Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-23 / 172. szám

1977. július 23„ szombat Megismételt találkozások Beszélgetés Kállai Ferenccel A színészek általában az eljátszott szerepekkel mérik önmagukat* A gyomai szár­mazású Kállai. Ferenc alig­hanem zavarba jönne, ha hirtelenében fel kellene so­rolnia mindazokat az alako­kat, amelyeket az elmúlt években életre keltett. Sha- kespeare-től Szabó Magdáig, Ibsentől Gogolig sok kiváló szerző által megálmodott fi­gurát vitt színre, s a rádió­ban, a televízióban és a filmgyárakban is állandóan szerepel. Sikeres ember! — Hallani sem szeretem magamról azt a szót, hogy „sikeres” — mondja Kállai Ferenc. — A színházban a kudarc, vagy a siker nagyon sok ember közös munkájá­nak köszönhető, nem lenne tehát igazságos, ha néhány színész vagy rendező nevé­vel azonosítanánk a kollek­tíva eredményeit. Inkább szerencsésnek tartom ma­gam, amiért olyan környezet­ben dolgozhatok, ahol élvez­hetem a munka örömeit. — Fortuna kegyeitől függ tehát az elismerés? — A színészi pályán tehet­ség nélkül biztos, hogy nem lehet hosszú távon megélni. Kezdetben a szerencsére azért van szükség, hogy a te­hetséget bebizonyíthassuk. Akármilyen „befutott” szí­nész is valaki, minden új szerepével újra kell kezdenie a pályát, az életet. Az állan­dó önigazolás idővel szenve­déllyé válik, s ez adja a szí­nészmesterség oxigénjét, életfenntartó erejét. — ön a leggyakrabban foglalkoztatott művészek egyike, s az utóbbi évek­ben a Színművészeti Fő­iskolán is tanít. Nem fá- rasztja a sokféle elfoglalt­ság? — Mivel az életem azono­sult a játékkal, nem tudom elképzelni, hogy belefárad­nék a munkába. Minél töb­bet játszom, annál teljesebb életet élek, s csupán arra kell vigyáznom, hogy okosan gaz­dálkodjak az egészségemmel. Nem is olyan régen, példá­ul a Krebs az isten című film kedvéért hajlandó vol­tam alaposan meghízni, ma már inkább a „karcsúsító’' szerepeket keresem. Ami a főiskolai tanárságot illeti, az számomra is új feladat volt, hiszen én magam sose jár­tam a főiskolára, s mégis el­vállaltam a fiatalok tanítá­sát. Vallom, hogy a színésze­tet se megtanítani, se meg­tanulni nem lehet, mégse ér­zem feleslegesnek a tanári katedrán töltött időt, mert alkalmam nyílik fiatal tehet­ségeket kiválasztani és segí­teni a kibontakozásukat. Di­ákjaimmal közösen tanuljuk a színházmesterség fortélya­it, s közben igyekszem nem lerombolni azt a külön-külön világot, amelyet minden ta­nítványom jelent számomra. — Mikor találkozunk is­mét Békés megyében? — Sajnos, a mai rohanó világban a szülőfalujával is úgy van az ember, mint a rokonaival: nem találkoznak olyan sokszor, mint ahogy szeretnék. A gyomai tanács vezetői már évek óta ter­veznek egy összejövetelt, amelyre meghívnák a község elszármazottait. Tudósok, po­litikusok, művészek indultak a hírnév útjára szülőfalum­ból, de még sose sikerült megszervezni a találkozót. Ha személyesen nem is le­hetek otthon, de azért mohón lesem a Körös mellől érke­ző híreket, s ezt tudják ró­lam a színész kollégáim is. Az elmúlt nyáron például a gyulai várszínházban szere­peltünk, s amikor hazafelé haladt az autókaraván, ba­rátaim vidám kendőlobog- tatással üdvözölték velem együtt szülőfalumat, Gyomát Andódy Tibor Pályakezdő pedagógusok elhelyezkedése Nagy várakozás, viták, egyetértés és ellenérzés kísér­te már születésekor a Minisztertanács 1976 júliusában kiadott határozatát, amelynek fő célja: a társadalom szükségleteinek legjobban megfelelő helyekre irányítani, és a választott pályán tartani a friss diplomásokat. E ha­tározat szerint azok, akik felsőfokú végzettséget igény­lő munkakörben kívánnak dolgozni, csak pályázat útján helyezkedhetnek el, vagyis mindenképpen szakmájukban kell tevékenykedjenek legalább három évig. A háromfor­dulós pályázat lezárult. A részelemzéseket — az éves ta­pasztalat alapján — most számvetés követi. — Hogyan fogadták az új pályázati rendszert a me­gye