Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-06 / 157. szám

1977. július 6„ szerda

Szép magyar tragédia

Niklay és Máriája: Ffilöp Zsigmond, Hámori Ildikó

Fotó: Demény Gyula

„Okított”-e Arany János?

Sokkal összetettebb a történelem, bonyolultabbak a hatóerői, minthogy ilyen egyértelműen kigúnyolhatnánk benne önmagunkat, hogy lám, mi magyarok, mindig is szélmátomharcos Niklay Istvánok voltunk, a reálpolitika nem erős oldalunk. Ha hinnénk ennek a szélhámos Niklaynak, akkor azt is hinnünk kellene, hogy nem nézte az eszközt, csak a célt, és, hogy történelmünkre valahol ez a jellemző. Továbbá, ha hinnénk ennek a Niklaynak, akkor azt is hinnünk kellene, hogy III. Napóleon bélsárrá (elnézést a finomkodó kifejezésért, az előadásban kimondják) verhette volna Ferencz Jóskát, és szabaddá tehette volna Magyarországot, ahol a világ legkeményebb tomporú (ez is finomítás) női várták volna a francia hősöket, jutalmul a vérezésért; és sorolhatnánk csalétek-machni- nációit tovább (a vesekövet kihajtó magyar teán át a legabszurdabb kitalációkig), de minek? Szóval, ha elhinnénk neki mindezt, mi is Niklayk lennénk a legrosz- szabb fajtából, akiket úgy vágnak át a hatalmasok, ahogy az valamilyen, ide alkalmazható nagykönyvben elő van írva. Persze, akadtak ilyen széltolók Magyarországon, csak ott hibádzik az író groteszk történelemszemlélete, hogy az effélék önmaguk pecsenyéjét sütögették, nem úgy, mint Niklay, akiről az első pillanatban kiderült, hogy megszállott őrült, elvakult fantaszta, és semmi köze azokhoz, akik különböző történelmi helyzetekben reálisan igyekezték mérlegelni teendőiket. Tehát Niklay István, mint jellemző személyiség, tévedés. Még akkor is az, ha olykor út- széli hangon beszél, és soha nem ül magas lóra. Lehet, hogy újabban a néven nevezett dolgok kötelezők, és ez a szövegkönyvekre is vonatkozik. Nem is háborog bennem prüdéria, mert nincs mitől háborogjon, csak nem értem : ez valóban nélkülözhetetlen ?

Meggyőződésem, hogy Hernádi Gyula Szép magyar tragédiája még nem érett alkotás, és tisztázatlan, mit is akar sugallani tulajdonképpen? Nem hiszem, hogy: csak azt, amit a műsorfüzetben többször is felemlegetnek, miszerint: „senki sem szolgálhatja saját népének szabadságát úgy, hogy közben más nemzetek szabadsága ellen szövetkezik.” A tétel, bár mélyen igaz, nem alaptétele ennek az előadásnak. Niklay bárkivel szövetkezne szegény, még a halott _ Bem apóval is, aki pedig éppen és legtöbbször más népek szabadságáért harcolt... Kár, hogy ködösek kissé a „belT ső vonulatok”, és tisztázatlan marad végül is, miért' kell megnéznünk a Szép magyar tragédiát? Azért, hogy ne felejtsük, „szép magyar módra” tudtunk ugyan „sírva vígani”, liliomos-karácso- nyokat álmodni, miközben kiénekelték a szánkból a sajtot? Hogy istrángot tépni melldagasztó ugyan, csak éppen nem érdemes?

Az is lehet természetesen, hogy — szakmai zsargonná) élve — rosszul „kódoltam bei”, és az író egészen másról beszél. Hogy inkább az ismereteimet akarták kiegészíteni némafilmstílusból és kabarétréfákból, és arra emlékeztetni, hogy egy adott zenekar, milyen gyorsan képes ritmust és politikai csákót váltani?! Plusz ezekhez, hogy történelmi színpadainkon is elfér a kopott-farme- res, magyar mentés gitárénekes, még ha a szövegkiejtése nem is százszázalékos. .. Mondhatnám egy közkeletű viccel, hogy „a fene tudja ebben a nagy tolongásban”, de inkább rábízom kire-kire, hogyan kódol.

