Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-23 / 197. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 0 MEGYEI TANÁCS LAPJA 1977. AUGUSZTUS 23., KEDD Ara: 80 fillér XXXIL ÉVFOLYAM, 197. SZÁM Tisztavatás, nagygyűlés, tűzijáték az alkotmány napján Az alkotmány ünnepén, szombaton délelőtt az Országház épülete előtt — sok ezer érdeklődő jelenlétében — tartották meg a hagyományos tisztavató ünnepséget: a Kossuth Lajos Katonai Főiskola, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola, valamint a Karikás Frigyes Katonai Kollégium hallgatói, s a Szovjetunió katonai akadémiáin idén végzett mérnökök tettek tiszti Az állami zászló előtt díszőrség sorakozott fel, a térre bevonultak néphadseregünk tisztjei, az emelvényen elfoglalták helyüket az ünnepség meghívottjai. Megjelent Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Nemes Dezső, a Nép- szabadság főszerkesztője, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Czinege Lajos honvédelmi miniszter, Trethon Ferenc munkaügyi miniszter. Ott volt társadalmi és politikai életünk több más vezető személyisége, részt vett a tisztavató ünnepségen a néphadsereg és a társ fegyveres testületek sok vezetője, a tábornoki, a parancsnoki kar számos tagja. * * * Miskolcon, a festői Csa- nyiki-völgyben nagyobbrészt társadalmi munkában kialakított majálisparkban tartották meg a hagyományos alkotmánynapi ünnepséget. Győri Imre, a Központi Bizottság titkára mondott beszédet, méltatta alkotmányunk ünnepének jelentőségét. A szónok rámutatott, hogy a szocialista közösség tagjaként megvalósított, eredményes bel- és külpolitikánk tekintélyt vívott ki hazánknak a nemzetközi színtéren. Ennek köszönhetően még hatékonyabban szolgálhatjuk az egész emberiség nagy célját, a világbéke megőrzését, további erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy töretlenül érvényesüljön a békés egymás mellett élés elve, bővüljenek a kapcsolatok a különböző társadalmi rendszerű országok között, újabb lendületet kapjon a leszerelés ügye, és visszafordíthatatlanná váljék az enyhülés, a nemzetközi élet fejlődésének meghatározó irányzata. Tisztában vagyunk azzal, hogy az enyhülési folyamatnak ma még a világban komoly ellenfelei vannak, és hogy ez a folyamat a szélsőséges imperialista körök tevékenysége következtében bizonyos mértékig lelassult. A szocialista eszmék erejét, életképességét azonban visszavonhatatlanul bebizonyította az elmúlt hat évtized. Ebben az esztendőben emlékezünk meg — az egész haladó emberiséggel együtt — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. Ezen az évfordulón jól láthatók az elért eredmények: a kommunizmust építő szovjet nép által megtett történelmi út, a szocialista közösség országainak építőmunkája, világunk arculatának gyökeres megváltozása. És ezek az eredmények mindennél világosabban igazolják a szocialista társadalom fölényét. A nemzetközi erőviszonyok — mutatott rá végül a nagygyűlés szónoka — a béke, a demokrácia, a nemzeti felszabadítás, a függetlenség és a szocializmus javára módosulnak. Ez nemcsak a szocialista országok építő munkáját segíti, hanem a tőkés országok dolgozóinak a társadalmi haladásért vívott harcát, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom fejlődését is. A közös célokért, a békéért és biztonságért vívott küzdelemben dinamikus folyamatban alakul ki mozgalmunk egysége. A proletár internacionalizmus alapvető ismérveinek figyelembevételével az MSZMP cselekvőén támogatja testvérpártjainak harcát. Támogatjuk azokat a haladó, an- tiimperialista erőket is, amelyek a fejlődő országokban hozzájárulnak a nemzetközi viszonyok pozitív tendenciáinak kibontakoztatásához. Orbán László, az MSZMP KB tagja, az Országos Köz- művelődési Tanács elnöke a gyöngyösi, Romány Pál, az MSZMP KB tagja, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a szentlőrinci, Szent- istványi Gyuláné, az MSZMP KB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára a marcali nagygyűlésen mondott beszédet. * * * Az augusztus 20-i ünnepségsorozat záróeseménye az idén is — immár tizenharmadik alkalommal — a fővárosi tűzijáték volt. A hagyományos fénykavalkádot újabb színkompozíciók, tűz- figurák tették az eddigieknél is színesebbé, változatosabbá. Vasárnap délelőtt ünnepélyesen, katonai tiszteletadásifjúsági nap a magyar—szovjet barátság jegyében A szovjet és a magyar nép őszinte barátsága megnyilvánul a két ország ifjúságának kapcsolataiban is. Leningrád- ban a múlt hét végén kezdődött a II. szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztivál, s ennek szellemében számos rendezvényre kerül sor ezekben a hetekben hazánkban. A barátságfesztivál alkalmából a KISZ Békés megyei bizottsága, a megyei klubtanács, valamint a KISZ orosházi, járási és városi bizottsága augusztus 21-én, vasárnap Nagyszénáson- rendezett megyei ifjúsági napot. A nagyközségi sportpályán a rossz idő ellenére több százan gyűltek össze. A vendégek között ott volt Nazarov Valeri), a Szovjetunió budapesti nagykövetségének komszomol-bizottsági tikára és két munkatársa: Ivanov Valerij és Boriszov Igor, valamint Nagy Jenő, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára, Barna Pál, az MSZMP orosházi járási bizottságának első titkára Az ifjúsági találkozón Nagy Jenő mondott ünnepi köszöntőt. Bevezetőül szólt arról, hogy népünk, ifjúságunk, a világ haladó emberisége a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáNagy Jenő ünnepi köszöntőjét mondja nak méltó megünneplésére készül. „Az Októberi Forradalom elévülhetetlen történelmi jelentősége abban áll — mondta többek között az előadó —, hogy széttépte a nemzeti elnyomás béklyóit, biztosította a nemzetek önrendelkezési jogát, teret nyitott a szocializmuson alapuló testvéri barátság erősödésének. A szovjet állam kitűzte a béke nagyszerű jelszavát, és hozzáfogott a népek és az országok közötti kapcsolatok új elveinek érvényesítéséhez.” A szovjet és a magyar nép testvéri barátságával kapcsolatosan Nagy Jenő hangsúlyozta : „Békés megyében mély gyökerei vannak a magyar—szovjet barátságnak. Büszkék vagyunk arra a szerény segítségre, amelyet a magyar internacionalisták soraiban a forradalmi Viharsarok fiai nyújtottak a polgárháború és intervenció idején a Szovjetuniónak. A magyar—szovjet barátság történelmi művét vérükkel alapozták meg azok a magyar internacionalisták, akik a fiatal Vörös Hadsereg soraiban harcoltak Szovjet- Oroszországban — saját hazájukért is... Különösen jól szolgálja a barátság elmélyítését a Penza megyével kialakult együttműködés... A KISZ Békés megyei bizottsága és a Lenini Kom- szomol Penza megyei bizottsága az I. magyar-szovjet ifjúsági barátságfesztivál alkalmával kötött együttműkö- (Folytatás a 3. oldalon) sál levonták az állami zászlót, amely augusztus 20., az alkotmány ünnepe tiszteletére két napon át lengett az Országház előtti Kossuth Lajos téren. Ugyancsak katonai tiszteletadás közepette vonták le a gellérthegyi Fel- szabadulási emlékműnél a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. (MTI) (A megyei ünnepségekről szóló összefoglaló lapunk 3. oldalán.) Alig két hét alatt nőtt ki a földből Mezőhegyes központjában ez a szép épület, melyet a szegedi DÉLÉP Vállalat dolgozói építenek a község lakásgondjainak enyhítésére Fotó: Veress Erzsi Megkezdődött Leningrádban a barátságfesztivál Eseményekben gazdag volt a II. szovjet— magyar ifjúsági barátságfesztivál első napja. Megtartotta alakuló ülését a 28 tagú fesztiváltanács. A találkozó résztvevőinek egy csoportja az Auróra cirkálóra látogatott, ahol dr. Maróthy László a hajó emlékmúzeumában elhelyezte a KISZ Központi Bizottsága zászlaját. Este nyolc órakor a jubileumi sportpalotában a fesztivál résztvevői és nagyszámú meghívott vendég jelenlétében került sor a II. szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztivál ünnepélyes megnyitására. Viktor Lobko, a komszomol leningrádi területi bizottsága első titkárának megnyitó szavai után Grigorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP leningrádi területi bizottságának első titkára olvasta fel Leonyi4 Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a fesztivál résztvevőihez intézett üdvözletét és mondott beszédet. Ezt követően dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára olvasta fel Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának a fesztivál résztvevőihez intézett üdvözletét és mondott beszédet. Kádár János üdvözlete Kedves Elvtársak! Kedves Fiatal Barátaim! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság vezető testületéi és egész népünk nevében köszöntőm a II. szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztivál résztvevőit, a szovjet és a magyar fiatalokat, a Lenini Komszomol és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetőit és tagjait. A magyar és a szovjet ifjúság közös történelmi öröksége az a szilárd elvi alapokon nyugvó és egyre több gyümölcsöt érlelő történelmi magyar—szovjet barátság, amely egy idős a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal. Abban, hogy a magyar és a szovjet fiatalok most Leningrádban, az emberiség sorsára kiható forradalom szülővárosában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának előestéjén találkoznak, népeink ifjú nemzedékeinek internacionalista elkötelezettsége, a szocializmus, a kommunizmus győzelméért érzett közös felelőssége nyilvánul meg. Két esztendővel ezelőtt a magyar nép, még inkább a magyar fiatalok életében, jelentős és emlékezetes esemény volt a magyar és a szovjet ifjúság 1975. augusztusának napjaiban megtartott első nemzetközi találkozója, a szovjet fiatalok küldöttségének látogatása hazánkban, a Magyar Népköztársaságban. Szívből kívánom, hogy a mos megnyíló II. szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztivál hozza még közelebb egymáshoz az azonos cél elérésén munkálkodó szovjet és magyar fiatalságot, erősítse tovább internacionalista egységüket, a személyes kapcsolatokban is egyre jobban elmélyülő, megbonthatatlan magyar— szovjet barátságot. Leonyid Bezsnyev üdvözlete Kedves Barátaim! Szívélyesen üdvözlöm Önöket, a második szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztivál résztvevőit. A találkozót abban a városban tartják, amely a nagy Lenin nevét viseli. A Lenin és a kommunisták által létrehozott pártja vezette orosz- országi proletariátus éppen itt nyitotta meg az emberiség történelmének új korszakát — a világ forradalmi átalakításának korszakát. Az oroszországi proletariátust követve emelték magasra 1919-ben a Magyar Tanács- köztársaság hősei a proletárforradalom vörös zászlaját. Ezekre a feleljthetetlen napokra nyúlik vissza a kommunista pártjaink harcos, internacionalista szolidaritásának időszakaiban kipróbált testvéri szovjet—magyar barátság kezdete. Mi, kommunisták mély megelégedéssel állapítjuk meg, hogy országaink ifjúsága odaadóan szolgálja a marxizmus—leninizmus ügyét, az ifjúságra jellemző lelkesedéssel folytatja az idősebb nemzedékek forradalmi és munkás hagyományait. Meggyőző bizonyítéka ennek a szovjet és magyar ifjak és leányok tevékeny részvétele a Nagy Október jubileumának tiszteletére indított össznépi versenyben, az SZKP XXV. kongresszusán és az MSZMP XI. kongresz- szusán kitűzött nagyszabású tervek végrehajtásában. Országaink ifjú nemzedéke kétségkívül újabb sikereket ér el a szocializmus és a kommunizmus építésében, valamint a békéért — és a társadalmi haladásért vívott harcban. Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy az Önök fesztiválja fényesen demonstrálja majd a Szovjetunió és a szocialista Magyarország népei testvériségét és barátságát és fontos mérföldkőt jelent a két testvéri kommunista ifjúsági szövetség együttműködésének fejlesztésében és a szocialista országok közössége megbonthatatlan egységének megszilárdításában. Emeljük magasra a marxizmus—leninizmus nagy, legyőzhetetlen zászlaját. Szolgálják odaadóan az idősebb nemzedékek hallhatatlan ügyét, a kommunisták, a munkásosztály hősi forradalmi hagyományait. Kedves Barátaim, kívánok Önöknek nagy sikereket további munkájukhoz, a kommunizmus és népeink közös ügyének boldogulásához.