Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-18 / 142. szám
HANGSZÓRÓ Hívogató 1977. június 18., szombat Igényes olvasókká nevelni a tizenéveseket Beszélgetés Deme László nyelvészprofesszorral, a Kincskereső főszerkesztőjével Hét napon át muzsikálnak Ismerkedő kamaramuzsika a parkban: Babarcai Árpád és Zelenák Géza Orosházáról, Igmándi Krisztina és Szécsényi Mária Gyuláról Fotó: Gál Edit Dallamosan lágy vonósmuzsika hangjai simogatják az arra járókat a békéstar- hosi munkástovábbképző intézet kollégiumában. Csütörtökre, június 16-ára gyűltek ide Békés megye legtehetségesebb zeneiskolai növendékei. Hetedik esztendeje rendeznek ez évben zenei tábort általános és középiskolásoknak. Békéstarhoson ez az első együttlétük. Negyvenkét hegedűn, gordonkán, csellón muzsikáló fiatal próbál majd egy héten át a tar- hosi zenepavilonban neves művészek, karnagyok irányításával. — Egy-egy zeneiskolának nincs módja arra, hogy évközben ilyen kitűnő vonós- zenekart állítson össze — mondja Herbály András, a fiatalok egyik mestere; Láng Gusztáv, Tóth István, Pechan Zoltán mind-mind segítői lesznek a zenekari művek betanulásának. Fejes Antal, a tábor vezetője szíves szóval x invitálja a zeneszerető közönséget a június 22-én este fl órakor kezdődő záróhangversenyre, a tarhosi zenepavilonba. Petényi' Eszter hegedű-, Sin Katalin gordonka- és Láng Gusztáv zongoraművész, a zeneiskolai növendékek zenekarával együtt Rameau-, Vivaldi-, Telemann-, Corelli-műveket játszik a hangversenyen. Békésről kü- lönautóbusz szállítja a zenebarátokat, de a megye minden városából várják a vendégeket a szimfonikus muzsika nyári otthonába, Békéstarhosra. Három kísérleti év után lassan három esztendeje lett országos folyóirattá a Szegeden szerkesztett Kincskereső. Az elmúlt esztendők alatt beváltotta a hozzáfűzött reményeket: a tíz, tizennégy éveseknek keresett és sokat forgatott irodalmi-művészeti lapja lett. Havonta 75 ezer példányban jut el az olvasókhoz.' Az 1977-es esztendő újabb állomást jelentett a folyóirat szerkesztői és olvasói számára. Januártól új borítóval, megnövekedett terjedelemben, módosított* megjelenési beosztással kapják kézhez a folyóiratot a tizenévesek. A májusi szám megjelenése óta több fórum elemezte és értékelte a lap koncepcióját, eredményeit. A „nyári szünet” előtt kértük meg Deme László nyelvészprofesszort, a lap főszerkesztőjét, válaszoljon kérdéseinkre. — A januártól bevezetett változtatások hogyan szolgálták a szerkesztőség céljait, elképzeléseit? — A borító megújítására és a tipográfiai változásokra a gyerekek jelzései alapján szántuk rá magunkat. Ügy érezzük, ezt az új borítót, annak jelképeit megértették és elfogadták olvasóink. E változtatás módot nyújtott arra, hogy pontosítsuk alcímünket, mely most érzésünk szerint jobban kifejezi lapunk lényegét: irodalmi folyóirat gyerekeknek. A megjelenések ideje jobban igazodik az iskolai évhez. A terjedelemnövekedés nem pusztán az oldalszám emelkedését jelentette számunkra, hanem a szerkezet módosulását, tartalmi bővülését és szerkesztési gazdagodását. Mindezek a változások azt a célt szolgálják, hogy szocialista eszmeiségű, etikai töltésű, esztétikailag magas rendű szépirodalmi műveket adjunk közre, segítsük a művészi szépre fogékony, igényes olvasókká formálni a tizenéveseket. Irodalmi művészeti anyagokkal igyekCSEREI PÁL: 5. Miután az előadó megmondta, hogy a tervosztály szerint a szervező munkáért Kontra Sándor érdemelne oklevelet, a tanácselnök rosz- szallóan jegyezte meg, hogy be kellett volna már az előterjesztésbe venni a javaslatot, és akkor nem pazarolnának külön időt arra. — A javaslattal különben egyetértek — mondta aztán a tanácselnök. — Éppen Kontra Sándor volt az, aki elsőnek jelentette nekem, hogy amit vállaltak, határidő előtt teljesítették, felállították a hintákat a három játszótéren. Végül, amikor az oklevelek, jelvények odaítéléséről döntött a végrehajtó bizottság, és arról, hogy kik kapjanak szóbeli dicséretet, a tanácselnök utasította az előadót, hogy a jóváhagyott névsorokról külön-külön készítsen másolatot. S azokon más bejegyzések ne szerepeljenek, hogy könnyebben áttekinthessék, amikor a munka ünnepén felolvassák a társadalmi munka élenjászünk kapcsolódni az úttörőmozgalom céljaihoz. Hetven százalékban primér irodalmat közlünk — válogatási területünk a lapok között a legszélesebb, hiszen az ösz- szes irodalmi műfaj, a magyar és világirodalom teljes tárházát, klasszikusokat és kortársakat is magába foglalja. Lehetőség nyílt tartalmas verselemzések közlésére, új rovatot indítottunk Néhány szerzőnkről címmel, mely eligazító igénnyel sajátos folyóirat-lexikon. — Ügy gondolom, s a folyóirat jellegéből is következik, hogy talán egyik legfontosabb feladatuk az olvasókkal való kapcsolat kiépítése, erősítése. Ennek érdekében is sokat tettek az elmúlt időszakban. — Igyekszünk minél több lehetőséget kihasználni a kapcsolatok felvételére, építésére. A személyes találkozások mellett az elmúlt évben jó néhány pályázatunk is volt. Barátom a könyv címmel a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalattal közösen írtunk ki pályázatot, melynek során a gyerekek olvasmány- és könyvélményeikről vallottak írásban, rajzban. Egyéni pályázók és iskolai úttörőközösségek több száz munkát küldtek be, nagy volt az akció mozgósító ereje. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára készülődve és az úttörőmozgalmi év Együtt — egymásért akciójához kapcsolódva Szerkesszünk együtt! címmel kértünk elképzeléseket, javaslatokat, ötleteket a gyerekektől. Elsősorban a falusi és kisvárosi iskolák tanulóközösségei jártak élen, nagyon sok értékes dokumentumanyag, fotó, rajz és hasznosítható javaslat érkezett: ezeknek legjavát októberi számunkban közölni fogjük. Néhány pályázónk elnyerte a Tiszteletbeli szerkesztőtárs címet. Pedagógusokat, könyvtárosokat, napközi otthonos nevelőket, úttörő- és szakkörvezetőket róinak a neveit és átadják azoknak az okleveleket, jelvényeket, s megdicsérik azokat, akiknek dicséret jár. Zsuzsa, a tervosztály gépírója még ezen a napon elkészítette a másolatokat, és gyönyörködve nézte is egy kicsit azokat, mert a ritka sorokba gépelt nevek szépen mutattak a hófehér papírlapon. Az előadó meg az oklevelesek másolatáról leolvasta a neveket és tussal írogatta rá azokat az oklevelekre. Ez nem az ő kötelessége volt, csak kedvtelésből csinálta, mert szeretett raj- zolgatni, festegetni. S a tussal húzott betűk külön díszei lettek az okleveleknek. Mivel május elseje ünneplése mindig megkezdődik már délelőtt a felvonulással, s a délutánt pedig vidám játékok töltik meg, ezért az ünnep előestéjén adták át a társadalmi munka élenjáróinak az okleveleket, jelvényeket és olvasták fel a dicséreteket. A művelődési otthon nagyterme meg is telt any- nyira, hogy nem lett elegendő a szék és sokan a falak mozgatott meg a Hogyan használom fel a Kincskeresőt oktató-nevelő munkámban? című pályázatunk. A legjobb pályamunkák megjelennek a Módszertani Közleményekben, ez újabb erjesz- tője és ösztönzője lehet mind tágabb horizontú tevékenységünknek. A Fiatal írók József Attila-körének tagjai számára novellapályázatot hirdettünk, éppen a legmostohább műfajnak, a rövid terjedelmű, a mai gyerekéletet tükröző kisprózának föllendítése érdekében. A beérkezett 43 pályamunka legjobb darabjait folyamatosan közöljük, s a tehetséges fiatal írókkal igyekszünk folyamatos kapcsolatokat kiépíteni. — Melyek a legközelebbi jövő tervei, elképzelései? Milyen feladatok megoldására készül a szerkesztőség? — Már készül a szeptemberi számunk. A folyóirat októberi száma a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára emlékezik, novemberben pedig Ady Endre születésének 100. évfordulóján színvonalas és tartalmas anyagokkal szeretnénk hozzájárulni az ünnepléshez. Jövőre Móra Ferenc születésének 100. évfordulóját köszöntjük. A másik fontos és közeli feladatunk az idén másodszor megrendezésre kerülő Kincskereső-tábor sikeres lebonyolítása. Szegeden a megyei KISZ-bizottság táborában az ország minden részéből száz úttörő tölt el két hetet: pályázataink nyertesei, a csapatújságok riporterei, a Kincskereső-klubok legaktívabb tagjai, a lap terjesztésében serény kedők, a legtehetségesebb versfaragók és rajzolók. Olvasótábor lesz, oldott, aktivitásra serkentő programokkal, s a két hét során a részt vevő gyerekek megismerik Szegedet és Csongrád megyét. A tévé szegedi körzeti stúdiója művészeti riportműsort készít a tábor idején. mellett álltak. Az okleveleseknek, a jelvényeseknek, s a dicséretben részesülőknek meghívókat küldtek és az első sorokba ültették azokat. Mások a plakátok invitálására jöttek el. Az ünnepség kezdete előtt Kontra Sándor izgatottan forgolódott az első sorban. A meghívó ott lapult a zsebében, de hogy ő is kap oklevelet, arról nem tudott, azt nem sikerült előre kifürkésznie. Közben-közben lopva a második széksorban ülő Juhász Istvánt figyelte és irigykedve arra gondolt, hogy az már biztosan a markában érzi az oklevelet. Az ünnepi megnyitót követően a tanácselnök először felolvasta azoknak a neveit, akiket a végrehajtó bizottság dicséretben részesített. Ezután egymást követve az elnökségi asztalhoz mentek azok, akiknek a nevét az előadó a hófehér papírlapról olvasta fel, a tanácselnök meg egymás után adogatta át a jelvényeket, az okleveleket és sorban gratulált azoknak, akik átvették, miközben mindannyiszor felcsattant a taps. Amikor már csak két név volt hátra azon a hófehér papírlapon, amelyen az oklevelesek voltak felsorolva, az előadó szeme megakadt a második széksorban ülő Juhász Istvánon. Hirtelen kiszaladt a vér az arcából: hát ez meg, hogy lehet? Juhász nincs a névsorban! De nem volt ideje gondolkozni, mert szólítania kellett a következőt. Azután, hogy a tanácselnök az utolsó oklevelet is átadta és újabb sikereket kívánt a társadalmi munka élenjáróinak, az ünnepség véget ért. S a tolongásban Juhász István észrevette, hogy Kontra Sándor az oklevelét lobogtatva hozzá - igyekszik, s közben hangoskodva mondja: „Pista! ragyog ám a hinták élénkzöld színe.” Amikor pedig megállt előtte, kiegyenesítette hosszú nyakát és vi- gasztalóan mondta: „Rá se ránts, hogy nem adtak oklevelet; a jó társadalmi munkások majd kapnak még.” — Anyagot meg csak szerzünk megint; igaz? — húzta fel a szemöldökét Juhász István és elindult a teremből kifelé. Majd hirtelen hátraszólt még. — Nem kell ócskavasat sem gyűjteni. Az előadó ekkor már az utcán volt és a tanácsháza félé loholt. Az járt az eszében, ha későre is jár az idő, kideríti, hová tűnt Juhász István neve. S amikor belépett a dolgozószobájába, előhúzta zsebéből a hófehér papírlapokat és kiterítette azokat az asztalra. Aztán kirángatta a fiókból a társadalmi munkát összegező íveket, mivel mérget mert volna arra inni, hogy azokon rajta> van Juhász István neve. S'alig rakta le a hófehér papírlap mellé az íveket, már fel is fedezte a brigádvezető nevét. S ha valaki most arra járt volna a folyosón, azt hihette volna, hogy meghibbant, mivel egyedül volt és nagyot kiáltva csapott az asztalra: „Tudtam, tudtam, hogy itt van!” Azután meg azon töprengett, mégis hogyan maradhatott le Juhász István neve, hiszen Zsuzsa háromszögű vonalzót tett az összegező ívre, azzal jelölt minden sort, nehogy összekeveredjenek. Nem is cserélt fel még egy személynevet sem! Persze, az a hülye Zsiga, ha átjön a műszaki osztályról, mindig incselkedik Zsuzsával. Akkor délután is járt itt, amikor Zsuzsa másolta a neveket, és lehet, hogy meglökte a hülye a vonalzót, s az elcsúszott. És kimaradt egy sor. De hát, ki hinné el ezt neki, ha el is mondaná valakinek? El is zárta azután a fiókba az összegező íveket a hófehér papírlapokkal együtt. (Vége) Jó néhány adósságot szeretnék régóta törleszteni, hiszen a heti rádiójegyzetek sorában akadnak olyan műsortípusok, amelyekről még sosem írtam. Különösen a fiataloknak sugárzott adásokról esett kevés szó ezeken a hasábokon, pedig sokszor figyelmesen hallgatom a gyerekeknek szánt műsorokat is. Például a Harsan a kürtszó jelentkezéseire hónapokon át odafigyeltem, mivel az volt a tapasztalatom, hogy a szerkesztők érdeklődési köre s a riporterek mozgási területe túlságosan Buda- pest-centrikus. Adásonként meglátogatnak két-három fővárosi úttörőcsapatot, elmennek Zánkára, esetleg tudósítást adnak a rádióakció éppen soros megyéjéről — legutóbb Nógrádról — s ezzel már ki is töltötték a műsoridőt. Véleményem igazolására sokáig jegyeztem az elhangzott riportok színhelyét, de később abbahagytam a számomra szokatlan statisztika vezetését. Adósságaim törlesztésére gondoltam akkor is, amikor első alkalommal lapoztam bele a Gyermekrádió irodalmi újságába, a Hívogatóba, amelyet csütörtök délután sugárzott a Kossuth adó. Első hallásra is megállapíthattam, hogy ez a fiataloknak szóló műsor zenei része sokkal értőbb módon összeállított, mint a tulajdonképpeni „irodalmi” rész. Az volt a legnagyobb baj, hogy a félórás adásidő során nem tűnt ki, vajon melyik korosztálynak, a fiatalok mely rétegének ajánlják a műsort. A színesnek szánt összeállításban egymás mellé került a költői formafegyelemről való elmélkedés és a halandzsa beszéd. Még az évszakhoz sem igazodott a műsor, hiszen a csütörtöki rek- kenő kánikulában ugyan kit érdekelt a szójáték, mely szerint „barátomnak nincs kabátja, csak egy kabátos barátja”. Egyetlen szám ismeretében alaptalan dolog volna elemző véleményt mondani egy hangos újságról, ahhoz legalább egy fél évfolyam adásait végig kellene hallgatni. Hogy mégis most írok a Hívogató műsoráról, az elsősorban azért van, mert egy dolgot nagyon hiányoltam ebből az irodalmi lapból: nem eléggé hívta fel a figyelmet az olvasás gyönyörűségére. Pedig most kellene kedvet csiholni az olvasáshoz, amikor a vakációzó diákok egy része nem tudja, mit kezdjen az idejével. A közelmúltban lezajlott könyvhét során is százezer- szám kerültek .az utcai könyvárusító pavilonokba az ifjúságnak szánt kötetek, könyvtáraink mindig szeretettel várják az olvasni vágyó fiatalokat, s az utolsó tanítási napokon a pedagógusok is sokszor felhívták a figyelmet a nyári olvasmányok örömeire. Ilyenkor lehetne „becsempészni” az olvasmányok közé a kötelező irodalmat, amely ha nem volna „kötelező”, talán sokkal több diáknak okozna örömet. Tulajdonképpen az volna a legjobb, ha a tanév végén nem szűnne meg a diákok érdeklődése a tanult ismeretek után. A nyári táborokban, az ifjúsági klubokban és szakkörökben sokfelé ösz- szekapcsolják a kellemest a hasznossal, és játékos keretek közt próbálják alkalmazni az iskolapadban tanultakat. Mindenki tudja, hogy a hasznos időtöltés egyik legjobb módja az olvasás, s a témában aligha tudna újat mondani a rádióműsor, mégse haszontalan szólni egy-egy jó olvasmányról. Hiszen ha csak néhány friss hívet szereznek a könyvbarátok táborába, egy egész irodalmi magazin elkészítése sem hiábavaló. (Andódy) EGY KIMARADT SOR
