Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-10 / 108. szám

1977. május 10., kedd KUdDl-fiM Felelősséget nem vállalunk A közlekedési önkéntes rendőrök Megyénkben 85 ezren ren­delkeznek gépjárművezetői engedéllyel. A gépjárművek száma pedig meghaladja a 65 ezret. Jelentős szám mind a kettő. A növekedés is figye­lemre méltó. Évente mintegy háromszázalékos. Okkal ve­tődik fel tehát a közlekedés biztonsága. Annál is inkább, hiszen az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok elszomorí­tóak. Közútjaink egyre bal- esetveszélyesebbek. A múlt évben 48 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt megyénkben, ezenkívül 282- en súlyosan, 313-an könnyeb­ben sérültek meg. S ami még ennél is elgondolkozta- tóbb, hogy az előző évhez ké­pest emelkedtek a súlyos, il­letve a halálos balesetek. Aligha fér kétség, hogy a közlekedés fegyelmének szi­gorítása társadalmi érdek. Ám ennek a felismerésnek csak akkor van haszna, ha cselekvőén számítani lehet a társadalom széles rétegeire. Fontos az oktatás és a neve­lés is, s a KRESZ-szabályok alapos ismerete. De a közle­kedés elsősorban gyakorlat. Így hát a dolog természeté­ből adódik, hogy elsődleges szerepe van azoknak az in­tézkedéseknek, amelyek köz­vetlenül szolgálják a balese­tek megelőzését. Ezért olyan jelentős a közlekedési önkén­tes rendőrök tevékenysége. Szinte nélkülözhetetlen se­gítséget nyújtanak a rendőr­ségnek. Feladataiknak társa­dalmi munkában tesznek eleget. Többségük munkás és termelőszövetkezeti tag. A munkahelyek pártszerve­zetei, szakszervezeti bizottsá­gai valamint a gazdasági ve­zetők javaslatára delegálják őket az önkéntes rendőri tes­tületbe. Jelenleg több mint 2300 önkéntes rendőr dolgozik me­gyénkben. Közülük mintegy 60-an közlekedésrendészeti teendőket látnak el. A múlt évben több mint 15 ezer órát töltöttek szolgálatban. Ün­nepnap és hétköznap segítet­ték megyénkben a közleke­dési fegyelem fenntartását. Gyakran szolgálaton kívül is ; intézkedtek a törvénysérté­sek észlelésekor. Ugyan­csak sokat mondó statisztikai adat az is, mely szerint a múlt évben 1931 esetben for­galomellenőrzést végeztek, 44 esetben útvonal, 55 esetben pedig baleseti helyszínt biz­tosítottak, ezenkívül 67 eset­ben önálló szolgálatot telje­sítettek. Ezek a számok két­ségtelenül igazolják a közle­kedési önkéntes rendőrök ál­dozatvállalását, de azt a nagyfokú aktivitást is, melyet a közlekedési fegyelem szi­lárdításáért folytatnak. Te­vékenységükben nagyban hozzájárultak a balesetek megelőzéséhez. Az 1975-ben megjelent minisztertanácsi rendelet növelte a jogkörü­ket, ugyanakkor megnőtt a felelősségük is a jogszabályok következetes megtartásáért. A közlekedés fejlődésének di­namizmusa révén nemcsak a tennivalók sokasodnak, ha­nem a felkészültségi követel­mények is nőnek. Az önkén­tes rendőrök munkájának társadalmi rangja 'van. Mindez a fokozott megbe­csülést is felveti. A helyi ta­nácsok és az üzemek, a vál­lalatok, amikor a társadalmi munkát értékelik, ne feled­kezzenek meg az önkéntes rendőrökről! Van megyénk­ben követendő példa is. A Volán 8-as számú Vállalat kollektív szerződésben rög­zítette az önkéntes rendőrök tevékenységének elismeré­sét. (Serédi) Mindig együtt a közösségért A Békéscsabai Hűtőház tevékenységének egyre nagyobb ré­szét teszi ki a gyorsfagyasztott félkész- és készételek előállí­tása. A gyártás közbeni ellenőrzés az üzemben berendezett próbakonyhában történik Fotó: Veress Erzsi II türelem határa Lapusnyik Lajos 1921-ben Endrődön született. Édesap­ja, aki csizmadiasegéd volt, nem tudott elhelyezkedni, ezért Budapestre ment. Ott az egyik bőrgyárban kapott munkát. Nemsokára a család is követte őt a fővárosba. Lapusnyik Lajos fiatalon megismerte a munkáscsalá­dok nyomorúságos életét. S alig fejezte be az elemi is­kola hatodik osztályát, a kö­rülmények arra kényszerí­tették, hogy 12 éves korában dolgozni menjen. Előbb kifu­tónak, majd téglagyári mun­kásnak szegődött el. Néhány év múlva egy ipa­ros felvette kőművesinas­nak és nagy szorgalommal sikerült is megszereznie a szakmunkás-bizonyítványt. Ettől kezdve kőművesként dolgozott a felszabadulásig, majd később is, egészen 1949-ig. Közben ugyan megszakí­tás is volt, mert 1945-ben je­lentkezett a megalakuló de­mokratikus magyar hadse­reg műszaki alakulatához. Az egyik legnehezebb fel­adatot vállalta: az aknasze­dést. Egy év után a lerombolt csepeli vasgyár újjáépítésé­hez került, majd 1948-ban részt vett a Vasbeton Gyár­építési Nemzeti Vállalat megalakításában és 1949-ben a vállalati pártbizottság tit­kárává választották meg. Hogy miért éppen őt? Erre a kérdésre talán nem is ne­héz választ adni. Már a fel- szabadulás utáni napokban az MKP tagja lett és min­den megmozdulásban szív- vel-lélekkel részt vett. Épí­tőmunkás társaival együtt ott volt a párt által szerve­zett felvonulásokon, bekap­csolódott a választási har­cokba, pihenőidejét pedig sokszor áldozta fel falujá­rásra. Ismerte á régi rendet, a milliók nyomorát, szenvedé­sét ő is átélte. És követke­zett a háború, amely a sír szélére taszította az országot. Meggyőződése volt, hogy csak a Magyar Kommunista Párt képes olyan új világot teremteni, amelyben soha­sem tér vissza az emberte­lenség, a gátlástalan pusztí­tás. Ma is az eszébe jut néha, hogy a felismeréshez milyen sok segítséget kapott idő­sebb brigádtársaitól, akik már a felszabadulás előtt részt vettek a munkásmoz­galomban. Különösen Gor- boly Károly bácsira és Maj- zik Lajosra gondol vissza szeretettel. Nagy fordulatot jelentett az életében, amikor 1951-ben behívták az MKP nagy-bu­dapesti bizottságához és me­zőgazdasági csoportvezetővé nevezték ki. Erre az ese­ményre így gondol vissza: — Előbb megkérdezték, hogy ismerem-e a búzát, ár­pát, kukoricát... Mondtam, hogy igen. No, akkor szer­vezd meg a Budapest kör­nyékén levő tsz-ekben a zöldség- és gyümölcsterme­lést, hogy a főváros lakos­ságának az ellátása biztosít­va legyen.' Munkához látott. Nem maradhatott le, ta­nulni is kellett, elvégezte az egyéves mezőgazdasági aka­démiát és okleveles mező­gazdász lett. Így már ered­ményesebben tudott közre­működni a feladata végre­hajtásában. Amikor 1954 tavaszán el­kezdődött a falu átszervezé­se, ő így gondolkodott: „Bé­kés megyében születtem, ha­zamegyek. Aki mezőgazdász, ne a fővárosban termeljen!” Jelentkezett, hazajött. Ak­kor már nős ember volt. Előbb az MKP sarkadi járá­si pártbizottság mezőgazda­sággal foglalkozó titkára lett. Valahányszor benyúltam a zsebembe, mindig nyugtala­nított egy cédula. Illetve nem is egy, hanem kettő. Az egyik keményebb fogású, a másik puhább. A keményebb színes papíron ez olvasható: „Taná­csi Konfekcióipar 6. Üzem­ág: XII., Böszörményi u. 20— 22. Termék száma (ITJ sz.) 77-31-41. Megnevezés: Attila. Modellszám: 5 474. Minőség: I. o. Árforma: 3700. Anyag- összetétel: Nappa...” A bőr­zakó szürkéskék színű és különös ismertetőjele a pu­hább tapintású cédula, amit a keményebbre ragasztottak. A használati utasítás szerint: Anyaga: juhnappa, vasalni, mosni tilos, tisztítását csak szakember végezheti, tárolása lehetőleg vállfán történjen. Kisebb ... — de ezt hadd te­gyem idézőjelek közé — „Ki­sebb anyaghibákért felelős­séget nem vállalunk”. Egyszerű kijelentő mondat a 3700 forintos, tehát nem is olcsó, első osztályúnak minő­sített juhnappa zakón. Hónapok óta hordom, né­zegetem a cédulát. Gondol­tam, előbb-utóbb belenyug­szom: ha nem vállalnak fele­lősséget, hát nem vállalnak, én alaposan megvizsgáltam a zakót, nem fedeztem fel rajta kisebb hibát akkor, amikor megvettem, később is csak a selyem bélésen kezdtek le­felé szaladozni a szemek. Ez kisebb hiba. A felelősség te­hát engem terhel. Reklamá­ciónak helyen nincs. Előre nem látható más hiba. Leg­feljebb tetetek bele egy új bélést, ha már ilyen rossz minőségi ellenőrnek bizo­nyultam. Nem segített az önvigasz­talás, mert minduntalan eszembe jutott, hogy minden termelőüzemben van minő­ségi ellenőr, még azokban is, ahol a brigádok arra jogo­sultak, hogy maguk minősít­sék az általuk gyártott termé­ket. Ha van minőségi ellenőre a Tanácsi Konfekció Iparnak, Két év után itt érte az 1956-os ellenforradalom, ami számára is sok megpróbál­tatással járt. A következő évben az MSZMP Békés me­gyei bizottságának a mező- gazdasági osztályán folytat­ta a munkát. Fő feladata a termelőszövetkezetek szerve­zésének az irányítása volt. Közben külön pártmegbíza­tásként a gyulai Aranyka­lász Tsz megszilárdításában is közreműködött. Az 1960-as években kissé nyugalmasabb időszak kö­vetkezett. Akkor vált lehe­tővé, hogy levelező tagoza­ton elvégezze a szarvasi me­zőgazdasági főiskolát, majd a kétéves pártfőiskolát és a közgazdasági egyetemen a vezetőképzőt. A megyei pártbizottságtól 1966. január 1-én került a Mezőhegyesi Állami Gazda­ságba, ahol a pártbizottság titkárának választották meg. Sok gonddal-bajjal küzdött akkor a gazdaság. Az ered­ményes munka alapjait kel­lett megteremteni. Lapusnyik Lajos erről így beszél: — Nagyszerű embereket találtam. Sok kommunistát. Tudtam, hogy együttesen ké­pesek leszünk megoldani a feladatot. Nagyon sok hasz­nos javaslatot kapott a párt- bizottság, s azokat a gazda­sági vezetés fel is használta a munkájában. Hamarosan helyreállt a bizalom. Es már az első év nyereséggel zárult. Megteremtődött a dolgo­zók létbiztonsága, ami a kö­vetkező években még jobb eredmények elérésére sar­kallta őket. Ezt elősegítette az 1968-ban megkezdett re­konstrukció; gépekkel, épü­letekkel gyarapodott a gaz­daság. Egyre jövedelmezőb­bé vált a búzatermesztés, az állattenyésztés és kialakult a cukorrépa-, valamint a ku­koricatermesztési rendszer. akkor mit csinál vajon? Cé­dulát ír? „Kisebb anyaghibá­kért felelősséget nem válla­lunk”. Nem azt írja: „A za­kót megvizsgáltam. Első osz­tályúnak minősítettem, de a kisebb anyaghibákért felelős­séget nem vállalok X. Y. mi­nőségi