oktatási intézményei­ben? — kérdeztük Hagy- mási Sándort, a megyei művelődésügyi osztály sze­mélyzeti csoportvezetőjét. — Meglehetősen vegyes ér­zésekkel. Egyrészt a művelő­désügyi osztályok és a kis iskolák igazgatói reményked­tek abban, hogy lényegesen csökkenni fog megyénkben is a pedagógushiány. Ugyanak­kor kedvezőtlen volt a mun­kaerő-gazdálkodás* mechaniz­musának bonyolultabbá vá­lása, az adminisztrációs munka ugrásszerű megnöve­kedése. — Mennyiben segített a megye gondjain az új pá­lyázati rendszer? — Milyen általános tapasztalatot von­tak le az első év alapján? — Reálisan megalapozott tervünkben 242 pedagógusra jelentettük be igényünket az Oktatási Minisztériumban. Az országos helyzet ismeretében a minisztérium 152 állásra adott keretet. A pályázati fordulók lezárása után 64 meghirdetett állás fnaradt betöltetlen. így összesen 124- re nőtt a betöltetlen helye­ink száma. A pályázati rend­szer első éve még nem ho­zott lényegesen változást pe­dagógusellátottságunkban. A megoldást a pedagóguskép­zésben részvevők létszámnö­vekedésétől várjuk. — Átnéztük a megye állás- hirdetéseit és bizony elég szerénynek találtuk a fel­ajánlott juttatásokat és béreket. — Ezt a tényt mi is meg­állapítottuk. Ugyanakkor ért­hető is, hiszen a kezdők alapfizetését nem lehet úgy emelni, hogy az ne szüljön, a tantestületben bérfeszültsé­get. Reméljük, az ősztől be­lépő új bérrendezés ezt a problémát is megoldja. — Nem játszott-e közre a pályázók elbírálásában a protekcionizmus ? — Ilyen esetről nem tu­dok. Mindenkor a diploma minősége, az egyetemi-főis­kolai jellemzés alkotta az el­bírálás alapját De az is ter­mészetes, hogy szívesebben fogadtuk a Békés megyeie­ket, mert biztosítottabbnak láttuk letelepedésüket lakás­gondjaik megoldását. — Hogyan látja a JATE Bölcsészettudományi Kar dékánja, dr. Csukás Ist­ván professzor a Békés me­gyéből beérkezett állás- ajánlatokat? — A számok magukért be­szélnek. Az első pályázati szakaszban 21 állást hirdet­tek a Békés megyeiek, erre három hallgató jelentkezett és ebből kettőt fogadtak el. A második fordulóban hirde­tett 24 állásra egy végzősünk pályázott, de elutasították. Általános volt a vélemény hallgatóink körében, hogy más megyékhez viszonyítva alacsonyabb kezdőfizetést és kevesebb juttatást hirdettek a Békés megyei munkáltatók. Befolyásolta az is a Viharsa­rokba pályázók számát, hogy karunkon mindössze 5-en végeztek az Önök megyéjé­ből. Ebből a két társadalmi ösztöndíjas Mezőberénybe és a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumba került. — Milyen tapasztalatokat vontak le a karon az új pályázati rendszerrel kap­csolatban? — Az első kellemetlen ta­pasztalatunk a mérhetetlenül megnövekedett adminisztrá­ciós tevékenységből szárma­zott. A befektetett energia nincs arányban az eredmény­nyel. — Nem igyekeztek-e a hallgatók kibúvót keresni a rendelkezések alól? — Bár növendékeink nem lelkesedtek a rendelet meg­jelenésekor, de a 126 nappa­li végzős közül felmentést csak nagyon kevesen, mind­össze 14-en kértek. Végzett hallgatóink 90 százaléka most is a pedagóguspályán helyezkedett el. Természete­sen a különleges szakot vég­zett hallgatóinkat, például a finn, olasz , régészet szako­sokat nem igénylik az isko­lák, ezek érthető módon fel­mentést kapnak. Az idén is az történt, ami a korábbi években. Hallgatóink inkább vállalták a nehezebb életkö­rülményeket a nagyvárosok­ban, minthogy kisebb telepü­lésekre menjenek. Ezen a téren a „keményebb foci” hí­ve vagyok. Társadalmunknak joga van, mivel vállalja a ta­níttatás költségeit is, hogy az össztársadalmi érdekeknek megfelelően használja fel a szakembereket. Az új pá­lyázati rendszerrel kapcso­latban karunk is sok észre­vételt tett. Az egyik ilyen javaslatunk a házaspárok el­helyezkedési gondjain kí­vánt könnyíteni. A jelek szerint jó néhány módosítás­ra sor fog kerülni a pályáza­ti rendszerrel kapcsolatban, hiszen minden a gyakorlat­ban formálódik, tökéletese­dik. Egyet azonban nem lehet elvitatni: társadalmunk fej­lődéséhez szüksége van a jó szakemberekre. Képzésükért komoly erőfeszítéseket tesz és nemcsak joga, hanem köte­lessége is mindnyájunk ér­dekében tervszerűen csele­kedni. B. Sajti Emese Osztrák professzor a békési alkotók között Gerald Egger Linzből A békési hotelszoba apró, de barátságos. Az osztrák professzor készségesen vá­laszol alkalmi tolmácsommal eszkábált, sután ható kérdé­seinkre. Hogyan is próbál­juk a velünk szomszé­dos, de annyir’a más, baráti ország, Ausztria küldöttjét bemutatni? Nehéz vallatni az embert hivatásáról, ha nyel­vét nem értjük. Rumics Té­riké, bajai tanítóképzős ki­tűnően beszél németül, így csak gondolataink, kíváncsi­ságunk közös harmóniáját kellett kialakítanunk: — Honnan érkezett kö­zénk Egger professzor úr, min dolgozik otthonában? — Linzben tanítok a pe­dagógiai főiskolán, német nyelv és irodalmat, valamint didaktikát Nagyon sajátos az iskolánk tematikája. A né­met nyelv és irodalom okta­tását a néprajz tanításával szőjjük egybe. A hallgatók szabadon válaszhatnak vala­melyik néprajzi szeminárium tárgyai közül. Érdekes té­mákkal foglalkozunk, pél­dául: a népszokások és ün­nepek felkutatásával. Erről nemcsak előadásokat hallgat­nak a diákok, hanem filmek­kel is szemléltetünk számuk­ra. Az összehasonlító nép­rajz tanítása, újabb felfede­zések utáni vágy az, amiért Békésre is eljöttem. Amikor a tanulók megis­merik a két szomszédos or­szág életét, pontosabb követ­keztetésekhez jutnak el, ha ismerik a Duna-völgyben élő nemzetek közös történel­mét, földrajzi körülményeit, életük hasonlóságát. — ön milyen hasonlóságot fedezett fel vagy különb­séget figyelt meg az oszt­rák és a magyar alföldön élő népek szokásainak, kö­rülményeinek alakulásá­ban? — Az összehasonlító nép­rajz rendkívül összetett tu­domány. Az emberre jellem­ző tulajdonságok, a pszicho­lógia, a tipológia ismerete nélkülözhetetlen. Hogyan gondolkoznak, mit éreznek a felső-ausztriai, a magyaror­szági dél-alföldi paraszt- emberek? Milyen faluközös­ség, tanyavilág maradt a gyorsan változó társadalmak­ban? Érdekes, hogy a ml tanyáinkon ugyanazok az épület típusok: felsőház, istál­ló, kamra, stb. találhatók, csak egészen más elrendezés­ben, minti az itteniek. Az emberek belső világa nagyon hasonló azokban a társadal­mi rétegekben, amelyek meg­közelítőleg azonos anyagi körülmények között élnek. A két kezük munkájának béré­ből nyugodtan élnek, nincs nagy földtulajdonuk, de ter­mészetesen mégis egészen más körülmények között lé­teznek itt és nálunk Auszt­riában. Gerald Egger (a kép jobb szélén) gyakran jár országunkban, ha visszatér mindig több kol­léga, jó barát várja A mi hazánkban is termé­szetes jelenség, hogy a hegy­vidék elhagyatottabb tájain, az országhatárok mentén egyre több az üres tanya. Nagy városokba költöznek a tanyák lakói, főleg az asz- szonyok ösztönzésére, a fér­fiak nehezebben mozdulnak a megszokott helyről. — Színes fotókkal tarkí­tott szép kiadású kötetet láttam a békési táborlakók kezében, melynek On a szerzője. Miről szól ez a könyv, további kutató­munkája hogyan áll kap­csolatban a békésiekkel? — Az ünnep és a szokás az oktatásban, talán így le­hetne magyarra fordítani a kötet címét Leendő pedagó­gusok kezébe szántam ezt a gyűjtést. Alapvető néprajzi fogalmakat magyarázok meg, például azt mi az a szokás. Az ünnepeket külön­böző csoportokba sorolva írom le a kötetben, s gyűjtő­körútjaim eredménye a ren­geteg színes felvétel. Az újabb kiadványok meg­születéséért jöttem ismét Bé­késre. Az amatőrfilmesek csoportjával járjuk a kör­nyékbeli tanyákat. Filmre vettünk már paraszti udva­rokat, földműves munkákat, szerszámkészítést, népi da­lokat, népzenét. Kincsekkel gazdagon rakottan térek majd haza innen. Fiaim is velem jöttek. Jel­kép lehetne a velük esett apró történet. Ismeretlenül kószáltak Murony környékén, az összedőlt tanyák vidékén. Találkoztak egy juhász- emberrel, de beszélni nem tudtak egymással. Integetve búcsúztak tőle hát a fiaim, amikor az a juhász utánuk futott, jóízű, friss vizet hú­zott a kútból, azzal kínálta az idegen szomjas vándoro­kat. Sajnos, hamarabb haza kell utaznom, mint • ahogyan véget ér a -táborozás. Nép- művészeti továbbképzésen ta­nítok néhány napig Linzben. Jövőre újra jönnék, lehető­leg nem egyedül. Szeretném, ha más néprajzosok is meg­ismernék a békési emberek vendégszeretetét, a magyar népi kultúra gazdagon meg­őrzött hagyományait. Bede Zsóka HANG­SZÓRÓ Mesebeli dolgok Fölteszünk egy lemezt és hallgatjuk a varázslatos ze­nét. Ott, ahol akarjuk, akkor, amikor kedvünk van hozzá és azt, amit megkívánunk. Egyedül vagy társaságban, ahogy tetszik. Mindennapi dolog, nem is jut eszünkbe csodálkozni rajta, annyira életünk részévé vált. De ami ma természetes, az valami­kor újdonság, sőt szenzáció volt. Például száz évvel ez­előtt egy nyári napon, ami­kor a fonográfot feltaláló Edison a saját hangját hall­gatta meg. Százesztendős a hangrög­zítés, s ez alkalomból a rádió hétfőn este kezdte meg öt­részes sorozatát hasonló cím­mel. Az első rész a fonográf történetét ismertette: az első kísérleteket a parafinpapí- ron, az első henger kidolgo­zását, majd kipróbálását. És a gyors sikert, ami nem ma­radt sokáig Amerikában. Edison már a rákövetkező évben Puskás Tivadarral együtt mutatja be a fonográ­fot a párizsi akadémián. Ez­után pedig az egész világon terjed — ha kezdetleges for­mában is — a hangrögzítés, amit a feltaláló elsősorban irodai célra szán. De nem ez lesz belőle. A zenét népsze­rűsíti, igaz, hogy sokáig a legvegyesebbet. Kávéházak veszik hasznát, de még kü­lön fonográfszalonokat is lé­tesítenek, ahol pénzbedobás­ra a kedvenc dallamot lehet gumi csövön keresztül vagy fejhallgatóval megkapni. Alig jut valakinek eszébe, hogy a kortársak hangját megörökítse, s ha mégis, az egy-egy megszállott ember­nek köszönhető. Ilyen volt Gianni Bettim, egy amerikai olasz — gyűjteménye a há­ború alatt elpusztult — a fonográf szerelmese, aki minden híres vendége hang­ját viaszra vette. Az ő tulaj­donában volt ' az ünnepelt operacsillag, Nelli Melba 1893-as felvétele, aminek kü­lön érdekessége, hogy a tár­saságban jelen levő Mark Twain forgatta a kottáimig a művésznő énekelt. A másik szenvedélyes fo- nográfozó a New York-i Metropolitan opera könyvtá-' rosa, Napleton, szinte estéről estére készítette a színfalak mögött vagy egy páholyban sorozatát az akkori idők leg­nevesebb énekeseiről. Alig maradt belőlük valami az utókorra. A fennmaradt ke­vésből egyet a műsorban megszólaltattak: a világhírű magyar hőstenor, Anthes György énekét. Ezek a ze­nei ritkaságok, mondhatni, mellékesen születtek, mert a századvég és a századelő ki­zárólag csak a könnyű szó­rakozás eszközének tekintet­te — az immár többek által tökéletesített fonográfot. Magyarországon a feltalá­lás után két évvel már meg­ismerik és hangírónak ke­resztelik el. A millenium évében — 1896-ban — Jókai beszél és énekel rá, s előtte hitelesíti, éppúgy mint Kos­suth 1890-ben, amikor 460 szavas beszédét veszik fel és hozzák haza az aradi vérta­núk szobrának felavatása-' kor. Ez a henger tavaly szó­lalt meg először a rádióban és most újból hallhattuk. Edison legelső felvétele a sa­ját hangjáról elkallódott, egy 1888-as maradt meg, azt játszották le most a stúdió­ban. És Bartók Béla hangja elevenedett föl, amint ma­gyarázza az Anatóliában gyűjtött török népdalokat. Az egyórás műsor nem­csak egy fejezetét adta a ta­lálmány történetének, ahogy azt a Rádióújság ígérte, ha­nem — mint minden vissza­emlékezés — meghatottságot is keltett. Tökéletesen illet­tek hozzá Brahms szavai, amiket akkor mondott, ami­kor meghallgatta a fonográf­ra vitt I. Magyar rapszódia részletét: olyan, mintha me­sebeli dolgok elevenednének meg előttünk. Vass jVlárta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom