Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-05 / 131. szám

1977. június 5., vasárnap Vajthó László: Tanári pályám emlékezete... Vajtbó László írásával köszöntjük a tanítókat, nevelőket, tanárokat a pedagógusnapon, s egy­úttal köszöntjük az idős mestert, aki e hónapban tölti be kilencvenedik életévét. Vajthó László igazi nagy tanáregyéniség, gazdag irodalomtörté­nészi tevékenysége mellett sok irodalmár nemze­dék íelnevelője. Az oktató-nevelő munka és a tudományos tevékenység mindig egyet jelentett számára. Mutatja ezt a jelentős irodalomtörténeti és nevelő funkciót betöltő nagy vállalkozása, a Magyar irodalmi ritkaságok című sorozat, ame­lyet diákok közreműködésével és segítségével szerkesztett 1930—1944 között. Szura menti dallamok Kótai bácsi a legnagyobb mesterek közül való volt. Hogy akkori viszonyok sze­rint országos hírű, csak nem­rég fedeztem fel egy nálam egy esztendővel idősebb kis kézilexikonban, Wekerle László egyetemes ismerettá­rában. Ebből tudom, hogy Lajos bácsi, költőnek, írónak is számított, ami a mi pá­lyánkon nemcsak dicsőséget jelenthet, hanem idegenke­dést is a nem író, nem köl­tő kollégák féltékenyebbjei közt. öt azonban ' felséges természetéért, egyszerűségé­ért nem érte semmilyen ef­féle fulánk. Most már tudom, hogy Kunhegyesen született, 1846-ban, s néptanítói, rajz­tanári munkásságán kívül tankönyvíró is volt. így hát nemcsak iskolájának és csa­ládjának élt. De az iskolát is családjának tekintette. Ha valamelyik „fia” kiérdemel­te elismerését, meg is aján­dékozta, a magáéból. S mi­vel legkedvesebb növendé­kének, Barta Józsinak már nem tudott mit adni, neki adta a kedves hegedűjét. Keserű élményem is van róla, ezúttal mint szemtanú. De előre meg kell jegyeznem, hogy ha hivatalosan meg nem engedett fenyítőeszköz- zel élt is — mindjárt hozzá­teszem : egyetlenegyszer, ta­pasztalatom szerint, jóaka­ratból, szeretetből cselekedte, egy elkeseredett atyától buz- díttatva. Van egy — azaz, remélem, csak volt — eléggé nép­szerű tanári elv, mely sze­rint egy kellő pillanatban al­kalmazott pofon kitűnő fe­gyelmezőeszköz. Megvallom, ma is kétes igazságként cseng-bong fülembe ez a tan­ügyi szofizma. Kivált, ha em­lékszem az esetre, hogy az így megreglamázott gyermek fülbajos volt, s a tanár kész­ségesen fizethette a család­nak a bíróság által kiszabott folyamatos kártérítést. S hogy ne felejtsem: borzong- va gondolok arra a megté­vedt pillanatra — szerencsé­re nagyritkán történt, de mindig a tulajdon hibámból —, mikor akármilyen enyhe tasliszerűen, tanítványra emeltem a kezem. S ha kollégáim közt akad­na, aki ellenkező nézeten volna velem, nézzen szigorú­an önmagába, s tegyen fel magamustrálásul néhány ilyen kérdést: 1. Készültél-e lelkiismeretesen arra a vég­zetes órára, mikor a - baj megesett? 2. Bementél-e pon­tosan az osztályba, csengetés után azonnal vagy legfeljebb három-négy perc késéssel? 3. Szoktál-e tanítás közben feleslegesen adomázni, gú­nyolódni, stb.? 4. Következe­tes elvek szerint tanítasz-e vagy sem? Mert a legkisebb változást, szeszélyt is árgus szemmel figyelő diák hamar vérszemet kap, s joggal él­het az alkalommal, mivel­hogy amúgy sincs kedvére a sok egyhelyt ülés, s ha már rákényszerül, joga van meg­kívánni, hogy figyelmét le­kössék, és szép és jó élmé­nyekre andalítsák, máskülön­ben pokolian unalmas és gé- zengúzságra csábító az ilyen öröklétnek tetsző óra. Ellen­ben, ha megnyered magad­nak tanítványaid lelkét, tíz­percre is szívből bent marad­nak, becsengetéskor meg azonnal küldöttség tipeg-to- pog előtted, fiúsán szemrehá- nyú kunyorálással: — Tanár úr, tessék már jönni... Bizony, borzongva gondo­lok rá, hogy ha — bármily ritkán is — feledkeztem meg magamról, én Voltam a hi­bás. S azt sem tagadom, mindig meg is bűnhődtem érte, nem is számítva a lel­kifurdalást, mely napokig megzavart, elbúsított. Sőt egy alkalommal mindjárt osztályfegyelmi elé állítottam magam, pedig a fiú, éppen egy kollégám fia — aki szü­leit a hátuk mögött becsmé­relte —, igazán büntetést ér­demelt, ha nem is tettleges- séget. Nehogy észbe találjak kapni, azonnal ezt kiáltottam abba a levegőtérségbe, me­lyet a végtelenség parányi másának teremtettek négy iskolafal között, emberpalán­tákkal elegyest: — Fiúk, nincs csúnyább és gyávább dolog, mint ha erő­sebb a gyengébbre emeli a kezét! De máris megijedtem, ahogy egyik-másik tanítvá­nyomra, kedvencemre néz­tem. Riadva tekintettek rám, szinte védelmi állásban önnönmagam ellen, úgy­hogy kénytelen voltam még hozzátenni: — De igenis, van csúnyább is, gyávább is: mikor az em­bert az ilyesmire rákénysze­rítik. A tanári pofonnak nagy­részt hirtelen méreg is oko­zója lehet. Ilyenkor a tasli, stb. egyszerűen villámhárí­tó, kívülről hozott kellemet­lenségek levezetésére, tehát a tanítvány hibáján kívül. Volt egy kollégám, akit „nagytárgyilagosnak” becéz­lek diákjai. A kolléga ugyan­is megfontoltan, logice adta a taslit, rendszerint némi 'tűnődés, önmagában végzett gyors fegyelmi lebonyolítása után, ítélethirdető hangon, nyugodtan, sőt szinte derű­sen jelentette ki: — Én téged ezennel pofon ütlek. Ügy emlékszem, a kolléga nem volt népszerű e furcsa, pedáns elvével. Ha már tas­lit kap, a diák szereti a fel- hevült tanári arcot, a nagy hangot. Nem is számítva, hogy tovább is szeretni fog­ja a tanárját, meggondolat­lanság után is, mert gyer­mek, és mindent kihever, akár a tó felszíne a beledo­bott kavicsot vagy a finom szövet a gyűrődést. Kótai bácsi azok közé tar­tozott, akik csak végső eset­ben nyúltak virgácshoz, hogy aztán napokig szenvedjenek miatta. Említett sajnálatos ítélkezése így történt — mert ma is előttem, mintha ma esett volna, pedig, több, mint hetven esztendeje, hogy szemtanúja voltam. Egy tízperc alkalmával egy apa kérte Lajos bácsi segít­ségét bánhatatlan fia meg- leckéztetésére. A fiú kint hancúrozott az udvaron, nem messze az osztálytól, azonnal beparancsolták. Nemigen saj­náltam a lurkót, mert he­veny táncingerlő volt, vere- kedős, küllőfékező, hogy szat­mári tájszólással éljek. Jött is, s már hallhatta az apja vádjait: lusta, rendetlen, fe­lelőtlen, felnőttek iránt tisz­teletlen, stb. A fiú makacs természet volt, de a vádak súlya alatt szepegni kezdett, pillantását az egyre jobban elkomoruló Kótai bácsira függesztve, amennyire a fo­lyosóról megfigyelhettem. — Hát igaz ez, fiam, amit édesapád mond? — kérdezte Lajos bácsi, mintegy magá­hoz beszélve inkább. Olyan szenvedés tükröződött az ar­cán, mintha tulajdon gyer­mekéről lett volna szó. — Igaz — rebegte a meg- juhászodott gyermek. Lajos bácsinak nem kellett a katedrához futni pálcáért; kezében volt az már, s vé­gigsuhintott a fiún. Nem a jajgató gyermeket sajnál­tam, aki erősebb ütést is jaj nélkül el tudott viselni, csak a megszégyenítést nem. A ta­nítót sajnáltam, meg a szü­lőt. Legkivált az utóbbit. Ma is előttem eltorzult arca, pa­takzó könnyei, kötelességtu­dás és részvét kiszenvedése, amint asztmatikus hörgéssel kiáltotta oda a mesternek, a végső fórumnak, segélyét kérve: — Ügy, úgy, tanító úr!... úgy, úgy, tanító úr! A többire már nem em­lékszem, mert úgy vettem észre, megláttak, s rohantam is már eszeveszetten a nagy- udvarra. Nem haragudhattam sem Kótai bácsira, sem a szülőre, sőt gyermekfejjel is a párt­jukra keltem.” De azért re­mélem, galambősz fejjel is, hogy a mai Kótai bácsik mesterei hivatásuk tudatá­ban már nem ilyen módon keresik a legnehezebb fe­gyelmezési problémák meg­oldását sem. Minden amatőr jelentkezé­sét várja a Magyar Könyvki­adók és Könyvterjesztők most induló, Az ember és a könyv című fotópályázata. Az Üj Tükör szerkesztőségével, a Népművelési Intézettel és a Fővárosi Művelődési Házzal közösen meghirdetett pályá­zat legfontosabb célja, hogy bemutassa a könyv és a min­dennapi élet, a munka, a ta­nulás, a művelődés és a szó­rakozás kapcsolatát.. Gyulán Egészen biztos, hogy sok érdeklődőt vonz majd a gyu­lai vármúzeumba az a két kiállítás, amely pénteken nyílt meg. A címben Erdős Kamill-emlékkiállítást írtunk, valójában azonban két tár­lat látható, hisz a másik, „A cigányok Békés megyében” című összeállítás elválasztha­tatlan Erdős Kamill munkás­ságától. A bomló törzsi-szervezeti keretek között élő cigányság nehezen találja meg beillesz­kedését társadalmunkban, ezzel a folyamattal szemben azonban nem lehet türelmet­len társadalmunk. Nemcsak ítélkezni kell a cigányok fö­lött, hanem megérteni és se­gíteni kell életüket. Ehhez a türelmes munkát kívánó, ne­mes célhoz járult hozzá Er­dős Kamill aki, bár nem volt tanult néprajzkutató, rendkí­vüli tájékozottsággal, lanka­datlan szorgalommal kutat­ta a cigányság életét. A tíz esztendeig Gyulán élő, tragi­kus életpályájú ciganológus A ternovkai művészegyüttes Június 6-án érkezik me­gyénkbe a testvéri Penza megye gazdag és színvona­las műkedvelő művészeti életét képviselő ternovkai „Szura folyó hangjai” elne­vezésű, több mint 60 tagú művészegyüttes. Az SZKP Penza megyei bizottsága és az MSZMP Békés megyei bi­zottsága között 1970-ben lét­rejött testvérmegyei kapcso­latok keretében aláírt meg­állapodás értelmében immár negyedik alkalom, hogy me­gyénkben fogadhatjuk a szovjet kultúra képviselőit, Penza megyei barátainkat. A Szura folyó, mely ke­resztül szeli Penza megyét és Penzát, szoros tartozéka a kies tájnak és az ott élő szorgalmas, dolgos emberek­nek. Mindennapi életükben (öntözés, kenderáztatás, strandolás, üdülés stb.), mű­vészetükben jelentős szere­pet tölt be ez az ünnepé­lyesen hömpölygő, kanyar­gós, csillogóan tiszta, na­gyon hangulatos orosz folyó. E folyó mellett született da­lokat, táncokat is elhozzák Minden pályázó öt egyedi vagy két, legfeljebb öt kép­ből álló sorozatot küldhet be 1978. február 20-ig az MKKE titkárságára, 1367 Budapest, pf. 130 címre. Az eredményhirdetést a jövő évi ünnepi könyvhét ke­retében rendezik, s a legjobb pályamunkákból kiállítás nyílik, az Űj Tükör pedig fo­lyamatosan közli azokat. elsősorban nyelvi természetű kutatásokat végzett, de gyűj­tött szokásokat és hiedelme­ket is, csakúgy, mint folk­lór anyagot. Az Erkel Ferenc Múzeum nagyrészt a 38 éve­sen elhunyt kutató özvegyé­től származó hagyatéki anyagból állította össze a ki­állítást. Láthatjuk kiterjedt levelezését, azokat a fényké­peket, melyeket gyűjtőút ja során készített. Találkozha­tunk tárgyi emlékekkel, és ott sorakoznak a vitrinek­ben tanulmányai, publikációi is. Erdős Kamill munkásságát Másíts László, a debreceni Déri Múzeum főmunkatársa méltatta a megnyitóra szép számban összegyűlt közönség előtt, amelynek soraiban ott volt Erdős Kamill özvegye is. A másik kiállítás azt a vál­tozást követi nyomon, amely napjainkban zajlik a cigány­telepeken. Jól érzékelteti, hogy az eredmények mellett vannak még gondok is. énekkara most vendégeink, Ternovka műkedvelő művészei. Ternovka a penzai járás­ban található néhány kilo­méterre Penzától, közel a Szurához, a Penza folyócs­ka mellett. Lakóinak nagy része Penza üzemeiben, il­letve a helyi igen fejlett kö­tőiparban és kolhozban dol­gozik. Az orosz népi építő­művészet fantáziagazdagsá­gát, sokszínűségét és szépsé­gét bizonyító műemlékjelle- gű faházak jelentős számban találhatók a településen. A „Szura folyó hangjai” elnevezésű műkedvelő művé­szeti együttes rövid múltra tekint ugyan vissza, de ed­digi szerepléseivel nemcsak Penza megyében, hanem kü­lönböző országos versenye­ken és fesztiválokon is je­lentős sikereket értek el. Legutóbb a Volga mentén elhelyezkedő köztársaságok és megyék (melyekhez Lenin szülőföldje is tartozik) ver­senyén elnyerték az Orosz Föderáció „Érdemes Együt­tese” címet. A nagyszámú művészegyüttes énekkarral, vokális-hangszeres együttes­sel és tánccsoporttal mutat­kozik be Békés megyében. Műsorukon orosz népdalok és néptáncok, szovjet szer­zők művei, forradalmi da­A magyar néphadseregben a közművelődés országos fel­adatain belül az egyik leg­fontosabb törekvés, hogy se­gítséget nyújtsanak a hiá­nyosan képzett katonáknak általános iskolai tanulmá­nyaik befejezéséhez, illetve a szakmunkásvizsga letételé­hez. Ennék megfelelően az egyik magasabb egységnél 1976-ban 1432 hiányos iskolai végzettségű sorkatona végez­te el az általános iskola vala­melyik osztályát és szellemi­leg gyarapodva tért vissza a lók, Brahms, Bartók művei és magyar népdalok szere­pelnek. A ternovkai művészegyüt­tes „Szura menti dallamok” című műsorával június 7-én este 7 órakor a Békés me­gyei Jókai Színházban mu­tatkozik be, majd 8-án este 7 órakor Orosházán, 9-én es­te 7 órakor Csorváson, 10-én este 7 órakor Szarvason, 11- én este 7 órakor Gyomán, 12-én este 7 órakor Eleken és 13-án este 7 órakor Gyu­lán a művelődési központ­ban mutatják be műsorukat. Az együttes kollektívája a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója és a népek barátsága erősí­tésének tiszteletére ajánlja programját. Vendégszereplésük alkal­mából szeretettel köszöntjük testvérmegyénk küldötteit, képviselőit Békés megyében, szívből kívánjuk, hogy érez­zék jól magukat. Meggyőző­désünk, hogy művészeti programjukkal hozzájárul­nak Békés és Penza megye, egyben a magyar és a szov­jet nép testvéri barátságá­nak további elmélyítéséhez, a népek barátságának erősí­téséhez, a béke megőrzésé­hez. polgári életbe. Ugyanitt 1976- ban szervezték meg első al­kalommal a sorkatonák kö­rében a szakmunkásképzést, melynek eredményeként ta­valy decemberben 437-en tet­tek eredményes vizsgát. Az ide tartozó alakulatoknál je­lenleg 1195 hiányos képzett­ségű sorkatona folytatja álta­lános iskolai tanulmányait és csaknem 600 katonafiatal ré­szesül szakmunkásképzés­ben. (KT) Fotópályázat „Az ember és a könyv” Erdős Kamill-emlékkiállítás Csende Béla Vokális-hangszeres kisegyüttes Ternovkáról Szellemileg gyarapodva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom