Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
1977. május 1- vasárnap NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET „Itt van május elseje, énekszó és dal köszöntse yy A természet megújulása ősidőktől fogva nehezen várt, örömteli eseményé' az emberiségnek. A legtöbb ünnepi játék, hagyomány éppen a tavasz érkezésével, a természet megújulásának köszöntésével kapcsolatos. Az ünnepek közül is kimagaslik meghittségével — ma már elterjedtségével is — május elseje. Majális, évszázadokkal ezelőtt Európa-szerte, s így hazánkban is május első napján a házakat már a XIV— XV. században zöld lombokkal díszítették fel. Temesvári Pelbárt egyik prédikációjában arra utal, hogy ezzel a szokással két apostol — Fü- löp és Jakab — vér tanúságára emlékeznek, de már ő hozzáteszi: „Inkább azonban abban kell keresni a magyarázatot, hogy ma van május elseje, és ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva, árnyas erdők és ligetek kellemességével, madarak énekével gyönyörködtetik magukat. .A májusi zöld ágat, a májusfát a székelyek ja- kabfának, jakabágnak, hajnalkának is hívták. A májusfát — a XV. századtól kezdve a törzsén galy- lyaitól megtisztított, hegyén lombos fát, vagy szép növésű ágat — ai legények éjszaka, titokban vágták az erdőn, s helyi szokás szerint hajnalra állították fel a szeretett lány háza előtt. Másutt a lányosházak udvarán tarkállott, színes szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, meg teli üveg borral, sokfelé hímes tojással feldíszítve. Kedves népi hagyomány a májusi a-kitáncolás: sokfelé ilyenkor összegyülekezik a falu egész fiatalsága, a feldíszített májusfa körül vidáman fopja a táncot, majd zeneszó mellett kerül sor a „kitáncolásra”: először díszeitől, lobogó szalagjaitól fosztják meg a fát, majd a törzsét is kiemelik a földből, hogy utána reggelig tartó báli mulatságon szórakozzanak a fiatalok. Május elsejének régi kedves programja a kirándulás az erdőbe, zöld rétre, az ottani játék, ahogy nagyon régen mondjuk: a majális. Abban, hogy ez az ősi szokás így megrögződhetett, s mind a mai napig népszerű időtöltési forma, kétségtelenül szerepe lehet az időjárásnak: sok évszádos megfigyelés, hogy május első napján csaknem minden alkalommal tavaszias, szép napsütés köszönti az ünneplőket. A munka ünnepe Kevesen gondolnák, hogy nemcsak a majálisnak van sok évszázados hagyománya, hanem május elseje újszerű, politikai jellegű megünneplésének is. Az európai munkásság egyik legkorábbi megmozdulása 1531. május elsején volt az olasz Lucca városkában, s az akkori munkástüntetés emléke századokon át tovább élt. 1890 óta május elseje a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának nagyszerű ünnepe. A II. Internacionálé alakuló kongresszusán, 1889- ben mondták ki egy francia küldött javaslatára, hogy a munkások minden országban és minden városban egyidejűleg, egy meghatározott napon követeljék jogaikat, a nyolcórás munkanap bevezetését. A nap kiválasztását azután az döntötte el, hogy a nagy amerikai munkásszervezet, az AFL már előbb, 1888-ban, a Saint Louisban megtartott kongresszusán elhatározta: az 1886-os chicagói véres események emlékére ’1890. május elsején nagyszabású agitációs kampányt indít követelései megvalósításáért. A II. Interna- cionálé felhívása nyomán már az első esztendőben, tehát 1890-ben a munkások százezrei vettek részt a május elsejei felvonulásokon, gyűléseken. A második világháború befejezése, 1945 óta május elseje a legtöbb országban munkaszüneti nap. Magyar- országon 1890-ben ünnepelték a főváros és több nagy városunk munkásai első ízben május elsejét; Pesten, a városligeti nagygyűlésen 60 ezren vettek részt. Már a következő évben a Viharsarok agrárproletariátusa is bekapcsolódott a munkásünnep megtartásába: Orosházán és Békéscsabán véres összeütközésre is sor került a tüntetők és a katonaság közt, s a korabeli lapok megírták, hogy 1893-ban Hódmezővásárhelyen messze környék legkiválóbb szónoka, Szántó Kovács János mondott beszédet a nagygyűlésen. A fővárosban csak 1899-ben engedélyezték első ízben a felvonulást. Sokak számára emlékezetes maradt 1919. május elseje: a Magyar Tanácsköztársaság virág- és zászlódíszbe öltöztette a fővárost, melynek utcáin százezernyi dolgozó vonult fel, éltetve az első magyar proletárállamot, a munka ünnepét. A két világháború között a kommunisták lelkes szervező tevékenysége sok esetben változtatta harcos tüntetéssé május első napját. 1945-től azután hazánkban is hivatalos munkaszüneti nappá tették, s szerte az országban, városokban és községekben egyaránt felvonulásokon, népünnepélyeken vett részt a lakosság. ...és a munkásoké Nálunk és a szocialista országokban május elseje azonban nemcsak a munka, hanem a munkások, a dolgozók nagyszerű ünnepe is. Rég elmúlt az az idő, amikor a Salgótarján környéki bányászoknak a fasizmus éveiben titokban kellett megrendezniük majálisukat a közeli erdőkben. Az ünnepnap legjelentősebb mozzanata Budapesten, s a többi nagyobb városban egyaránt, immár hagyományosan a felvonulás. A politikai demonstráció az idén is párosul mindenütt a hagyományos május elsejei mulatságokkal, az utcabálokkal, a majálisokkal, a szabadtéri hangversenyekkel, a gyerekeknek külön rendezett, sok-sok meglepetést tartalmazó színes műsorral. Így válik nálunk is egyszerre a munkásszolidaritás és a kedves majális a megújuló természet köszöntésévé a nagyszerű nap — május elseje. U. L. Fiatal írók Adyról Május Párái Anna Üdv néktek, ösztönös vágyak, váratlan, vad dolgok erdőégése a szikár, szikes földek gyónásaként, üdv néktek szenvedély, elszánt, ág harmat borongása május ujjongásának gyógycseppeiként, üdv mindannak, ami éltet s ezeregy új öröm paripáján csilingelteti gyeplőjét, üdv a léleknek, mi szólásra és nyugtalanságra kárhoztat, hogy a szavak új és még újabb testamentumában levezekeljük az eredendő bűn helyett az eredendő ^örömöt. Május, tűzmadarunk! Tomka Mihály Pogány virágok hullnak útjainkra, a május varr majális-inget, tarkán jövünk, nagy bokrétában hozzuk kivirradt színeinket. Riadt, balladás-arcú asszony varázsolódik hajnalszépre, pirkad visszavonhatatlan százszorszép szenvedélye. Vetkőzve hosszú hallgatásból lomb-tenger ujjong, zúg — felgyújtom csöndünk zsarnokát, az üszkös szalmabábút! Sorsunkba fészkelt tűzmadár, május, világítsd tetteinket! Világítsd rokon-útjaink, ne átkozz tűzvésszé minket! IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK” Kohán György: Mosónők (1958) Mit jelent Ady Endre életműve a fiatal nemzedékek számára? Korszerű-e ma az a költői magatartás, ami Ady korában forradalmian új volt? Lehetséges-e egyáltalán Ady költészetét folytatni? —Ezekre a kérdésekre kerestek választ a Fiatal Írók József Attila Körének tagjai a költő születésének századik évfordulóján Miskolcon szervezett emlékülésükön. Nem irodalomtörténeti vándorgyűlést tartottak a fiatal írók, költők; Ady irodalomtörténeti helyének kijelölése a hét évszázados magyar irodalomban, korszakalkotó jelentőségének egyre pontosabb meghatározása az irodalomtudósok dolga. A fiatal alkotó nemzedék alkalomnak tekintette inkább — a három éve szervezett József Attila- ülésszakhoz hasonlóan — az önmeghatározásra: a nagy előd kristályos életművének tükrébe tekintve a saját feladatok, eszményképek megfogalmazására tett kísérletet. Az élő Adyt láthattuk ezen az ülésen, azt, aki tovább él, hat a fiatal alkotó nemzedékben. Az elmúlt fél évszázad elegendő volt áhhoz, hogy a költő köré fonódott hamis legendák szerteoszoljanak, és a műben megvalósult költői magatartás lehessen eszmény es követendő példa. Épp a költői magatartás, művészi morál az, ami Ady költészetét máig érvényes módon meghatározna. Sokféleképpen próbálták ezt a tanácskozás résztvevői megközelíteni, legtömörebben talán a személyiség és közösség egységében, azonosságában jelölhetjük meg a lényegét. Ady rendkívüli költői egyénisége — a félreértéssel, előítélettel szemben — nem individualizmusból fakadt, hanem éppen a kora kicsinyessége, esetlegességei fölé emelkedő ember bátor és dacos tartásából, amellyel — még teljesen magára maradva is — a közösség, a nép igazi érdekeit képviselte. Gondoljunk csak következetes háborúellenes fellépésére, amikor a világégésben egyedül vállalta a kultúra, a humánum őrzését, a magányos őrszem szerepét. Az egyetemes emberi létezés rendje tükröződik Ady műveiben, életműve megbonthatatlan egység. Talán ez a teljességigény teszi Adyt leginkább vonzóvá, mégis kevesek számára elérhetővé. A nemzet lelkiismereteként történelmi szinten vetette fel a magyarság gondjait, a nemzeti és általános emberi tökéletes szintézisével. Vallotta, hogy a „magyarság szükség és érték az emberiség és az emberiség csillagok felé vezető útja számára.” A vita azon a ponton bontakozott ki élénken, hogy megfelel-e, meg tud-e felelni ennek az igénynek mai költészetünk. Egyesek Ady előretekintő, társadalombíráló, nemzetostorozó szerepét közvetlenül átvehetőnek vélték, s leegyszerűsítve kérték számon mai költészetünktől az Ady Endre-i költői magatartást. Ezzel vitázva többen rámutattak, hogy a váteszi, néptribuni szerep anakronizmus korunkban. Ady költészetének tanulságát sem érthetjük meg, ha nem korának összefüggéseiben vizsgáljuk. Költészete a századelő magyar progressziójának a része volt ugyanis, ami a társadalomtudományokban, s a művészetekben gyors ütemben kibontakozott. Ady életműve tükre tehát az ellentmondásos, forradalmakat érlelő és forradalmakat elvetélő századelőnek, korszakos jelentőségét az adja, hogy előítéletektől mentesen, konok és következetes kritikával vetette fel ezeket az ellentmondásokat. A fiatal írók, költők úgy lehetnek hűségesek Adyhoz, ha etikai példájától ösztönözve, saját költői szerepük megfogalmazására tesznek kísérletet, ha saját koruk, korunk ellentmondásait, gondjait fogalmazzák meg, s történelmünk alapvető kérdéseire keresnek költői választ. Ady Endre így élhet tovább „ifjú szívekben”, hatalmas életműve ily módon lehet ösztönzője az újabb költői nemzedékeknek. (A. J.) Tsz-közgyülés Moldvay Győző Ö, ezek a fülelő kezek, meggörbült ujjak, kérdőjelek görcsös erek, erekben féltés, újnak félelme, ósdi sértés, annyi kötés, mennyi szakadás, menekülés vagy ragaszkodás. Ó, ti látó kezek, tenyerek, dologban tisztes őrmesterek, és gazdaként is cselédek, herétlen csírák, közlegények, végek-várak zsoldos csapatja, védelem akkor is, ha hajsza. Ó, ezek a kezek, tenyerek, fonnyadt szirmok, fagyos levelek, jaj, azok a fölemelt öklök, száraz hantok, súlyos göröngyök, ti vén fűzfák, erdő-sokaság, te kényes sógorság-komaság. Ö, azok a kormos ujjhegyek, kezek, karok, mint szuronyhegyek, félszeg és mindenre fogható, mindent valló, mindent tagadó, ezerporcú, szent sokadalom: törvényt tűrő, s birtokló hatalom!
