Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-22 / 171. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1977. JÜLIUS 22., FENTEK Ara: 80 fillér XXXn. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM Ötvenéves a szarvasi mezőgazdasági szakoktatás Fotó: Veress Erzsi BÉKÉS MEGYEI A Gyulai Húskombinát építése befejező szakaszához érkezett. Az üzemrészekben a technológiai szerelés, a szabadban a közműépítés folyik. Néhány üzemcsarnokban már megkezdték a takarítást a részátadásokhoz. Hol tart a húskombinát építése? Erről szól riportunk az 5. oldalon Fotó: Veress Erzsi Augusztus 20—25: Leningrádban rendezik a II. szovjet—magyar barátságfesztivált Az ünnepségen dr. Mihályfalvy ötven évvel ezelőtt, 1927- ben a földművelésügyi miniszter hozta létre Szarvason azt a középfokú mezőgazda- sági szakoktatási intézményt, amely ma már — fél évszázad elmúltával — a Debreceni Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági főiskolai karaként évente mintegy 30 —40 okleveles üzemmérnökkel erősíti az ország mező- gazdasági termelésének irányító szakgárdáját. A fél évszázadra emlékezve nyitotta meg tegnap délelőtt Szarvason, a városi művelődési központban a jubileumi ünnepséget a debreceni egyetem rektora, dr. Tóth József. Megnyitójában az ünnepi alkalom jelentőségét méltatva köszöntötte a kétnapos jubileumi rendezvény vendégeit, köztük dr. Romany Pált, az MSZMP Központi Bizottsága tagját, mezőgazdasági és élelmezés- ügyi minisztert, Csatári Bélát, a Békés megyei pártbizottság titkárát, dr. Szabó Sándort, a megyei tanács általános elnökhelyettesét, Szabó Miklóst, a KISZ Békés megyei bizottságának első titkárát, Vrbovszki Györgyöt, a szarvasi városi pártbizottság első titkárát és Jansik Tamást, a városi tanács elnökét, majd átadta a szót dr. Mihályfalvy Istvánnak, a szarvasi mezőgazdasági főiskolai kar igazgatójának. Az ünnepség szónoka beszédében elöljárójában arra emlékeztetett, hogy a mező- gazdasági szakoktatás hagyományai az öt évtizednél is messzebbre nyúlnak Szarvason. Közismert ugyanis, hogy a korszerű mezőgazdaság nagy úttörője, Tessedik Sámuel már 1870-ben gyakorlati képzésre alapozott gazdasági iskolát alapított itt. Ebben az iskolában a növendékek nemcsak a legkorszerűbbnek számító agrotechnikát sajátították el, hanem a kor haladó gondolataival is megismerkedtek. Emiatt kelIstván mondott beszédet lett végül is Tessediknek 26 évvel később iskoláját bezárnia. Nemes hagyományok ápolója, az alkotó szellemiség megőrzője és továbbfejlesztője tehát az immár ötvenéves intézmény, amely mező- gazdasági technikumból emelkedett a Debreceni Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági főiskolai karának szintjére és rangjára. Ez a mezőgazdasági szakoktatási intézmény fennállásának fél évszázada alatt 370 képesített mezőgazdásznak, 570 szaktechnikusnak, 670 felsőfokú szaktechnikusnak és 890 üzemmérnöknek adott oklevelet. így vált az öntözéses szakemberképzés országos bázisává, s lett jelentős szerepe a tudomány közvetlen termelőerővé válásában. A szarvasi mezőgazda- sági szakoktatás országos tekintélyt vívott ki magának, ezt a tekintélyt megőrizni, erősíteni legnemesebb feladata az intézmény minden tanárának és diákjának — fejezte be beszédét dr. Mihályfalvy István. Az ünnepi beszédet követően a rektor felkérésére dr. Romány Pál miniszter átnyújtotta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát dr. Szabó János főiskolai tanárnak és a bronz fokozatot Tamás Jánosnénak, az intézmény' konyhai dolgozójának. A Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntető címet kapták: dr. Szűcs Lajos és dr. Hetényi Ernő tanszékvezető főiskolai docensek, valamint Andó Mihályné konyhai dolgozó. A kitüntetések átadását követően a miniszter rövid beszédben tolmácsolta az Elnöki Tanács és a Minisztertanács köszönetét az ünneplőknek azért az áldozatos munkáért, amellyel a magyar mezőgazdaság felvirágoztatásán fáradoznak. A miniszter után a főiskolai kar igazgatója adta át ünnepélyesen az intézmény törzsgárdatagjainak a jutalmakat, befejezésül pedig a szovjet és az NDK-beli társ- intézmények, a herszoni, illetve rostocki főiskolák rektorhelyettesei, valamint az iskola öregdiákjainak képviselői köszöntötték a jubileumi rendezvény közönségét. A jubileum jegyében megrendezett tudományos ülésszak az ünnepség délutánján vette kezdetét és tart ma, július 22-én a kora délutáni órákig. Az ülésszak két szekciójában több mint 20 előadás hangzik el, elsősorban az öntözéses és meliorációs kutatások eredményeiről. Békéscsabán a városi tanács végrehajtó bizottsága Fekete Jánosné elnökhelyettes elnökletével tegnap délután tartotta soron következő ülését. Első napirendként a városi kórház működéséről az integráció helyzetéről és a kórház rekonstrukciójáról adott számot dr. Juhász László egészségügyi osztály- vezető. A végrehajtó bizottság az elmúlt években több alkalommal is foglalkozott a lakosság egészségügyi ellátásával, a kórház működésével és fejlesztésével. Megyénk a fekvőbeteg-ellátásban országosan a 17. helyen áll, az ágyellátást figyelembe véve Békéscsaba viszont az utolsó helyen. Állandó a zsúfoltság a kórházban, s ez igen megnehezíti a gyógyító munkát. Éppen ezért volt szükség a nagyarányú rekonstrukcióra. Az építési és felújítási munkák ellenére a lehetőségekhez képest továbbfejlesztették az osztályokat. KorszerűKádár János üdvözlete A Szovjetunióban — több mint száz ország gyermekeinek részvételével — ezekben a napokban tartják az I. nemzetközi gyermekfesztivált ; a moszkvai megnyitót követően a Krím félszigeti „Üttörőköztársaságban”, Artyekben folytatódik a gazdag program. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára levélben köszöntötte a gyermekseregszemle küldötteit, valamennyi résztvevőjét. Az üdvözlő levelet a magyar gyermekek, a magyar úttörők küldöttsége adta át a fesztivál résztvevőinek. (MTI) Alapkőletétel Kábán A magyar és a lengyel kormány képviselői, valamint lengyel és magyar építőmunkások jelenlétében ünnepélyes alapkőletétel volt csütörtökön Kábán, a Hajdúsági Cukorgyár építkezésénél. Nagy László, a Cukoripari Tröszt vezérigazgatója beszédében a két kormány által kötött megállapodás alapján felépülő új gyár jelentőségéről szólt. A program szerint amikor elkezd termelni a kábái cukorgyár, teljes üzemelése után naponta 6000 tonna nyersrépát dolgoz fel. Ezzel 17 nappal lerövidül hazánkban a cukorrépa fel- dolgozási ideje, ami nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is hatással lesz. Ezután az aláírt alapító okmányt, napilapokkal és pénzérmékkel együtt urnába tették, és azt a cukorgyár leendő nagy csarnokának alapjában helyezték el. A továbbiakban Romány Pál köszöntötte a kábán dolgozó lengyel építőmunkásokat nagy nemzeti ünnepük alkalmából. sítették az orthopédiát, a szülészeti és nőgyógyászati osztályt, felújították a belgyógyászatot, a sebészetet, a traumatológiát és a gyermekosztályt is. Több új műszert állítottak be, így például a szemészeti osztály olyan optikai, diagnosztikai műszeregységgel rendelkezik, amilyenből az országban csak 5—6 található. Ezek eredményeként a gyógyító munka színvonala tovább javult. A beszámoló foglalkozott a személyi ellátottsággal is, ennek elősegítésére biztosítják a feltételeket, így például a városi tanács évente 4—5 lakást utal ki orvosoknak. Ez egyben készülődés a jövő évekre is, amikor a rekonstrukció első ütemeként a jelenlegi 420 helyett 620 ágyas lesz a békéscsabai kórház. Az építkezés jól halad, ehhez hozzájárult az is, hogy a KISZ városi bizottsága védnökséget vállalt a rekonstrukció első üteme felett. A KISZ és a Lenini Kom- szomol Központi Bizottságának közös elhatározása alapján augusztus 20—25-e között Leningrád ad otthont a II. szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztiválnak. Alig két évvel az I. magyar— szovjet ifjúsági barátságfesztivál emlékezetes eseményei után már javában készülődnek szerte az országban az üzemi, termelőszövetkezeti, intézményi KISZ- szervezetek, a vezetőképző táborok és az építőtáborok lakói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója jegyében zajló gazdag eseménysorozatra. A fesztivál várható programjáról Deák Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára tájékoztatta Győri Margitot, az MTI munkatársát. — A szovjet és a magyar ifjúsági szövetség, országaink fiataljainak együttműködését, testvéri barátságát juttatja kifejezésre a találkozó ezernyi programja — hangsúlyozta Deák Gábor. — Leningrádban, a forradalom bölcsőjénél a Nagy Október szellemét idézik közös rendezvényeink, amelyek bemutatják a szovjet és a magyar ifjúság szerepét a kommunizmus és a fejlett szocialista társadalom építésében, kifejezik internacionalista szolidaritásukat a világ haladó erőinek harcával. A szovjet és a magyar nép barátságának elmélyítése ifjúságunk szívügye: a magyar ifjúkommunisták és a KISZ- en kívüli fiatalok évről évre új színekkel gazdagítják kapcsolatainkat A testvérpártjaink, államaink, ifjúsági szövetségeink közötti együttműködést még élőbbé, elevenebbé teszik a szovjet és a magyar emberek közös munkában formálódó személyes kapcsolatai és barátságai, a táborok, a barátságvonatok, a tájegységek, üzemek, iskolák közötti testvér- kapcsolatok. Leningrádba 900 tagú magyar delegáció utazik az ifjú kommunisták és a KISZ- en kívüli fiatalok képviseletében. A magyar delegáció díszvendégei között lesznek társadalmunk és közéletünk neves személyiségei. Augusztus 20—25-e között további 300 fiatal a megyék küldötteiként ellátogat szovjet testvérmegyékbe, köztársaságokba, hogy helyi „kisfesztivá- lokon” vegyen részt. Érdemes néhányat kiemelni a változatos, egymást követő események közül. Leningrádban ifjúsági nagygyűlések, baráti találkozók, kulturális és sportrendezvények, szakmai bemutatók várják a fesztivál résztvevőit. Delegációnk egy csoportja Moszkvában rövid időre megszakítja az utazást, hogy látogatást tegyen a Komszomol Központi Bizottságánál! Koszorúzási ünnepséget rendeznek a Lenin- mauzóleumnál és elhelyezik a hála, a kegyelet virágait az Ismeretlen katona sírjánál. A fesztivál idején a Tavri palotában cseréljük ki tapasztalatainkat a fiatalok kommunista szellemű neveléséről. A tervezett konferencián több szemináriumot tartunk majd azzal a céllal, hogy sorra vegyük a Komszomol és a KISZ feladatait ifjúságunknak a munkára való neveléséről, véleményt cseréljünk a tömegsport, és a turizmus továbbfejlesztéséről, a szervezetek belső életének tapasztalatairól. Szó lesz arról is, hogy a fejlett szocialista társadalom kultúrájának milyen szerepe van az ifjúság kommunista nevelésében. Áttekintjük a Komszomol és a KISZ közvetlen baráti kapcsolatainak kibővítésében rejlő további lehetőségeinket. A fesztivál résztvevői eljutnak a Központi Lenin Múzeum lenin- grádi épületébe, megtekintik az Állami Szocialista Forradalom • Múzeumának látnivalóit, a Razliv emlékműegyüttest és az Auróra cirkálót. Az eseményeket az Októberi Forradalom résztvevőivel rendezett baráti találkozó teszi még emlékezetesebbé. A fesztiválvendégek virágokat helyeznek el a Mars mező örök tüzénél. Színvonalas kulturális programmal készülünk a nagy eseményre. A művészeti rendezvények között kiemelkedő lesz a közös politikai dalest, és a szovjet- magyar gálaest. K. E. P. Javult a betegellátás, jól halad a kórházépítés