Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-30 / 178. szám
1977. július 30., szombat NÉPÚJSÁG Kulturális termékek és az ízlésfejlesztés II. Az ízlések különbözők hangulatok Tengerpart az Interpress strandján Néhány példa arra, hogy az ízlés változó, változtatható, nevelhető. A beteg kórházi ágyon töltött egy hónapot, élet-halál között. Lószőr párnáján napokig nem tudott aludni, aztán úgy megszokta, hogy harminc éve már, és keménnyé tömött párnán pihen jóízűt. Más példa. A mi nemzedékünk tízéves koráig nem hallott egyebet műdaloknál, s amikor az első rádióadásokat hallgattuk kicsi detektoros készülékeinken — már jó fél évszázada —, akkor is a „Piros pünkösd napján” hangja szállt, vagy amit Kodály Zoltán oly gyakran felemlegetett a népdalok ellenpéldájaként: a „Vörös bort ittam az este” kurjonga- tása. És amikor meghallottuk Basilides Mária, Molnár Imre, Palló Imre hangját, hanglemezekről, attól fogva a népdal lett számunkra a mérték — érzelemtől csöpögő műdalok után. De azt se feledjük, hogy milyen szirupos hazafiságú verseken nőttünk fel, míg kamasz korunkban élénkbe nem tették Ady Endrét és József Attilát. És ma ezek 'a nemzedékek Adyhoz, József Attilához, a népdalhoz teszik a mércét, és nem fogadják el, ami alatta van. Nem is arról - van szó, hogy okosan, bölcs meggondolással nem fogadják el, hanem „be sem veszik”. Mi történt, milyen változás ment végbe bennük? Kurjongattunk, szavaltunk mi is, szívből és torkunk szakadtából. És . senki sem mondta, hogy az amit aztán kaptunk: jobb, értékesebb, tisztességesebb az előttünk valónál, de mégis elfogadtuk nyomban, a miénk lett, mérték lett, emberségünk mércéje. Kétségtelen, hogy az igény a másra, adottságaink a befogadásra, a tovább örökítésre megvolt bennünk, de igényeink nagyobb vödrét előbb csak gyűszűnyi tartalommal töltöttük meg. S ha nem találkozunk többel, akár Az irodalmi és kritikai folyóirat legújabb kötete bővelkedik érdekes és értékes olvasnivalóval szinte minden műfajban. Mivel az író- és címfölsorolás csak némiképp tájékoztat, inkább két rövid ismertetés látszik hasznosnak. Mesterházi Lajos A zebe- gényiek — Nagysikerű családregény című írása előtt az olvasóhoz szól az „irodalom- elméleti” bevezetőben. Ez ugyan nem hiányzott a meglehetősen bolond — ám való — világot ábrázoló elbeszélés éléről, dehát a „nagy sikerűt” és a „családregényt” mindenáron magyarázni óhajtotta. Ennél találóbb lett volna, ha csak annyit ír, hogy egy nagy sikerű család története, hiszen úgyis erről van szó. Az már csak a fejtetőre állított helyzetből adódik —, de me- gintcsak közhelyszerű valóság — hogy „a gimnázium osztályain üggyel-bajjal átcsúszkált" testvér az üzleti zseni és nem a Nobel-díjas professzor. S ez utóbbit anyagi javakhoz az előbbi kolosz- szális ötlete juttatja, szellemes és szórakoztató bonyodalmakon keresztül. Kolozsvári Grandpierre Emil nem először emel szót anyanyelvi kultúránk érdeÁsatások Ohridban A jugoszláviai Ohridban egy ókori színház feltárása folyik. Még ma is jó állapotban van a kőülések 16 sora. A munkát 45 000 négyzet- méteres körzetben folytatják. Csak az ásatások első szakaéletünk végéig megelégedtünk volna a kevéssel. S hogy mennyire különbözők ezek az igények, mindennapjainkban megfigyelhetjük. Az utcai forgatagban az egyik ember szemét az autómárkák ragadják meg, másikét az újságok, harmadikét szép női bokák. Persze, az Ízlés nagyon összetett valami, függ egyéni „keresletünktől” épp úgy, mint a társadalom „kínálatától”, függ a kortól, kereskedelemtől és sok egyébtől. De kétségtelenül változtatható, nevelhető. Az érzelmi életnek, az ízlésnek is vannak alacsonyabb rendű rétegei, s vannak emberhez méltóbbak. Ezért tartunk bizonyos megnyilvánulásokat ízlésesnek, másokat Ízléstelennek. Nyilván, ha az eszkimók köszönés jeléül ösz- szedörzsölték orrukat, ez helyi ízlés, s ha nálunk szokatlan is, az eszkimók nem ezért álltak a fejlődés kezdetibb fokán. Épp igy a fejlődés jele nem a kézfogás, csók, ölelés, vagy éppen kézcsók. A fejlett ízlés nem ilyen külső formai megjelenésű. A fejlett ízlés kifejezése a mélyebb emberi tartalomnak, melyben találkozót ad egymásnak az erkölcstől a színérzékenységig, a jó zenei hallástól a társadalmi érintkezés őszinteségéig és tisztaságáig igen sok értékmérő tulajdonságunk. Lehet valakiben magas rendű erkölcsi érzék, akinek a zenei ízlése kevésbé választékos, ő tehát mint köziéleti ember élhet magas szintű életet úgy is, hogy zenei kielégülése megáll a könnyűzene síkján. A lényeges az, hogy ezt a zenei színvonalat ne általánosítsa társadalma számára, ne csináljon egyéni igénye, vágya, képessége szerint közízlést. Az ízléshez hozzátartozik az is, hogy felismerjük saját fogyatékosságainkat. kében. Herder árnyéka című csípős vitacikkét most is a jobbítás szándékának őszinte, de ingerült hangja jellemzi. A nyelv és a beszéd romlásáért elsősorban az iskolát teszi felelőssé, bár a nyelvészek is kapnak — mulasztásaikért — egy-két oldalvágást. Az egyik megállapítása: a diákokat senki sem tanítja meg a logikusan fölépített beszédre. Aztán: még mindig szófölöslegekkel agyonbőví- tett, nyakatekert és értelmetlen mondatokat szülnek a hivatalok. Vagy: dúl és pusztít a ragacsos és éneklő beszéd. Ezt hallani a tévében, rádióban, nem egyszer a színpadon is. És nem utolsó sorban: a szakmai zsargon használata — a sok figyelmeztetés ellenére — egyre jobban terjed, mert könnyebb egy idegen kifejezést kritikátlanul átvenni, mint megfelelő újat alkotni helyette. Meg divatosabb is előkelő elzártságba burkolózni, hogy minél kevesebben értsék meg, miről is van szó. A sok szomorú tényt és eszmecserére serkentő következtetést tartalmazó írás a reformátorok indulatos vitairatára hasonlít és szellemi izgalmat nyújtó olvasmány. V. M. szában 30 000 köbméter földet kell megmozgatni. Az antik kultúra helyreállított műemléke ad majd otthont az „Ohridi nyár” címmel évente megrendezett hagyományos folklórfesztiválnak. Amikor a TU—134-es bedönti szárnyait, és Ívben fordul rá a várnai repülőtérre, a bal oldalon magasba szökik a tenger és a jobb oldalon nem marad más, csak a vakítóan, kéken tündöklő égbolt. Aztán minden a helyére rázódik, a tenger és az égbolt is oda kerül, ahová való, sőt idő sincs a csodálkozásra. mert máris gurul a gépóriás, előbb két keréken, majd elegánsan talajt ér az orrkerék is, és perceken belül a lépcsőn megyünk lefelé: bolgár földre értünk. És ez itt, körben, nyüzsgésével és hangzavarával, a közeli tenger varázsával: Várna, a bolgár tengerpart gyöngye. ♦ Tizennyolc éve jártam errefelé, laptársunk, a pleveni Szeptern vrijszka Pobeda vendégeként, és jutottam el a Fekete-tenger partjára is, egyetlen éjszakára ugyanoda, ahová most igyekszem, az Interpress nemzetközi üdülőjébe. Várna és a repülőtér ti- zenegynéhány kilométer, és Várna, az 1977-es egészen más, mint az 1960-as. Nyolc- tiz emeletes házóriások, smaragdzöld pázsit és ragyogó üzletek sora viszi befelé a tekintetet a város központjáig, ahol az öreg katedrá- lis tömbje és az óratorony az ismerős, az Opera mögött feltáruló, márványlapokkal kirakott Deveti Szepternvri- tér és a teret körülölelő kávéház és üzletsor vadonat új. Innen nyílik a várnai márványutca, a Lenin út, világvárosi üzleteivel, szuvenírbutikjaival és bábeli hangzavarával. ♦ Gépkocsink már a tengerparti üdülőnegyedben fut, elhagyjuk Druzsbát, az elsőnek felépített szálloda- és nyaralóvárost, már látni a Zlátni Piassatsi, az Aranyhomok toronyszállóit, amikor balra fordulunk, és egy másik tízemeletes tengerparti felhőkarcoló előtt landolunk: ez az Interpress üdülő. Mellette, szerényen húzódik fügefák és mimózafák árnyékában a négyemeletes, ahol tizennyolc év előtt egySzakmunkástanulók olvasótábora „Őszintén bízunk abban, hogy a Tarhoson rendezett olvasótábor a jövő esztendőben is megnyithatja kapuit” — olvasható egyebek közt abban a tavalyi kiadványban, amely a szóbanforgó tábor értékelésével foglalkozik. A megyei tanács művelődésügyi osztálya, egy sor intézménnyel karöltve — mindenekelőtt a békési városi könyvtárral és a MEZŐGÉP 2. sz. békési gyárával — már az idei, második tábor megnyitójára készül. Negyvenhat elsőéves szakmunkástanuló gyűlik össze július 31- től augusztus 6-ig Békés- Tarhoson. A megye különböző intézetéből érkező diákok a lírai alkotások megközelítésével, a felszabadulás utáni magyar lírával foglalkoznak. A kétéves, folyamatos programterv 1978-ra eső részében az epikával és a drámával foglalkozik. Az egyhetes, igen gazdag program során az olvasótábor vendége lesz Soós Zoltán és Baranyi Ferenc költő. A diákok meglátogatják a Kner Nyomda gyomai üzemét, rendeznek szavalóversenyt. napi szállásom volt, miközben Bulgáriával ismerkedtem. Az első lépés a terasz. És ott ragyog, hullámzik, zúg előttünk száz méterre a tenger. A Csemo More, ahogy az itteniek mondják... ♦ Az Interpress strandján színes gombaerdő, délelőtt 10 órakor már 35 fokos hőség és hűs tengervíz fogadja az érkezőt. Ilyenkor néptelenek ■a szobák, csendes az egyébként zajos, jókedvű üdülő, a napfény és a tenger rabja az ember. Csónakok indulnak hullámlovaglásra, vízibiciklik propellerje kavarja a vizet, amelyben itt is, ott is kerek, áttetsző testű medúzák ficánkolnak, békésen és ön- tudatlanul, mint egy-egy különös, tengeri virág. A kicsapódó hullámok emberma- gasságúak. A kezdő tengerjárók alapos leckét kapnak, ha megpróbálnak ellenszegülni az iszonyú erőnek, mely az ügyeseket mosolyogva a hátára veszi, az ügyetleneket pedig menthetetlenül odavágja a homokos-kavicsos partra, hogy még a pulyka nagyságú, keringő sirályok is rikoltozva kikacagják. A távolban szárnyashajó szeli a vizet, északi kikötője, Balcsik felé tart. Félóránként száguldoz a parttól nem messze a motorcsónakos figyelőszolgálat, mert azért mosoly ide, jókedv oda: a tenger nem gyerekjáték. ♦ A hely, a bolgár tengerpart minden pontja-helye történelem. Iskolások fújják Hunyadi várnai csatáját a törökkel 1444-ben, az 1877— 78-as orosz—török háború számos csatáját és pusztító ütközetét a tengerpart vonulatában, a görög időket, amikor gazdag városállamok sora alakul és fejlődik errefelé: Dionüszopolisz (a mai Balcsik), Apollonia (a mai Szozopol) és a messze földön híres Meszembria (a mai Neszebár). Egyetlen, keskeny, néhány száz méteres földcsík köti össze a parttal ezt a 850 méter hosszú és mintegy 350 méter széles, hajó alakú szigetet, dacolva évezredekkel, a tenger zúgó, morajló hullámcsapásaival, a változó időkkel. Ma olyan, mint egy ékszerdoboz, városmúzeum, ámulni való látnivalók és gondolatokat sarjasztó láthatatlan sugárzás. Szárnyashajó röpíti az utast Várnából Neszebárba, másfél órás úton a tengeren, kerülve az Emin-fokot, ahol a római időkben erődítmény falainak védelmében figyelték a hódítók az égbolttal találkozó tengert ♦ Tevegelni is lehet a Zlatni Piassatsin, a világhírű Aranyhomokon, ha arra van kedve az utazónak, és levá- ja is akad ilyen bolondozásra. Hogy még teljesebb legyen az öröm, a tevegelést fotográfus örökíti meg, így aztán viheti magával haza a pecsétes bizonyítványt: tevehajtási engedélyével minden rendben... Közhely lenne azt állítanom, hogy az Aranyhomokra is csak részleteiben ismertem rá, megtaláltam a központ már akkor is neves épületét a lépcsősorok felett emelkedő Kaszinót, de jószerével semmi többet, mert az akkori nem-tudom- hány szállodájához legalább négyszer annyi épült közöttük a hipermodern luxushotel, az Intemacional, ahol az élménygyűjtő nézelődést szerencsére nem szükséges dollárral fizetni. Sebaj, kiált fel ilyenkor hangtalanul az utazó, ott a tenger, és a tengernél semmi sem ér többet semmi sem szebb Várnában, az Aranyhomokon. De másutt sem, hiszen a tenger a vonzás, a tenger az, akihez érkezünk, a régi vágyak teljesülése. ♦ Tíz nap egyetlen hónap egyharmada, milyen kevés! A látvány, az öröm sora azonban velünk marad, bárhol is járunk a világban. Így hozom magammal én is haza, a felhők felett tizennyolc év után újból a Csemo More hangulatát, meséit, különös történeteit, amit mindenkinek elmesél, ha-figyelmes hallgató és nyitott szívvel érkezik. Sass Ervin HANGSZÓRÓ VETÉLKEDŐ ADY ENDRÉRŐL Ady Endre születésének századik évfordulóján a rádió méltón kiveszi részét az országos ünneplésből. Jóformán mindennap hallunk az éter hullámain Ady-verseket, érdekes sorozatot sugároznak a költő életútjáról s a tervek közt szerepel szavalóverseny, román, német és szlovák nyelvű visszaemlékezés, valamint a századforduló Párizsát bemutató műsor. A Kulturális Minisztérium, a SZOT, és a rádió irodalmi osztálya műveltségi vetélkedőt is rendezett Ady Endréről, amelynek döntőjét szerda este közvetítette a Kossuth-adó. Tulajdonképpen három csapat, a dunaújvárosi, a miskolci, és a kecskeméti gárda jutott el a szerdai döntőig, ám az előzetes versengések játékosait és a rádióhallgatók népes táborát is beszámítva, csak milliókkal mérhető az „Akarom: tisztán lássatok!...” című vetélkedőben részvevők száma. Hajdanán a népünnepélyek elmaradhatatlan kelléke volt a zsákban futás, lepényevés és a póznamászás. Változik a kor, változik a divat s a 70-es években már nem lehet elképzelni jeles évfordulót rádiós vetélkedő nélkül. A játékos szellemi párbajoknak immár kialakultak a szabályai, bevált forgatókönyvek szerint peregnek az események, s a kellő pátoszt sem nélkülöző műsorok gyakran az ismeretterjesztés hasznos fórumaivá váltak. Így volt ez a szerdai adás alkalmával is, amely a vetélkedők műfajában a jobbak közé tartozott. Igaz néha szentségtörésnek tűnt, hogy a vetélkedőnél óhatatlanul szükséges pontozással mérik a költő életének emlékeit. Különösen akkor volt ez zavaró, amikor a válaszolók valamely kevésbé ismert érdekességre hívták fel a figyelmet, ám a zsűri már megítélte a maximális pontszámot, s a versenyzőknek nem volt lehetőségük tudásuk további bizonyítására. Vetélkedők idején nemcsak arra érdemes odafigyelni, mit tudnak a részvevők, hanem arra is, amiről hiányosak az ismereteik. Ami a szerda esti csapatok felkészültségét illeti, bizony minden elismerést megérdemelnek a versenyzők. Küzdelmük hallatan az a régi diák- anekdóta jutott eszembe, amely szerint az egyetemi tanársegédeknek mindent kell tudniuk, a docensnek csak azt, hogy mely könyvekből kell előbányászni az ismereteket, s a professzor elég ha tudja, hol található a tanársegédje. Nos, az Ady- vetélkedő részvevői olyan sokat tudtak, mint az egész oktatógárda együttesen. A nagy felkészültség néha a versengés rovására ment, hiszen végül teljesen lényegtelen kérdések döntötték el a helyezések sorsát. (Ady kedvenc nótája és zenei műveltsége körül kialakult tisztázatlan vita volt a választópont, az egyforma felkészültségű csapatok között) A vetélkedő nyűtan hirdetett célja az volt, hogy az élő, mindennapjainkban munkáló Ady Endrét közelebb hozza a befogadó közönséghez. Juhász Ferenc, a zsűri elnöke úgy summázta gondolatait a versengés után, hogy állandóan tanulnunk kell a költő életművéből, hiszen vele emberebb emberek, magyarabb magyarok leszünk. Találó volt a zsűri egy másik tagjának tanácsa, aki azt javasolta: „Olvassuk Ady Endrét és ne csak akkor, amikor évfordulója van.” (Andódy) Koczogh Ákos (Folytatjuk) Megjelent a Kortárs augusztusi száma
