Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-18 / 194. szám
1977. augusztus 18., csütörtök Tatarozzák a békéscsabai tanácsháza homlokzatát Inkey Tibor: Kis-Duna mente Az itt és most művészete a gyulai Dürer-teremben JEGYZET Például - az IR 31-36 Minden hétfőn szomorúan, őszinte együttérzéssel hallgatom a rádióban a hétvégi baleseti statisztikát. Megdöbbentem, mikor reggel új, szomorú csúcsról számolt be a rádió riportere: Az elmúlt hét végén hazánk útjain 149 közlekedési baleset történt, ebből kilenc halállal, több mint 60 súlyos sérüléssel végződött. Nyomban a statisztika után nyilatkozott dr. Vincze Győző rendőr- alezredes, az OKBT-titkára, aki elemezte a heti országos baleseti statisztikát. Csupán egy mondatát emelném ki: „A balesetek legnagyobb hányada emberi magatartásból, felelőtlenségből ered”. Sajnos, megyénk közútjain is nőtt a balesetek száma. Az év első felében Békés megyében 299 közúti baleset történt, 19 százalékkal több a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Sajnos, a halálos áldozatok száma is több. A hét végén megyénk útjain nyolc baleset történt, ebből kettő halálos kimenetelű volt, négy esetben súlyos sérüléssel végződött. Az okokat tekintve továbbra is az első helyen áll az emberi magatartás, a felelőtlenség. Amolyan sikknek számít az irányjelzés nélküli előzés, sávváltoztatás, az elsőbbségi jog megadásának elmulasztása, a felező vonalon tartósan való haladás. Jó járművezető látszatát kelti az a tény, amikor a sárga jelzés végén átsuhan a kocsi az útkereszteződésben. Az utóbbi időben megnőtt a gyors- hajtők, az alkalmi versenyzők, az agresszív vezetők tábora is. Mindez együttesen fedezhető fel például az IR 31—36 forgalmi -rendszámú Volga vasárnap esti vezetőjében. A mögötte haladó gépkocsit nem engedte előzni, amikor az mellé ért, leszorította az útról. Később „udvariasan” jelezte: előzhetik, majd ezt követően teljes reflektorral követte, Csorvás belterületén pedig úgymond állva hagyta az előtte haladó gépkocsikat. Pedig a KRESZ az Előzés cimű fejezetben kimondja: „Lakott területen kívül a nagyméretű, valamint lassan haladó jármű vezetőjének az úttest szélére húzódással és — a szükséghez képest — lassítással is elő kell segíteni azt, hogy járművét más jármű megelőzhesse.” A forgalomban részt vevő járművek kivilágításáról is szól a KRESZ: „Másik jármű követése esetén olyan távolságon belül, ahonnan a fényszóró — a visszapillantó tükrön át — az elöl haladó jármű vezetőjét zavarhatja, lakott területen kívül is tilos a távolsági fényszórók használata.” Az ilyen, mint például az IR 31—36 gépkocsi és a hasonló agresszív járművezetők bíznak kocsijukban, a lóerőkben, produkálják magukat, figyelmen kívül hagyják a közlekedési szabályokat, egyszóval uralják az utat, felelőtlenségükkel veszélyeztetik a biztonságos közúti közlekedést. Javaslom, néha nézzenek a visz- szapillantó tükörbe, a kilométerórára, ne csak a gázpedálra, hanem időnként a fékre is lépjenek. S ha van egy kis idejük, vegyék kézbe a KRESZ-könyvet, mert — a közmondás szerint — „A jó pap is holtig tanul.” — szekeres — A Kossuth Kiadó tájékoztatója A szocialista tudatosság szerepe a fejlett szocializmus építésében címmel megjelent füzetalakban a Kossuth Könyvkiadónál, Wirth Ádámnak, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján elhangzott előadása. Ybl Miklós a XIX. század második felének legnagyobb magyar építésze volt. Fő műve az Operaház, a Bazilika, számos más budapesti középület és vidéki kastély: Az ő terve alapján épült Békéscsabán a városi tanácsháza, ami fontos rendeltetése mellett műemlék is. Megóvása, eredeti állapotának a fenntartása tehát kötelesség. Most