Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-04 / 182. szám

NÉPÚJSÁG 1877. augusztus 4^ csütörtök Mai tévéajánlatunk ZOM NEM TÖKNEK AT... A Spanyol Köztársaság megalakulásának 41. évfor­dulójára emlékezik a műsor a spanyol ellenállás dalait idézve. A történelmi dalla­mok sorozat — amely már a francia forradalom és az „igazi Amerika” dalait be­mutatta — most a spanyol polgárháború dallamaival és dokumentumával tárja a néző elé a forradalom izgal­mas perceit. Nemcsak dalok szólnak, hanem az egész spa­nyol forradalom hangulata megelevenedik az egyáltalán nem szokványos műsorban. Pályakezdő színészek, a Pé­csi Balett és fiatal televíziós alkotógárda készítette a han­gulatos, szép összeállítást. Növényvédelem augusztusban A kiskert egész évi fárad­ságos munkája, most hozza meg gyümölcsét; érik a ter­més. A növények védelméről azonban a továbbiakban sem szabad megfeledkeznünk. Ezek a védekezések már a következő évi termés érde­kében is szükségesek. Az almafákat ebben az időszakban az amerikai fe­hér szövőlepke, almamoly, kaliforniai pajzs tetű, alma- ilonca, atkák, lisztharmat és a varr ásod ás veszélye miatt kell permetezni. Az amerikai fehér szövőlepke ellen Dit- rifon 50 WP 0,2 százalékos vagy Satox P 50 0,2 százalé­kos oldató permetezést al­kalmazzunk. A későbbiek­ben, kombinált védekezés a legjobb. Dithane M—45 0,2 százalék + Morestan 0,05 százalék vagy Thiovit 0,5 szá­zalék + Safidon 40 WP 0,25 százalék legyen a permetlé. A hónap végén már a ta­kácsatkák is megjelennek. Használjunk ellenük Funda- zol 50 WP 0,08 százalék + Sevin 85 WP 0,2 százalék vagy Safidon 40 WP 0,25 szá­zalék -f- Polakritox 0,2 száza­lékos permetlevet. A körtefákat is az amerikai fehér szövőlepke ég* a körte- levélbolhák ellen kell per­metezni. Ditrifon 50 WP 0,2 százalékos vagy Satox 20 WSC 0,4 százalékos oldattal. A gombabetegségek közül a varrásod ás és a monilia ve­szélyeztet. Orthocid 0,2 szá­zalékos vagy Orto-Phaltán 0,2 százalékos vegyszerrel vé­dekezzünk. A már leszüretelt fákat is permetezzük, hogy a további károsodásokat meg­előzzük. Az őszibarackfához Unifosz 50 EC 0,1 százalékos permet- lét használjunk a molyok el­len. A hónap _ közéjjé táján megjelenik a keleti gyü­mölcsmoly, a kaliforniai pajzs te tű és a monilia. Bi— 58 0,1 százalék + Orthocid 0,2 százalék összetételű oldattal védekezzünk ellenük. A vá­rakozási idő betartását augusztus vége felé nagyon szigorúan vegyük. Amennyi­ben még egy permetezés szükséges, akkor — szintén a várakozási idő figyelembevé­telével — Unifosz 50 EC 0,1 százalékos permetlét javaso­lunk. A szilva és ringlóféléket — amennyiben késői érésűek — permetezzük le még egyszer a szilvamolyok miatt Sevin 85 0,2 százalékos oldattal. A fertőzött gyümölcsöket szed­jük össze és semmisítsük meg. A cseresznye- és meggyfák termését már leszedtük. A permetezéseket azonban nem szabad a továbbiakban sem elhanyagolni. A kaliforniai pajzstetű, füstösszárnyú le­véldarázs ellen, legalább két alkalommal szükséges per­metezni. Használjunk Safi­don 40 WP vegyszerből 0,25 százalékot, vagy Sevin 85 WP-ből 0,2 százalékot. Amennyiben cilindrospóriu- mos levélfoltosságot észle­lünk, akkor a permetezőszer­hez gombaölő készítményt is keverjünk. A málnásokban most fő­leg mechanikai védekezési munkák vannak. A talajt la­zítsuk fel, és amennyiben cserebogárpajorokat talá­lunk, akkor végezzünk talaj- fertőtlenítést. A vesszőfoltos­ság és a vesszőszúnyog miatt iktassunk be még permete­zést. Orthocid 0,3 százalék -f- Bi—58 1,1 százalékos kombi­nált permetezést alkalmaz­zunk. A ribizkebokrokat is ve­szélyezteti a kaliforniai pajzstetű. Foszfotionból 0,3 százalékkal' permetezzünk. Amennyiben lisztharmatfer- tőzést is észlelnénk, akkor gombaölő szert is alkalmaz­zunk. A szőlőt peronoszpóra és a lisztharmat nyár végi fertő­zésének, a szürkerothadás és a fakórothadás terméskárté­telének megelőzése miatt mostt kell permetezni. Azo­kat a töveket, amelyekről csak szeptemberben fogunk szüretelni Rézoxiklorid 50 WP 0,5 százalék -(-Thiovit 0,3 százalék + Ditrifon 50 WP 0,2 százalék összetételű anyaggal permetezzünk. Na­gyon vigyázzunk a várakozá­si idő betartására!. Kalocsay Klári Eperfák és selyemhernyók Vietnamban A selyemhernyó szövőmi­rigyének megszáradt váladé­ka a selyemszál. A hernyó ebből építi fel gubóját a be- bábozódáskor. Fajták szerint a gubót alkotó szál hossza 200—250 méter, a háború előtt Vietnamban átlagosan 400 méter hosszú volt. A háború folyamán azonban a vietnami selyemlepke „el- korcsosult”, a gubót alkotó szál hossza 150 méterre csök­kent. Ezért saigoni genetiku­sok olyan francia és japán fajtákkal párosították, ame­lyek 2500—2800 méter szálat adnak. E fajták azonban non sza­porák — évente csak egyszer petéznek —, a trópusi klímát is rosszul tűrik, ezért a ge­netikusok az idegen fajtákat előbb akklimatizálták, nem- zedékrről nemzedékre foko­zatosan szoktatva őket a nedvességhez. A harmadik generációjuk már tűrte a vietnami klímát. Ezeket a szaporább és — főleg a ha­zai betegségekkel szemben — ellenállóbb helyi fajták­kal keresztezték, s ily módon olyan hibridet kaptak, amely évente többször párosodik, s egy-egy nősténye kb. 250 pe­tét rak le. A hernyó 30 na­pos léte alatt átlagban 13 gramm eperfalevelet fo­gyaszt és naponta meghá­romszorozza a súlyát Gubó- jából 3000 méter hosszú szál gombolyítható le. A selyemhernyók eperfale­véllel táplálkoznak. Mivel a vietnami eperfa aprócska fajta, a genetikusok az ugyancsak törpe japán fával keresztezték, és érdekes mó­don óriás levelű hibridet kaptak. Növényi hormonnal kezelve az új hibriddugvá­nyok 10 nap alatt gyökeret eresztenek, az eddigi 3 hónap helyett. Ráadásul nincs szük­ség 20 centiméteres dugvá­nyokra, mert bármilyen mé­retű kicsi dugvány megered. így jóval több eperfát lehet ültetni. Mindezekkel a sai­goni genetikusoknak sikerült a tisztaselyemipar termelését megtízszerezniük. Udvari fél ház eladó. Békéscsa­ba, Csáayi 11. Érdeklődni dél­utáa 3 órától. ____________________ B iliárdasztal-javítást vállalok, közületnek Is. Varga Miklós, Bé­kés, Széchenyi tér t,_____________ N égy ló és egy gumis kocsi el­adó. Békéscsaba, Klsrét 4Sf7. Sajbea.___________________________ ZS rendszámú Wartburg de Luxe eladó. „Készpénz” jeligére az orosházi hirdetőbe.___________ < tégelyes fagylaltpult. üzem­képes állapotban, aggregátorral eladó. Tótkomlós, Dimitrov u. 14. szám._________________________ T anya lebontásra eladó, Értek ez- nl: Orosháza, Dobi István u. 28. Gyulán, Kapa u. 37. számú ház, azonnali beköltözéssel eladó. Gyopárosfürdőn, Napsugár u. I. számú nyaraló eladó, azonnal beköltözhető._____________________ O rosháza, Kelet utca 4. számú ház, beköltözhetően eladó.______ O rosháza, Retek utca 8. számú ház fele része eladó, beköltöz­hető. Kerítések, kapuk, kerítésbetétek és épületlakatos munkák készí­tése, megrendelhető vidékre Is. Farkas Dezső, Orosháza, Oláh István u. 59._____________________ M egkímélt Simson Stár és szte­reó lemezjátszó eladó. Békés­csaba. Lencsés! út 8._____________ O rosháza, Töhötöm u. 33. sz. alatti kétszobás, utcai házrész, beköltözhetően eladó. _______ M edgyesegyházán társasház­épltésre társakat keresünk. Te­lek, terv van. Nagy Béla, Dam­janlch u. 64._____________________ F iatal, jól tejelő, fejős tehén el­adó. Újkígyós, Kossuth u. 23. Békéscsabán, háromszobás ház, 380 000 ín-ért és 80 000 Ft OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni; Gyula, Gyóal Géza út 24. Cson­ka-kocsma._______________________ Eladó Orosházán, Csokonai u. 87. számú, 300 négyszögöles telken levő, összkomfortos, kertes csa­ládi ház, nagy műhelyekkel, ga­rázzsal, betonozott udvarral, két család részére, kisiparosnak, kö­zttletnek Is alkalmas.____________ E ladó beköltözhető ház. Oroshá­za, Bajcsy-Zs. u. 63._____________ 7 30-es Zasztava, 1870-ig műszaki vizsgázott, sürgősen eladó. Oros­háza. Bajnok u. Qjjc._____________ G yopárosfürdőn, (betonút mel­lett) 600 négyszögöl telek eladó, megosztva is. Értekezni: Oros­háza, Táncsics u. 40._____________ H áromkerekű, motoros szállító- kocsi, üzemképes állapotban, 3 mázsáig terhelhető, eladó. Oros­háza, Táncsics u, 40.____________ O rosháza, Bokányi Dezső utca 3. számú, beköltözhető lakrész el­adó;______________________________ Gyermekgondozást vállalok la­kásomon, „megbízható” jeligére az orosházi hirdetőbe.___________ K ét fekete-fehér tarka koca el- adó. Békéscsaba, V-, Viola u. 13. UP-s rendszámú Zsiguli eladó. Cím: „1200-as” jeligén a békés­csabal hirdetőben._______________ K ét fejőstehén eladó. Egyik üsző- borjúval, a másik hasas. Békés, X. kér. 165. sz. (A Nagyállási út mellett.)__________________________ E gy 4 éves igásló, egy 3 hónapos hasas üsző, sürgősen eladó. Medgyesegyháza, Szondi u. 31. IF-es, 601-es Trabant, lejárt mű­szaki vizsgával eladó. Gerla, Mikszáth út 87. Napelemek terjedőben A Nap energiáját felhasz­náló szerkezetek fejlesztése az űrkutatás előrehaladásá­val vett lendületet. Nem csoda, hiszen az űrhajó be­rendezéseinek leggazdaságo. sabb energiaforrása valóban a Nap. A napelemek rendszerint szilícium- vagy gallium-ar- zenid diódák. Teljes napsü­tésben ezek teljesítménye ál­talában négyzetcentiméte­renként néhány ezred watt- nyi. Az űr járművekre éppen ezért tekintélyes számú, nagy felületet kitevő napelemet kell felszerelni. Földi viszo­nyok között olyanképpen le­het növelni a teljesítményt, hogy lencsékkel, vagy tükör­rel ráirányítják a napfényt a napelemekre. Ennek ered­ményeképpen a fényerősség a természetes tiszta napsütés­nek a kétszeresére is növel­hető. E módszernek azonban határt szab az, hogy a nap­elemek ellenállása meglehe­tősen nagy, ha az áramerős­ség növekszik, az elemek belső energiafelhasználása is nő. Űjabban angliai kutatók­nak sikerült kisebb belső el­lenállású napelemeket kiala­kítaniuk. Ennek alapanyaga ugyancsak gallium-arzenid, de az azt fedő réteg gallium­ai umínium-arzenid. Ezen a napfény könnyen áthatolhat, így vastag rétegben alkal­mazható, ezért kis ellenállá­sú. Egy ilyen napelem körül­belül egy volt feszültséget ál­lít elő. Kétszáz napelem két százas sorban, párhuzamosan kapcsolva már tekintélyes teljesítményű: 100 volt fe­szültségen négy küowattot ad le. Érdekes napelemmel mű­ködő szerkezeteket mutattak be a hannoveri vásáron: órá­kat, amelyek napenergiával működnek. Képesek össze­gyűjteni és raktározni a nap­pali órák alatt és így éjsza­ka is működnek. Nagy elő­nyük, hogy műfénnyel a Nap helyettesíthető a működésük­höz. Vasodúban lakó méhek Szokatlan lakást választott ki magának egy méhcsalád Pécsett: a műemléki püspö­ki palota vasból készült er­kélytartójában ütött tanyát Az üreges vastartón — felte­hetően öntéshiba következté­ben — forint nagyságú lyuk keletkezett és a méhek ezen át jutnak be a „vasodúba”. A méhészek úgy fedezték fel őket, hogy egy ízben fürtsze- rűen lógtak le a cifra erkély­tartóról. Ki tudja, mióta la­kik ott a méhcsalád, minden­esetre jócskán lehet méz a vasöntvény belsejében, hoz­záférni azonban lehetetlen­ség. Pécsnek ez a része egyébként igen alkalmas mézlelőterület, mivel a kör­nyéken igen sok a virágos fa és a parkokban egész nyáron át virítanak a virágok. A méhek alkalmazkodóképessé­gére, szívósságára jellemző, hogy meg tudnak maradni a vaskaptárban, amely nyáron átforrósodik, télen pedig le­hűl. Szigorúan véve „tör­vénysértő’’ méhekről van szó, rendelet tiltja ugyanis a mé- hészkedést a város belterü­letén. Jegygyűrű az orrcimpában Egy Petrucci nevezetű ró­mai aranyműves azzal a ja­vaslattal állt elő, hogy a je­gyes- és házaspárok többé ne az ujjúkon, hanem az orr- cimpájukban viseljék a jegy­gyűrűt. Nemcsak azért, mert a kör forma mellett még csepp formák, ovális és sok­szögletű jegygyűrűformák is lehetségesek, hanem főleg azért, mert „az eljegyzés és házasságkötés bizonyítéká­nak" e formája sokkal na­gyobb lélektani hatást gyako­rol a társadalomra és a köz­véleményre. Petrucci kijelentette, hogy a jegygyűrű orrcimpában vi­selése fokozott mértékben je­lezné a házassági állapotot és fokozná a házastárs von­zalmát. A maga részéről — mondotta — törekedni fog a jegy-orrgyűrű mutatósságára, úgyhogy a jegyesek, férjek és feleségek valóban nehezen tudják majd megállni, hogy ne viseljék ezt a hűséget biz­tosító ékszert. Az aranymű­ves szerint a legtöbb férfi hajlandó lenne arra, hogy lyukat fúrasson az orrcimpú­jába. <H. I.) A Kner Nyomda felvesz gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt és segéd- munkásokat Jelentkezni lehet: Kner Nyomda, Békéscsaba, Lenin u. 0—21. Terv. és munkaügyi osztály. Hajtatóházi zöldségkertészeti munkára térti- és női dolgozókat felvesz az orosházi Dózsa Mgtsz. Jelentkezés a hajtatótelepen. A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat gépgyártó üzeme Békéscsaba, Orosházi út 3X fíglV Érhí.RK KERES: öntödei segédmunkásokat, esztergályos Jelentkezni lehet: az üzemvezetőnél. Az orosházi Dózsa Mgtsz felvesz: villanyszerelőket, lakatosokat, mezőgazdasági gépszerelőket. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet gépműhelyében a műszaki vezetőnél. Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ szak­képzett, vagy kereskedelmi gya­korlattal rendelkező munkavál­lalót keres tanyai boltjába, bolt­vezetői munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet az ÁFÉSZ ke­reskedelmi osztályán, 3541 Szarvas, Kossuth L. u. 62. ______ F elvételre keresünk gyakorlott gépírót, takarítót, konyhai se­gédmunkást. Jelentkezni lehet a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalatnál, Békéscsaba, Guten­berg u. 3. sz. alatt.______________ A Békéscsabai Építőipari Szö- vekezet (3601 Békéscsaba, Vörös Október sor) felvesz: gépíró ad­minisztrátorokat, műszaki mun­kahelyre, kőműves, asztalos, fes- tő-mázoló, villanyszerelő (tmk), lakatos (tmk), ács-állványozó szakmunkásokat, nehézgép­kezelőket, férfi-női segédmunká­sokat. Kunágota, Medgyesegyhá­za, Almáskamarás, Békéscsaba útvonalon autóbusszal szállítjuk dolgozóinkat. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. A Ganz Villamossági Művek re- légyára, Gyula, felvételre keres: gépészmérnököt, közgazdasági végzettséggel rendelkező anyag­gazdálkodót, értékkönyvelőt, pénztárost, továbbá esztergályos, műszerész, gépszerelő szakmun­kásokat, szerszámszerkesztőt, be­tanított férfi- és nődolgozókat, anyagmozgatókat. Jelentkezni lehet: Gyula, Ferencesek tere 2. A gyopárhalmi tejüzem felvesz lakatost, késztermék kiszerelő! és szállltmányklsérőt. Tervezőiroda titkárnői munka­kör betöltésére, fiatal munka­erőt keres. Jelentkezés: SZOV- TERv Békéscsaba, Petőfi u. 3., irodavezetőnél. A békéscsabai I. sz. sertéshizlal­da sertésgondozókat, vontató- vezetőt és hentes szakmunkást keres felvételre. Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Je­lentkezni lehet a Kétegyházi úti hizlaldában. Hz ÁFOR ez év szeptemberében BEINDÍTJA érettségizett fiúk és lányok részére az elosztóhálózati (804/2) szakmunkásképzést Képzési idő: 1 1/2 év. Korhatár: fiúknál 19 év, lányoknál 25 év. További feltétel: sikeres érettségi vizsga, egészségi alkalmasság. Szerződéskötés esetén 500,— Ft/hó ösztöndíj. Kollégiumi ellátás. Kezdő szakmunkásbér: 2700 Ft/hó. JELENTKEZNI LEHET augusztus 25-ig az „ÁFOR” Ásványolajforgalmi Vállalat IV. sz. Tájegységi Központban, Szolnok, Ságvári krt 32. 15. emelet, 38. sz. szoba, személyzeti csoportjánál. A HÓDGÉP székkutasi gyáregysége felvételre keret gyakorlattal rendelkező szerszámkészítőt, szerszám beáll!tót, betanított, segéd-, és lakatos szakmunkásokat,- # • adminisztratív munkára kezdő gyors- és gépírót. Jelentkezés: Székkutason a munkaügyi vezetőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom