Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-31 / 179. szám

1977. július 31., vasárnap ftTranEfira Kulturális termékek és az ízlés fejlesztés III. Az ízlés nem magánügy Hosszú ideig üresen állt Békéscsabán, a Körös Hotel előtt ez a moziműsort hirdető reklámszekrény. Az István király tér növényekkel tarkított, kellemesen kialakított parkszigetében néhány hete örömmel nézegetik a sétálók és pihenők a leg­frissebb filmműsorok rendszeresen elhelyezett fotóit Fotó: Gál Edit Lehetőség munkára az NDK-ban Jelentkezés augusztus 12-ig Magánügy, hogy az olaj­zöldet, a kobaltkéket vagy a cinóberpirosat szeretjük-e. Magánügyünk, hogy „magas fényű” bútorokat kedve­lünk-e inkább, vagy a fény­telent. Magánügyünk, hogy halk szonátákat hallgatunk-e szívesebben, vagy hangos ze­nét, beatet, dzsesszt, katona­indulókat. Magánügyünk, hogy kikapcsolódásul olva­sunk-e krimiket, vagy em­berségünkben akarunk-e tel­jesebbé lenni nemesebb iro­dalmunkkal. Magánügyünk, hogy jóízűen eszünk-e gör­be, szürke alumínium evő­eszközökkel, vagy csak ak­kor, ha a villa pontosan he­gyébe talál, a kanálból nem löttyen ki a leves. Lehet, hogy számunkra nem ellenszenvesek a rikító színek, a kemény élek és sarkok, az érdes felületek, a rövid hullámhosszon érkező magas hangok, a meghök­kentő és megkérdőjelezhető történetek, a ránk nehezedő épülettömegek. De lehetsé­ges, hogy mást irritál a don­gó zümmögése, a saját élet­ritmusától, lélegzetvételétől eltérő zenei ritmus, s felhő­karcolók helyett egy-két szintes épületekben érzi ott­hon magát. Az ízlés nem magánügy, s nem nyugodha­tunk bele, hogy ízlések és pofonok különbözők. A köz­ízlést formálni kell, hogy ne pofonokat kapjunk, színek, formák, hangok, irodalmi történetek, de erkölcsi ízlé­sek másféle értelmezésétől sem. Mert nagyon is lehetséges, hogy minket fölösleges iz­galomba hoznak a rikító szí­nek, a zajos zenék, a hangos beszéd, a fölöslegesen kiéle­zett mese, az értelmetlenül magas ház, hiszen mást igénylünk, más az ízlésünk, más szépségek iránt va­gyunk fogékonyak, jó közér­zetünket más formák, más színek, más hangrendszerek, más méretek, másféleképpen bonyolított, sarkított esemé­nyek biztosítják. Ezért a má­sok ízlése abban a pillanat­ban, amint kihat a másik emberre, közüggyé, társadal­mi üggyé válik. És vajon ki­nek az ízlése maradhat ma­gánügy? Lehet, hogy csak családunk szenved tőle. Le­het, hogy a nagyobb társa­dalmat teheti megelégedetté, s biztosíthatja érzelmi, eszté­tikai, művészi síkon jó köz­érzetét. ízlés dolga? Minden tár­sadalmi réteg, minden kor megteremtette ízlésének azo­kat a formáit, melyben jól és otthon érezte magát. A mi társadalmunkban még gyakran keresztezik egymást a múltból ittrekedt j^lés pa­rancsai és mai igényeink. A társadalom dolga, hogy egyé­ni és közösségi ízlés össze­hangolt értékeit megteremt­se. Nem lehet ezt az össz­hangot szabályokkal, rende­letekkel, törvényekkel bizto­sítani, s bármilyen anyagi erőfeszítés is kevésnek bizo­nyulhat. Nagy és fontos sze­repe van ebben az ízlésfor­máló tevékenységben művé­szeteinknek. Művészeinknek, ha jó érzékkel megérzik egyéni ízlésük tükrében a kor parancsait. Ezzel talán felel­tünk; is írásaink elején fel­tett kérdéseinkre. Aki bizto­sítani tudja jó közérzetét a társadalomtól függetlenül, annak nincs szüksége arra, hogy ízlését összhangba hoz­za környezetével. Ha a tár­sadalom biztosítani tudja eszméül állított ízlésének formáit az egyének nélkül, nincs szüksége arra, hogy humánus legyen. Mi humá­nus társadalmat építünk, s megbecsüljük az egyes em­bert. Ebben sok minden ben­ne van, ami az ízlésformálást illeti. (Vége) Koczogh Ákos Az idén is utazhatnak ma­gyar fiatalok az NDK-ba munkát vállalni. Célja, hogy a szakmával rendelkezők na­gyobb szakmai gyakorlatra tehessenek szert, a szakmá­val nem rendelkezők pedig betanított