tatarozzák az épületet, amit a homlokzat előtti állványzat és védőháló mesz- sziről észrevehetővé tesz. A Békéscsabai Ingatlankezelő "Vállalat 11 tagú Rákóczi kőműves Szocialista Brigádja dolgozik itt, amely vállalta ezt a nem éppen egyszerű feladatot. Különösen a gipszből készült és az idők során tönkrement díszítő elemek újból való előállítása jelent nem mindennapi munkát a kőműveseknek. Szabó László, a brigád vezetője azonban biztos a dolgában, amit így magyaráz meg: — Ezt mi fehérmunkának nevezzük. Nem minden kőműves ért hozzá. De Kurgyis Sándor brigádtársam és én már csináltunk ilyet. Mi hoztuk rendbe a szlovák tájháznak, a Rózsa Ferenc gimnázium épületének és a Lenin út 80. számú háznak a homlokzatát. Kurgyis Sándor éppen egy körrózsa mintáját készíti. Fellazítja és elsimítja a hoAugusztus 10-ével lezárult azoknak a fiataloknak a je- jelentkezési határideje, akik ez év októberétől — három évig — az NDK különböző városaiban fognak dolgozni. A megyei tanács munkaügyi osztályától kapott tájékoztatás szerint 210 jelentkező kérelme futott be. így összesen mintegy száz fiúnak és lánynak nyílik lehetősége arra, hogy munkát vállaljon az NDK-ban. A megelőző gondos mérlegelésnek köszönhető, hogy fegyelmi ügy miatt az utóbbi időben a német vállalatok senkit sem küldtek vissza. Az viszont előfordult, hogy néhány fiatal családi vagy más természetű okok miatt a szerződésben rögzített három évnél korábban érkezett haza. A kiutazók nagy része június 30-tól szeptember 30-ig — három turnusban — ... Most, íme, példaképnek tartanak, tisztelettel magáznak, a fiam is szót fogad. Már másfél éve tart ez a csodálatos állapot. Hogyan is történt? ... Jól emlékszem, az anyósom névnapja után szokásosan az orvoshoz mentem ösz- szetört arcomat helyreigazít- tatni és egyúttal betegszabadságra kiíratni magam. A névnapon ugyanis — alapos iszogatás közben — a sógorommal vitába keveredtünk a fociról: melyik csapat a legjobb? Nem tudtunk megegyezni ... Szóval az orvos kezelésbe vesz, majd a látásom vizsgálja: „Mi van most az udvaron?’’ — kérdezi. Mondom, hogy nappal. „Jól van — feleli — a látásod rendben van...” Majd komolyan folytatja: „Csak azért azt mondom neked, Zsuharjov, választanod kell: vagy két héten belül elpatkolsz, vagy elvonókúrára küldetek, ha nem hagysz fel az ivással.” Először is, meghalni nem volt kedvem, mert akkor elbocsátanak az állásomból, másodszor pedig egyszerűen mokot, a régi mintát rányomja, s a negatív formába folyékony gipszet önt. Aztán megvárja, amíg a gipsz any- nyira köt, amennyire a gyakorlati tapasztalat alapján szükség van rá. Egyszerűnek látszik, de minden mozzanatnak szabálya van. Az ezt követő munkának, a homokból kivett minta tisztításának, a hibák kijavításának is. Végül a kész körrózsa az épület homlokzatának a falán előre elkészített gipszes, cementes habarcsba kerül. A biztonság kedvéért még drótkampóval egy falba vert szegre akasztják. — Kényes munka. Ha a Rákóczi-brigád nem vállalta volna, az IKV bele sem kezd — mondja Sztankó Andrásné, a műszaki osztály vezetője. — Mi a véleménye az eddigiekről? — kérdezem. — Majd inkább a befejezéskor mondom meg. — Mikor kell elkészülnie az épület homlokzatának? — Október közepére. Ha határidőre befejezik és kifogástalan minőségben adják át, prémiumot kapnak. — A pénz mindig jól jön, ha kiérdemli az ember, de én talán még fontosabbnak tartom hírnevünk megtartását — vélekedik Kurgyis Sándor. nyelvtanfolyamon vesz részt. Akik középiskolában tanultak németül, azok felmentést kapnak a tanfolyam alól. A megyénkből kiutazó fiatalok az alábbi munkakörökben dolgoznak: lakatos, hegesztő, műszerész, forgácsoló, köszörűs és így tovább. A szakmunkásokon kívül betanított munkásokat is alkalmaznak Drezda, Erfurt, Halle, Karl-Marx-Stadt és Sömmerda üzemeiben, gyáraiban. A három év alatt szakmunkás-bizonyítványt is szerezhetnek, amelyet a Munkaügyi Minisztériumban a hazatérés után honosítani lehet. Esetenként előfordult, hogy egyes magyar vállalatok nem vették figyelembe az NDK-ban eltöltött időt, és így a megyei tanácsnak kellett ebben az ügyben eljárnia. nem akarózott. Így aztán, kissé megijedve elhatároztam, hogy saját erőmből szakítok az ivással. „Legalább azt engedje meg — szóltam —, hogy fokozatosan, nagyobb megrázkódtatás nélkül tehessem. Ha már nem vehetek részt az ivás- ban, legalább jelen lehessek." „Kezdetnek megfelel” — egyezett bele az orvos. Ahogy kiléptem a rendelőből, így szóltam magamhoz: „Ej, Zsuharjov, hogy fogsz most élni? Hogy nézel a barátaid szemébe?...” Este, munka után meglátogattak a barátaim. Rögtön el is döntötték, ki megy italért. Ekkor így szóltam: „Ha nektek megfelel a holttestemmel erről-arról beszélget- ni, úgy tessék, szaladjatok. Ha viszont számít nektek az, hogy személyesen velem beszélgessetek, akkor maradjatok ülve. És hogy az este ne teljen el haszontalanul, két üveget az asztalra teszünk, mellé a pénzt, körbeüljük és beszélgetünk, és nézzük a hét rubel huszonnégy kopejkát... Közben eszegetünk...” A tavalyi tizenegyedik Székely Aladár országos fotókiállításon jó néhány kifogással élhetett a kritikus, és a fotóművészetet szerető nagyközönség is. Kifogásaik elsősorban a falakra került képanyag túlzott vegyességét említették, de sokan — és joggal! — kifogásolták a képek indokolatlan komorságát, hellyel-közzel groteszk, mi több visszataszító abszurditását, a bizakodó, erejében, hitében erős ember jelenlétének gyenge hangütését. Akkor sem derült persze ki, hogy a kiállításra benyújtott teljes kollekció ilyen volt-e, vagy csak a zsűri válogatása nyomán alakult ki a disszonáns összkép, bár erről, egy év után már nem is szükséges sok szót ejteni. A bírálat, nyilván nem volt hatás nélküli, hiszen ez a mostani, tizenkettedik tárlat igazolja ezt az állítást. Végigjárva a gyulai múzeum Dürer-termének földszintjét és emeletét, félreérthetetlenül a már elkoptatott, de mégis kifejező itt és most hangulatát, benyomásait kapja a szemlélő; a kiállított képek által benne él a jelenben, a hetvenes évek negyedik negyedében, a világban, mely körülvesz bennünket. Igen, nemcsak bennünket, nézőket, hanem a fotográfia művészeit is, akik általában és túlnyomó többségben érzékletesen, egyéni módon reagálnak erre. Egyszóval: az idei Székely Aladár országos fotókiállítás jól reprezentálja a magyar fotóművészetet. Jól tükrözi azt az emberi világot, melyet bemutat, megjelenít, amelyre a maga sajátos eszközeiÜgy fél tíz körül eljött az ideje, hogy Vászja Holkin megkapja tőlem a pofont. Már ahogy szokott történni. A kezem azonban nem mozdult. Á barátaim csak néztek — és nem ismertek rám. „Ej, Zsuharjov! Te nagyon beteg lehetsz!” — mondták. Vászja Holkin is megszólalt: „A pénzemért legalább azt engedd meg, hogy zongorázzam. Valamikor gyerekkoromban még fúgákat is tudtam játszani.” Elüldögéltünk még egy órácskát, hallgattuk a fúgákat ... Majd Tyutsev-verse- ket szavalt Vityka. Aztán hazamentek. Igaz, az ajtónál Vászka még megállt: „Vagy altatót adj, vagy egy pofont, mert különben nem tudok elaludni.” Hát egy kicsit meglegyintettem, hogy ne sértődjön meg ... Amikor eltávoztak, annyira undorodtam magamtól, hogy levittem egy vödör szemetet, majd kezet csókoltam az anyósomnak... Reggel felébredek — jól érzem magam. Fogtam a hét rubel huszonnégy kopejkát és elvittem a takarékba. Hát így