Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-12 / 110. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1977. MÁJUS 12., CSÜTÖRTÖK Ára: 80 fillér XXXIL ÉVFOLYAM, 110. SZÁM A béke negyedik évtizede Országjáró kiállítás indult el Battonyáról A békehónap újabb nagyszabású rendezvényére került sor tegnap hazánk elsőnek felszabadult községében, Battonyán. A zászlódíszbe öltözött nagyközség utcáin ünneplős fiatalok és felnőttek indultak a kora délutáni órákban a zászlókkal díszített felszabadulási emlékműhöz, ahol pattogó indulókkal fogadta a békéscsabai MÁV-zenekar a nagygyűlésre érkezőket. Pontosan három órakor a nagygyűlés elnöksége elfoglalta helyét, majd Cséfai Julianna Garai Gábor: „Űj kor nyitánya” című versét szavalta el. Ezt követően Szabó István, a párt mezőkovácsházi járási bizottságának első titkára lépett a mikrofonhoz és üdvözölte á több száz résztvevőt, valamint az elnökségben levő Púja Frigyest, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterét, a nagyközség országgyűlési képviselőjét, Várai Mihálynét, az MSZMP Békés megyei bizottságának osztályvezetőjét, Nagy Jánost, a megyei tanács elnökhelyettesét, Szabó Miklóst, a KISZ megyei bizottságának első titkárát, a Hazafias Népfront. Országos Tanácsának, valamint a béketanács titkárságának, a járási és nagyközség párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeteinek képviselőit. Fotó: Demény Gyula Ismerni megyénket Egyre nagyobb figyelmet követel az a mozgás, amely az ország határain belül, az egyes települések és tájak között zajlik és mindig oda irányul, ahol valamit nyújtani tudnak a mindenre kíváncsi embereknek. Nagy lehetősége ez hazánk megismerésének is. Az újságok holt betűje, a rádió elszálló szava, a televízió futó képe csak a személyes élményeken keresztül adhat bizonyosságot. A haza szeretete az otthon szeretetével kezdődik és tágul a környezet ismeretéből a haza megismeréséig.'' Mert szeretni és igazán jól dolgozni csak azért lehet, amit megismerünk, ami olyan élményt nyújt, amely büszkeséggel tölt el minden, nem csak néző, hanem látó embert. Békés megye ember gondozta szép tájai, e tájban is szép számmal dokumentálható emberi alkotások, a kedvezően változó települések, a történelem viharában megmaradt néhány műemlékünk, népi hagyományunk, kultúrát és szórakozást nyújtó lehetőségeink nagy része még kívül esik saját érdeklődésünkön is. Annak ellenére, hogy növekvő számokat tartalmazó statisztikai adatokkal igazolhatjuk idegenforgalmunk fejlődését, adottságainkhoz képest mégis nagy a lemaradás. Jól tudjuk, hogy a fejlesztésnek komoly összegeket igénylő feltételei vannak. Ennek kerete pedig nagyon is meghatározott. A meglevő kereskedelmi, szállodai, vendéglátói hálózatunk, közlekedési adottságaink azonban a megyén belüli idegenforgalom számára a mainál sokkal nagyobb lehetőségeket biztosít. Az egy-két napos kirándulás városaink, községeink megismerésére, a Körösök kanyargós, ezernyi szépséget rejtő partjaira elsősorban nem beruházást, hanem feltáró, megismertető tevékenységet és szervezést igényel. Alig találni például olyan közkézen forgó, színesen megírt, látogatásra kedvet csináló népszerű kiadványt, amelyből megismerhetnénk megyénk valamely városát, községét, a környező tájat, múzeumaink kincseit, azokat a természeti és emberi alkotásokat, amelyeket látni érdemes és látni kell, amely kedvet is csinálna a személyes megismeréshez. Nem vaskos könyvre, hanem füzetekre lenne szükség, amelyek csak a leglényegesebbeket adják tudtul: mit, hol, miért és mikor érdemes megnézni. A lokálpatriotizmus szerves része, hogy mások tudtára adjuk értékeinket, hogy közkinccsé tegyük azt mások gyarapodására is. Idegenforgalmunk fejlesztésében fontos láncszem feltárni mindazt, amivel rendelkezünk, amit bemutathatunk, ami a megyénkhez, s ezen keresztül a szocialista hazához való ragaszkodást, alkotó munkánk iránti büszkeséget erősítheti. A mindenütt fellelhető lelkes és hozzáértő emberekre támaszkodva, a helyileg biztosítható, terhet ott alig jelentő költségekkel, de csak megyei szervezésben, amely garantálja a szakszerűséget, az egységes rendezői elvet, lehet és kell megoldani ezt a sürgető feladatot. —g— emlékeztetett arra, hogy az idén a békehónap keretében emlékezünk a lenini békedekrétumról, amely ma is alapját képezi a Szovjetunió és a szocialista országok békepolitikájának. Ezt követően Púja Frigyes mondott ünnepi beszédet, megemlékezve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő évfordulójáról és arról a harcról, amelyet 60 évvel ezelőtt a fiatal szovjet állam hadserege — köztük szép számmal magyarok is — vívott a forradalom megvédéséért. Számot adott hazánk politikai és gazdasági eredményeiről. Méltatta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a Szovjetunió és a Az MSZMP Oktatási Igazgatósága által szervezett ide- ológiai továbbképzésen részt- r vevő pártmunkások május 11-én, tegnap délután Szőnyi Ernő tanár vezetésével ellátogattak a Békés megyei Népújság szerkesztőségébe. Megtekintették a szerkesztőséget, majd tájékoztatót hallgattak meg. Rocskár János, a Békés megyei Népújság főszerkesztőhelyettese és Podina Péter, a szocialista orszagoK teszneK a drága véráldozattal megszerzett béke megőrzéséért. A nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszéd után Púja Frigyes megnyitotta azt a vándorkiállítást, amely „A béke negyedik évtizede” címet viseli. Az Országos Béketanács, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, valamint a Volán Tröszt a Nagy Okto- beri Szocialista Forradalom és a békedekrétum jegyében két új csuklós autóbuszban rendezte meg a kiállítást, amely a következő fél évben főleg a tanyavilágban mutatja be anyagát. Battonyáról indul, ahová a béke elsőként érkezett, majd útját Nemes- medvesen fejezi be. pártalapszervezet titkára ismertette a szerkesztőség szervezeti felépítését, az egyes rovatok munkáját, a lapkészítés tartalmi és technikai kérdéseit, különös tekintettel az ofszeteljárásra." A tájékoztatót élénk vita követte, melynek során a pártmunkások elmondták a lappal kapcsolatos tapasztalataikat, javaslataikat. A kérdésekre a szerkesztőség jelen levő vezetői válaszoltak. Ma, 12-én Mezőkovácshá- zán és Medgyesegyházán,. holnap Orosházán, 14-én Tótkomlóson, Gádoroson és Nagyszénáson, 15-én pedig Szarvason a művelődési ház előtti parkírozóhelyen tekinthetik meg az érdeklődők hazánk szocialista fejlődését bemutató vándorkiállítást. B. O. Jól sikerült vetélkedő Békéscsaba MÁV Pálya- fenntartási Főnökség május 5—6-án a MÁV-klubkönyv- tár helyiségében, az MSZBT keretén belül megtartott Ki mit tud a Szovjetunióról szellemi vetélkedőn 22 szocialista brigád vett részt. A két napon át tartott vetélkedőn mind a 22 brigád igen szoros mezőnyben követte egymást. Végül is első lett a Baros brigád, amely a békéscsabai pályafenntartási főnökség központi dolgozóiból tevődött össze. Második a XVIII. gépesített mozgószakasz Gagarin brigádja, amely alig 5 ponttal maradt el az első helytől. Harmadik a XIV. szakasz Tótkomlós Béke brigádja, amely hét ponttal maradt el az elsőtől. Területi döntőre az első helyezett megy. Pártmunkások látogatása a szerkesztőségben Még ebben a hónapban összeszerelik azt a három automata cukoradagoló gépet, amely nemrég érkezett az NDK-ból a Sarkadi Cukorgyárba. Most egy műszakban 220 mázsa cukrot csomagolnak egykilós zacskókba, az új, nagy teljesítményű berendezésekkel viszont ennek a többszörösét tudják majd becsomagolni. Képünkön a szállítás előtti utolsó művelet: a tasakok leragasztása látható Fotó: Veress Erzsi Leonyid Brezsnyev fogadta Czinege Lajost Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, kedden a Kremlben fogadta Czinege Lajos vezérezredest, a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterét, aki hivatalos, baráti látogatáson van a Szovjetunióban. A beszélgetésben részt vett Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. A megbeszélés során véleményt cseréltek a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti testvéri kapcsolatok továbbfejlesztésének kérdéseiről, valamint az európai és a világhelyzet időszerű problémáiról. Kifejezésre juttatták azt a törekvésüket, hogy minden eszközzel erősítik és tökéletesítik a Varsói Szerződés tagállamainak együttműködését, elősegítik, hogy még jobban növeljék e védelmi szövetség szerepét a békéért és a nemzetközi biztonságért vívott harcban. Leonyid Brezsnyev testvéri üdvözletét és legjobb kívánságait tolmácsolta Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága^-'első titkárának és az egész magyar népnek. Szívélyes, testvéri légkör jellemezte a beszélgetést. A beszélgetésben részt Vett A. I. Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadója és Marjai József, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete. (MTI) Felhívás Kisdobosok, úttörők, figyelem! A Magyar Úttörők Szövetsége és a Magyar Szolidaritási Bizottság felhívással fordul áz ország valameny- nyi úttörőközösségéhez, kisdobosokhoz, úttörőkhöz. Pajtások! Ti, akik számtalanszor bizonyítottátok együttérzéseteket a szabadságukért és a társadalmi haladásért küzdő, fejlődő országokkal, adjatok most segítséget, a laoszi népnek és a laoszi gyermekeknek. Ez az alig két éve felszabadult ország közel 3,3 millió lakossággal nagy szellemi és anyagi elmaradottságban él, 60 százalékuk nem tud írni, olvasni. Felemelkedésük érdekében új iskolákra, tanszerekre van szükség, hogy megtanulhassák saját történelmüket, olvassanak más népekről, megismerjék a világot. Szükség van a tudásra, hogy a laoszi nép elsajátíthassa a természeti kincsei kiaknázásához nélkülözhetetlen tudományos-technikai ismereteket. Megtanulhassák a fejlett technológiák, technikai eszközök alkalmazását. Az a füzet, s a ceruza, amely segítségével a laoszi analfabéták hadat üzennek a tudatlanságnak, az első, hogy fontos mérföldkő a megismeréshez vezető, kitartó munkát követelő, de nagyon sok örömet rejtő végtelen úton. Ehhez adjatok segítséget vas, rongy, papír és egyéb háztartási hulladék gyűjtésével. A hulladékért kapott és általatok felajánlott összeget az úttörőtanács fizesse be a Magyar Szolidaritási Bizottság egyszámlájára: 235-96852. A csekken tüntessétek fel felhívásunk jelszavát: „Egy ceruza — egy füzet Laosznak.” A hulladékgyűjtési verseny ideje: 1977. V. 15.—VI. 15. A gyűjtésben legjobb eredményt elért pajtásokat '■— az úttörőelnökség javaslata alapján — meghívjuk a nyári nemzetközi táborunkba 1977. július 16-tól augusztus 12-ig, ahol személyesen is találkozhatnak az általatok is támogatott laoszi pajtások képviselőivel. Eredményes gyűjtést kívánunk! Előre! MAGYAR SZOLIDARITÁSI BIZOTTSÁG, MAGYAR ÜTTÖRÖK SZÖVETSÉGE Púja Frigyes külügyminiszter mondott ünnepi beszédet