Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-24 / 198. szám
1917. augusztus 24., szerda Nyílt levél egy lakatoshoz Kedves T. elvtárs! Bizonyára emlékszik látogatásomra az Önök vállalatánál. Ott álltunk a huzatos, zajos műhelycsarnokban. Súlyos kalapácsot szorongatott a kezében. Éreztem: a velem való társalgás helyett szívesebben egyengetné a vaslemezeket. Különösen akkor lett morcos, amikor az üzemi demokrácia helyi megvalósítása, mikéntje jelöl érdeklődtem. Nem azért haragudott, mert helytelennek tartja a munkás beleszólását a gyár életébe. Ellenkezőleg, azért replikázott, hogy az maradéktalanul megvalósulhasson. Megkérdezte: miért szorítják háttérbe azt az embert, aki a hibákat látva nyíltan, őszintén elmondja a véleményét, minden hátsó szándék nélkül. Elég gyakran tapasztal ilyesmit, ezért igazat ad a hal- gatni arany elv követőinek. A vita során a fejemhez vágta: „Maga talán mindig, mindenkor szóvá teszi a visszásságokat, vagy netán meg is írja?” Bevallom, a kérdés szíven ütött. Észre is vehette, mert búcsúzáskor úgy megszorította a kezem, hogy felszisszentem. Talán így akarta tudatni velem: végetedményben az én pártomon áll, csak éppen több biztatást vár a többiektől is. A vezetőitől, a munkatársaitól... Hazafelé a kocsiban összehúztam magam és elgondolkoztam. Láttam az osztályvezető-helyettes irodájában ülő huszonegynéhány éves lányt. Hosszú ujjai között remegett a cigaretta. Elmondotta, hogy vendéglátóipari szakközépiskolát végzett, felszolgáló a szakmája. Egy évvel ezelőtt elcsalták vállalatától az egyik szövetkezetbe, ezer forinttal több fizetésért. Aztán\em ment a bolt az új helyen és több mint tíz társával együtt — akik között volt titkárnő, konyhalány — elbocsátották. Igaz, lett volna lehetősége ottmaradni, ha teljesíti a központban levő főnöke kérését és „okos” lesz. Nem volt okos. Várt a tanácsi irodában arra: majd csak kerít neki valamilyen állást B. elvtárs, akit egyébként jól ismert. Én meg vigasztalni próbáltam: ne keseredjen el, megesik az ilyesmi. Akkor nem is gondoltam arra, hogy nemcsak az emberekbe vetett hitét rendítették meg ennek a lánynak, hanem a lelkét is megmételyezték. Valami mást kellett volna mondanom. n közös cél: a gyermekek szocialista nevelése A 6—14 éves gyermekekkel való foglalkozás terén az úttörőszövetségre sokrétű feladat hárul, melynek megoldásában a gyermekszervezet nem nélkülözheti a párt-, állami szervek, tömegszervezetek, intézmények rendszeres, tervszerű támogatását, együttműködését sem. Acél: a gyermekek szocialista nevelése egész társadalmunk ügye, éppen ezért szükséges kialakítani a társadalmi munkamegosztás körét. E fontos, Békés megye úttörőközösségeinek jövőjét meghatározó témával foglalkozott augusztus 23-i, tegnap délelőtti ülésén az Űttörő- szövetség Békés megyei elnöksége. A testület megvitatta az úttörőmunka irányításáról, és a társszervekkel való kapcsolat továbbfejlesztéséről szóló javaslatot, melyet Pataki József megyei úttörőelnök terjesztett elő. A számos hozzászólásból egyértelműen kitűnt, hogy szükség van megyénkben az állami, gazdasági, társadalmi szervek, tömegszervezetek és mozgalmak gyermeknevelő tevékenységének egyeztetésére, és a vállalt feladatok, illetve megbízatások teljesítésének rendszeres ellenőrzésére. A társszervekkel való együttműködésre számos jó példa adódik a megyében, de nem kevés az ellenpélda sem. Élénk vita bontakozott ki az elnökségi ülésen az úttörőházak, -csapatok és a közművelődési intézmények kapcsolatáról. Az úttörőszövetség feladataira, akcióira a közművelődési intézményeknek is szükséges felkészülni ahhoz, hogy a gyermekek valóban elmélyült ismereteket szerezzenek ott. Az sem elhanyagolható szempont, amit Pataki József a következőképpen fogalmazott meg: „A gyermek olyan érdeklődéssel keresi fel később is a közművelődési intézményeket, ahogyan most rászoktatjuk.” Többen beszéltek arról is, hogy párhuzamosan működnek gyermekszakkörök, művészeti csoportok úttörőházakban és művelődési házakban. Mindezek összehangolásához pedig, miként azt az előterjesztett, és egyhangúan elfogadott javaslat is megfogalmazta, a megyei tanács művelődésügyi osztályának segítségére van szükség. Az úttörőelnökség ezután a különböző szakbizottságok munkatervét tárgyalta meg és hagyta jóvá. Munkában Fotó: Gál Edit Tanácsülésen vagyok. A testület több tagja határozottan visszautasítja a kivitelező vállalat azon gyakorlatát, hogy a vízvezetékárkokat nem dúcolja alá, de felszámolja érte az anyag- és munkabért. Az érintett vállalat igazgatója kedélyesen közli: ha annyira odavannak azért a néhány százezer forintért, majd levonják a végszámlából. Ami pedig a munkások testi épségének a védelmét illeti, a, rizikót ők vállalják az emberekért. Megáll a toll a kezemben, miközben valaki odasúgja: „Ezt ne írja bele a tudósításba.” Nem írtam bele. Akkor az volt a legfontosabb, hogy végre sínre kerüljön egy regionális vízmű létrehozásának az ügye. Hogy az emberek mit éreztek az ülés után, nem tudom. Csönd volt, s én is hallgattam. A vezető óvónő nagy küzdelemben kiharcolta, hogy egyhónapos legyen a takarítási szünet, mivel nagy intézményről van szó. A karbantartást végző vállalat emberei viszont csak az utolsó héten jelentek meg az óvodában. Persze akkor sem dolgozták agyon magukat, különben is kevesen voltak. A lebonyolítással megbízott tanácsi ember hiába telefonált többször is a vállalat főmérnökének, művezetőjének, ígéretet kapott, semmi egyebet. Az óvónő majdnem sírva mesélte, hogy amikor az egyik lézengő munkásra rászólt: dolgozzanak tisztességesen, az így reagált: „Ugyan kérem, miért beszél velünk ilyen hivatalosan?” Bólogattam a történetet hallgatva, és valami olyasmit mondtam, hogy ez, sajnos, gyakori jelenség nálunk. Eszembe se jutott, hogy mit szólnak mindehhez a gyerekek szülei, akiknek nem. kis áldozatba kerül a kicsinyek elhelyezése. A fiatalember festi a lépcsőházat. Mondom neki, jó lenne, ha elvállalná a fürdő- és előszobám meszelését, természetesen munkaidő után. Megkért, hogy legyek otthon holnap délelőtt, szeretné minél hamarabb „összedobni”. Belementem. A piktor mesélőkedvű ember. Elárulja; most tulajdonképpen kézilabdaedzésen van, a főnökei áldott jó emberek, nem is kutatnak utána, tényleg a pályán van-e, vagy egészen másutt. Még tetszett is a turpissága, nevetve gomboltam le markába a 600 forintot. Igaza van, szólnom kellett volna. Tudom, most elégedetten dörzsölgeti a tenyerét: jól behúzott a csőbe. Igen, ha akarja elismerem. Csakhogy ön is a saját csapdájába esett, hiszen bebizonyítottam, hogy a hallgatás nem törvényszerű valami. Egyszer úgyis kiöntjük a szívünket valahol; valakinek. Látja, kölcsönös ez a bátorítás, mert mindketten tudjuk, hogy rend nélkül nem lehet élni, előrébb lépni. Ezért pedig érdemes szólni még akkor is, ha ez pillanatnyilag nem találkozik mindenki tetszésével. Az igaz szó, a jóra való törekvés is kalapács az ember kezében, amellyel a társadalmat formálja. Biztos vagyok benne: ön is ezt teszi. Tisztelettel: Seres Sándor Csupán egy pillanatra villan föl képzeletemben a filmekből és az útleírásokból ismert csodás Kelet tarka világa, amikor ránézek a különféle mintájú, sok színben pompázó perzsaszőnyegekre. Lányok, asszonyok kettesével alacsony lócákon ülnek és villámgyors kézmozdulatokkal színes fonalakból csomókat kötnek a függőlegesen kifeszített szálakra. Nyisszannak az ollók, amelyekkel egyenlő hosszúságúra vágják a fonalakat. Sziszifuszi munkának tűnne az egész, ha nem látszana a már elkészült szőnyegdarab. Egyesek olyan fürgén dolgoznak, hogy nehezen tudom követni a munkafolyamatot. KINEK HASZNOS? Czuczi Ernő, a békésszent- andrási szőnyegszövő műszaki vezetője azonnal visszakérdez, amikor az idegölő munka és a kapott bér közötti aránytalanságok!?) felől érdeklődöm. — Maga csinálta már? — Még nem — felelem. — Na látja, én sem próbáltam, de higgye el, a per- zsarészlegünkben dolgozók elég jó pénzt kapnak. A látogatónak tiszta, szép munkának tűnik a perzsaKép a békéscsabai strandról Fotó: Veress Erzsi1 szőnyeg-készítés. De mit mond erről az egyik asz- szony, aki 17 éve dolgozik itt? — Tudjuk, hogy a kézi csomózású szőnyegkészítést könnyű munkának nyilvánították. Ez nem így van. Sokszor már alig kapok lélegzetet, annyira összenyomódik a gyomrom, a tüdőm; és esténként fáj a szemem, a karom is. — Orvosnál volt?. — Igen, de én privát járok rendelésre. Most is nyugtatókat szedek... — Ügy hallottam, ön sem ment el arra a vizsgálatra, melyen a csökkent munka- képességet állapítják meg. — Sokan vagyunk ilyenek, akik nem értünk egyet ezzel. Hasznot nem látunk az ilyenfajta vizsgálatban. Hiába állapítják meg, hány százalékos az egészségünk, továbbra is teljesítményben kell dolgoznunk. — Származott-e a távol- maradásból valamilyen hátrányuk? — Nem, de félünk attól, hogy a keresetünk egy ilyen vizsgálat után esetleg csökkenni fog. Egy másik asszony ugyancsak feleslegesnek véli azt, hogy megjelenjen az orvosi bizottság előtt, ö viszont már tud arról, miért rendelték el a vezetők a munkaképességet, az egészségi állapotot felmérő vizsgálatot. EGÉSZSÉG — SZÁZALÉKBAN A műszaki vezető és Andor Györgyné részlegvezető megemlíti, hogy a rendelkezés szerint, ha több csökkent munkaképességű dolgozik például egy szövetkezetben, akkor az állam adó- kedvezményt ad, és ez nyereségtöbblettel jár. — Mégis, miért idegenkednek a perzsarészlegben az orvosi vizsgálattól? — Főleg azért, mert az egyik munkatársunk súlyos betegségben szenvedett, leszázalékolták, s mivel egy éve volt még a nyugdíjig, később tovább dolgozott. Nem tudtak neki könnyebb munkakört adni, noha előzőleg többször is kérte. Innen a szövőszék mellől került kórházba, később meghalt. — Elkövettek-e mindent azért, hogy megértessék a dolgozókkal a kivizsgálás célját? — Igen, többször is próbáltuk meggyőzni a részlegünkben dolgozó lányokat és asszonyokat, de sajnos sokan nem értették meg a lényeget — fejezi be a témát Czuczi Ernő művezető. BIZALMI ÜGY Hogyan látja egy vezető az orvosi vizsgálat szükségességét? Ezt akartam megtudni, és felkerestem Nagy Gábort, a Békéscsabai Méretes Szabók és Szűcsök Szövetkezetének elnökét. — Mi az előnye egy ilyen „akciónak”? — Fel lehet mérni például egy szövetkezet állóképességét, a dolgozók és a vezetők egészségi állapotát. — Hogyan kezdték el a vizsgálatot? — Ügy tudom, körlevélben tájékoztattak mindenkit, miről van szó. Az orvosi bizottság előtt megjelentünk, s akinél valamilyen rendellenességet találtak, azt fö- lülvizsgálatra küldték. — Kik azok, akik a műszaki Vezetőn kívül megnézhetik a dolgozók egészségi lapját? — Ez bizalmi ügy, és csak nagyon indokolt esetben szoktunk — mi vezetők is — belenézni ezekbe a kartonokba. — Miért? — Vannak például olyan dolgozóink, akik különösen a mezőgazdasági munkák idején, betegségükre hivatkozva gyakran hiányoznak. Előfordult azonban olyan eset is, hogy a munkatársai valakiről azt hitték, hogy szimulál. Miután megnéztük az egészségügyi lapot, kiderült, hogy valóban beteg az illető. Olyankor azon vagyunk, hogy megfelelő munkakört biztosítsunk neki. » • * A lényeg az, hogy a dolgozó lássa, törődnek vele, s bíznak benne még akkor is, ha nem tud már olyan intenzitással dolgozni, mint annak idején, egészségesen. Tudatában legyen annak, hogy az ő munkájára is szükség van és ezáltal társadalmunk megértésére, segítségére és megbecsülésére — jogosan — igényt tarthat. Bukovinszky István Apróságok, bosszúságok... Vásárcsarnok. A békéscsabai Szabadság Tsz zöldség- és gyümölcsstandja. Zaklatott asszony áll meg az eladó előtt. Kezében kosár. — Kérem, reggel vásároltam ezt a 7- kiló szilvát, lekvárnak. Felbontottam. Tessék nézni: három és fél kiló rothadt belőle. Lemértem. Az eladó nem is firtatja: tényleg ott vásárolták-e a szilvát. Elnézést kér és visz- szaadja a vásárló pénzét. Ilyen is van. ♦ Ugyancsak Békéscsaba, KISZ-lakótelep. A Fövenyesi utcához vezető járdasor betonlapjait miért, miért nem, két hónapja felszedték az első tízemeletes épület előtt. Azóta, ha eső van, sárban járnak az ottlakók, vagy bukdácsolnak a különféle otthagyott építési anyagok, vasrudak között. így bukdácsolt az a fiatalasszony is, (T. Z.-né) aki kisgyerekével karján a buszmegállóhoz igyekezett. Aztán megbotlott egy vasrúdban és gyerekével együtt elvágódott. Szerencsére csak kisebb sérülés érte, kisfia is „csak” a fejét ütötte meg... Joggal bosszankodnak a környékbeliek: Ha egyszer felszedték a betonlapokat, miért nem csinálják meg újra a járdát, hogy közlekedni is lehessen a Fövenyesi utca felé?! ♦ Nagyszénás a dinamikusan fejlődő nagyközségek közé tartozik, és ebbe jócskán besegítenek önkéntes társadalmi munkájukkal a lakók is. A közeljövőben újabb útépítésre kerül sor, ugyancsak társadalmi segítséggel. Tanúja voltam, amikor az egyik tsz-agitátor megkérdezte társát, akinek már nagy fiai is a tsz-ben dolgoznak: — Aztán jössz-e utat építeni? — Még hogy én?! A családból hárman dolgozunk majd versenyben. Aki a legtöbbet teszi, az — nálunk így szokás! — külön családi jutalomban is részesül. Én írom majd fiaim óráit, ez az én társadalmi munkám... (Az igazság az, hogy mindig az „öreg” szokta megnyerni a családi versenyt.) V. D.