kezdődött. Munkából hazafelé menet bemegyek a boltba, kiszámolok három rubel hatvankét kopejkát, aztán viszem a takarékba. Munka előtt — egy vei, mi több: eszközeinek kitágításával hatni kíván. Nem véletlenül említette megnyitójában Ambrus Zoltán, hogy „életünk ritmusa, ellentmondásai, eredményei, örömei és bánatai” jelennek meg a kiállított fotográfiákon, és azt sem, hogy jogosan járnak a kiállítók Székely Aladár nyoBenkő Imre: Portré mában, aki intellektusát az emberre irányította.” Szokatlan talán, hogy egy kiállítás értékelésében a megnyitó szavaira is emlékeztetünk, de ezúttal ezek a szavak, megállapítások tökéletes arcát adják mindannak, amit a Dürer-teremben láthatunk. Valósággal érthetetlen, hogy a tavalyi esetlegesség, bizonyos koncepciótlanság, a díjak odaítélésének némi felületessége, és rubel húsz kopejka megy o takarékba. Este megint három rubel hatvankét kopejka. Es egy kortyot sem iszom... Körülbelül egy hét telt el így, amikor hazatérve szól a feleségem: „Telefonáltak a kijózanítóból. Azt kérdik, mi van veled? Mintha a föld nyelt volna el...” Még a barátaimnak is megtetszett a dolog. Az egyik vasárnap Vászja Holkin csengetett be: „Gyere el hozzám, gondolatban elmegyünk a Metropolba.” Ügy is történt, gondolatban a Metropolban voltunk, gondolatban sétálgattunk, ahogy ezt régebben a valóságban tettük, majd meghívtuk a szakikat egy kis italra, aztán még Vnukovó- ba is ellátogattunk... És közben még egy csodálatos dolog is eszünkbe jutott — az egész képzeletbeli séta összege kilencvenkét rubel! Ez igen! Ha eddig nem mondtam, most elmondom — tegnapelőtt ezen a naponkénti megtakarításon vettem egy Za- porozsecet. Megvettem, és ekkor szörnyedtem el: másfél év alatt egy Zaporozsecü! Amikor a vasárnapokat és az ünnepnapokat bele sem számoltam!!! Fordította: Sass Attila egyáltalán: az alkotó fotóművészek látásmódja hogyan változhatott meg ilyen rövid idő alatt? Merem hinni, hogy nem változott különösebben, hanem inkább anyagválogatásuk és a zsűri válogatása sikerült az idén jobban, egységesebben. így aztán örömmel nyugtáztuk a díjazásokat is, az első díjas és Székely Aladár-emlékpla- kettes Benkő Imre kollekciója kiemelkedik az egész bemutatott anyagból. Kiváló komponálókészség, a fényárnyék alkalmazásának biztos ismerete jellemzi a második díjas Apáti-Tóth Sándor fotográfiáit, az Űjpalota, az Akt és a Rönk kiemelkedően szép alkotások. Tetszettek a harmadik díjasok is, Kabáczy Szilárd és Végh Elek kollekciója, Kabáczy Jónás tanár úr és Végh Nehéz küzdelem című képe valóban a tárlat fő helyére valók. Érdekes és bravúros fotográfia Kozák Alberté Gázfeldolgozó címmel, mellyel jogosan nyerte el Gyula város Tanácsának különdíját. Százhatvanöt fotográfia a falakon: óriási anyag, ha jól meggondoljuk. A szerzők alfabetikus sorrendben történő bemutatása sem okoz zavart, legyenek bár a kollekciók el- ütőek, a fotográfusok látásmódjának egysége köti össze azokat, és vezeti tovább a szemlélőt képről képre, témáról témára, melyek központja még a tájfelvételeknél is, bár indirekten: az ember. Az ember, aki megjelenik azokon; az ember, aki látja a tájat, a városokat, falvakat, házakat, fasorokat; az ember, ahogyan látja mindezt. Lehetne nagy szavakat használni és azt mondani: megújult, felfrissült a Székely Aladár országos fotókiállítás, és ezáltal közelebb került hozzánk, akik szeretünk és szeretnénk jó művészetekben gyönyörködni, kiváló alkotások előtt meditálni arról, hogy mi végre is élünk, dolgozunk, örülünk és szomorkodunk, ha úgy hozza a sora, és utunk, életünk mitől lesz teljesebb? Sass Ervin Pásztor Béla Száz fiatal az NDK-ban vállal munkát A. Arkanov: Inkább gépkocsit vegyenek!
