Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-16 / 140. szám

1977. június 16., csütörtök Hogyan lettek elsők? S§ > ; ; .. ; zsűri elnöke, Nagy János, a Békés megyei Tanács elnökhelyettese délután két órakor hirdette ki az ered­ményt; két első helyezettet ünnepeltünk, a Biharúgrai Halgazdaság „Építők”, s a békéscsabai Szabadság Tsz „Achim L. András” szocialista brigádját.” (A Népújság 1977. május 31-i számából) Útban van már Mid mackó | Mici Mackó (Múlt Pista) és Róbert Gida (Lenkefi Peti) a egy lélek, két legény..." Fotó: Veress Erzsi A megyei döntőbe került tíz szocialista brigád közmű­velődési vetélkedőjéről szól a fenti tudósítás. Üzemi, válla­lati, intézményi és mezőgaz­daságban dolgozók legjobb csapatai között holtverseny­ben első lett a csabai Sza­badság Tsz öttagú kollektí­vája. Fényképüket annak idején közölte lapunk, és hí­rüket is elvitte a megye Népújságot olvasó, legalább 120 ezer lakájának. Am ar­ról az egyetemi vizsgára is beillő készülődésről, mely megelőzte részükről a megyei döntőt, kevés szó esett. Ho­gyan sikerült kivívni maguk­nak az első helyet annyi ki­tűnő szocialista brigád kö­zött? — erről faggatom An- tovszki Andrást, a Szabadság Tsz szerelőműhelyének veze­tőjét, aki egyben vezetője volt a közművelődési vetél­kedőre benevezett „Achim L. András” Szocialista Brigád öttagú csoportjának is. A tájékoztatás pallérozott- sága arra utal, hogy ez a bri­gád jól képzett emberekkel vett részt a vetélkedőn. Ezt meg is jegyzem. Antovszki András erre a következőt fe­leli: — Ez csak részben igaz. A vetélkedőre ugyan alaposan felkészültünk, és sok segítsé­get kaptunk ehhez a párt­szervezetünktől, a könyvtár­tól, a múzeumtól és minden­kitől, akihez fordultunk. De ...csapatunk tagjai: Mészá­ros Elek, Adamik Pál, Hatva­ni István és magam is csu­pán nyolc általánost végez­tünk. Egyedül Csaba Mag­dolnának van közgazdasági érettségije. ' Magasabb kép­zettségünk tehát nincs, mind­annyian fizikai munkások, szerelők vagyunk, ezért is ké­szültünk különös gonddal ar­ra, hogy mégse valljunk szé­gyent ... A megyei közművelődési vetélkedő egyik fő célja ép­pen az volt, hogy minél na­gyobb tömegeket mozgasson meg, vigyen közelebb az ál­talános ismeretekhez. An- tovszkiék is az elő-, a közép- és a megyei döntőre készü­lődést az „Áchim L. András” Szocialista Brigád mind a 30 tagjával együtt csinálták, csak hát ennyi ember nem vehetett részt a vetélkedőn. A versenyzőket kollektíván választották ki. A közeg is, ahonnan kikerültek, lehetővé tette a jó felkészülést A ter­melőszövetkezet szocialista szerződésben áll a Jókai Színházzal, pártszervezete pedig ugyancsak szocialista szerződést kötött a megyei oktatási igazgatósággal. En­nek alapján megnézhettek minden színházi előadást és meghallgathatták a színház vezetőinek elemzéseit is szín­háztörténeti kérdésekről. Az oktatási igazgatóság tanárai pedig felkérésre előadásokat tartottak a tsz-ben a helsin­ki tanácskozás záróokmányá­ról, a Szovjetunió békepoli­tikájáról, a XXV. kongresz- szus határozatairól. Bár egyikük sem párttag, a brigádvezető mégis így mondja: — Pártszervezetünk poli­tikai oktatásában rendszere­sen részt veszünk. Ott vol­tunk a téli tanfolyamon, megismertük az ötéves terv minden részletét és ebből megyénk és városunk pers­pektíváját is. Tudtuk, hogy a politikai képzettség egyik fő követelménye lesz a vetélke­dőnek. Ezért alaposan tanul­mányoztuk a pártszervezet­től kapott politikai irodalmat is. A csapat időt és fáradtsá­got nem kímélve minden le­hetőséget kihasznált a jó fel­készülésre. Részt vettek a Munkácsy Múzeumban tar­tott előkészítőn, meghallgat­ták a művészettörténeti, színháztörténeti előadásokat és zenetörténeti tanulmányo­kat is folytattak. A sok könyv, amit tanulmáiiyoztak, sok rejtelmet, nyitott kérdést is hagyott főjükben. Ezért személyes kapcsolatokat ke­restek művészekkel. Meghív­ták a brigádhoz Mladonyicz- ky Béla szobrászművészt. Ve­le együtt tekintették meg az Ökígyóson elhelyezett fel- szabadulási szobrát. Mlado- nyiczky szavaiból értették meg a művész vajúdását, amíg a holt kőből örök em­lék, élményt nyújtó alkotás lesz, mely az alkotó üzenete korának. Antovszki minderről olyan hozzáértéssel beszél ma már, mint aki mással sem foglal­kozott világéletében. Ugyan­így vázolja Tessedik Sámuel maradandó munkásságát, mellyel egy szarvasi brigád- kirándulás alkalmával, az ot­tani könyvtár dolgozóinak se­gítsége révén ismerkedtek meg... Szabadon választott témaként Tessedik Sámuel életművéről beszéltek a me­gyei döntőn, s előadásukat nagy érdeklődéssel és elis­meréssel hallgatták a részt­vevők. — Képzőművészeti dolgok­ban az is nagy segítségünkre volt, hogy a jutalmakból ka­pott pénzből j áldunk már a leningrádi Ermitázsban, a moszkvai Tretyakov Képtár­ban, ahol, világhírű festmé­nyekkel, azok alkotóival is­merkedtünk meg a tolmács útján. Csak a zenével volt egy kis nehézségünk — mo­solyog a brigádvezető. — Ha a motor kihagy, vagy valami nem stimmel működésében, már messziről észrevesszük. Ehhez a muzsikához szokott a fülünk. Igyekeztünk bőví­teni zenei ismereteinket. Rengeteg művet hallgattunk meg a könyvtárban, magnóra is vettünk sokat, es számta­lanszor vissza játszottuk, ta­nulmányoztuk szerzőik éle­tét és azt, hogy mit fejeztek ki halhatatlan akkordjaik­ban. Mégis a zenében pontot vesztettünk a döntőn, csak itt nem értük el a maximu­mot. Minden másban maximális pontszámot szereztek An- tovszkiék. — Ahogyan á vetélkedő előtti összejövetelünkön fő­próbát tartottunk felkészült­ségünkről, és kritikailag egé­szítettük ki egymást, úgy a döntő után is értékeltük sze­replésünket — mondja a bri­gádvezető. — Jó dolog sokat tudni, felemelő érzés, ha az ember hozzá tud szólni poli­tikai, irodalmi, művészeti, vagy akár zenei kérdésekhez. Ez ma már hozzátartozik az általános műveltséghez. A döntő után ezért úgy hatá­roztunk, hogy tovább képez­zük magunkat. Nagy ösztön­zést adott erre a közművelő­dési vetélkedő. Egyelőre Mé­száros Elek és én iratkoztunk be a szakközépiskolábá, ahol majd érettségi bizonyítványt szerzünk... Ügy véljük: érettségéről már kitűnő bizonyítványt kapott az „Áchim L. András” szocialista szerelőbrigád. Varga Dezső Van egy könyv, gyerekek kedvence. A. A. Milne írta, és az a címe, hogy „Mici mackó”. Lenkefi Konrád is olvasta, jobban mondva az ifjabb Lenkefi, a Péter gye­rek, és nagyokat hahotázott Mici mackó kalandjain. In­nen már csak egyetlen lé­pés volt az ötlet: mi lenne, ha Mici mackót beinvitál­nák a bábszínházi játék vi­lágába, és a Napsugár báb­együttes műsorára tűznék? Az ötletet tett követte. Az együttes vezetője, Lenkefi Konrád megcsinálta a dra- matizálást, magyarul: a báb­színpadra alkalmazást, meg­tervezték és elkészítették a bábúkat, még zeneszerző is akadt eredeti kísérőmuzsiká­ra, Kára Béla személyében. Az együttes tagjainak tet­szett a darab, megszületett a szereposztás, és megkezdőd­tek a próbák. Sokat drukkol­tak az első előadásig: hogyan fogadják majd a gyerekek? Mert egy csomó újítás tár­sult az új bemutatóhoz: Len­kefi Peti, mint Róbert Gida személyesen jelenik meg a bábuk között, paraván nincs, a bábokat mozgató játékosok fekete ruhában igyekeznek láthatatlanná válni, persze, nem mindenáron, csak a ha­tás kedvéért... Az ifjúsági és úttörőház­ban hetekkel ezeiőtt volt az első bemutató. A gyerekek együttjátszó kedve, zúgó tap­sa az ötlet életrevalóságát bizonyította. És a Napsugár tehetségét, tudását. ♦ Kedden délután 6 órakor, kánikulai forróságban gyüle­keznek próbára a napsuga­rasok. Egy hét múlva kezdő­dik az V. békéscsabai nem­zetközi bábfesztivál, melynek házigazda-együttese a Napsu­gár, és a megnyitó után máris színre lépnek a Mici mackóval. Lenkefi Konrád: — Nincs könnyű dolgunk a Mici mac­kóval. A játék minden sze­replője más és más egyéni­ség, erős karakter. Ezt hoz­ni kell a színpadon, külön­ben szétesik a játék, meg­szűnik a kapcsolat a nézőse­reggel, kikapcsol az áram­próbán. „Róbert Gida meg én, kör... Már a szereposztásnál nagyon vigyáztunk: a játé­kos és a bábfigura jelleme- karaktere, ha azonos, az a legjobb. De legalábbis a ha­sonlóság nélkülözhetetlen így lett Mici mackó Múlt Pista, Bagoly Balogh Zsuzsa és Román Zsuzsa, Nyuszi Eitel Sándorné, Tigris Mol­nár István, Kanga kenguru Molnár Istvánná, Zsebi baba Kiszely Ági. Fél hét: kezdődik a próba. A színen Mici mackó és Róbert Gida. Együtt üdvöz- lik a közönséget. „Köszöntünk kéz a kézben, (Részemről mondjunk mancsot) hogy teljesítsük részben kérésed és parancsod, mely minket felidézett, mint mackó-vágy a mézet, Róbert Gida meg én, egy lélek két legény, egymást nagyon szeretik, és együtt s evégett ketten szeretünk téged..." ♦ Zene, dal, mesejáték. Jön Nyuszi koma, megvendégeli a falánk mácit, aki beszorul a kijáratba, akkora lett a pocakja; aztán a Denevér röppen az ágra, jön a Tigris is prédára várva, Kanga kenguru a jótét lélek, és Zse­bi baba; végezetül Róbert Gida és az egész társulat. Mert finálé nélkül egyet­len játéknak sincs vége... — Végre... sóhajt fel a Tigris, alias Molnár István, és megkérdi a társulat nevé­ben, hogy a művészeti veze­tő, azaz Lenkefi Konrád gondoskodott-e némi védő­italról ebben a rekkenő ká­nikulában? Mire aztán kiderül, hogy víz sincs, mert Békéscsabán, ha betör a kánikula, nem folyik a víz a csapokból. így aztán, a tréfa sem segít, hogy legalább sör folyna, frissítő nélkül is frissen kell folytat­ni a próbát. ♦ Három évvel ezelőtt Dél- Amerikábanl járt a Napsu­gár. Riportsorozatot írt az útról Lenkefi Konrád, élmé­nyeik, tapasztalataik felejt­hetetlenek. — Három éve nem jártunk külföldön, mondja, de talán most újra számítanak ránk. Maradjon azonban még titok, hogy hová utaznak, hi­szen most a legfontosabb: jól sikerüljön a nemzetközi bábfesztivál. Ehhez pedig a napsugara­sok áldozatkészségére, lelke­sedésére, művészetszereteté- re is szükség van. Tőlük, ál­taluk kezdődött a fesztivál­sorozat valamikor, most sincs másképp. Sass Ervin CSEREI PÁL: EGY KIMARADT SOR 3. Amikor belépett a műhely­ajtón, csalódottan látta, hogy a műhelyben senki nincs a brigádból. S izgatottan járta körül az esztergagépeket. Harmadnap délelőtt meg két­ségbeesetten nyújtotta ki hosszú nyakát, mert két bri­gádtag — nagyokat trombi­tálva a zsebkendőkbe — be­jelentette, hogy a körzeti or­vos betegállományba helyez­te őket; erősen meghűltek, és otthon kell maradniuk. Majd három nap múlva felülvizs­gálatra mennek. Azután, hogy a két brigád­tag eltávozott, tenyerét a homlokához szorította, mert a fejében olyan kavargás tá­madt, mintha forgószél ke­rekedett volna abban. Gon­dolatai veszettül kalapáltak: Csak ez hiányzott! Éppen most betegedtek meg. Mi lesz a hintákkal? Ezen a napon aztán lógó fejjel ment munkaidő után a műhelybe, hiszen ketten be­tegek, és ötnek a feladata a hinták készítése. Mégis re­ménykedett, hátha hárman is hozzáfogtak. De hát a műhelyben egy lélek sem volt, csak a süket csend fogadta. Aztán biza­kodva nézett körül, hátha va­lahol vasrudakat, vascsöve­ket lát, mert azokról meg tudná állapítani, hogy szab­ják-e már a hintákhoz való darabokat. De bizony nem volt ott semmi olyan, ami arról vallana, hogy hintákat akarnak csinálni. Közben a torkát tapogatta, mert úgy érezte, mintha gombóc aka­dozna a nyeldeklőjén. Este aztán kamillateát fő­zött neki otthon a felesége és azzal öblögette a torkát, mert nehezen tudott nyelni. De csak nem javult a torka. Éj­szaka rosszul is aludt; forgo­lódott az ágynak használt heverőn és fúldokolva kráko- gott. A felesége aztán állott­vízben egy fehér atlétatrikót mártogatott meg és körülpó- lyázta azzal a nyakát, majd száraz törülközővel lekötötte. Reggel meg korán felkelt, hogy mindenkit megelőzzön a körzeti orvosnál, mert a férje már azt érezte, mintha merevedne a lába. Amikor aztán délelőtt fél tizenegy kö­rül megjelent náluk az or­vos, megnézte a torkát és azt mondta, hogy néhány na­pot feküdnie kell, mert tü­szős mandulagyulladása van. Most ad neki injekciót és másnap is kijön hozzá. Keserves napokat élt át otthon Kontra Sándor, ezer­szer elátkozta a postát, mert évek óta kéri a telefont, és mégsem szerelik be. Azt mondják, hogy túlzsúfolt a központ, de majd újat építe­nek a következő ötéves terv­ben, és új vonalakkal bővítik a telefonhálózatot. . Most, hogy ágyhoz van kötve, mi­lyen jó lenne, feltárcsázná az üzemet és megtudná, mi van a hintákkal. Felesége ugyan járt bent az üzemben és bejelentette az igazgató­nak a betegségét, meg beme­hetne máskor is, de azzal nem kérdeztetheti meg, hogy készülnek-e a hinták, mert még kiröhögnék az eszter­gályosok : mi az, talán úgy hamarább ülhetnek a gyere­kek a hintákra, ha ők üzen­getnek? Ismeri ő ezeket az ördögfaj zatokat, könnyen tréfát űznek abból, ami nincs az ínyükre. De hát mit te­gyen? Esztergályosokat nem lehet minden utcasarkon sze­rezni. Egy hét telt el, amikor utoljára vizsgálta meg az or­vos a tüszős mandulagyulla­dásból eredő betegsége mi­att. Kezét alá tette a térdhaj­latának és úgy emelgette meg a lábát, hogy helyre­állt-e az eredeti rugalmassá­ga. És azt mondta neki, most már akár futóversenye­ken is részt vehet. Negyedóra híja volt a dél­nek, amikor az orvos el­ment, és máris menni akart az üzembe. De a felesége azt mondta neki, hogy várja meg az ebédet. Különben is másnap reggel kell munká­ba állnia, s csak idétlenked- ne most az üzemben, mert úgy sem tudna már délután mihez fogni. — Azt hiszed, nélküled megáll a világ? — mondta az­tán a felesége, amikor Kontra Sándor a hintákra hivatko­zott, hogy ők azokat társa­dalmi munkában vállalták megcsinálni, és a becsület pa­rancsolja, hogy május else­jére készen legyenek. Mivel nem akart összekü­lönbözni a feleségével, otthon maradt. De nem nyugodott meg, és késő délután azzal az ürüggyel ment el hazulról, hogy vesz egy Fülest és ke­resztrejtvényt fejt este, mert a tévé műsorából csak a híradót nézi meg, a többire nem kíváncsi; nincs játék­film. Mire az üzembe ért, a munkaidőnek már vége volt, és sietve ment az esztergá­lyosműhelybe. De nem ta­lált ott senkit. És nem talál­ta a hinták alkatrészeinek sem a nyomát, hiába nyújto­gatta hosszú nyakát a mű­hely bármelyik zugába, mi­közben átkozódott magában, hogy a fene enné meg a tet­ves világot, hiszen már a két beteg is felgyógyulha­tott, mert csak három napra írta ki azokat az orvos. Amikor hazaért, az asztal­ra hajította a Fülest, s le­dobta magát a fotelra és a semmibe bámult. A felesége mondta is neki, mi a csudá­nak szaladgált a Füles után, ha nem fejti a keresztrejt­vényt. Azt válaszolta annak, hogy közben elment attól a kedve. Pedig ekkor is a hin­tákra gondolt, hogyan is tud­ják azokat most már az ígért időre megcsinálni az eszter­gályosok, ha még egy al­katrészt sem készítettek azok elő. S éjszaka álmában is a hintákkal bajlódott; könnye­dén úsztak azok összeszerel­ve fenn a magasban és káp­rázatosán csillogott élénk zöld színük a májusi napsü­tésben. ö pedig kilőtt Raké­taként suhant utánuk, hogy elérje azokat. S amikor már- már az egyik hintadeszkát magához ölelte volna, hirte­len mind a három hinta egy nagy fekete felhővé változott, és ömlött abból rá az eső, miközben ő lefelé kezdett zu­hanni. És ekkor arra ébredt fel, hogy csuromvizes az iz­zadságtól. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom