Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-27 / 227. szám
1977. szeptember 27., kedd CB2I2023 Előzetes A harmincas évek falusi világában játszódik Németh László Bodnárné című drámája, amely a Békés megyei Jókai Színház idei évadjának első bemutatója lesz. A Bodnár család két fiúgyermeke, mint Kain és Ábel úgy áll egymással szemben. Az egyik lenézett, cselédsorban tartott fiú, János húzza otthon az igát, hogy öccse, Péter tanulhasson, felemelkedhessen, úr legyen. Németh László műve egy „krimi” izgalmával bonyolódik, egy bűnügy elkövetése, egy gyilkosság, majd a nyomozás során. Az előadás próbái ezekben a napokban folynak az október 7-i bemutatóért. Jurka László Jászai-díjas, a színház igazgatója rendezi az előadást MTI Fotó — Ilovszky Béla TV-aján latunk Ma este 20.00 órakor: Fórum a Szovjetunióról Harmadszor rendezi meg a Magyar Televízió a Szovjetunióról szóló Fórumot, amelyre a hagyományokhoz híven számos vendéget várnak. A nézők kérdéseire — amelyeket levélben vagy az adás napján megadott telefonszámokon lehet föltenni •— válaszolni fog: Lev Voz- nyeszenszkij, a Szovjet Televízió politikai kommentátora, közgazdász, Alekszandr Gyianov nyugalmazott ellentengernagy; aki tagja Volt az Auróra cirkáló legénységének és részt vett a Nagy Honvédő Háborúban, Georgij Grecsko, a műszaki tudományok kandidátusa, aki részt vett a Szojuz —17 és a Szaljut—4 űrrepülésein, Vlagyimir Gubarev űrkutatási szakértő, a Pravda tudományos szemleírója, Nyikolaj Molcsanov, a történettudományok doktora, Alekszander Szmirnov közgazdász és Ljudmilla Turis- cseva tornász, volt olimpiai és világbajnok. Műsorvezető: Megyeri Károly. Sokoldalú együttműködés a művészeti szakszervezetek között Klubestek, filmvetítések, budapesti színházlátogatás, sport A közelmúltban tartotta évadkezdő ülését Békéscsabán, a Jókai Színház klubjában a művészeti szak- szervezetek néhány évvel ezelőtt alakult koordinációs bizottsága. Az ülésen Szép- laky Endre, a színház szb- titkára, a bizottság elnöke adott összefoglaló tájékoztatót az elmúlt évad munkájáról. Megállapította, hogy terveiket általában teljesítették, tevékenységük egyes területein azonban nagyobb eredményekről is számot adhatnának. Bírálóan nyilatkozott a politikai és szakmai oktatás hiányosságairól, mely alól a színházi dolgozók, a zenepedagógusok és a szórakoztató zenészek sem kivételek, egyedül a moziüzemi vállalat szakszervezeti tagságának oktatása látszik megoldottnak. A moziüzem 84 munkahelyének mintegy 300 dolgozóját tájegységenként hívják politikai és szakmai oktatásra, ez a módszer hosszú ideje elfogadott és bevált. A bizottság tagjai — Ballal Pálné a zenepedagógus, Geréb István, a moziüzemi, Kudri Sándor, a szórakoztató zenészek szakszervezeti bizottságának titkára — tájékoztatták ezután egymást a munkavédelmi ellenőrzésekről. Valamennyien hangoztatták ezek szükségességét, megemlítve, hogy — például — a zeneiskolákban a legritkább esetben kerül sor ilyen vizsgálatokra, és a szórakoztató zenészek munkahelyeit is csak azóta látogatják a munkavédelem felelősei, mióta Gyulán, az egyik vendéglátó helyen elektromos baleset történt. Ezután az üzemi demokrácia helyzetével és megnyilvánulási formáival foglalkoztak. Geréb István jegyezte meg ezzel kapcsolatban, hogy elégedetlen a szakszervezeti taggyűlések aktivitásával, és helyteleníti azt, hogy a tagság egy része csak az idő múlását figyeli, és arra vár, mikor fejeződik be a tagság tanácskozása. ♦ A koordinációs bizottság ezután kidolgozta az új évad első felének munkaprogramját. A tervek szerint tavaly jól sikerült munkás-paraszt-mű- vész találkozót idén is megrendezik a színház klubjában, novemberben. Decemberben közös karácsonyfaünnepség lesz ugyanitt, fiatal színművészek és a Békéscsabai 9. sz. Általános Iskola tanulóinak közreműködésével. Megállapodtak abban is, hogy a négy szak- szervezet tagsága budapesti színházi kirándulást szervez, élményeiket a kirándulást követően a Jókai Színház rendezőinek vezetésével beszélik meg. A Nagy Októberre emlékeznek a zenepedagógusok novemberi hangversenyével. Sokoldalú a tervezett sportprogram. Kispályás labdarúgó-bajnokság, sakkcsapatbajnokság, asztalitenisz egyéni bajnokság indítását tervezik. Döntöttek arról is, hogy archív filmekből 9 alkalommal szerveznek filmklubvetítést a színház klubjában és esetenként a békéscsabai zeneiskolában. Ehhez a technikai feltételeket a mozisok biztosítják. S. E. Varga Dezső: íi. A fellegvár árnyékában Árnyékból a fényre léptek A bizalmiak március 10-én találkoztak a Munkásotthonban, hogy előkészítsék március 15-e antifasiszta jellegű megünneplését. Ügy tervezték, a 48-as függetlenségi harcról beszél majd valaki, hangsúlyozva, hogy akkor is a németek ellen kellett védeni az országot, szerepel majd a munkásdal kórus és Petőfi-verseket adnak elő, többek között azt is, hogy „Ne higyj magyar a németnek ...” A szervezett munkások március 15-i ünnepségét azonban nem engedték megtartani a hatóságok. Betiltottak 15-re minden összejövetelt a Munkásotthonba. Klenk Ilonáék újra találkoztak a harisnyatermi vízcsapnál. Közölték a dolgozókkal a rendőrség döntését és elhatározták: néma tüntetéssel az üzemben fognak megemlékezni március 15- rőL A munkapadok alatt ismét kézről kézre jártak a cédulák, melyek arra szólították a dolgozókat, hogy tíz percre szüntessék be a munkát. És március 15-én délelőtt megint 11 órakor 10 percre megdermedt az élet a Hubertusban. A Történelmi Emlékbizottság buzdítása a fasizmus-ellenes tüntetésre így öltött testet a textilmunkások körében is. Hitler „villámháborúja” kudarcot szenvedett a hatalmas Szovjetunió hős fiainak ellenállásán, s a szovjet hadsereg mind szúlyosabb csapásokat mért a fasiszta hordára. A Don-kanyarnál megsemmisítették a II. magyar hadsereget is. Horthyék bármennyire akarták eltitkolni a súlyos veszteségeket, a családok egyre-másra kapták a, hivatalos közléseket hozzátartozóikról: hősi halált halt, eltűnt, fogságba esett, megsebesült. A háború mindjobban közeledett az országhatárhoz, egyre több nyugtalanságot és idegességet okozott az ország urainak, ugyanakkor egyre szókimondóbbá, bátrabbá tette a munkásokat. A textilüzemek is egyre hangosabbak lettek a szovjet csapatok győzelmeinek híreitől, s hiába igyekeztek megfélemlíteni az egyszerű embereket a borzalmasnál borzalmasabb plakátok a „bolsev’s- ta rém”-ről. Az illegális pártsejtek, a baloldali szociáldemokraták aktivistái, ahol csak tehették, arról beszéltek a munkások körében, hogy a Szovjetunió népünk barátja, az volt 1919-ben is és győzelme a mi szabadságunkat hozza el. Ezt elősegíteni a termelés csökkentésével, szabotázsakciókkal minden munkás kötelessége. A textilüzemekben soha annyi tű nem tört el, mint ezekben a felszabadulást közvetlen megelőző években, soha any- nyi selejtes, hasznavehetetlen áru nem hagyta el a munkatermeket, mint ekkor. A fasiszta hadsereg csúfos vereségei a gúnnyal emlegetett „sündisznó állásokba” való visszavonulások, s mindenekelőtt a moszkvai Kossuth rádió híreinek terjesztése dühítő gondot okozott a gyár urainak, s a katonai parancsnokságoknak, melyek a háborús években ellenőrizték a gyárak termelését. Nem utolsósorban pedig a defenzív osztály (kémelhárítás) terror-legényeinek, akik „bolsevik ügynököket” kerestek az üzemekben. A sztálingrádi csata után gyakoriak voltak a munkások között az olyan nyílt kijelentések: „A háborút elvesztették a németek. „Máté Mátyásné, Klenk Ilona, Kristóf Andrásné, Csiernyik Judit, Pribolyszki Mátyás nyíltan beszéltek a szovjet hadsereg előretöréseiről. A Rokkában is szervezett volt az akkor úgynevezett „suttogó propaganda”. Itt Bócsik Lajos festődéi munkás és Krnács János kötő terjesztették a moszkvai Kossuth rádió híreit. Mátééknál- Krnácséknál és Bócsikéknál gyülekeztek esténként az üzembeliek, s várták a szpíker megszólalását: „Halló! Itt a Kossuth rádió beszél!” A dolgozók arcáról le lehetett olvasni: nincs már sok idő hátra, míg az árnyékból a fényre kerülhetnek. A békéscsabai textilfellegvár kisemmizett építői és fenntartói a testvéri tankok közeledő dübörgésétől felbátorodva már nyíltan is szembe mertek szállni a korábban rettegett hatalmasokkal. A város fölött egyre gyakrabban szólt a légiriadót jelző sziréna üvöltése. Osváth főhadnagy úr, a Hubertus katonai parancsnoka „megbízható” légós önkénteseket keresett üzemi szolgálattételre. Amikor aztán a légiveszély sűrűsödött» már válogatás nélkül osztotta szolgálatba az embereket. Papp József azonban kereken megtagadta a légó-beosztást. — Én nem vagyok megbízható! — jelentette ki. S mikor ezért a katonai parancsnok elé citálták, bátran az ő szemébe mondta: — A főhadnagy úr jelentette ki annak idején, hogy megbízhatatlan emberekre nincs szükség. Ezért nem vállalom ... Ökölbe szorított kézzel figyelték az ablakokból az üzem dolgozói, amikor Papp Józsefet elhurcolták a városi parancsnokságra, a Bocs- kay utcába, ahol Osváth pribékjei kegyetlenül összeverték. Onnan a laktanyába vitték és zárkába vetették. Besúgóik révén fogdmege- ket állítottak a „kommunista-gyanús” egyénekre, s a defenzív osztály hamarosan rájött arra, hogy kik szervezik a Kossuth rádió hallgatását és kik terjesztik annak híreit. Letartóztatták a Rokkából Bócsik Lajost és Krnács Jánost, akik nem kerülhették el az internálást. A textilmunkások elleni utolsó kíméletlen tettek voltak ezek a terror-akciók. Az úri Magyarországon már semmi sem segített. A magyar fasizmus végóráit élte. A felhalmozódott tőkékből már nem volt idejük gróf Lá- 'záréknak terveik megvalósítására, hogy bérházakat, palotákat vásároljanak a fővárosban, s a többi tőkéssel együtt hanyatt-homlok menekültek fellegváraikból minden mozgatható vagyonukat magukkal cipelve. A gyárak azonban maradtak, igaz, a háborútól megtépázva, de munkásaik már az új világ hajnalhasadására készülődtek. S amikor a győzedelmesen előrenyomuló szovjet hadsereg 1944. októberében elérte megyénk határait, több mint harmincesztendős kiszolgáltatottság után eljött a rég várt szabadság a sokat szenvedett textilmunkásoknak is. Azok azonban, akik úgy gondolták, hogy ezzel a történelmi ténnyel egyszer s mindenkorra minden megoldódott. s minden nehézség nélkül most már irányíthatják sorsukat, csalódtak. A szabadság csak a lehetőségét adta meg annak, hogy ez be- következhessék, de addig hosszú volt még az út, ..sok harc várt még a textilmunkásokra is. (Folytatás: Miénk a gyár) KÉPERNYŐ Tényleg: miért ne? Valami rosszat — legyen az az alkoholizmus — meglátni, észrevenni, szóvá tenni figyelemre méltó, hasznos dolog. A káros és romboló hatást tanulmányozni, írásba foglalni, tudományos okfejtéssel részleteiben bemutatni, elrettenteni minél több embert, felrázni az egész társadalmat — szép és nemes kötelesség. S egyik sem könnyű. De a legnehezebb mégis az ezekből adódó feladatokat tettekre váltani. Még a törvényadta jogokkal rendelkező intézményeknek is, hát még az egyes embernek. Legyünk őszinték magunkhoz, míg az alkoholizmusról van szó, lelkesen mondjuk: küzdünk a tűrhetetlen méreteket öltő, munka, család és társadalomellenes jelenség ellen. Am, ha magával az alkoholistával — az egyénnel — kerülünk szembe, megcsappan a buz- góságunk és mentségeket keresünk, rendszerint így érvelve: pont én lépjek közbe? különben is mit tehetnék, és mi jogon avatkozhatnék bele más életébe? Vagyis a jó szándék megbicsaklik, ha tettekre volna szükség, s leginkább azért, mert tartunk a kínos következményektől. Ezt elégelte meg II szat- márcsekei asszony és mint a tévé péntek esti riportműsorában láthattuk, a tettek mezejére lépett. A gondolat bennük cselekvéssé alakult át: önkéntes rendőrök lettek a falu orvosa, dr. Homoki Júlia vezetésével, és hadat üzentek környezetükben az iszákosságnak. Ezért kocsmát, .boltot, presszót ellenőriznek, családokat látogatnak, agitálnak. Együtt és külön-külön is megvan mindnek a feladata. Azt akarják, hogy ne legyen olyan család, ahol télen mezítláb és szinte ruhátlanul futkosnak a gyerekek, pedig tízezer forint a kereset; ne legyenek félelemtől reszkető asszonyok, akik a férjtől pénz helyett verést kapnak. Nem mindennapi szolgálatot vállaltak ezek a Tizenegyek, nagy elszántság kellett az elhatározásukhoz és kitartással párosuló bátorság a munkájukhoz. Igaz — bár ők azt mondják, Szatmár- cseke sem rosszabb az ország bármely helységénél —, nem mindennapi események váltották ki aktivitásukat. Két tragédia is történt gyors egymás utánban a faluban. Holtan maradt az utcakövön egy 30 éves, több gyermekes apa: részegen az autóbusz alá került. Hamarosan a nála nem sokkal korosabb nagybácsi itta magát halálra. Erre alakult meg az idősebb és fiatalabb, munkás, paraszt és értelmiségi nőkből az önkéntes rendőri szakasz és ténykedik immár fél esztendeje. A Miért ne lehetnénk jobbak? című filmet Kende Márta rendező készítette. Sikeres munkásságát sok riport és dokumentumfilm bizonyítja, s témaválasztását a társadalmi kérdések iránti nagy fokú érdeklődés jellemzi. Mindig a feszítő, megoldásra váró problémákat keresi és találja meg, s formál belőlük nemegyszer megrendítő alkotást. A mostani filmben nem drámai hatást kívánt elérni, nem az érzelmekre akart hatni, hanem — az értelemre. Szándéka egybeesik a televízió törekvésével : legjobban kihasználni a lehetőségeket. S mint most is, több millió embert nemcsak megdöbbenteni, de következtetések levonására késztetni. Talán egyeseket még cselekvésre is. Vass Márta
