Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-03 / 181. szám

1977. augusztus 3„ szerda NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Tornák a felkészülés jegyében Cselgáncs-csapatbajnokság Negyedik helyen végzett a Honvéd Szalvai SE gárdája Első osztályú labdarúgó­csapataink ma kezdik meg szereplésüket a ßajnokok Tornáján, a Balaton és a Ti­sza Kupában. A három mér­kőzéssorozat részletes prog­ramja a következő: Bajnokok Tornája. A rész­vevő nyolc együttest két cso­portba sorsolták. A-csoport: Vasas, FTC, MTK-VM, Ha­ladás VSE. B-csoport: Ű. Dózsa, Bp. Honvéd, Rába ETO, Csepel. Az A-csoport műsora. Au­gusztus- 3: Vasas—MTK-VM (Vác), FTC—Haladás (Veszp­rém). 6-án: Vasas—Haladás (Siófok), FTC—MTK-VM (Csongrádi, 9-én: Vasas— FTC (Szekszárdi, Haladás VSE—MTK-VM (Várpalota). A B-csoport műsora. 3-án: Ü. Dózsa—Csepel (Dunake­szi), Bp. Honvéd—Rába ETO (Tata). 6-án: Ű. Dózsa—Rá­ba ETO (Esztergom), Bp. Honvéd—Csepel (Hatvan). 9- én: Ü. Dózsa—Bp. Honvéd (Balassagyarmat), Rába ETO —Csepel (Almásfüzitő). Valamennyi 'mérkőzés 16.30-kor kezdődik. Augusztus 12-én Komá­romban az A-csoport harma­dik helyezettje a B-csoport harmadik helyezettjével az ötödik helyért mérkőzik, míg Móron a két negyedik a he­tedik helyért játszik. Ezek a találkozók is 16.30-kor kez­dődnek. A Népstadionban.—ugyan­ezen a napon — 17.15-kor az A-csoport első helyezettje a B-csoport második helyezett­jével, 19 órakor pedig a B- csoport első helyezettje az A-csoport második helyezett­jével játszik a döntőbe ju­tásért. Augusztus 13-án, a Nép­stadionban 17.15-kor az elő­ző napi két vesztes a harma­dik hely sorsát dönti el, 19 órakor pedig az előző napi két győztes az első helyért mérkőzik. Balaton Kupa. A küzde­lemsorozaton öt együttes: a Kaposvári Rákóczi, a Tata­bányai Bányász, a ZTE, a Videoton és a Székesfehér­vári MÁV Előre indul. A műsor. Augusztus 3-án: ZTE —Videoton (Ajka), Kapos­vár—Tatabánya (Enying). Szabadnapos: Székesfehérvá­ri MÁV. 6-án: ZTE—Kapos­vár (Keszthely), Videoton— Székesfehérvári MÁV (Fűz­Sereghajtók küzött Az országos ifjúsági atléti­kai csapatbajnokság döntőjét Budapesten rendezték, a Népstadionban. A verseny érdekessége, hogy az atléti­kában „A”-kategóriás egye­sületek és a megyék váloga­tott csapatai, továbbá Buda­pest csapata vetélkedett a férfi és női pontversenyben. (Mindkettőt a Bp. Honvéd nyerte.) A 30 csapat között Békés megye a fiúknál a 22., a leányoknál a 24. helyen végzett és ez sokkal gyen­gébb a múlt évinél, amikor a középmezőnyben végeztek csapataink. Megyénk sportolói közül a viadalon a jobb eredménye­ket a következők érték el. Fiúk. 800 m. 8. Tóth István 1:56.8, egyéni legjobb ered­ménye. 1500 m. 6. Tóth Ist­ván 4:04.3. 110 gát: 7. Bokor József 15.42. Távolugrás: 8. Pribolyszki Mihály 681. Ka­lapácsvetés: 5. Novák Zol­tán 52.54. Leányoknál egyet­len döntős versenyzőnk volt, Balázs Márta távolugrásban hetedik lett, 530 cm-rel fő), Szabadnapos: Tatabá­nya. 9-én: ZTE—Tatabánya (Tapolca), Kaposvár—Szé­kesfehérvári MÁV (Fonyód). Szabadnapos: Videoton. 