ellenőr.” ö is a diva­tos többesszámban ír. A fe- felelősség tehát kollektív, vagyis senkit sem terhel fe­lelősség. Az anyaghiba adód­hat sok mindenből: megsérti az anyagot a varrógép, rosz- szul dolgozták ki a bőrgyár­ban, már a birka nyúzásakor megsértették az irhát, de az is lehet, hogy már a birka sem vigyázott eléggé a bő­rére. Tehát mindenki felelős lehet. És itt véget ér a felelősség. A vásárló is benne van a kol­lektív felelősség kategóriában és végül is egy személyben ő a felelős az esetleges kisebb hibákért. Magára öltötte a zakót és ezzel a teljes fele­lősséget is. Felelős a minősé­gi átvételért, amit olyan hebe­hurgyán végzett e a boltban. Mentségem csak az: nem vagyok szakember, fogalmam sincs arról, mi számít kisebb hibának egy juhnappa zakón. Mentségem továbbá az is, hogy ott, a boltban fel sem merült bennem: hivatalosan ki mernek jelenteni ilyes­mit. A minőségi ellenőr pedig tovább írja a cédulákra: „Ki­sebb anyaghibákért felelőssé­get nem vállalunk”. Tudomá­som szerint ma még a taná­csi konfekcióiparban, de ki tudja, holnap, holnapután nem jelenik-e meg több áru­cikken is ez a mondat? Előfordulhat. Hacsak az il­letékesek alaposan utána nem néznek a leírt tényeknek, amelyben ugyan kisebb hi­bák előfordulhatnak, de „E kisebb hibákért felelősséget nem vállalunk”. Vállalja érte a felelősséget a tanácsi kon­fekcióipar ! Szalai János Közben a dolgozókról va­ló fokozottabb gondoskodás sem maradt el. Nőttek a ke­resetek, javultak a szociális körülmények, a gazdaság 400 lakást rendbe hozott, 130 új lakás építését pedig anyagi­lag elősegítette. Tizenegy esztendő nagy munkája van ebben, amiből Lapusnyik Lajos is kivette a részét. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Szocialista Magyarországért Érdemrend­del tüntette ki. Ebből az alkalomból dr. Takáts István, Budapest II. kerületének tanácselnöke, akivel Lapusnyik Lajos a felszabadulás után együtt dolgozott, levelet írt, amely­ben a következő sorok ol­vashatók : „Ha te vagy az a Lapus­nyik elvtárs, aki — már le­írni sem merem hány éve — a budapesti pártbizottsá­gon a mezőgazdasági rektor magnificusaként szorongat­tad a tsz-eket káposzta- és spenóttermelésre — akkor őszinte szívvel gratulálok magas kitüntetésedhez, amit — ismerve dinamiká­dat — jól megérdemeltél. Kívánok neked további sike­reket és jó egészséget.” Mi is kívánunk, hasonlóan. Pásztor Béla Mit tehetnek és mit kell tenniük az üzemeknek, válla­latoknak, a munkahelyi ve­zetőknek és kollektíváknak az alkoholizmus megelőzésé­re, az alkoholista betegek gyógyítása, s a már gyógyke­zelésben részesítettek mun­kahelyi-társadalmi rehabili­tációjának érdekében — ez volt a témája annak az an- kétnak, amely az ország 49 kiemelt ipari nagyvállalata szociális igazgatóinak, üzem­orvosainak, szakszervezeti és vöröskeresztes titkárainak részvételével a minap zaj­lott le Budapesten, a Ganz- MÁVAG-ban. A SZOT, a Munkaügyi Mi­nisztérium és a Vöröskereszt közös tanácskozásán három­száz alkoholizmus elleni küz­delemben érintett-érdekelt munkahelyi vezető, szakem­ber vitatta meg az immár társadalmi problémaként és népbetegségként jelentkező alkoholizmust: részben a helyzetet, részben a feladato­kat. Hantos János, a Vörös- kereszt főtitkára, az alkoho­lizmus elleni országos bizott­ság titkára, Duschek Lajosné. SZOT-titkár és Szigeti István munkaügyi miniszterhelyet­tes mondandója sem szorít­kozott a helyzet regisztrálá­sára csupán. A kiindulópont az a tart­hatatlan állapot, hogy ha­zánk több mint tíz és fél millió állampolgára fejen­ként és évenként csaknem 3000 forintnyi alkoholt fo­gyaszt, megközelítően any- nyit, mint amennyit a leg­magasabb tápértékű élelmi­szerekre, a húsra és húské­szítményekre, a zöldségre, gyümölcsre, tejre, tejtermé­kekre költ.1 Ezen belül is kü­lönösen kedvezőtlen a tö­mény szeszes italok fogyasz­tásának gyors ütemű térhó­dítása. Világos, hogy az alko­holizmus elleni küzdelemben nem a teljesen szeszmentes életmód meghirdetése a cél. Családi, baráti körben, vagy étkezéskor nem kifogásolható némi szeszes ital alkalmi fo­gyasztása. Aki azonban rend­szeresen iszik, egészségét, családja boldogságát, mun­kahelyi egzisztenciáját teszi kockára, gyakran gyermekei­nek testi és szellemi egészsé­gét, fejlődését veszélyezteti — s ez már nem magánügy. A legfontosabb feladat a megelőzés; annál is inkább, mert a mértéktelen italozás éppen a legtermelékenyebb, a munkaképes korban levő dolgozókat sújtja, veszélyez­teti. Egy elgondolkoztató adat: a túlzott, rendszeres alkoholfogyasztás miatt kifi­zetett táppénz, a munkahelyi hiányzásokból eredő terme­lésveszteség, az ittas állapot­ban bekövetkezett balesetek, személyi és anyagi károk pénzbeli értéke évente — csupán az iparban — meg­közelíti már a négymilliárd forintot! Egészségügyi kor­mányzatunk az alkoholiz­must betegségnek tekinti és ennek alapján minden rászo­rulónak biztosítja a gyógyu­lás feltételeit. A gyógyítás azonban csak akkor lehet ha­tékony, ha a közvetlen mun­kahelyi környezet is támoga­tást nyújt. Ezért rendkívül fontos, hogy a munkahelyi — gazdasági és társadalmi — vezetők közös erővel mun­kálkodjanak a veszélyeztetett dolgozók felkutatásában, hogy ezek korai orvosi keze­lésben, utógondozásban és munkahelyi rehabilitációban részesüljenek. Az országos ankét vissza­térő refrénje volt annak sür­getése, hogy az alkoholizmus terjedését széles körű társa­dalmi összefogással akadá­lyozzuk meg. Ebben nélkü­lözhetetlen a szakszervezetek aktív, felelősségteljes közre­működése. Különösen azokon a munkahelyeken, ahol az italozás — születés- és név­nap, jutalmazás és más al­kalmak ürügyén — ma is napirenden van. Szigorúan felelősségre kell vonni azo­kat — fogalmazódott meg az ankéton —, akik a munka­helyre szeszes italt visznek be, illetve ott fogyasztanak; de azokat is, akik ezt eltű­rik vagy megengedik. Közismert, hogy államunk igen jelentős összegeket for­dít szociális célokra. Nem közömbös, hogy a családok, a gyermekek ellátási költségei­hez, neveltetéséhez nyújtott sokirányú támogatása eléri-e célját. Ezért is foglalkoznak az illetékesek azzal a gondo­lattal, hogy — megrögzött alkoholisták esetében — a családi pótlék összegének egy részét a család, a gyermekek természetbeni ellátására, pél­dául étkeztetésére kellene fordítani. Ez természetesen csak egy vonatkozása az alkoholizmus leküzdésére remélhetőleg ki­bontakozó széles körű küzde­lemnek, amelyben kimagasló szerepe van a munkahely­nek, a helyi vezetőknek és a kollektívának. U. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom