, hogy a jelenidő ugyanúgy életeleme, hiszen a jelent érteni és a jövőt tervezni csak az elmúlt korok történelmének ismeretében lehet. És ebben nagyszerűen igaza van Borbálának. Ez a minden ízében, személyiségében tudós fiatal nő — miután elvezetett bennünket az általa feltárt, kiáltó mohácsi tömegsírokhoz, utána pedig az őskort őrző Jakabhegyre, ahol még 15 évig szeretne dolgozni — egyszercsak a legmaibb témák közepében találta magát, és szenvedélyesen megrótta azokat, akik a történelmet törölték a kötelező érettségi tárgyak sorából. „Szomorú vagyok” mondta, „minek csinálom akkor ezt az egészet?” Igaza van Maráz Borbálának! Két okból is, és ezúttal ne legyünk szeíjvedé- lyesek, az érvek józansága beszéljen inkább. Először: kétségbe merné-e vonni valaki, hogy a történelemoktatás az embernevelés fontos eszköze? Aki nem ismeri az ejmúlt korokat, a népek történelmét, a magyarság történelmét, az a mában is sötétben botorkál, az nem érti, mi több: nem érzi az ösz- szefüggéseket, események egymásra hatását és jövőt meghatározó kisugárzását, nem lehet sajátja az a ha- zafiság, az a kötődés, mely nélkül máról holnapra vegetáló (még ha bőségben is!) arctalan sokasággá változnak a többre hivatott emberek. Másodszor: igaza van Borbálának abban is, hogy van-e diák, aki vállalja azt, amit nem kell különösebben megtanulnia; jelen esetben a történelmet? „Az ilyen ember életszemlélete szegényes lesz” mondta, és közben érezhette a néző, hogy a régész, aki először látta a török kardcsapásoktól bezúzott koponyájú mohácsi halottakat, nem borzongott meg a látványtól, annyira mint a lehetőségtől, mely itt kísért körülöttünk, hogy lehet magyar diák és felnőtt, aki majd azt sem tudja, mi volt az a Mohács 1526-ban, és volt-e egyáltalán az egész tragédiának valami jelentősége?! Néha nagy hallgatások is következtek ebben a- csevegésben, mert Maráz Borbála szűkszavú ember. Feledy Péter is tudta: nem kérdezheti meg tőle, mit szeret enni vacsorára vagy mit szól a legújabb párizsi divathoz; szóba sem jöhettek volna ezek a közhelyek (pedig nem is olyan lényegtelenek!) ott, ahol több ezer év megismerése a tét, mely ugyanúgy egyetemes feladat lesz 2500- ban is, mint a huszadik század 77. évében és a rákövetkezőkben. Biztató élmény volt Maráz Borbálát hallgatni. Azt is, amikor Thomas Mannt idézte: „Mélységes mély a múltnak kútja...” Értünk, helyettünk száll le oda nap mint nap, hogy felmutassa nekünk a mohácsi tömegsírokat, a bezúzott koponyá- - kát. Az életet, amelyet eleink éltek, akik által lehetünk ma itt, egy másik, emberibb világban. De ezt nem elég csak megsejteni, ezt tudni kell, ezt tanítani kell. Nemcsak szabad, ha éppen úgy tetszik. Sass Ervin