11- én: ZTE—Székesfehérvári MÁV (Pápa), Videoton—Ta­tabánya (Bábolna). Szabad­napos : Kaposvár. 13-án: Ka­posvár—V ideoton (Siófok), Székesfehérvári MÁV—Tata­bánya (Oroszlány). Szabad­napos: ZTE. Valamennyi mérkőzés 16.30-kor kezdő­dik. Tisza Kupa. A Diósgyőri VTK, a Békéscsabai Előre Spartacus, a Szegedi EOL AK, a Dunaújvárosi Kohász és a Pécsi MSC indul. A műsor. Augusztus 3-án: DVTK—SZEOL AK (Török- szenmiklós), Bcs. Előre Sp. —PMSC (Kecskemét). .Sza­badnapos: Dunaújváros. Au­gusztus 6-án: DVTK—Békés­csaba (Püspökladány), SZE­OL AK—Dunaújváros (Kis­kőrös). Szabadnapos: PMSC. Augusztus 9-én: DVTK— PMSC (Cegléd), Bcs. Előre Sp.—Dunaújváros (Kiskun­félegyháza) . Szabadnapos: SZEOL AK. Augusztus 11- én: DVTK—Dunaújváros (Jászberény), SZEOL AK— PMSC (Baja). Szabadnapos: Bcs. Előre Spartacus. Au­gusztus 13-án: Bcs. Előre Sp. —SZEOL AK (Hódmezővá­sárhely), Dunaújváros— PMSC (Kalocsa). Szabadna­pos: DVTK. Valamennyi mérkőzés 16.30-kor kezdődik. * * * A magyar labdarúgó-válo­gatottnak gazdag programja lesz a VB-selejtezőig. Au­gusztus 18-án Torinóban a Juventus ellen lép pályára a csapat. Október 5-én a Népstadionban Jugoszlávia együttesét fogadja. Három nappal később Győrött Bur- geland tizenegye lesz az el­lenfél, s 12-én a svédek Iá-» togatnak el a Népstadionba. November 9-én Prágában játszunk Csehszlovákia válo­gatottja ellen. Ezen a napon négyfrontos találkozó lesz, ugyanis a csehszlovák B-vá- logatott és a 21 éven aluli utánpótlás keret Magyaror­szágon szerepel, ifjúsági gár­dánk pedig UEFA-toma se­lejtezőt játszik Csehszlová­kiával. Elképzelhető, hogy az A-válogatott programja ké­sőbb tovább bővül. * * * Az ifjúsági válogatott az Adria Kupán, a monacói és a Las Palmas-i tornán sze­repel. Októberben Svédor­szágban, Ausztriában és a Szovjetunióban lép pályára, decemberben pedig San Re- móban. • • • Az Ibériai-félszigetről sű­rűn érkezik meghívás az MLSZ-be. A Bajnokok Tor­nája után négy fővárosi csa­pat, a Vasas, az Ü. Dózsa, a Bp, Honvéd és az MTK- VM Spanyolországba utazik, s szerepel majd Portugáliá­ban is. Nagy a valószínűsé­ge annak, hogy a Videoton együttese is játszik majd Spanyolországban. * * * Az IBV Szolnok megyében kerül megrendezésre augusz­tus 19. és 31. között. Vala­mennyi szocialista ország képviselteti magát UEFA- csapatával. Ott lesz az indu­lók között Kuba csapata is. Az ünnepélyes megnyitót, s a torna első mérkőzését, a Magyarország—Csehszlová­kia találkozót közvetíti a te­levízió is. A mérkőzéseket Törökszentmiklóson, Kisúj­szálláson, Kunszentmárton- ban, Jászberényben, Mező­túron és Kunhegyesen ren­dezik. A magyar bírói testü­letet Hámori és Kuti képvi­seli. Kecskeméten, a városi sportcsarnokban rendezték meg — huszonötödször — az első osztályú országos csel­gáncs-csapatbajnokság küz­delmeit. A szép számú kö­zönség izgalmas összecsapá­soknak lehetett szemtanúja. A színvonal — sajnos — a várt alatt maradt, ugyanis jó néhány összecsapáson — a nagy tét miatt — egyes versenyzők a keménység fel­ső határát súroló harcmo­dort választották, melynek sajnálatos következménye lett a sok sérülés. A legjob­ban a Bp. Honvéd gárdája szerepelt. A Honvéd Szalvai SE csapata a negyedik he­lyen végzett. A békéscsabai­ak eredményei ezek voltak. I forduló: Honvéd Szalvai SE—Bp. Spartacus 3:3 (30:27). II. forduló: Szalvai SE—Ú. Dózsa 4:1. III. fordu­ló: Szalvai SE—Miskolci VSC 6:1. IV. forduló: Bp. Honvéd—Szalvai SE 6:1. V. forduló: Szalvai SE—SZEOL AK 7:0. VI. forduló: Szalvai SE—Győri Dózsa 4:2. VII. forduló: Kecskeméti SC— Szalvai SE 4:2. A Magyar Népköztársaság 1977. évi cselgáncs-csapatbaj­noka: a Bp. Honvéd 14, 2. Bp. Spartacus 11, 3, Kecs­keméti SC 10, 4. Szalvai SE 9, 5. Ü. Dózsa 6, 6. Miskolci VSC 4, 7. Győri Dózsa 2, 8. SZEOL AK 0 ponttal. A Nagyszénási TSZSK lab­darúgó szakosztályának el­nöksége a tavalyi bajnoki rajt előtt a labdarúgó csapat elé — amely az NB III. Dél­keleti csoportjában szerepelt — a 15. hely megszerzését tűzte ki célul, valamint — ha erre sor kerül — az osz­tályozó mérkőzés-sorozaton a bentmaradás biztosítását. Sajnos, a feladatok csak részben valósultak meg. A tervezett 15. helyet megsze­rezte a csapat a bajnokidé­ban, az osztályozón — me­lyen a szénásiakon kívül a Sarkadi Kinizsi és a Hódme­zővásárhelyi MSE vett részt —, ha veretlenül is végzett az együttes, de 11-es rúgá­sokkal alulmaradt a vásárhe­lyiekkel szemben. így a nagyszénásiak az 1976—77. évi bajnokságot a megyei I. osztályban kezdik el. A sportkör bázisszerve, az Október 6. MGTSZ az anya­gi és tárgyi feltételeket biz­Lovasparádé Az Orosházi Űj Élet Ter­melőszövetkezet nagyszabású nemzetközi lovasjátékot ren­dez a Bogárzói pályán au­gusztus 6—7-én, amelyen négy jugoszláv, két csehszlo­vák szakosztály mellett me- zőhegyesi, békéscsabai, vá­sárhelyi, kovácsházi és oros­házi lovasok szállnak nye­regbe. A nemzetközi lovasfeszti­vál külön érdekessége, hogy e két napra a Budapesti Ló- sport Vállalat fogadóirodá­ja is Orosházára költözik, így az érdeklődők minden olyan versenyszámra fogadá­sokat köthetnek, amelyek­ben ötnél több induló lesz. A programban ügető-, ga­lopp-, fogat- és díjugrató számok szerepelnek. A né­zők láthatják majd Lénárd Béla és a szilvásváradi mé­nes lipicai fehér mén kar russzelprogramját is. A legeredményesebb ver­senyzőnek járó tiszteletdíjat Kiss Endre (KSC) dzsúdósa nyerte el. A békéscsabai színeket a következők képviselték. 60 kg: Cselovszki Pál. 65 kg: Hipszki Pál. 75 kg: Döme Géza, Beck Ferenc. 78 kg: Gyáni János, Csikós János. 86 kg: Román Zoltán, Be- licza László, Nagy Miklós. 95 kg: Papp Endre, Deák At­tila. Nehézsúly: Petroszki Mihály, Komlósi Sándor. — Eddig 21 csapatbajnok­ságon vettem részt, s a mos­tani volt valamennyi közül a legkeményebb — mondot­ta Sarkadi János, a Honvéd Szalvai SE vezetőedzője. — Nem a technikai bravúrok, a jó felkészültség döntött sok mérkőzésen, hanem a túlzott keménység. Mindezt — saj­nos — mi, csabaiak saját bő­rünkön éreztük... A Győr elleni mérkőzésen Klemen- csics úgy belefejelt Román Zoltán arcába, hogy verseny­zőnk sebét négy öltéssel varrták össze, s a nagy el­lenfél, a Kecskemét ellen már nem szerepelhetett. Dö­me az ugyancsak győri Da- nyi ellen orrcsonttörést szen­vedett. A győriek számára az ellenünk vívott mérkőzés eredménye a kiesést, illető­leg a bentmaradást jelentet­te, ezért feledkeztek meg jó néhányszor a sportszerűség­ről. Petrovszki Mihály a Bp. Spartacus elleni összecsapá­tosította. Nem ez volt a ku­darc oka. A csapaton az NB III-as bajnokság első félide­jében kiütközött a rutinta­lanság. Tavasszal már jobban szerepelt az együttes, s egy­két figyelemreméltó ered­ményt elért. A mezőnyben tetszetősen játszottak a szé- násiak, de a befejezésekkel .hadilábon álltak. Negatívum, hogy az utánpótlás-nevelés nem megfelelő. A nagyköz­ségben középiskola nem mű­ködik, így igen kevés fiatal áll a labdarúgó szakosztály rendelkezésére. A létesít­ményellátottság jó, van egy jóminőségű füves- és két sa­lakos edzőpálya. Az NB II-as bajnokságban a szénásiak góljait a követ­kezők érték el: Nagy II. 10, Cseh 5, Bogdán, Lakatos, Linka I., Linka II. 4—4, Szűcs 3, Popon, Zábrák 2—2, Nagy III., Tisza 1—1. Hogy mik a szénásiak ter­vei? Mivel a játékosállo­mányban minőségi változás nem történt, a szakosztály­vezetés célja a megyei I. osztályú bajnokság megnye­rése! Szakmai vonatkozásban fő feladatuknak tekintik a ve­zetők, edzők a csapatszellem javítását, a csapategység to­vábbfejlesztését, a taktikai­technikai képességek emelé­sét. Cél továbbá Nagyszéná­son a tartalék és ifjúsági együttes tudásszintjének emelése is. A következő játékosok ke­rültek a szakosztályhoz: B. Tóth Pál (Szarvasi FSSC), Ronyecz István (Medgyesegy- háza), ifj. Sárközi József (Szegedi VSE). Más sportkör­ben folytatják labdarúgó pá­lyafutásukat a következők: Szűcs János (Szarvasi FSSC), Frák János, Linka II. Csaba (Kecskeméti SC), Kó- kai Kálmán (Füzesgyarmat). Bogdán Gyula befejezte ak­tív labdarúgó pályafutását. A nagyszénásiak már va­sárnap igazolni akarják: cél­kitűzéseiknek reális alapja van! son könyöksérülést szenve­dett, s csapatunk e három kulcsember hiányát nagyon megérezte. Petrovszki egyéb­ként a Kecskeméten szerzett sérülés miatt nem utazhat a válogatottal Varsóba. — Tavaly a harmadik he­lyen végzett a Szalvai SE — folytatta a vezetőedző. — A bronzérem, sőt még a máso­dik hely is benne volt a gár­dában. A balszerencsés sérü­lések azonban keresztülhúz­ták számításainkat. El kell mondanom: a csapat vala­mennyi tagja dicséretet ér­demel akarásáért. Külön ki kell emelnem Románt és Becket, akik a csapat érde­kében jó néhány kilót fo­gyasztottak, hogy a 71 és a 86 kilós súlycsoportunk erő­sebb legyen. — Most kéthetes pihenő következik, majd augusztus 15-től a KISZ-vezetőképző is­kolán, a már megszokott kör­nyezetben edzőtáborozással kezdjük meg felkészülésün­ket az őszi, egyéni