munkakörben dol­gozhatnak és a német szak­mákban szakmunkás-bizo­nyítványt szerezhessenek. Jelentkezhetnek a 18—26 éves nőtlen, illetve hajadon fiatalok, akik esztergályos, marós, szerelőlakatos, forgá­csoló, műszerész szakmunká­sok, valamint a betanítást igénylő különböző munkakö­rökre szakképzetlen fiúk és lányok. Részletes felvilágosítást a járási hivatalok és a városi tanácsok munkaügyi osztá­lyai adnak az érdeklődőknek, akik augusztus 12-ig jelent­kezhetnek munkavállalásra a Német Demokratikus Köz­társaságba. A tánc nyelvén megértik egymást Egy nap az Intergroup Folklores hallgatói között A franciák könnyedsége utánozhatatlan. Röppenő, gu­ruló hangokból összeálló fo­galmaikat szívesen fogadja be a fül, akkor is, ha nem érti nyelvüket. Beszélgető- társam, Christian Pfeiffer is francia, Párizsból érkezett. Hajviselete, szakálla kicsit bohém. A konzervatív ízlés biztosan megbicsaklana a lát­tán, de ez őt igazán nem za­varja. Ismeretlenül találkoz­va Christiannal, nem gondol­ná az ember, hogy a nemze­tek folklórkutatásának, a néptánc, a népzenekultúra megőrzésének egyik francia apostolát üdvözölheti szemé­lyében. A természettudomá­nyok professzorságához hűt­len lett a népi táncért, most az Intergroup Folklores egyik vezetője. — Párizs környékén is dol­gozik néhány tánccsoport, akik jugoszláv, bolgár, ma­gyar folklórral ismerkednek különös érdeklődéssel. Én is egy ilyen csoportban kezd­tem a táncot, a neve „Csár­dás”. Itt láttam először ma­gyar népi táncot, s magával ragadott a különös tempera- mentumú, nehéz motívumok­ból álló tánckompozíció. A világban jártamban-keltem- ben tapasztaltam, hogy újjá­születését éli a népi kultúra. A bolgár, román falvakban kitódul a község apraja- nagyja, ha duda- vagy he­gedűszót hall az utcán. Fran­ciaországban is szeretik a népi zenét, népi táncot a fia­talok, de ennyire mégsem lelkesednek érte, mint pél­dául itt Magyarországon. A bretagniak hárfán játszanak szívesen, a folk-beat az egész országban divat Központi kutatóintézet, különböző nép­rajzi kiadványok foglalkoz­nak az elmúlt idők népi kul­túrájával. Negyvenhetén jöttünk most a békéscsabai Balassihoz, franciák, belgák, svájciak, németek. Többen egyetemi hallgatók, vagy tanárok, iro­dákban, üzemekben dolgoz­nak, a legkülönbözőbb mun­kahelyeken. Közös jellemző­jük a néptánc szeretete. Nem azért jöttek, hogy az idejü­ket töltsék, tanulni akarnak a magyar táncosoktól. A tanfolyam végéhez közeledik. Most már tudjuk, hogy na­gyon komoly figyelmet, fi­zikai erőnlétet követel tőlünk ez a két hét Reggeltől délig izgalmas és izzasztó tanító­próbák egymásutánja, délu­tánonként előadások a ma­gyar néprajzról, esténként ki­rándulások a környező köz­ségekbe, Kondorosra, Gyo­mára, hímzőasszonyokhoz, néptánccsoportokhoz. A vidé­ki emberek őszinte életét láttuk, nem mutatták magu­kat szebbnek, jobbnak, mint amilyenek valójában lehet­nek. Ma este mi látjuk ven­dégül a barátainkat. Kérem tartson velünk! * * * A művelődési központ tár­salgójában vidáman beszél­gető csoportok, a Balassi táncosai, vidéki vendégek, a franciák magyar kísérői vá­rakoznak. Hol vannak a franciák? — kérdi valaki. Egymást érik a találgatások: még nem értek ide az iskola­centrumból, nem vacsoráz­tak időben, miért késnek? A táncteremben próbál a Regős-együttes, a táncház­ban zenélnek majd. A frissen vibráló, pattogó ritmusú nép­zene hangjaira kívülről is bekukkantanak az ablakon az arra járók, pedig az utcán zuhog az eső. Budapestről utazott a Csom­bor házaspár Békéscsabára. Szerényen meghúzódnak egy sarokban, figyelik a fiatalok eszmecseréjét. A délelőtt fő­szereplői ők voltak ma. Filmfelvevők, fényképezőgé­pek kereszttüzében ropták a székelyverbunkot, a forga- tóst. A hívó szóra most ők is felpattannak. Fény derült a franciák rej­télyére. Nem késtek egy per­cet sem, csak odafönn a nagyteremben terítettek, ka­varták a salátákat, díszítet­ték a tálakat. Az eredmény leírhatatlan. Színpompás gazdagságú tálakon franciás ételek, gyümölcssaláták, hú­sok, felvágottak vonzották a belépőket. A francia nagykövetség jogtanácsosa köszöntötte a baráti est vendégeit. A terem falán felirat üdvözölte a tanfolyam hallgatóit és ok­tatóit: „Beien venue. Aux participants du stage folklo- rique!” „Kevesebb lett ugyan az erőből, de több a szívek­ben és a fejekben, ügyesed- tek a lábak, nem tér haza senki üres kézzel a tanfo­lyam után” — fordította a tolmács a jogtanácsos gondo­latait. Apró ajándékokat adtak át egymásnak az Annák, My- riamok, Julesek, Pálok, Ma­rikák, kóstolgatták a magyar gyomornak különös ízeket, majd az est fontos része kö­vetkezett: a táncház. Magnó­ról francia népi dallamok suhantak a nagyterembe, a zene nemzeteket összekötő nyelve egyforma érzéseket ébresztett. Francia, belga, magyar, német kezek kul- csolódtak egymás vállára, s máris vidáman, kacagva lép­tek a tánc ritmusára egyre többen és többen. Szombati Jani bácsi, az egyik tolmács, cinkos mosollyal súgta a fülembe: — Ugye, hogy így is lehet versengeni, a tánc­ban. Ezek mind értik egy­mást! * * * Elutaztak már az idegen földről érkezett táncosok. Ki haza, ki a szomszédos or­szágokba, többen Magyaror­szágon maradtak. Born Mik­lóstól így búcsúzott a cso­port vezetője, Christian Pfeiffer: — Jövőre ismét szeretnénk Békéscsabán tanulni. A Ba­lassi táncegyüttest pedig vár­juk Franciaországba, hogy hazánk minden táján bemu­tassák a tápéi ugróst, a ka­puvári, vasvári verbunkot, az alföldi legénytáncot és bennünket is tanítsanak! Bede Zsóka Akik lakásra várnak Békéscsaba megyénk leg­dinamikusabban fejlődő vá­rosa. Itt épül a legtöbb la­kás. Mégis sok a gond. Év­ről évre emelkedik a lakás­igénylők száma. 1971-ben 1500-an kértek lakást a vá­rosi tanácstól, ebben az év­ben pedig mintegy 4000 la­kásigénylőt tart nyilván a lakáshivatal. Sok az olyan igénylő, aki vidéken lakikés Békéscsabán dolgozik. De az életmód megváltozása is hozzájárult, hogy megnőtt a korszerű lakások iránti ke­reslet. A fiatalok immár a családalapítás szükséges ve­lejárójának tekintik az új lakást. A lehetőségek és az igények között azonban nem mindig van meg az összhang. Különösen így van ez a la­kások esetében. Mindez gyakran feszültséget okoz, s néha parázs hangulatot idéz elő a lakáshivatalban. Na­ponta mintegy 120-an kere­sik föl a hivatalt. Különö­sen kedden, szerdán és csü­törtökön nagy az ügyfélfor­galom. • • • A városi tanács lakáshiva­talának ügyfélfogadó irodá­jában sokan vannak. Csak néhánynak jutott szék, a többiek állnak. Csendben hallgatják a fiatalasszonyt, aki karján kisgyermeket tart. — Azért jöttem, mert át szeretném íratni az OTP-la- kást szövetkezetire. Tavaly rajta voltunk a listán. Monori Ferencné, a lakás­hivatal vezetője egy dosszié­ban lapozgat. — Igen, rajta voltak, két­szer idéztük, de nem jelent­keztek. Az OTP-lakást meg­kapták volna. — Beteg voltam, azért nem jöttem. Most mi legyen? Olyan anyagi helyzetben va­gyunk, hogy az OTP-lakást nem tudjuk vállalni. Ezért kérem a szövetkezetit. — Kértek kölcsönt a vál­lalattól? — A bútoripari szövetke­zetben dolgozom, most gyer­mekgondozásin vagyok. — Az más. A szövetkezet nem adhat munkáskölcsönt, csak az állami vállalat. A szövetkezeti lakásra pedig az a család jogosult, ahol az egy főre jutó havi kereset nem haladja meg a 2500 fo­rintot, s ingatlana sincsen. Szövetkezeti lakást azonban ebben az esztendőben már nem kaphat. — A gyerekekre kapunk valamit? Most várjuk a má­sodikat. — Természetesen, a szo­ciálpolitikai kedvezményt. — A férjemnek a korábbi házasságából is van egy gyermeke, fizeti a tartásdí­jat. Arra is kapunk? — Arra nem jár. * * * Fiatal házasok. Udvaria­sak, türelmesek. Valami megfoghatatlan magabiztos­ság árad mozdulataikból. — Tessék mondani, mikor kerülünk fel a listára? Ta­valy adtuk be a lakásigény­lést — kérdi a férj. — Könnyebben menne a dolog, ha munkáskölcsönt kapnának — válaszolja a hi­vatal vezetője. — Én a postánál dolgo­zom, a feleségem betanított munkás a híradótechnikai vállalatnál. — Akkor meg kellene pró­bálni a munkáskölcsönt, persze az a vállalattól függ. Megállapodást kell kötni a vállalattal, hogy legalább 15 évig nem változtat munka­helyet. — A munkahelyemmel meg vagyok elégedve, csak kapjuk meg a lakást. A múlt évben kerültünk össze, az­óta albérletben lakunk. — Gyerek van? A fiatalasszony elpirul. — Még nincs. Tetszik tud­ni nagyon szűk az albérlet. — De ha lesz, értesítsék a hivatalt. — Miért? Az is számít. — A besorolásnál igen. S ha megkapják a munkás­kölcsönt, hamarosan felke­rülnek a listára is. • • • Nem mindenki ilyen tü­relmes. Az idő ballasztja rá­nehezedik az ügyfélre. Ide­gesítsen, ingerlékenyen. Mi­nél jobban benne van vala­ki a korban, annál inkább. Az idő sürget, és ez érthető is. Néha a nyomasztó egye­düllét feloldásának remé­nyét csillantja fel a lakás. Mert nemcsak kizárólag szo­ciális kérdésről van szó. A kulturált életkörülmények­nek lélektani mozzanatuk is van, sokszor a belső harmó­nia, s a magabiztos fellépés feltétele. — Megbolondulok abban a lakásban, az nem is lakás, kérem — mondja egy elvált asszony. — Kivel él? — A szüleimmel, van kü­lön bejáratú szobám. De ott még a bútoraim is tönkre mennek. Ilyen körülmények közt nem élhet beteg ember. Le vagyok százalékolva. A társadalmi bizottság két tagja, amikor megvizsgálták a lakásomat, is ezt mond­ták. — De hiszen felkerült az állami bérlakások listájára. Kissé lehiggadt. — No és hol kapom meg a lakást? — A Lencsési úti lakóte­lepen. Ismét felcsattan a hangja. — Miért nem a Penza-la- kótelepen? Én tudom, hogy ott van négy üres lakás. Azokból adjanak! Kérem, most megy oda egy hölgy, akinek eddig is volt lakása. Az ő lakása pontosan meg­felelne nekem. És akkor már nem is kellene várnom. Egyeseknek szabad csak úgy cserélgetniük a lakást? — Azért kérte a minőségi cserét, mert nagy volt a la­kás rezsije. — Nem hiszem én azt! — Nekem három gyer­mekem van, és még mindig nem kaptam lakást, noha nem vagyok annyira váloga­tós, mint maga — veti köz­be egy férfi. * • * Sokan várnak állami bér­lakásra. A felépülő lakások száma azonban meghatáro­zott. Ebben az évben Békés­csabán 380 állami lakást ad­nak át. Ezek közül mintegy 120-at szanált területek la­kóinak. A belvíz is nagy hátrányt okozott. Emiatt az 1975—76. évi munkáskölcsö­nökre is csak ebben az év­ben adják át a lakásokat A sokgyermekes családok két éven belül költözhetnek új otthonba. Érthető, hogy a lakáshivatal munkáját vá­rosszerte nagy figyelemmel kísérik, s érzékenyen rea­gálnak minden mozzanatra. De a lakáshivatal is. A kö­zelmúltban lapunk egyik cik­kének megjegyzése, hogy egy kétgyermekes édesanya lakáskérelme 1970 óta „el­fekszik” a hivatalban, mél­tatlanul, tüskeként hatott, noha nem Békéscsabára vo­natkozott. Hiszen a lakásügyi társa­dalmi bizottság valóban nagy körültekintéssel végzi a munkáját. (Természetesen a szanálással kapcsolatos la­káskiutalások nem tartoznak a hatáskörébe.) Tüzetesen vizsgálják felül az igénylő kérelmét. Elfekvő ügyiratok nem fordulhatnak elő. A la­káskiutalási és a vevökije- lölési lista készítésekor min­den kérelmet újból és újból megvizsgálnak, helyszíni szemléket tartanak. Ennek alapján tesz javaslatot a 11 tagú bizottság a tanács vég­rehajtó bizottságának a lis­ta végleges összeállítására. Ezután 30 napra a tanácshá­zán kifüggesztik a névjegy­zéket. Az ezzel kapcsolatos felszólalásokat ismét a bi­zottság vizsgálja meg. Erre a sokoldalú és körültekintő alaposságra szükség van. És így is van ez rendjén. Serédi János

Next

/
Oldalképek
Tartalom