A Gyulai Várszínház feltett szándéka volt megalakulása óta, megidézni a magyar történelem eseményeit, szellemi-harci összecsapásait, nagy hősi és tragikus

alakjainak életét. Még a hősök hétköznapi alátaszigálá- sának divatos kezdeteiben is, és később, a némiképp megváltozott koncepció sem beszélt másról, hiszen a kor- társ írók történelmi látását közkincsesíteni: hasonlóan

szép, nevelő feladat. Zavarban vagyok, hogy most, itt, mi következzen, mert egyszerűen tévedés, hogy mi, magyarok, ebben a népeket elemésztő Duna-völgyben — habár fennmaradtunk —, de ilyen szánalmas sakkbábui voltunk az éppen aktuális történelmi játszmáknak. Ha hinnék a Szép magyar tragédiának, akkor meg kellene tagadnom az „Áfium”-ot író Zrínyi Miklóst, pedig tavaly vendégünk volt ugyanitt; Kossuthot is (akit hálisten- nek tapintatosan kihagytak a reflektorfényből); a gyulai vár (!) falai közül az egyetlen választható útra, a halálba induló Kerecsényi László kapitányt 1566-ból; a törökverő Hunyadi Jánost; a mohácsi hősöket és vezéreiket, a lemészároltakat, a harcban elesetteket, a szerencsétlen II. Lajost, aki ellenszegülve (!) a szultán szabad átvonulást követelő ultimátumainak, nem Nik- lay-s szélhámosságból és ka- landorságból vesztette el a Mátyás után még világszínvonalon is gazdag, középkori Magyarországot, a maga belső és ordító ellentmondásaival együtt. És hadd ne soroljam tovább: a kegyelet és a tisztelet is ezt írja elő íratlan, törvényeivel.

Sokfelé fordulhatna az ember gondolata, ha elfogadná és feltenné a Szép magyar tragédia szemüvegét. Egyszeriben kisszerű és meggondolatlan, fantaszta lázadóvá zsugorodna II. Rákóczi Ferenc, aki alaposan magára hagyva vállalta a szabadító harcot, akit cserben hagyott az őt hitegető Nagy Péter cár is, mert törvényszerű volt, hogy cserbenhagyja, hiszen Rákóczit támogatni egy idő után már „nem illett bele” a számára fontos politika kereteibe. Ha így is volt, ha így is alakult, Rákóczi talán Niklay István? Kimondhatnánk, hogy a kuruc háború értelmetlenség volt, Niklay-féle fantazmagória? „Szép magyar tragédia?” A történelem számo- latlan ténye bizonyítja: nagy pillanatokban nemeseik a hidegfejű, raffinált okoskodás, mérlegelés, hanem a robbanó tett, vagy a pusztulás vállalása is megmenthet másokat, sokakat, talán egy egész népet, országot. Engedjék azonban meg, hogy ezen a ponton befejezzem elmélkedésemet, mert túlságosan is távoli vizekre hajóznánk.

Marad tehát a megfelelően szkeptikus hangsúllyal ejtendő „Szép magyar tragédia”, az 1977-es gyulai színházi nyár nyitánya. Furcsa ügy, annyi szent, de hát ezen már túl vagyunk valamennyire. A rendező, Szinetár Miklós dolga sem volt könnyű, csodák nincsenek. Színpadán ugyan nincs megállás, vonul, jön-megy a zenekar, rohangál a veseköves Napóleon, hisztizik a feminin Miksa, komolyan Bismarck a Bismarck és a koporsódíszlet variációi is tetszetőseit Egyszóval : igazi karmesterként vezényelt a rendező, és any- nyi pluszt adhatott az egészhez, hogy a két főszereplőt, Niklay Istvánt és elmaradhatatlan Máriáját kitűnően vezette jelenetről jelenetre, kalandos útjukon, ök ketten (Fülöp Zsigmond és Hámori Ildikó) el is hitték, amit az író tőlük megkövetelt, a többiek már kevésbé.

A1 közönség, hogy mint vélekedett, nincs jogom megfogalmazni. Tény, hogy voltak már e történelmi falak között forróbb sikerek is.

Sass Ervin

Kit ne döbbentett volna meg, még kisdiák korában a fel nem ismert zseni vagy éhező író, költő, festő mostoha sorsa, azé, aki mindenét adta kortársainak és oly keveset, esetleg semmit sem kapott érte. Aztán halála után bevonul a haza halhatatlanjai közé.

Így történt ez a nagy proletárfestővel, Derkovits Gyulával is. Ha rágondol az ember az életére, égeti a szégyen azt is, aki még meg sem született akkor, amikor ő meghalt. Ne finomkodjunk, ne válogassuk a szavakat, hogy szalonképessé tegyük a keserű igazságot, hisz oly jellemző a korra, amelyben ő és József Attila élt. Bálint György, a bátor publicista minden kertelés nélkül így kezdte nekrológját az újságban 1934. június 24-én: „Derkovits Gyula, a festő, csendben, szerényen, és nyomorban halt meg, — pontosan úgy, ahogy élt. Ne szépítsük a dolgot: Derkovits Gyula éhen- halt. Az utolsó időben hetenként három pár virslit fogyasztott el feleségével együtt, némi kenyérrel és pár darab burgonyával.” S majd csak ezek után méltatta azt a művészetet, amely még a létminimumra sem volt elég.

Felesége — Dombai Viktória — pedig, az egykori munkáslány — a szó valódi értelmében hűséges társa az utolsó pillanatig — évtizedekkel később megírja a festő életét.

Derkovits a századvégen született, apja szegény, sok gyerekes falusi asztalos, aki művésze a szakmájának.

Atany János emléke Geszten c. cikkében Bencsik János többek közt ezt írja: Arany Jánost a Tisza „földesúri család házitanítóként foglalkoztatta. Tisza Domokost (1837—1856) okította.” (Élet és Tudomány 1977:695.)

Arany János non annyira házitanító, mint inkább nevelő volt a Tisza családnál. A házitanító többnyire jó előmenetelő szegény diák, ritkábban pedagógus, ki díjazásért gyengébb tanulók tanulmányi megsegítését, közkeletű latin szóval instruálá- sát, korrepetálását vállalja.

Régen a gazdag, főként főúri családok gyermekeik mellé, általában több évre nevelőt alkalmaztak. Neves főiskolák volt eminens diákjaira, többnyire külföldet járt, nyelveket tudó nagy

műveltségű papokra, tanárokra, jogászokra, költőkre- írókra esett választásuk. Irodalmunkból ismert személyiségek közül sem kevesen vállaltak ilyen nevelői megbízatást.

Bizonyára volt olyan nevelő is, aki csak okított, Arany János azonban a szó valódi értelmében nevelt.

Az okít jelentése semmiképpen sem jellemzi azt a hatást, amelyet Arany János tanítványára gyakorolt, sem azt a viszonyt, amely a mester és tanítványa között kialakult.

Arany János és -Tisza Domokos viszonyát hitelesen tárja fel Nyíry Antal Üjabb adalékok „A walesi bárdok”- hoz című tanulmánya (Magyar Nyelv LXXI: 331—4.), amelyben meggyőzően bizonyítja, hogy a velszi bárdok nem velsziek, hanem magyarok. Az ősz bárd ajakán Vörösmarty szavai visszhangzanak, talán Berzsenyié és KölGyula fia segédként már fes- teget. A háborúból 1916-ban rokkantán jön haza; ám élni kell és ezért minden munkával próbálkozik, még kifutónak is elmegy, de senkitől sem kér segítséget. A két forradalom hoz megoldást: tagja lesz a nyergesújfalui festőiskolának, amelynek Kernstock Károly a vezetője. Élete legszebb — de rövid szakasza ez.

Utóbb — a bukás után — újból és mindig csak a nehéz idők szakadnak rá. Bécsben csakúgy, mint Budapesten fillérekért vesztegeti képeit: kenyérre, ruhára, cipőre kell a pénz, pedig már kiállítása is volt, s egyszer — 1933-ban — megkapja a Szinyei-Mer- se-díjat — 100 pengőt. Rengeteget dolgozik, de ijesztően fogy. Mind betegebb a szíve, gyomra, tüdeje. És fázik, fázik a nyári melegben is. 1934. június 15-én a lehűlt idő és a kitört vihar, amelyből csuromvizesen tér haza, elvégzi a végső pusztító munkát a legyöngült szervezeten. Két nap múlva ugyan még fölkel az ágyból és fest, de rákövetkező este a felesége karjában hal meg. Negyvenévesen.

Derkovitsné emlékezése — amely második kiadásban a könyvhéten jelent meg — nemcsak a tragikus életpályát, hanem a teljes életművet is ismerteti, azt, amelyért 1948. március 15-én a Kos- suth-díj első fokozatával felszabadult hazánk adta meg az elismerést és tiszteletet a már halott Derkovits Gyulának.

Vass Márta

cseyé is. A harmadik, aki hívatlanul, vakmerőn előáll, kinek lantján a dal magára vall, maga Arany János, aki azért nem dicsőítheti Eduár- dot (= Ferenc Józsefet), mert „elhullt csatában a derék”, Petőfi Sándor, s az ő „emléke sír a lanton még”, a harmadik velszi bárdnak, Arany Jánosnak a lantján.

Idézi Nyíry Antal Tisza Domokosnak a levelét, amelyet Gesztről írott Arany Jánosnak Nagykőrösre 1852. június 13-án, Ferenc József első magyarországi látogatása alkalmával: „Édes Arany bácsi! Most is, midőn annyi fajta érdek és érzelem tolong körülem, s a császár jövetelén az egész megye vagy kerület a nagy kászálódásokban elvesztő eszét, én... ráérek lantom pengetni”...

A jelzett nagyszalontai császári látogatás 1852. június 18-án történt meg. A fogadta- tási ceremóniákról Tisza Domokos a geszti „Pap bácsi” elbeszélése alapján június 29-én kelt levelében számol be Arany Jánosnak: „A piac közepén, melyet több házak lebontása által megnagyobbítottak, egy nagy leveles szín volt felállítva. Ebbe hajtatott be ő fels. f. hó 18-án 10 1/2 órakor. A papok, bíró stb. ott várták. Balogh Péter szónokolt illendőképpen, mire felelt a császár „remélvén, hogy amit szóval ígérnek, tettel is be fogják bizonyítani.” Ezután kérdezősködött a tűzről, iskoláról, templomról, s ezalatt be lévén fogva a négy ló, elment, amint jött.”

Kétségtelen — írja a továbbiakban Nyíry Antal —, hogy

az új angol filmben

így kezdődik a szerelem, hirdeti filmcímében Hynek Bocan csehszlovák rendező. Manapság a szomszédos ország filmjei a tizenévesek számára készülnek, így ez a legújabb is. Tiszta szándékkal, hamvas őszinteséggel mesél a nézőknek az esztergályos tanműhely ipari tanulóiról, a varroda csitrijei- ről, a közöttük fejlődő szép szerelemről.

Hogyan zuhan a maga szőtte hálóba a donjuankodó műhelyfőnök? Gyámoltalan, tapasztalatlan fiait „jó tanácsokkal” látja el a lányok meghódításáról. A taktikai utasításoknak végül majdnem saját lánykája esik áldozatul. Július 5—6-án vetíti a Szabadság mozi ezt a mai fiatalok életéről szóló filmet.

Defoe örök életű műve, az emberi kitartás mintaképe Robinson Crusoe-ról szóló

a császár Nagyszalontán tett látogatásának leírása — az egyéb ismert mozzanatokon kívül — döntő szerepet * játszott Arany legnagyobb Balladájának keletkezésében. Nem nehéz kimutatni, hogy Tisza Domokos levelének az a részlete, melyben a császár nagyszalontai látogatásának, üdvözlésének és válaszának leírása van, teljesen magában hordozza Arany remiek balladájának tárgyi és hangulati csíráit.

Amikor a császár 1857-ben másodszor látogatott Magyarországra, s Arany Jánost felkérték üdvözlő vers írására, az 1852. óta érlelődő és forrongó gondolatait A walesi bárdok c. költeményében végső formába öntötte.

Ha a tanítvány olyan hatásokat kap mesterétől, mint Tisza Domokos Arany Jánostól, ha a mester a nemzeti függetlenség és a szabadság- harc eszméihez való elkötelezettségében a volt tanítványt énekestársául választja, ott nem beszélhetünk okításról, ott a legtisztább értelemben vett nevelésről lehet szó.

Arany János nevelői eszményeinek hű tükre Domokos napra c. költeménye, melynek soraival nemcsak Tisza Domokosnak adott út- ravalót, gondolatait mai fiataljaink is — érettségi tablók a bizonyságai — az életbe indulván szívesen választják jelmondatul.

regénye. Számtalan filmen láttuk már őt és hűséges szolgáját, Pénteket A legújabb angol film egészen új megvilágításban dolgozza fel a rég halott író művét Péntek, a bennszülött most a hős. Civilizálatlan vadember, ámde roppant tanulékonynak bizonyul. Robinson hamarosan világosságot gyújt a fejében, ki az úr és ki a szolga a szigeten.

Szórakoztató, csípősen ironikus, enyhén keserű humorral leplezi le Jack Gold rendező a civilizált élet „áldásait”. Robinson „tovább akarja képezni” a vademberek boldogan élő törzseit, azok persze nem kémek a tudnivalókból. Peter O’Toole Robinson szerepében, Richard Raundtree, „Péntekkel” július 7-től 11-ig látható a Brigád moziban a Péntek, a bennszülött című angol filmben.

Könyvjelző

Derkovits Gyuláné; Mi ketten