verse­nyekre. Egyébként nem min­denki kapott szabadságot. A lengyelországi ifjúsági barát­ságversenyre a válogatott ke­rettel készül Dögé Ferenc, Mekis János, Kovarszki Já­nos, Bereczki Sándor, Be- licza László, Gyáni János és Kovarszki Pál. Remélem, kö­zülük jó néhányan kijutnak a szocialista országok legte­hetségesebb fiatal dzsúdósai- nak nagy seregszemléjére! TIISK-bérletek — A Békéscsabai Tanács Agyagipar SK bérleteket ad ki az 1977—78-as NB Il-es labdarúgó idényre — újsá­golta Gyócsi László techni­kai vezető. — Hogy hol le­het a bérleteket megvásárol­ni? Két helyen: Erzsébethe- lyen, a Bessenyei utcai sport­telepen és a Kossuth térj Si- mon-trafikban. A sporttelepen csütörtökön és pénteken délelőtt 9-től 12 óráig; szerdán, csütörtökön és pénteken 14-től 18 óráig árusítjuk a belépőket. A Simon-trafikban, szer­dán a délutáni órákban, csü­törtökön, pénteken és szom­baton egész nap, 8-tól 18 órá­ig tart a bérletek árusítása! TEKE Emlékverseny A Békés megyei Teke Szö­vetség augusztus 6-án, szom­baton 15 órakor, vasárnap, augusztus 7-én, nyolc órai kezdettel rendezi meg a ha­gyományos Bohus András- emlékversenyt Békéscsabán, a Bartók Béla úti tekepályán. A vándorkupáért 12 csapat küzd, s pályára lép tíz meg­hívott versenyző is. Totótippjeink 1. Vác—V. Izzó 2 x 2. Bcs. TASK—Dorog 1 x 3. N.-kanizsa—Budafok x l 4. BKV Előre—Eger 1 5. Várpalota—Szekszárd 1 6. SZMTE—Debrecen 2 x 7. Kazinczb.—KKFSE 1 x 8. Kisvárda—Miskolc ^ 1 9. Leninv.—Szegedi D. 1 10. Recsk—Nyíregyháza X 2 11. Papp J. SE—ózd 1 12. Bp. E.—Dunakeszi 1 13. KSC— Ganz-MÁVAG x Pótmérkőzések 14. Bakony—Bábolna 1 15. PVSK—Sabaria 1 16. Kőszeg—Sopr. KSE x LABDARÚGÁS Bajnokságra tör a Nagyszénás TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: #.00 Té­vétorna. (sz.). 9.05 Focisuli. VI. 9.55 Delta. (sz.). (lsm.). 10.40 A munka megszállottja. Amerikai film. (ism.). 16.35 A gyöngysor. NSZK tévéfilm. 17.00 Felfedező úton Észak-Amerikában. I. 17.25 Hegymászók, (sz.). 17.40 A méz. 18.15 Ady Pécsett. 18.50 Szépen, jól magyarul. 19.10 Esti mese. (sz.). 19.20 Tévétorna. (sz.). 19.30 Tv-híradó. 20.00 A baba. (sz.). I. Angol tévéfilmsorozat. 20.50 Pa­noráma. 21.15 Családi kör. 22.05 „Csak a derű óráit számo­lom ...” 23.05 Tv-hiradó — 3. n. műsor: 18.25 A Magyar Te­levízió Szabadegyeteme, (ism.). 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Építők. Bolgár dokumentumfilm. 20.50 Pavlovszki-múzsák. (sz.). Szov­jet—NDK balettfilm. 21.10 A ter­mészet lágy ölén. (sz.). Francia rajzfilm. 21.15 Tv-híradó — 2. 21.35 Az igazi élet. NDK tévéfilm. (sz.). BUKAREST: 15.05 Iskola-tV. 15.35 Német nyelvoktatás. 16.25 A szocialista országokból. 16.45 Részletek Verdi-operákból. 17.25 Pionírok krónikája. 18.20 A leg­kisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.10 Az áldozatoknak hallgatni- ok kell. Olasz archív-film. 20.50 Irodalmi, művészeti tv-újság. 21.20 Tv-híradó. BELGRAD: 17.40 Magyar nyel­vű tv-napló. 18.15 Távcső — gyer­mekhíradó. 18.45 Népi muzsika. 19.15 Zöld jelzés. 19.25 Labdarú­gás: Sparta—Vojvodina, közvetí­tés Prágából. (Intervízló.) 20.00 Válogatás szerdán. 21.30 Zenei adás. 22.15 Franciaország autóút­jai. n. műsor: 18.45 Rajzfilm. 19.00 Az egygyermekes család — mű­velődési adás. 20.00 3—2—1 — In­dulj ! — adás a filmről és a tele­vízióról. 23.20 Huszonnégy óra. KOSSUTH RADIO: 8.25 Wagner operáiból. 8.57 Zenevár. (ism.). 9.12 Beszélni nehéz. 9.24 Antal István zongorázik. 10.05 Hang- játék. 10.25 „Négymillió év alatt történt egy s más ...” 10.50 Vá­laszolunk hallgatóinknak. 11.05 Zenekari muzsika. 12.35 Táncze­nei koktél. 13.20 Weöres Sándor: Psyché. 13.30 Lakatos Sándor né­pi zenekara játszik. 14.00 A vad­hattyúk. Mesejáték Andersen meséjéből, (ism.). 14.30 Szicíliai tarantella. Részletek Koll ope­rettjéből. 14.46 A spanyol polgár- háború dalaiból. 15.10 47 év a film szolgálatában. 16.10 Bartók: Kontrasztok. 16.30 Verbunkosok, katonadalok. 17.07 A magunk ér­dekében — a magunk védelmé­ben. Mitől jobb a kenyér? 17.32 Zenekari muzsika. 18.30 Esti ma­gazin. 19.15 Gondolat. 20.00 Régi magyar dalok. 20.12 Kis magyar néprajz. 20.17 Űj operalemezeink­ből. Rossini: A szerelem próbá­ja. Kéfelvonásos opera. Közben: 22.20 Tíz perc külpolitika. 23.44 Novai Gábor táncdalaiból. 0.10 Éji zene. PETŐFI RADIO: 8.05 Az élő népdal, (ism.). 8.15 Valdauf-ke- ringők. 8.33 Szimfonikus könnyű­zene. 9.33 Cigánydalok. 10.00 Ze­nés műsor üdülőknek. 11.33 A Szabó család, (ism.). 12.00 Zenés Játékokból. 12.33 Operarészletek. 13.33 Mese az ezüsthajóról. 14.00 Kettőtől ötig . . . Énekszóval, mu­zsikával. 14.25 Néhány perc tudo­mány. 14.35 Romantikus zene. 15.00 Spirituálék. 15.33 Slágermú- zeum. 16.33 Rodal Éva énekel. 17.00 ötödik sebesség, — külön­kiadás. Hol — mi? 18.00 Vélemé­nyem szerint... 18.10 Daljáté­kokból. 18.56 Az 1977-es San Re- mó-i dalfesztivál. 19.26 Jó estét, gyerekek! 19.30 Száz esztendős a hangrögzítés. 20.33 Diákkönyvtár — hangszalagon. A kapitány lá­nya. n. 21.29 Nóták. 22.00 Dzsessz- felvételeinkből. 22.33 Könnyűzene Wolf Péter szerzeményeiből. 23.11 Sanzonok Kanadából. 23.44 Bár­dos Lajos kórusműveiből. SZOLNOKI STÜDIO: 17.00 Hí­rek. — A szolnoki Varga Kata­lin Gimnázium és a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépisko­la kórusai énekelnek. — Aktuális Interjú. — Népszerű operaáriák, híres énekesek előadásában. — 17.30 Farmer és nyakkendő — ifjúsági magazin. 18.00—18.30 Al­földi krónika. — A tegnap slá­gereiből. — Hírösszefoglaló, (ap­ás műsorelőzetes. MOZI Békési Bástya: Ékezet. Békés­csabai Brigád: Túl a hídon. Bé­késcsabai Szabadság: Vihar a szárazföldön. Békéscsabai Terv: A taxi utasai. Gyulai Erkel: fél 6-kor: Chaplin-revü, fél 8-kor: Szandakan 8. Gyulai Petőfi: Katharina Blum elvesztett tisz­tessége. Orosházi Partizán: A pi­ros alma. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vál­lalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Fel él ős kiadó: Lchoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom