Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-29 / 125. szám
o 1977. május 29., vasárnap iZljiiUkTitö Gyermeknap —1977 Csinos házak, barátságos ablakok... / A természetben a tavasz, az ember életében a gyermek jelenti a megújulást. Saját életünk továbbfolytatását látjuk gyermekeinkben, s ez így igaz. örül a család, ha egy-egy új élet fakad, mert milyen is lenne az életünk nélkülük. Sivár, örömtelen. Igaz, gond is van, de ez valamennyiünknek kellemes és örömteli gond, melynek megoldásáért szívesen fáradozunk. Lehetne itt most adatokat, számokat felsorakoztatni, mi mindent teszünk meg értük, mi, a szűkebb család, de a Gyermeknapi háziünnepségen a 25. jubileumát ünneplő békéscsabai Kölcsey utcai óvodában: versenyeznek a legkisebbek Kirándulás, városnézés autóbusszal a gyermeknap ürügyén. A Volán 8-as számú Vállalat minden évben autóbuszt bocsát a legkisebbek rendelkezésére, városnéző körútra Békéscsabán nagyobb is: a társadalom. Hogy életük örömteli, gondtalan legyen, sok-sok intézkedés született, s az állam, a társadalom összefogásáról is oldalakat írhatnánk. Hány bölcsőde, óvoda, iskola, kollégium épült fel megyénkben és az országban is társadalmi összefogással. Csupán Békéscsabán és a város környéki községekben 36 óvodában találják meg második otthonukat a kicsinyek. És szólhatnánk azokról is, akikről a család megfeledkezett, s az állam gondoskodik róluk. A gyermekotthonokban sok-sok szeretettél gondozzák a kicsiket és nagyobbakat egyaránt. Miért van mindez? Mert értük élünk, bennük dobog a szívünk, örülünk, hogy adhatunk, hogy örömet szerezhetünk. Mert azt akarjuk, hogy ők is örüljenek, nemcsak most, ezen a szép napon, hanem mindig gondtalan, vidám legyen az életük, s ezt az örömet vigyék tovább felnőttkorukba is. A legkisebbek hétköznapjairól és ünnepeiről örökítettünk meg néhány pillanatot felvételeinken. K. J. önfeledt játék a homokban Kinek a léggömbje lesz nagyobb? Fotó: Veress Erzsi és Béla Ottó Ady az Ady Endre utcában Két oldalt szilvafák sorakoznak a járda mellett. Ha az utca végében állunk, zöld falnak látszik. A csinos házak ablakai barátságosan néznek egymás szemébe, a kis kertekben sok-sok rózsa virít a többi tarka tavaszi virág között. Az előbb még csak a nyugdíjasok voltak otthon, meg a gyerekek, most már — két óra után — jönnek a délelőtti műszakosok haza a békéscsabai Ady Endre utcába. Ki gyalog, ki kerékpáron. A buszmegállót egy pad jelzi, hárman üldögélnek rajta. Nem mennek sehová, csak kiültek beszélgetni. Szomszédok. Hozzájuk csatlakozom. — Szép ez az utca. — Van kövesút, járda, a vizet is bevezették — mondják. Majd a névadó kerül szóba. Ki is volt Ady, mit tudnak róla? — Hát költő volt, nagy költő — feleli mindjárt Kovács István, a Kner Nyomda segédmunkása. — Pontosan nem tudom megmondani miket írt, pedig valamikor sok versét olvastam. De már a hatvan felé járok. — Gyönyörű versei vannak, őszinték, parasztosak — veszi át a szót Győri János nyugdíjas villanyszerelő. — Százon felül lenne szegény, ha élne. Szociális érzelmű volt, mint Petőfi és József Attila. Sok versét nem fogadták el, mert ő is írt olyanokat, hogy akasszák fel az urakat. csöppnyi Szilvia. Aztán bevezet és megkeresi az édesapját, aki hátul dolgozik. A kocsin végzi az utolsó simításokat, holnap reggel utaznak Csehszlovákiába. Közben megjön az édesanya is — körzeti ápolónő — a rendelőintézetből. — Most van az Ady-cente- nárium — mondja azonnal. — A versei nagyon szépek, de nehezek. Igazi forradalmár volt. Ügy szerette a hazát, hogy ostorozta. Már mint az úri osztályt. Az újságok most sokat írnak róla. A Népújság is. Még egy családhoz indulok. Egy vékonyka fiatal lány is ott áll meg a kapuban. Mázán Ilonka most jön haza a Rózsa Ferenc gimnáziumból. Harmadik osztályos, a népművelő blokkba jár. Míg lepakol, az édesanyjával beszélgetünk. A férje téesztag, ő háztartásbeli. — Azt tudom, hogy költő volt, de amikor én jártam iskolába, keveset tanultunk róla. A kislányom épp a múltkor mesélte, hogy volt egy nagy szerelme, akivel sokszor összeveszett, de azért még külföldről is hazajött érte. De már itt is a lányom, ő többet mond majd róla. Valóban. Pillanatnyi gondolkodás nélkül. — Érdmindszenten született 1877. november 22-én a századforduló legnagyobb magyar költője. Jogot tanult, majd újságíró lett. Költészete forradalmian új volt. Kí— Még az általános iskolában tanultuk — folytatja Fa- bulya Hilda, aki második gimnazista a szlovák iskolában. — Mire emlékszem? Arra, hogy szerette a népet, de nem olyan egyszerű verseket írt. Ügy ötvenéves korában halt meg. Most az újság is sokat foglalkozik vele. Az ő verse a Góg és Magóg fia vagyok én. — Megérdemelte, hogy utcát nevezzenek el róla — zárja le a beszélgetést Győri bácsi. És Hildával együtt elkísérnek oda, ahol biztosan otthon vannak. Itt — Martinecz Jánosék portáján — megvárom, míg a harapós kutyát elviszi a Fotó: Gál Edit méletlen őszinteséggel tárta fel a politikai élet hibáit. Gyűlölte a restséget, tunyaságót, a feudális maradványokat, az úri mihasznasá- got. És a burzsoáziát is. Ellenezte a háborút. Főleg a Nyugatba és a Világba írt. Szerelme Léda, felesége Csinszka volt. Pesten halt meg. Most ünnepeljük, ebben az évben születésének századik évfordulóját. Sorolja a verseket is, amiket legjobban szeret, majd rám néz és elneveti magát. Aztán elmondja, hogy éppen most tanulják Adyt. És ő nagyon szereti... Vass Márta Állami gondozottak sétája a verőfényes Gyulán
