Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-16 / 166. szám
4 1977. július 16., szombat NÉPÚJSÁG Milyen lehetne...? ervantes jövővágyó, némileg ábrándos, kesernyésen bízó mondása, költői mondata köröz az ember gondterhelt gondolatai között, pedig vészesen közönséges, prózai ügy foglalkoztatja: az alkoholizmus. — Nem azt az életet szeretem, ami most van, hanem azt, amilyen lehetne. Kétségkívül riasztók maguk az abszolút számok is. Valóságos fekete gyászvonulattá állnak össze, amelyben sírók és siratandók tolonganak együtt, s mintha nem tudnák, lehetne-e valamit tenni, kell-e valamit tenni? Tizenöt év alatt az egy főre jutó fogyasztás 64 százalékkal emelkedett, száz százalékos alkohollal számolva. Ez csak a bolti forgalom. 1976-ban az egy főre jutó italköltség meghaladta a 2 800 forintot. Egy négytagú család tehát — statisztikai átlaggal számolva — egy év alatt 11 200 forintot költött sörre, borra, pálinkára! Tessék számolni! De vessük félre a statisztikát. Egyébként sem volt soha erős oldalunk a ténybeli érvelés, a magyar közvélemény úgy látszik érzelmesebb alkat és valami furcsa idegenkedéssel húzza össze a szemöldökét, ha számokat pergetnek előtte. Viszont arra sincs szükség, hogy érzelgősek legyünk, mert a tényekkel valamilyen formában szembe kell nézni. A tények láncolatának pedig sajnálatosan egyértelmű az iránya: terjed, növekszik az alkoholizmus. Vannak, akik ezt az életszínvonal emelkedésével magyarázzák. Nem valószínű, hogy elfogadható indok, mert akkor törvényszerűen kellene az élvonalban haladniuk a legmagasabb életszínvonalú országoknak. Az igazság viszont az, hogy jó néhány ilyen országot megelőzött az ivási teljesítmények listáján az egyébként közepesen egzisztáló Magyarország. A magyarázat már csak azért sem fogadható el, mert akkor végül is minden hiábavaló: ha jobban élünk, több lesz a részeges ember is. Az alkoholizmusnak a kutató szakértők szerint bonyolultabb okrendszere van. Különösen fontosak az úgynevezett szociálpszichológiai szempontok. A hazai és külföldi vizsgálatok a növekvő alkoholizmust kedvezőtlen ivási szokások terjedésének fogják fel, amelyek egyszersmind meghatározzák az adott országokban az életformát is. Rossz hatások érik az embereket már gyermekkorukban. Nem is gondolunk arra, hogy amikor reggel az éjjeliszekrényre készített konyakos üveg után nyúlunk, csak egy kupica „erősítő”-ért, amikor délben vagy este a vendégfogadást nem is képzelhetjük el másként, mint mértéktelen italkínálgatással, amikor a születésnap, névnap, temetés, érettségi, jó bizonyítvány, diploma, vagyis minden családi esemény természetesen hozza magával az ivást, és amikor a munkahelyi köszöntők sem képzelhetők el koccintások nélkül — nem teszünk mást, mint gyermekekben, fiatalokban, serdülőkben, ifjakban ültetjük el: „ez nálunk így van, ezt nálunk így kell tenni!” I z a magyar illemtan | iszonyatos előírása. I Szokásjoga, amelyet nem lehet megsérteni. Külföldről hazatérve gúnyos nevetéssel emlegetjük, hogy a meglátogatott francia, svéd, német, cseh barátunk asztalánál „alig adtak” italt. Bezzeg nálunk. Az alkoholizmus kezd népbetegséggé válni. A szó szoros értelmében. Vajon milyen lehetne másként az élet? Próbáljuk ki. Tőlünk, a mi emberi szokásainktól függ mindenekelőtt. S. I. Mégsem álmodom... Sajátos módon rendezte meg az idén a hagyományos nyugdíjastalálkozót az egyik országos hírű termelőszövetkezet. Ez alkalommal nemcsak a központot, az állat- állományt, a jó termést ígérő nagytáblákat mutatták be számukra, hanem felsorakoztatták