Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-11 / 109. szám
1977. május 11., szerda Battonyai téglások Elöfeldolgozókl Ikládi Jánosné és Baranyi Istvánná tíz éve rakja máglyába a nyers téglát Néhány héttel ezelőtt terjedt el a hír, hogy az egyik élelmiszer-feldolgozó üzemünkben egy igen fontos nyersanyag — amelyben egyébként még csak nem is dúskál a gyár — a tárolás közben, az udvarban majd- neip az utolsó kilókig megromlott. Felelőtlenség? Hanyagság? Mulasztás? Nos, a dolog egyáltalán nem ilyen egyszerű. A Békéscsabai Konzervgyárról köztudott, hogy éveken át nem tudta kapacitásait nyersanyag hiányában lekötni. De időnként még ebben a konzervgyárban is zavarokat, fejtörést okozott a hirtelen nagy mennyiségben beözönlő áru. Amikor a konzervgyárban minden gép. minden feldolgozó vonal működik: egy nap alatt 950 tonna zöldséget, gyümölcsöt képesek tartósítani. Ezzel szemben a betakarítás csúcsidejében naponta 1300—1400 tonna mezőgazdasági termék érkezik a gyárba. El lehet képzelni, hogy még megfelelő tárolókban is mi lesz néhány nap alatt az esetleg már túl érett állapotban átvett paradicsomból például ilyen körülmények között. Nincs ez másként a hűtőházban sem, ahol minden másodpercet kihasználva is legfeljebb 260 tonna zöldséget, gyümölcsöt tudnak biztonságosan lehűteni abból a 800— 1000 tonnából, amely a csúcs- időszakban naponta feldolgo- dásra vár. Más a gondja a ZÖLDÉRT-nek ugyanebben az ügyben. Ennek a vállalatnak nem az ávétel és nem is a tárolás adja föl igazán a leckét, hanem az, hogy az átvett árut a lehető leggyorsabban és a lehető legfrissebb állapotban kellene a fogyasztókhoz, a piacra eljuttatni. Ehhez azonban még „közönséges” szállítójármű sincs elegendő minden esetben, nem hogy speciális hűtőkocsi. Nem jelenti mindez természetesen azt, hogy zöldségfeldolgozóink és forgalmazóink tehetetlenül állnak a természeti csapás előtt, ami abban jelentkezik, hogy a nagy tömeget adó zöldségek és gyümölcsök azonos időszakban érve be, teszik lehetetlenné a kiegyensúlyozott termelést. Egy biztos, a zöldség- és gyümölcstermesztés s főleg betakarítás szezonalitásán aligha lehet változtatni a lényeget tekintve. Lehet azonban a csúcsidőszakot elnyújtani, a dömpingeket mérsékelni. A hűtőház kétféle példát is szolgáltat erre. Az egyik az úgynevezett grafi- konos kiszolgálás, aminek a lényege, hogy a nagy tömegű árut adó partnereknél valamennyi számba vehető szempontot figyelembe véve, a feldolgozás lehetőségeihez igazítva szakaszolták a munkálatokat a vetéstől a beszállításig. Ezzel vették elejét annak, hogy a termést mindenütt csaknem azonos időben adják át. A másik példa*— a med- gyesegyházi zöldség-előfel- dolgozó — látszólag ugyan csepp a tengerben, mert a már jelzett 260 tonnából ez az üzem naponta legfeljebb 20 tonnát képes „felfogni”. A medgyesegyházi üzemben munkálkodó 50 asszony a főzőtök előfeldolgozásával mégis utat mutat az előbbiekben jellemzett gondok megoldásához. Véleményünk szerint ugyanis a községekben a mezőgazdasági üzemekben még fellelhető szabad vagy félig- meddig szabad munkaerőt célravezetőbb ilyen — mezőgazdasági terményt előfeldolgozó — jelleggel felhasználni, foglalkoztatni, mint a maradi technikát konzerváló kisipari „kócerájokban”. Csak egy példát: ha Csanádapáca adja a konzervgyári paprika nagyobb hányadát a megyében, akkor célszerűbb a tsz- ben dolgozó asszonyok betanításával egy paprikacsumá- zó üzemet itt kialakítani, mint például egy vasfeldolgozót. Mint ahogy Kaszaperen is arra törekednek, hogy a hagymatermesztés gépesítésével felszabaduló munkáskezeket ott, helyben a hagyma válogatásával, osztályozásával hasznosítsák. így a megfelelő munkaalkalmat is megtalálták tagjaiknak és az átvevő vállalat is jobban gazdálkodhat szabaddá váló energiájával. így a kritikus időben. Folytathatnánk a sort, de talán ennyi is elég annak bizonyítására, hogy mégsem vagyunk a természetnek úgy kiszolgáltatva, mint ahogy az az első látásra tűnik. A betakarítási és átvételi csúcsok mérséklésében azonban eddig még csak a kezdeti lépéseket tettük meg — gondoljunk csak a tárolás nehézségeire —, halasztani való időnk pedig már semmi nem maradt. Ha csak azt vesszük is, hogy az itt említett három vállalat erre az évre együtt 22 ezer tonnával több zöldségre és gyümölcsre kötött szerződést, mint amennyi a névleges átvételi és feldolgozó kapacitásuk, máris kitűnik, hogy gondjaink nem csökkennek. Elegendő ugyanis arra gondolni, hogy ezt a 22 ezer tonna terméket a konzervgyár és a hűtőház együttesen is csak 18—20 többlet munkanap alatt tudná feldolgozni. Ha erre az idén mégsem kerülne sor, azt csak az időjárásnak „köszönhetjük” majd. Kőváry E. Péter Az asztalon felberreg a telefon, a vonal túlsó végén arról érdeklődnek: lehet-e téglát vásárolni a téglagyárban? Az ember ezt természetesnek tekinti, ám mint kiderül, a vásárlót előjegyzésbe veszik, s csak néhány hét múlva jöhet a falazóanyagért. A 70 éves battonyai téglagyárban hagyományos módszerekkel gyártják ezt a fontos építőanyagot. — A nyers téglának mintegy 85 százalékát természetes szárítás után égetjük. Éppen ezért gyártásunk idényjellegű, a szezon nálunk március elejétől október végéig tart — tájékoztat Szentiványi József gyárvezető. — Téglát csak ütemterv szerint tudunk kiadni, mert naponta legfeljebb húsz—huszonkétezer értékesíthető téglát égetünk. Egyszóval: nagy az igény, kicsi a gyártási és égetőkapacitásunk. Az udvaron a színek és a cserepek alatt már több mint másfél millió nyers tégla áll máglyában. Az 56 tagú gyári kollektíva évente mintegy 8 millió kisméretű téglát készít. Közben a gyárvezetővel, aki több mint három évtizedet töltött a téglás szakmában, a kis gyár és az iparág korszerűsödéséről beszélgetünk. Az itteni bányát másfél évtizede gépesítették, korábban kézi fejtéssel hozták felszínre az agyagot. Zámbori István kotrós 26 éve dolgozik a gyárban. Tíz évig a» présgépnél elszedő volt, majd a tanfolyamok után gépre ülhetett. — Az első gép, amin dolgoztam, egy K—25-ös zetor volt, egy évtizede kaptuk ezt a nagy teljesítményű gépet — mondja, miközben egy kart mozgat, mellyel a kanalakat irányítja. — Ezeknek a gödröknek a kétharmadát én csináltam — mutat az elhagyott bányákra. — Naponta 200—210 köbméter agyagot hozunk a felszínre, 10—12 méter mélyből. Itt alattunk van még 2—3 szezonra való agyag, majd szedjük a sátorfánkat, odébb költözünk, attól függően, hogy mit mutatnak a fúrási eredmények. A feldolgozóhelyen borítógép üríti a csilléket, villás törőszerkezet zúzza össze a nagyobb rögöket, majd szénport kevernek az agyagba. Szállítószalagon jut a sárga agyag a kettős, sima hengerbe, majd a keverőteknőből kerül a présgépbe a téglának való. A présből fényesen kúszik elő a több atmoszféra nyomással összepréselt tömb, melyből egy ügyes szerkezet egyenlő darabokat vág le, s ettől a pillanattól már nyers tégla az áru neve. A félere- szes színben ketten — Győri Lajos és Árgyelán Péter IX. — rakják kocsira a nyers téglát. — Naponta 55—60 ezer nyers téglát készítünk — mondja Győri Lajos, úgy, hogy egy pillanatra sem csökkenti munkatempóját. Teljesítményben dolgoznak, na és a gép is diktálja az iramot. — Télen hol dolgoznak? — Nem unatkozunk akkor sem — válaszol Árgyelán Péter. — Szezon után megkezdjük a karbantartást, a következő idényre való felkészülést. Az elavult, megkopott szerkezeteket kicseréljük, átvizsgáljuk a berendezéseket, mert ilyenkor szezonban erre nincs lehetőség. A nyers téglákkal rakott szerelvény kígyózva megindul a szárítókhoz. Lányok, asszonyok csinálják a köny- nyűnek éppen nem nevezhető munkát. — öt-hétpercenként érkezik két kocsi nyers áru, s ezt csomónként — vagyis hármasával — rakjuk máglyába — magyarázza Ikládi Jánosné, aki 11 éve lerakó. Esőben, napsütésben, szélben is itt dolgoznak, műhelyük fedele a kék ég. — November 1-től március 15-ig tart a fagyszabadság, erre az időre, három éve csökkentett órabért kapunk. Korábban csak idényben kaptuk a fizetést — mondja Baranyi Istvánné, aki 10 éve dolgozik párban Ikládinéval. A nyers téglát cseréppel védik az esőtől, az erős napsütéstől, legalább egy hónapig szárítják, majd utána égetik. A kemencékben folyamatos az égetés. A 16 kamrában átlagosan 25 ezer téglát égetnek naponta. Az égetőkemence 70 éves, s bármennyire is furcsa: a volt tulajdonos téglagyárát vályogból, silány minőségű téglából építette. A rekonstrukció során aztán jó minőségű téglából átépítették, s az országban először itt vezették be a földgáztüzelést. A kemencékben 70—80 Celsius-fok a hőmérséklet. Bent csak néhány percre állunk meg, pillanatok alatt csuromvíz lesz rajtunk a ruha. A szabadban a 30 fokos kánikula felüdülést jelent. — Hétórás a munkaidőnk, s ezalatt 7—8000 téglát rakok ki — mondja Méhes Imre kihordó. A káréra, vagyis a kihordókocsira 110 darab 3,2 kilogrammos tégla fér — sorolja, miközben lendületesen rakja a csengő falazóanyagot. — Műszakonként 10—12 liter folyadékot: fogyasztok... — Nem könnyű munka — mondja a gyárvezető. — A hagyományos gyárakban, mint amilyen a mienk, még sok a fizikai munka, s ezért vannak munkaerőgondjaink. Gyakran előfordul, hogy a művezetők is beállnak a termelésbe. Bent az irodában ismét csörög a telefon. Téglát akarnak venni. Előjegyzésbe veszik az igénylőt. Nehezen, de megérti: a gyár égető- kapacitása kicsi, ezért* kell várnia. Szekeres András A medgyesegyházi ÁFÉSZ a Békéscsabai Hűtőházzai együtt tavaly alakította ki Medgyesegyházán azt a zöldség-előfeldol- gozót, amely ma már ötven környékbeli asszonynak és lánynak ad állandó munkát Fotó: Veress Erzsi Lucernavetömag Szeghalomból A magyar lucernamag világhírű. Nem túlzás ez az állítás, hiszen ma már nem tudunk annyit termelni belőle, hogy a külföldi piacokon el ne fogyjon. Minek köszönheti ez a lucernamag jó hírét? Annak, hogy az ebből termett takarmánylucerna „megszokta” a kemény tél és a meleg nyár közti hőmérséklet-ingadozást. Képes a szélsőséges időjárási viszonyok között is nagy mennyiségű, jó biológiai értékű termést adni. A lucernavetőmag előállítása másmilyen feladatot ró a gazdaságokra, mint a takarmánylucerna megtermesztése. A feladatokon kívül mások a környezeti igények is. A Szeghalmi Állami Gazdaságban szerencsésen találkoznak a megfelelő környezeti igények — a gyengébb termőképességű, de a lucernamag- termelésre kiválóan alkalmas szikesedésre hajló talajadottság, a nyári hónapok hosszabb száraz ideje — és a hagyományokból sokat tanuló, de újat is befogadni képes szakembergárda. Minden alap rendelkezésre állt tehát, amikor 1974-ben az állami gazdaság gesztorsága alatt megalakult a Szeghalmi Lucernavetőmag Termelési Rendszer. A rendszernek határozott célja a korszerű termelési eljárások létrehozásával, elterjesztésével a lucernavetőmag termésátlagának növelése. A gyenge termőképességű talajokon egyik legjövedelmezőbb ágazat lehet a lucernavetőmag termelése. A Magyarországon nemesített lucernafajták köztermesztésbe vonását ugyancsak a rendszer vállalta feladatául. A rendszer fejlődésére-jellemző, hogy míg 1976-ban 3800 hektáron, ebbén az évben 7200 hektáron, 1980-ban pedig a tervek szerint 13 ezer hektáron termesztenek lucernavetőmagot. A termések nagyságának érzékelteté- re az 1977-es év tervei: a már említett területről 12 200 mázsa vetőmagra számítanak, ez 82 ezer hektár takarmánylucerna telepítéséhez elegendő. A fejlődés nemcsak a területek nagyságának változásával mérhető. A rendszerközpont szolgáltatásai is fejlődnek. A partnergazdaságok minden egyes táblájára külön technológiai változatot kívánnak kidolgozni. Emellett — hogy a partnerek tudják mire is vállalkoznak — gazdaságossági számításokat is végeznek. A rendszerben dolgozók mindezzel nemcsak a külföldön szerzett jó hírnevüket őrzik meg, hanem jelentősen hozzájárulnak a tej- és húsprogram megvalósulásához. A kotrógép a bányában naponta 200—210 köbméter agyagot hoz a felszínre feldolgozásra Fotó: Veress Erzsi
