Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-21 / 118. szám
1977. május 21., szombat Egy üzem — egy Az életre, a becsületes munkára nevelni az ifjúságot! — Ez minden hivatását szerető pedagógus fő célja, s egyben társadalmi megbízatása. S éppen azért, mert a felnövekvő nemzedék nevelése össztársadalmi ügy, szükséges az oktatási intézmények és a külvilág, elsősorban a munkáskollektívák, szocialista brigádok közötti kapcsolatok kiépítése. Ebbe beletartozik az iskolai oktató-nevelő munka tárgyi feltételeinek megteremtése, illetve javítása, fejlesztése éppúgy, mint a brigádok személyes jó példáján keresztül a szocialista életre való felkészítés, a munkára nevelés. Többet szeretnék tenni E célokat hivatott szolgálni az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom, melynek megyei tapasztalatairól legutóbbi ülésén a Szakszervezetek Megyei Tanácsának ifjúsági bizottsága tárgyalt. A Pedagógusok Szakszervezetének megyei bizottsága által előterjesztett tájékoztató jelentés szerint e néhány éve kibontakozott mozgalom jelentős sikereket hozott erkölcsi, politikai és anyagi téren egyaránt. Kiváltképp az óvodák fejlesztése, az általános iskolai intézmények, ifjúsági szervezetek anyagi támogatása terén kiemelkedő a segítség. Példa erre, hogy 1973-tól a múlt év végéig összesen mintegy 53 millió 730 ezer forint értéket képviselő társadalmi munkával, szemléltető eszközökkel és egyéb berendezésekkel gazdagodtak az intézmények a mozgalom jóvoltából. Emellett a Hazafias Népfront megyei bizottsága, az SZMT, a KISZ megyei bizottsága és a megyei tanács kollégiumépítési akciót hirdetett. Az eredmény: csaknem 527 ezer forint, mely összegből 350 ezer forintot kapott a békésszentandrási, 50 ezret a tótkomlósi diákotthon, és részesült a támogatásból a mezőhegyesi tanyai diákotthon is. Az V. ötéves terv időszakában megyénkben állami erőkből összesen 775 gyermek befogadására épül óvoda, továbbá 112 általános iskolai osztályteremmel, 100 általános iskolai diákotthoni hellyel, négy középiskolai, nyolc szakmunkásképző tanteremmel, két műhellyel és 488 szakmunkástanuló kollégiumi hellyel gyarapodnak az oktatási intézmények, ifjúsági létesítmények. S még ezek sem oldják meg teljesen a gondokat. Továbbra is szükség van az üzemek, vállalatok, intézmények erkölcsi, anyagi segítségére, a társadalmi összefogásra. Különösen az általános iskolák és a szakmunkásképző intézetek igénylik e támogatást. Nehezebben mérhető, de egyre inkább tapasztalható az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom erkölcsi haszna is. A tanulók üzemlátogatásokon ismerkedhetnek meg a fizikai munka szépségével, a szakmunkáshivatással, az üzemi 'munkáshagyományokkal, röviden: a termelés, a A még vakolatlan, új ház ablakán benézve kalitkarácsokat láthat a kíváncsiskodó. Ez nem túl meglepő. Sokan sokféle hobbinak hódolnak, a városszéli ház lakói miért ne tarthatnának éppen madarakat. Ezzel a gondolattal talán el is felejteném a kalitkákat, de a drótkerítés mögött korántsem szokványos látványt fedezek fel. Az udvar közepén levő szabálytalan alakú betonmedence iskola gyár, az üzem fogalmával. E látogatások alapvető formái a kapcsolattartásnak. Már hagyomány, hogy a tanulók közreműködnek az üzemi dolgozók kulturális rendezvényein, műsort adnak társadalmi, családi ünnepségeken. Viszonzásképpen sok segítséget kap az iskola többek között a nyári táborozáshoz, kiránduláshoz. Az iskola és az üzem kapcsolatán belül együttműködés alakult ki a szocialista brigádok és úttörőrajok, illetve a KISZ- alapszervezetek és az úttörőközösségek között. Mindössze néhány üzem, vállalat, szövetkezet ismerte fel viszont azt, hogy az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom keretében sokat lehet tenni a tervszerű munkaerőutánpótlásért. Többek között társadalmi tanulmányi szerződések megkötésével, a tanulók szociális, anyagi támogatásával, az iskoláztatási költségekhez való hozzájárulással. Mindent egybevetve, jól szolgálja az ifjúságpolitikai céljainkat az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom, melyet a jövőben szükséges és érdemes továbbfejleszteni. T. I. vizében színesnél is színesebb madarak úszkálnak. Nem kell sokáig várni a kapu előtt, jön a házigazda. — Baukó Mihály vagyok, jöjjön be. Megnézi a madaraimat? Ezek itt Mandarin és Karolin récék. Ázsiából származnak, de itt is nagyon jól érzik magukat, most költenek — mutatja be a vidáman lubickoló madarakat. Az udvar végében, az állatkert madárházának kifutóihoz hasonló, saját készítésű, építmények sorakoznak. — Ez a fácánok lakóhelye. Ezekből, Nepál fácán a nevük, mindössze nyolc van Magyarországon. Ezek itt a kedvenceim, a Nyerges fácánok. Hazánkban belőlük 6 pár van csupán. — A tollászkodó madarakat úgy látszik nem zavarja a látogató. — Itt, ebben a melléképületben „laknak” a galambjaim. Velük már szinte csak megszokásból foglalkozom. Emitt a „pótmamaszolgá- lat”-ot teljesítő japántyúkokat tartom. Most éppen a fácántojásokon ülnek. De talán menjünk be a házba is. Látszik, hogy nemrégiben foglalták el az épületet, a lakás nagyrésze még nincs berendezve sem. De csak a nagyrésze. Az egyik szoba teljesen a madaraknak lett átalakítva, kalitka kalitka fölött, egészen a mennyezetig. Amikor belépünk, a madarak hirtelen elhallgatnak. Így adják tudtunkra nemtetszésüket, mégis itt állunk meg beszélgetni. — Hogy jutott eszébe, hogy díszmadarakkal foglalkozzon? — Még nem voltam iskolás, amikor a bátyám, aki komolyan foglalkozik galam- bászattal, megszerettette velem a madarakkal való foglalkozást. Először, édesanyám nem nagy örömére, úgy cseréltem, hogy egy páváért adtam egy pár tyúkot. Aztán megismerkedtem Kolarovsz- ky Jánossal, aki fácántenyésztő volt akkoriban. Lelkiismeretesen segített minden apró tenyésztési probléma megoldásában. Szereztem egy csomó címet, elkezdtem járni az országot, felkerestem a díszmadarasokat. Egyre jobban belebonyolódtam. Amikor először mentem az NDK-ba, onnan is hoztam madarakat. Ma már ott tartok, hogy német barátaim A varrógépek zajába frissítő dallamok vegyülnek. Most éppen munkásindulókat sugároz a rádió. Akkordjaira néhányan dúdolnak. Az őszülő hajúak közül. Kovács Mihályné még nem oda tartozik, de a KISZ-korosztályt elhagyta már. Tizenöt éve dolgozik a Békéscsabai Kötöttárugyárban, a textilszakmában pedig több mint húsz esztendeje. Fia tanuló, az idén lesz szakmunkás. Víz- és gázvezeték-szerelő. Ehhez volt kedve, nem akarta édesapja lakatos szakmáját folytatni. De mint szülei, munkás maradt. Kovács Mihálynét a műhely alapszervezetének 16 tagú pártcsoportja a júniusi taggyűlésen párttagnak fogja javasolni. Rácz Józsefnével, a pártcsoport vezetőjével a csöndesebb folyosóra húzódunk, ahol tisztábban ki lehet venni a szavakat. — Hogy miért javasoljuk? Nézze. Becsületesen dolgozni állampolgári kötelesség. Aki ezentúl is a közösség hasznára cselekszik, szaklapokat, szakkönyveket küldenek nekem, persze ezeket el is kellene olvasni, így hát a madarak miatt megtanultam németül. — ötletszerűen, vagy valamilyen különleges elgondolás szerint válogatja össze a madarakat? — Minden madár érdekes. Itt a kalitkákban, látja, papagájok és kanárik vannak. Egyik csodálatos színű, a másik szépen énekel. Mindben van valami egyéni, valami bájos. Amellett sok embernek ajánlanám, hogy figyelje az állatokat. Lehet tőlük tanulni, például a szülői gondoskodást. Nézze csak, ez a rózsás fejű papagáj fészekhordása mindig külön örömet jelent nekem. Húsz— huszonöt fűzfaszálat fog ösz- sze egyszerre, de mire az odújához ér, mindössze két- három vékony szál marad. Mégis fáradhatatlan, és a fészek lassan, de elkészül. — Gyakran látogatják meg? Sokan kíváncsiak ezekre a különleges állatokra? — Mindig örülök, ha látogatóm jön. Főként a gyerekek aranyosak, amikor nógatják szüleiket, „ilyen madár nekem is kell”, vagy elhangzott ilyen is: „a kacsamedence kell nekem”. Elmagyarázom, melyik madár honnan került ide. Egy-egy érdekesebb tulajdonságát bemutatom, egy kicsit talán sikerül az érdeklődést fölkeltenem e kedves és szép állatok iránt. — Azok, akik komolyan érdeklődnek díszmadarak után, szeretnének ilyen állatokat tenyészteni, kihez fordulhatnak? — 1974-ben alakult 12 taggal a díszmadártenyésztő egyesület, ősszel kiállítást is rendeztünk. Ezen 22-en állítottak ki. Most már 32-en vagyunk és mintegy 40—50 fajta madarat tenyésztünk. Magyarországon egyébként 14 díszmadártenyésztő csoport működik, köztük a miénk a „legfiatalabbak” közé számít. Így kétszeresen is jelentősek a kiállításon el#rt eredményeink. Még ebben az évben — felbuzdulva az őszi sikereken — három kiállítást szeretnénk szervezni. Búcsúzóul megnézem a párnapos, pelyhes fácáncsibéket és — nem csupán udvariasságból — megígérem, hogy még visszajövök. Gál Eszter arra figyelünk. Verát (Kovács Mihálynét) hosszú évek óta így tartjuk számon. Szerény, mindenkin segíteni akaró és mindig arra törekvő, hogy környezetének jobb legyen. Korábban munkavédelmis volt a szakszervezet megbízásából. Két éve műhelybizottsági titkár. 240 dolgozó szakszervezeti vezetője. Szeretik, mint ahogyan ő is szereti az embereket. Négy esztendeje érettségizett, megszerezte a textiltechnikusi képesítést, de fizikai állományban maradt, sablonkészítő... Ráczné azt is elmondja, hogy Kovács Mihálynéval már régebben is beszélgettek a pártcsoport tagjai, s ő maga is. Akkor Vera azt felelte: „Egyetértek én veletek, de még nem merem vállalni a felelősséget a lépéstartásra. Meg aztán, tájékozatlan vagyok még sok mindenben... A kettes számú pártalap- szervezetben úgy van, hogy a pártcsoport minden tagja keresi és beszélget azzal, akiről úgy gondolják, köztük a helye. S az illetőről a közös megbeszéléseken mindenki elmondja véleményét, valamint azt is, hogy az illető hogyan vélekedik mindarról, ami szóba kerül e beszélgetéseken. Így aztán közösen alakult ki a kép, s a leendő párttagnak az egész pártcsoport ajánlója lesz. Legutóbb már azzal fogadta Kovács Mihályné a pártcso- porttagokat: — Örülök, hogy nem felejtettetek el. Ügy érzem, most már bátran merném vállalni a párttagsággal járó kötelezettségeket is. S hogy ezt nemcsak vállalná, hanem jószerével már csinálja is, arra bizonyság többek között, hogy éppen emiatt alig tudtunk vele találkozni. Az üzemrészben némi elmaradás van különböző okok miatt. Ezért Szabó Lajosné, az alapszervezet párttitkára vezetőségi ülésre hívta meg a KISZ-titkárt és a műhelybizottsági titkárt is, hogy közösen beszéljék meg: hogyan tudnak segíteni a gazdasági vezetésnek az elmaradás pótlásában. Erre dolgoztak ki feladatokat. A vezetőségi ülés után KoRégi szólásmondás, hogy az élet a legnagyobb próbamester. Így került sor arra, hogy a párthatározatok, kormánydöntések, szakszervezeti direktívák ösztönzése mellett ötven vállalatot az üzemi demokrácia új fórumainak kísérleti helyeiként jelöltek ki: vizsgázzanak ezek a fórumok a legelevenebb gyakorlatban. Több mint egy esztendő után a szakszervezetek és a Munkaügyi Minisztérium előterjesztésében adott számot a kormány és a SZOT elnöksége előtt a tapasztalatokról. Döntés született: most már fejeződjék be a kísérlet, a jó tapasztalatok általánosítására van szükség annak érdekében, hogy egyre elevenebb és szélesebb körű, nagyobb mélységű legyen az üzemi demokrácia hazánkban. A két kísérleti fórum működésének tapasztalatait összevetve arra a következtetésre lehetett jutni, hogy hasznosabb, élőbb a szakszervezeti bizalmiak tanácskozása. Mindenekelőtt azért, mert ez nem is egészen új megoldás: nagy tradíciója van a magyar munkásmozgalomban a különböző formákban és hatáskörrel működtetett szakszervezeti bizalmiak tanácskozásának, vagyis ez a testületi tevékenység tulajdonképpen már létező demokratikus fórum. A bizalmiak hivatásuknál fogva vácsné a raktárba ment selejtezni. Már végzett a műszakjával, de bent maradt — társadalmi munkára. Csak másnap tudtunk találkozni. A „szokványkérdésre” okos, megfontolt mondatokban felelt. — Már régen dolgozom. A munka szeretetét családomtól, apámtól örököltem, akinek nyolc gyerekről kellett gondoskodnia. Földműves volt világéletében, aztán tsz-tag lett. Most nyugdíjas. 1380 forint a havi járandósága. Erre még álmaiban sem gondolt korábban. Apám szavait soha sem felejtem el. Mindig azt mondta: „A földmívesnek a földet szeretni kell. Az én dolgom a munka, hogy a magot elvessem, ügyeljek a fejlődésére és learassam. A kormány dolga, hogy vezesse az országot.” A munkát, az üzemet én is szeretem. Az ország dolgába pedig, ma már tudom, hogy miként szólhatok bele. És azt is látom, hogy a kormány jól vezeti az országot. Emlékszem, hogy tíz-tizenöt éve milyen volt városunk és a mi gyárunk is. És most milyen. De nemcsak ez fejlődött, hanem magunk is, mi sem vagyunk már olyan tájékozatlanok, mint régebben. Hogy leérettségizhettem so- kadmagammal együtt, ez sem véletlen. És aki nemcsak nézi, hanem látja is a dolgokat, az tudja: a párt irányítása nélkül mindez nem következhetett volna be. Életemmel elégedett vagyok és eljutottam odáig, hogy munkámmal többet szeretnék tenni üzememért, mindannyiunkért. Amiként erre törekszenek a párttagok valamennyien. Ügy érzem, most már közöttük a helyem. * * * Elhagyom a munka zajától hangos varrodát, a csattogó gépek sorát, amelyek öntudatlan régvolt dolgozóiról azt írta egykor József Attila: „Szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartellekről...” Ezek a lányok, asszonyok ma a munkásosztály öntudatos tagjai, és tudják, a párt vezetésével sorsukat maguk irányítják. Varga Dezső szoros kapcsolatot tartanak a dolgozókkal, velük együtt élnek, dolgoznak, örülnek és bosszankodnak. Különösen azóta eleven ez az élet, amióta törvényileg garantált jogokkal ruházta fel a bizalmiakat a kormány. A kormány és a SZOT tehát úgy döntött, hogy általánossá teszik a szakszervezeti bizalmiak fórumrendszerét. Finomítással, módosítással. Nincs például arra szükség — mint eddig volt —, högy ugyanazzal a napirenddel tanácskozzanak kü- lön-külön a szakszervezeti bizalmiak, illetve a vállalati szakszervezeti tanácsok, vagy bizottságok tagjai. Tartsák közösen üléseiket az egyező napirendi pontok témakörében. Az illetékes kormányszervek az új követelményeknek megfelelő jogi rendezés végrehajtásáról gondoskodnak úgy, hogy az már helyet kapjon a készülő vállalatokról szóló törvényben, másrészt a Munka Törvénykönyvben is. Bár az igazi próbatétel, az igazi vizsga most következik. 1978 végén már minden üzemben, vállalatnál funkcionálnia kell a bizalmiak fórumának. De ezzel sincs az ügy elintézve. Az üzemi demokrácia fejlesztése nem olyan feladat, amelyet naptári nappal vagy évvel le lehetne zárni: az élet próbája tehát folyamatos, szüntelen e körben is. Csökken a vállalási idő Az év elején helyezték Özembe a Békés megyei Patyolat Vállalat központi telephelyén ezt a csehszlovák gyártmányú, programvezérlésű, automata vegytisztító gépet. A beépített oldószervisszanyerő-készűlék jelentősen csökkenti a vegyszerveszteséget. Az új gép nagy kapacitása biztosítéka annak, hogy a vegytisztításra vállalt ruhák a háromnapos határidőre elkészülnek Fotó: Veress Erzsi Madarakról — mindenkinek Mit mond a próbamester?