a korszerű gépeket, gépsorokat is. Meghívták a találkozóra azokat az idős embereket is, akik öreg napjaikban hazánk más tájain élnek gyermekeikkel együtt. Így aztán több százan láthatták a technika csodáit, mert az ő szemükben a DUTRA, a K—700-as traktor, a nagy teljesítményű kombájn, a szalmát henger alakba préselő hatalmas bálázógép, a növényvédő gépek különböző változata valóságos csoda. Egyik-másiknak könny szökik a szemébe, amint hallja a gépész- mérnök tájékoztatóját: melyik masina „mit tud’’, milyen növényféleség komplex termelésére alkalmas, hágy lóerős, mennyi volt a megvásárlási ára. Az öregember hunyt szemmel ül, a régi, nehéz évekre gondol. Eszébe jut, hogy alig negyedszázada ugyanezen a területen még lófogatok vetettek, kézzel kapáltak, kézzel arattak. Uramisten! Milyen szürnyűségesen hosszúak voltak azok a napok ... Ilyenkor, aratástájt különösen kevés idő jutott a pihenésre. Hajnali kettőkor keltek, indultak a mezőre, hogy mire felszárad a harmat, elkészüljön a napi aratáshoz szükséges búzakötél. Kézzel nyűtték a búzaszálakat, horzsolta a tenyerüket, lucskosak lettek a harmatos gabonától. Aztán nekiláttak, suhant a kasza, gyűlt a búzakéve, amit estére kelvén keresztbe raktak. Az öregember elmélázik: mit is mondott a főmérnök, 62 mázsa búzát takarítanak be a kombájnok hektáronként? Mennyi is az kataszteri holdra vetítve?... No és az a kukoricatábla, amelyik mellett elhajtott ve- 4 lük a szövetkezet kényelmes ikarusza. Az valóságos erdő... Azt a temérdek csövet, amit az terem, valóban nem lehetne győzni kézzel törni, fosztani. Eszébe jutnak a régi kukoricatörések, a szárvágások. Még a kukoricatövet is összeszedték a földekről, leverték róla a földet, meg- szárítgatták, s azzal tüzeltek. De még mennyire! Abból sem vihetett ki mennyit akart, csak amennyi a munkaegység után jutott. Munkaegység... Ízlelgeti a szót az öregember. Talán a mostani fiatalok azt sem tudják, mit jelent egy munkaegység. Pedig valamikor nagy szó volt, ha hóközben előleget kaphattak egységre. Istenem, a többgyermekes családapák mennyit „kalapol- tak” aratás előtt egy kis előlegért. No de miből is adott volna többet a szövetkezet, amikor neki sem volt. Az a pár lófogat, néhány közös jószág a szétszórt tehénistállókban, a tagok által bevitt eke, borona, lőcsösszekér nem sokat ért. De mit is mondott a főmérnök, hogy a gépi felszerelés értéke meghaladja az ötvenmillió forintot? Mennyi is az az ötvenmillió? ... A gépek zúgása lassan elhalkul, a tagok szedelőzköd- nek, hogy a számukra adott ünnepi ebédet elfogyasszák. Az öregember arra ébred: valaki óvatosan megérinti a könyökét, nevén szólítja és ebédre hívja. Egy pillanatra meghökken, aztán hangosan csak ennyit mond: Mégsem álmodom... — Ary — Mindnyájunk érdeke: a béke A békehónap befejezése óta eltelt idő elegendő ahhoz, hogy reálisan felmérjük és összegezzük e mozgalommal kapcsolatos tevékenységünk tapasztalatait. A hazánk kül- és belpolitikai helyzetének szempontjából is nagy jelentőségű eseménysorozat lehetőséget nyújt arra, hogy a különféle tömegszervezetek vezetői bevonják az állami és a szövetkezeti szektor dolgozóinak mind szélesebb rétegeit a békemozgalomba. Nyári Sándor, a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának titkára arról tájékoztatott, hogy a békemozgalmi feladatok és a barátsági meghívások egyre körültekintőbb, szervező-nevelő munkát igényelnek. A HNF aktivistái a megyei pártbizottsággal együttműködve kétévenként — a szocialista országok budapesti képviselőinek közreműködésével — kulturális heteket tartanak. Így került sor 1968- ban az NDK-centrummal, 1970-ben a bolgár, 1972-ben a csehszlovák kulturális intézményekkel közösen szervezett találkozókra. A Szovjet Tudomány. és Kultúra Háza első legnagyobb vidéki ünnepségsorozatának -1974-ben a mi megyénk adott otthont. A múlt évi lengyel kulturális napokon a 26 rendezvénynek több mint 19 ezer látogatója volt. csolatban szerveznek. A vezetőket üzemlátogatásra is meghívják, és a HNF vezetői igen kedvező tapasztalatokra tesznek szert. A Magyar Szolidaritási Bizottság hivatott arra, hogy az elmaradott országok népeinek erkölcsi és anyagi támogatást nyújtson. A népfront aktivistái azon fáradoznak, hogy a bizottság egyszámlájára minél többen fizessenek be. A múlt évben a harmadik világban élő emberek megsegítése céljából Békés megye lakossága több mint 146 ezer forintot adott. A népfrontmozgalom barátsági tevékenysége akkor eredményes, ha a meghívásokra minél gyakrabban kerül sor, és ha a találkozók minél tartalmasabb politikai jelleget öltenek. A folyamatosság és az aktualitás követelményének csakis akkor lehet eleget tenni, ha a népfront rendezvényei nemcsak az évenkénti két nagy eseményre — a békehónapra és a szolidaritási akcióra — korlátozódnak, hanem az esztendő minden időszakában szoros kapcsolatot tartanak fenn a baráti országok kulturális intézményeivel, valamint a Magyarországon élő külföldi szervezetek képviselőivel. Bukovinszky István A HUNGARONEKTÁR békési mézeskalács- és cukorkaüzemében naponta hat mázsa ízes gömbnyalókát készítenek az ügyes kezű asszonyok. Munkájukat megkönnyíti a képünkön látható félautomata csomagológép Fotó: Veress Erzsi A HNF Békés megyei bizottsága békemozgalmi és barátsági propagandamunkájához nélkülözhetetlenek a filmek. Ezeket — éppen úgy, mint a kiállítási anyagokat — az Országos Béketanácstól, a Magyar—Szovjet Baráti Társaságtól, valamint a szocialista országok nagykövetségeitől, kulturális intézeteiből szerzik be. Például a Koreáról szóló másfél órás filmet MagyarbánhegyeSen kétszer kellett levetíteni. A 30 önálló kiállításra alkalmas anyagot nagyobbrészt a barátsági rendezvényekkel egy időben mutatják be. Igen jelentős megyénkben a népfront turisztikai tevékenysége. Elsősorban a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolat fenntartását tekintik kiemelkedő feladatnak. A béke- és barátsági vonatok 50 százaléka — 1968 óta — Békés megyéből indult el. Helyi kezdeményezésre immár hatodik éve utazhatnak megyénk asszonyai és lányai a nemzetközi nőnap alkalmával a környező szocialista országokba. A Szovjetunióból évente érkező mintegy 100 turistacsoportnak találkozókat, különféle programokat szervez a HNF, ezzel is segítve az IBUSZ munkáját. A népfrontmozgalom és az ' egyházak között ugyancsak jó együttműködés alakult ki. Sőt, a papok nagy része igényli azokat a találkozókat, tájékoztató előadásokat, amelyet a béke- és barátsági mozgalom eseményeivel kapEzután arról szólt, hogy a „Szovjet Híradó” 20 évvel ezelőtt jelent meg, és a szerkesztőség a jubileumi évforduló alkalmából egy külön számot szeretne megjelentetni. Ezért többet akarnak tudni azokról az olvasókról, akik az első számtól kezdve rendszeresen járatják a lapot A baráti találkozó Vich- nál Pálnak, a népfront béke és barátsági munkabizottsága megyei titkárának zárszavával ért véget. Kiváló lapterjesztők között Óvónénik és nevelők lesznek a Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskola másodéves hallgatói. Érdekesség, hogy a lányok mellett fiúk is a nyári gyakorlatukat a budapesti Tihany téri bölcsödében végzik Békés megye nemcsak országos, hanem világviszonylatban is előkelő helyet foglal el a szovjet lapok terjesztésében. Ez a megállapítás azon a baráti összejövetelen hangzott el, amelyen Nyikolaj Zabelkin, a Fáklya főszerkesztője ésTri- polsky László, a folyóirat felelős magyar szerkesztője találkozott a lapterjesztőkkel Békéscsabán, a HNF Békés megyei bizottságán. Bakai Sándor, a hírlaposztály vezetőhelyettese tájékoztatójában elmondotta, hogy 1968 decemberében a szovjet lapoknak mindössze 1796 előfizetője volt a megyében. Azóta ez a szám — a legutóbbi összesítés szerint — 24 ezer 374-re emelkedett. Veres István, aki a szegedi postaigazgatóság képviseletében vett részt a megbeszélésen, kiemelte, hogy csak a Fáklya című folyóiratra Békés megyében több mint kétszer annyian fizettek elő, mint Bács-Kiskun és Csongrád megyében ösz- szesen. Jámbor István nyugdíjas, a gyulai városi pártbizottság volt első titkára pártmegbízatásként terjeszti a szovjet lapokat. Hozzászólásában kitért arra, hogy ez a sok energiát kívánó munka egyre inkább politikai jelleget ölt, s ezáltal' is sokkal tartalmasabbá válik az aktivisták tevékenysége. Javasolta, hogy az olvasók szellemi igényével összhangban minél több — a mindennapi életet, az aktuális nemzetközi eseményeket érintő — kérdéssel foglalkozzanak a lap hasábjain. A Fáklya segítségével a szocialista brigádokon belül népszerűsíteni lehetne a vetélkedőket. Sok száz előfizető kérése alapján indítványozta, hogy író-olvasó találkozót minél gyakrabban szervezzenek megyénkben. Ezután Hajdú Antal a Szakszervezetek Megyei Tanácsa nevében mondotta el véleményét a Magyarországon megjelenő szovjet lapokról. Hangsúlyozta, hogy az életmóddal, a közoktatással, az egészségügyi ellátással kapcsolatos írások, valamint a nyelvleckék nagyszerű lehetőséget nyújtanak az önművelésre, a magasabb szintű tudás megszerzésére. A cikkek kitűnő nyelvezete, amely fegyelmezett munkastílusról tanúskodik, mindenki számára közérthetővé teszi a mondanivalót. A szovjet lapokra több mint 300 alapszervezetben, nagyon sok üzemben és intézményben előfizettek. Az alkalmazotti és főként az agrárértelmiségi körökben viszont jobban kellene szorgalmazni a lapterjesztést. Befejezésül tolmácsolta a megyében működő MSZBT- tagcsoportok kérését: több képpel, reprodukcióval és fotóval szeretnének találkozni a Fáklya folyóiratban, és ezeket azután nagyon jól fel tudnák használni a szemléltetéshez. Sándor János, a Békés megyei Postahivatal vezetője beszámolt egy nagyszerű kezdeményezésről. A Szput- nyik Szocialista Brigádjuk azzal a felhívással fordult az ország valamennyi megyéjéhez, hogy vegyenek részt a szovjet lapok terjesztésére kiírt versenyben. A megyei pártbizottság és a megyei tanács nevében Szikszai Ferenc elismerését fejezte ki nemcsak a jelenlevőknek, hanem annak a sok száz, sőt több ezer lap- terjesztőnek is, akik ugyan nem vehettek részt ezen az összejövetelen, de kitűnő eredményt értek el ebben a munkában. Nyikolaj Zabelkin, a Fáklya főszerkesztője nagy megelégedéssel szólt arról, hogy ez a találkozás létrejött, „őszinte szívből köszönöm Önöknek ezt a munkát és remélem, hogy jó együttműködésünk a jövőben is folytatódik. Nagyon örülök, hogy közvetlenül az Önök szájából hallottam azokat a véleményeket és javaslatokat, amelyek további munkánkhoz elengedhetetlenül fontosak. Észrevételeiket a más megyékből kapott információkkal együtt továbbítjuk moszkvai szerkesztőségünkbe.” (MTI-fotó, Várkonyi Péter felvétele — KS) —y— n
