Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-09 / 134. szám

NÉPÚJSÁG o 1977. Június 9., csütörtök Palásti László: A hódítás titka Kamarásival együtt szok­tam az üzemi vendéglőben ebédelni. Társaságunkban van rendszerint Ilonka is, a bérelszámolóból. Sokáig úgy éreztem, hogy Kamarásival többet beszél, és mintha csillogóbb lenne a szeme, ha ránéz. Kamarási ugyanis egé­szen új oldaláról mutatkozott be. Műveltségét fitogtatta. Például így: — Milyen rosszul ég ez a villanykörte! Edison, a világ legtermékenyebb feltalálója, aki bizony szép kort ért el, hiszen 1847-ben született és csak 1931-ben halt meg, nem gondolta volna, hogy 1976- ban ilyen szomorúan fog ég­ni a villanylámpája. Amikor a kompótot hoz­ták, felsóhajtott: — Mennyivel szebb és stí­lusosabb lenne, ha fajánsz- csészében hoznák. Persze, nem bármilyenben, hanem phagesirhodosi vagy ushebti mintára készült edényekben. Ilonka ilyenkor áhítattal nézett a művelt Kamarásira, és én meg sem mertem muk­kanni. Spenótot hoztak: — Egyék sokat, Ilonka, vastartalma van. A ferrofil baktériumoknak vastartalmú tápanyagra van szükségük! Egyre dühösebb lettem Ka­marásira és elhatároztam, hogy én is műveltséggel fo­gom Ilonkát főzni. Egy napon, amikor „női szeszély” volt a tészta, köny- nyedén megjegyeztem: — Izabella Mária Lujza volt a legpajzánabb király­nő. 1868-ban erkölcstelen élete miatt le is kellett mon­dania. Nemde, Kamarási? — I... igen... — dadogta. — Hol uralkodott ez a királynő? — kérdezte Ilonka Kamarásit. — Izé... hol is... na... — Spanyolországban, 1833- tól 1868-ig — jegyeztem meg. — Persze, nagyon különbö­zött I. Izabellától, Kasztília királynőjétől, aki nagy em­bert pártfogolt. — Ugyan kit? — kérdezte Ilonka és szinte egyszerre né­zett rám is, Kamarásira is. Kamarási pulykavörös lett zavarában, én rávágtam: — Hát Kolumbusz Kristó­fot! Egyébként Ferdinándhoz ment férjhez. Ilonka most már rám emelte ibolyakék szemét és én, mivel királynőkről volt szó, kiselőadást tartottam Johannáról, aki megölette férjét, Endrét. Így ütöttem ki Kamarásit a nyeregből, de a diadal még mindig nem volt édes, mert azon törtem a fejem, hogy honnan vette elő hirtelen ezt a fene nagy műveltségét, és miért tudott mindent épp Edisonról és a ferrofilről? Szombaton kaptam meg a választ. Egy leértékelt csonka lexikonból. Ilyen még nem volt Békéscsabán Világ­szenzáció lovak és bölények közös idomitásban; rumbát, koringét táncolé elefántok; oroszlán­os tigris- kavalkád; oroszlánok borotválása; gólyalábakkal magas-kötélen és egyéb felejthetetlen artista- attrakciék Busch Cirkusz Békéscsabán, a Kórház utcai sport­pályán (a szokott helyen) 1977. június hó 11-tól 13-ig. Előadások kezdete: naponta két alkalommal, délután 4 órakor és este 8 órakor. Jegyelővétel: június 10-től az István király téren naponta 9 órától 18 óráig. Június hó 11-től a helyszínen is. A cirkusz állatkertjének megtekintése június hó 11-én 12—18 óráig, június hó 12—13-án naponta 9 —18 óráig. Autóbuszjárat-sűrítés biztosítva. Békéscsabai vállalat pénzügyi csoportvezető munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Pályázatot a gyakorlati idő, képesítés és iskolai végzettség megjelölésé­vel 1977. június 30-ig „Pénzügyi” jeligére a békéscsabai hirdetőbe kérjük. KERÜLETI állattenyésztési brigádvezetöt keres felvételre a NAGYKUNSÁGI ÁLLAMI GAZDASÁG, ECSEGFALVA. Feltételek: középfokú szakmai iskolai végzettség és hosszabb gyakorlat. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a gazdaság igazgatójánál. Eladó Orosháza, Eszperantó u. 1. számú ház beköltözhetően. Ér- deklődnl: vasárnap de. 10—U-lg. Húsz mázsa teherbírású gumis kocsi eladó. Rákóczltelep, Is­kola u. 5._________________________ Kétszobás öröklakás beköltözhe­tően, fizetési kedvezménnyel el­adó Békéscsabán, az Aehim-lakó­telepen. Cím a lapkiadóban. _____ Z E rendszámú, kifogástalan álla­potban levő Zsiguli eladó. Déva­ványa, Zrínyi út 28._____________ 4 03-as Moszkvics, 78-ig műszaki­zott, 6000 Ft-ért eladó. Békés­csaba. Hunyadi tér 2.___________ O rosházán, Iglói út 13. alatt, 200 négyszögöles telken két szoba, összkomfortos, közművesített, adómentes, príma építésű úl ház beköltözhetően, berendezéssel vagy anélkül eladó._____________ T anya eladó, Pusztaszentetor- nyán, a vasútállomással szem­ben. Értekezni: Orosháza, Petőfi u. 19._____________________________ K ét szamár eladó. Orosháza, Szö- vetkezés u. 19. (Vásártérnél), Nagyon jó minőségű .bontott fa­anyag nagy mennyiségben eladó. Orosháza, Táncsics utca 13._____ G ádoros, Mező Imre utca 17. szá­mú, kétszobás, új családi ház, 200 négyszögöl gyümölcsössel el­adó.______________________________ E ladó két szamár és három nö­vendékmarha. Pusztaföldvár, Rá­kóczl út 125.______________________ B eköltözhetően eladó Orosháza, Birkás-ltp. 4. A. III. 9. sz. lakás, kp + OTP-átvállalással. Burlán. Cipészek, figyelem! Ezúttal érte­sítem a tisztelt szaktársakat, hogy felsőrészkészítő műhelye­met Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 14. sz. alatt megnyitottam. Kersmá­jer Erzsébet._____________________ 6 01-es Trabant Combi személy- génkocsi jő állapotban, igényes­nek eladó. Orosháza, Thököly ut­ca 2._____________________________ E ladó kétszobás, összkomfortos, kertes ház vagv elcserélném tár­sas másfél- vagy kétszobásra. Ugyanott eladó hálószobabútor és sezlon. Orosháza, Szegfű ut­ca 1. Szegedi kétszobás lakás- OTP- vel eladó. Cím: Dr. Perényl, 6722 Szeged, Bécsi krt. 37—39. Zsiguli IR-es fehér színű, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: Békés, Széchenyi krt. 63. 17 órá­tól._______________________________ H áromszobás, új, kertes, köz­központi fűtéses ház eladó. Bé­késcsaba, Berzsenyi u. 60. Lakás eladó. Békéscsaba, Bartók B. 83. I. 14._______________________ 1300-as Lada ZM-es eladó. Békés- csaba, Táncsics utca 1. (3 után). Phönix pálma eladó. Békéscsa­ba, VII. kér., Erdősor 8.________ K ét szoba, konyha, spájzos utcai lakás eladó. Békéscsaba, I., Ság­vári 36.__________________________ K ertes családi ház eladó. Békés­csaba, Pozsonyi 31._______________ E ladó Békés, Rákóczi 28/1. telek, beton alaplábazattal, építési anyagokkal. (Terv., ép. eng. van). Érdeklődni: Békés, Petőfi 88. _____________________________ Szarvas központjában kétszobás, központi fűtéses, OTP-lakás el­adó. Kossuth tér 2, II. 15.________ S ürgősen eladó szövetkezeti, la­kás. Kp + OTP. Békéscsaba, Lencsési út 122. n. 7. Ugyanott 700-as BMW-t alkatrészként ven­nék. __________________________ Négyéves Zsiguli eladó. Dr. Se­bők Ferenc, Mezőkovácsháza, Kossuth 91.______________________ S ürgősen eladó négy és fél éves fejős tehén (egyhónapos termé­kenyítéssel). Nagy Sándor, Ger­la, Klsmajor 46. _______________ K özművesített üdülőtelek Sza- nazugban eladó. Érdeklődni: Bé- késcsaba, Luther u. 10/1._________ O rosháza, Töhötöm u. 35. sz. alatti utcai kétszobás házrész el­adó. Ugyanott eladó hálószoba­bútor és egyéb bútorok._________ R övid páncéltőkés zongora el­adó. Orosháza, Bajnok u. 8. B. III/10.________________________ Orosháza, Ady Endre utca 13. számú, beköltözhető családi ház eladó._____________________________ Oj, kertes, családi ház eladó. Orosháza, Csizmadia Sándor u. 73. ______________________ E ladó Orosháza, Szív utca 15. számú, vízvezetékes, fürdőszo­bás, beköltözhető ház. Erdeklőd­nl: mindennap 3—5-ig.__________ E ladó Orosháza, Achim utca 9. számú, kisebb családi ház._______ V ennék használt fiókos, polcos üzletberendezést és pultot. „Sür­gős 46493” jeligére az orosházi hirdetőbe.________________________ H armincöt család méh olcsón eladó, részletekben Is. Orosháza, Szentesi út 13.____________________ Orosháza, Lehel utca 13. számú, családi ház, azonnal beköltözhe- tően eladó._______________________ I K Zsiguli eladó. Békéscsaba, Egység u. 75. sz. HIRDETMÉNY! A DÉMÁSZ békéscsabai üzemigazgatóságának szerelési osztálya értesíti a lakosságot, hogy - az alábbi helyeken épült létesítményeket 1977. jú­nius 10-én feszültség alá helyezi Kétegyházán: Béke Tsz juhtelep részére épített 20 kV-os leágazást és OTR 20/250 transzformátorállomást. A létesítményen elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes! A HÓDGÉP székkutasi gyáregysége felvételre keres: közgazdasági vagy gyors- és gépírói végzettséggel rendelkező adminisztrátort, szakközépiskolai vagy technikusi végzettséggel rendelkező anyagáruforgalmi előadót. Jelentkezni lehet: Székkutason, a munkaügyi vezetőnél. Az Orosházi Üveggyár felvételre keres az alábbi munkakörökbe dolgozókat: kőműves, üvegosztályozó nő, gépkezelő, kazánfűtő, rakodómunkás, férfi segédmunkás, autó- és motor- szerelő. Felvételre keres továbbá a gyár tehergépkocsi-vezető­ket, akiket darus gépkocsivezetőnek képeztet át Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában. Az Orosházi Üveggyár nyári szünidőre középiskolás diákokat tud alkalmazni a szünidő alatt. Jelentkezni lehet: a gyár felvételi irodájában. A DÉL-MAGYARORSZÁGI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT azonnali belépéssel alkalmaz Békés megyében telje­sítménybérben fütésszerelü, víz-, gázszerelő, villanyszerelő, épületlakatos, hidegburkoló, épületasztalos, tetőfedő, festő, üveges, műköves, bádogos szakmunkásokat, segédmunkásokat. Szakmával nem rendelkezőket átképző szakmunkás­tanfolyamokon korszerű technológiák kivitelezésére megtanítjuk a DÉLÉP továbbképző iskolájában! Jelentkezés: DÉLÉF, Békéscsaba, Temető sor 2. Juhász Attila szak-szerelőipari üzemvezetőnél. Az Orosházi Állami Gazdaság felvételre keres azonnali belépéssel a BÁG-sertéstelepre vízvezeték-szerelőt, lakatos ' szakmunkásokat, valamint betanított és segédmunkásokat Jelentkezni lehet a sertéstelepen, megközelíthető Orosházáról autóbusszal. MUNKMLKIILOM A városi tanács költségvetési építőipari üzeme felvételre keres: kőműves, hidegburkoló, fűtés- és vízvezeték szerelő szakmunkáso­kat, férfi segédmunkásokat, fes­tők utáni takarítónőket, munka­helyi és irodai takarítónőket, gépkocsirakodökat. Jelentkezés az üzem munkaügyi csoportjá­nál, Békéscsaba, Kétegyházi út 1. sz. (DÉGAZ-zal szemben.) A Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalat felvételre keres vízügyi nagylétesítmények, köz­művek kivitelezésének Irányítá­sára gyakorlattal rendelkező fel­ső-, esetleg középfokú végzett­ségű műszakiakat építésvezetői munkakör betöltésére, Borsod- Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szat- már megyei munkahelyekre. Szükség esetén lakást biztosí­tunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat személy­zeti és oktatási osztályán, Deb­recen, Széchenyi u. 46. sz; alatt. A KEVIÉP békési «építésveze­tősége Békéscsaba és környéke munkahelyekre autó- és építő­ipari gépszerelőket, villanysze­relőket, lakatosokat, hegesztőket, víz- és fűtésszerelőket vesz fel. Jelentkezni lehet: KEVIEP, Bé­kés, Verseny u. 4. Telefon: Békés 120.__________________________________ Közgazdasági szakközépiskolá­ban most végző lányt anyag­könyvelőnek felvesz a Békés me­gyei Szikvíz- és Szeszipari Válla- lat, Békéscsaba, Luther u. 5/b. A Szirén Ruházati és Háziipari Szövetkezet szaryasi telepére két műszakos foglalkoztatásra, kor­szerű üzemébe gépi varró mun­kakörbe női dolgozókat vesz fel. Jelentkezni lehet: Szarvas, Béke u. 2—4. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. ________________________ M érlegkipes, 111. számviteli főis­kolai végzettséggel ügyviteli osz­tályvezetőt keres a Gyümölcs- Zöldség Göngyölegellátó és Gyártó Országos Szövetkezeti V. békéscsabai, ill. szajoli munka­helyre. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a személyzeti és ok­tatási osztályon, Bp., VII., Baross tér 19. Tel.: 217-675.______________ A Gyopárhalmi Tejüzem felvesz férfi és női munkaerőt ipari munkára, továbbá érettségivel rendelkező férfit kereskedelmi áruraktárosi munkakörbe. FELHÍVJUK Békéscsaba város lakosságának figyelmét, hogy a Tanácsköztársaság úti szol­gáltató „A” szárny kábelhálózatát és térvilágítását feszültség alá helyeztük A vezeték érintése éleveszélyes és tilos! Békés megyei Állami Építőipari Vállalat, Békéscsaba FELHÍVJUK Békéscsaba város lakosságának figyelmét, hogy a Tanácsköztársaság úti 82 la­kásos garzonház kábelhálózatát feszültség alá helyeztük A vezeték érintése életveszélyes és tilos! Békés megyei Állami Építőipari Vállalat, Békéscsaba Kutyahistória Indiában eddig ismeretlen vadkutyafajtát fedeztek fel. Ugatás vagy vonítás helyett ezek a kutyák fütyüléshez hasonló hangot hallatnak. Jól megszervezett csoportok­ban élnek, a horda vezérének vezetése alatt. Hajnalban va­dásznak, a napot pedig moz­dulatlanul töltik. Az elejtett vadból a vezér a közösség minden tagjának oszt. Az in­diai kormány ezekre a ritka négylábúakra is kiterjesztet­te a természetvédelmi tör­vényt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom