Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-02 / 78. szám

A gépjavítóké a „pálma" Békési események A Magyar Vöröskereszt V. kongresszusára a békési alap­szervezetek is készülnek. A kö­zelmúltban tartották meg a 4-es, az 5-ös és a 6-os számú'la­kóterületi, valamint az Erdő-,. Fűz-, Nád- és Kosáripari Vállalat alapszervezetei a vezetőségi es küldöttválasztó taggyűlést. Eze­ken a tagságnak mintegy 8C százaléka részt vett. Sok értékes javaslat hangzott el, elsősorban a véradásról és a környezetvé­delemről. *** Városi elsősegélynyújtó vetél­kedőt rendeztek az általános is­kolák ifjú vöröskeresztesei. A tíz csapat közül a 2-es számú általános iskola lett az első, má­sodik helyezett a 3-as számú is­kola csapata. A tanárelnökök lelkiismeretes munkáját dicséri a verseny eredménye, hogy a fiatalok nagyszerűen szerepel­tek. A hét megye határában dolgo­zó Tiszántúli Talajjavító és Ta­lajvédelmi Vállalat másfél ezer­nyi dolgozója versenyezett az el. múlt esztendőben az Élüzem cím, valamint a Vállalat Kiváló Brigádja cím elnyeréséért. Ne­mes vetélkedés indult az egysé­gek között is: ki termel többet, jobbat, gazdaságosabban, hol tö­rődnek jobban a dolgozók szo­ciális, kulturális helyzetével, az élet. és munkakörülményeik ja­vításával. Kiterjedt a verseny­vállalás a takarékosságra, az újí­tásra és a társadalmi munkára is. Melyik egység vagy brigád mennyit segít a környezet építé­sében, szépítésében, a gyermek- intézmények fejlesztésében és így tovább. A vállalat illetékes vezetői úgy értékelték: a szocialista munka­versenynek igen nagy a szerepe az 1976. évi kimagasló eredmé­nyekben. A pontrendszerrel tör­tént értékelés alapján az egysé­gek közötti munkaverseny győz­tese a vállalat gépjavító üzeme, a második helyet a Békés— Csongrád megyei iroda érte el. A Vállalat Kiváló Brigádja meg­tisztelő címet a következők érték el: a Tessedik Sámuel, a Dózsa György és a Jurij Gagarin Szo­cialista Brigád. Á mezőhegyes! művelődési ház áprilisi programjából A véradásról és a környezet­védelemmel kapcsolatos felada­tokról tanácskoztak március 29- én Békésen a városi Vöröske­reszt-vezetőség tagjai és az alapszervezeti titkárok, véradá­sért felelősök. Az V. kongresz- szus tiszteletére tisztasági moz­galmat indítottak Békés város­ban. **• önálló véradónapot szervez­nek Békésen a Vöröskereszt- alapszervezetek, melyet április 8-án a művelődési házban tar­tanak. Komáromi Mátyás Fotók fiatalokról Az ifjúsági mozgalom 58. év­fordulója tiszteletére az elmúlt év végén fotópályázatot hirdetett Orosházán a KISZ városi bi­zottsága, a városi tanács műve­lődésügyi osztálya, valamint az ifjúsági és úttöróház. A zsűri ál­tal jóváhagyott fotókból kiállí­tást rendeztek. A képek a KISZ- alapszervezetek és a fiatalok éle­tét, a hétköznapi eseményeket örökítik meg. Követésre méltó a kezdemé­nyezés Orosházán, ahol több fo­tószakkör, illetve fotóklub mű­ködik. A közeljövőben érdemes lenne együtt meghirdetni a fotó- pályázatot, így az üveggyárban, az olajfúróknál és másutt mun­ka, művelődés és szórakozás közben készülhetnének a dolgo­zókról jó minőségű képek. Az együttműködés a technikai szín­vonal emelését is szolgálná. Az idei fotópályázaton a díja­zottak a következők: Oravecz István I. Berta József II. Pajkó Ferenc III. A KISZ különdíját Fehér Lajos kapta, a testnevelési és sportfelügyelőség által fel­ajánlott vándorserleget az ifjú­sági és úttörőház fotóklubja nyerte el. A telefondoktor tanácsai az ülő foglalkozásúaknak Ma már igen sok ember vé­gez olyan munkát, amely a mun­kaidő nagy részében ülésre kényszeríti. Az ülő foglalkozá­súakat sokféle, egészségre ártal­mas hatás éri. A telefondoktor április 6-án 8—9 óra között Békéscsabán, a 12-941-es telefonszámon ad hasznos útmutatásokat az ülő­munkát végzők helyes .egészség'- iigvi magatartásával kapcsolat-- ban az érdeklődőknek. „Zene és humor” címmel For­gács Gábor tart előadóestet áp­rilis 4-én Mezőhegyesen. Az ovi­mozi keretében két nagyszerű gyermekfilmet vetítenek a mű­velődési házban április 6-án: „A nyúl és a marabu”-t, és a „Pro- kouk úr az akrobatá”-t. A peda­gógusok továbbképzésén április 13-án az iskolai közösségek ki­alakulásáról és kapcsolatáról lesz szó, 17-én a KISZÖV hat szocialista brigádja vetélkedik a középdöntőbe jutásért. Közösség­formáló zene címmel, Laczó András közreműködésével ko­molyzenei bemutatóra kerül sor 19-én, 21-én „Korszerű otthon, szín, virág” címmel Csanádi Ist- vánné tart előadást a szocialista brigádok részére. Nagy érdeklő­dés előzi meg Ruttkai Éva Kos- suth-díjas színművésznő előadó­estjét, amelyen „Parancsolj ve­lem Tündérkirálynő” című mű­sorát mutatja be Mikes Lilla közreműködésével. A műsor idő­pontja: április 29. Kárfelmérés, helyreállítás belvíz után A tavaszi gyors olvadás és az esők miatt keletkezett belvíz okozta lakóépület-károk felmé­rését a vízügyi szakaszmérnöksé­gekkel együtt megkezdték a ta­nácsok. A tanácsokhoz március 31-ig mintegy ezer bejelentés ér­kezett. Ezeken a lapokon külön fel­tüntetik a lakóépület pontos vagy valószínű építési idejét, korát, az épület szerkezeti leírását, külö­nös tekintettel az alapozásra és a szigetelésre. Minden épületet bizottság vizsgál meg. A minősí. tésnél a kár keletkezésének okát, a keletkezett kár pontos helyé­nek. jellegének feltüntetésével összegzik, s megjelölik az újjá­építést vagy a helyreállítást. Újjáépítést csak egyértelműen belvíz okozta kár esetén lehet ja. vasolni, rombolás, szerkezeti jel­legű épületrészek deformálódott, sága, ill. erős rongálódottsága esetén. Az avülásból eredő káro­kat külön figyelembe veszik. A kárfelmérések befejezése után a gyorsabb építésért típusterveket adnak ki, s ezeknek az építési engedélyét hamarabb kézhez kapják a tulajdonosok. Azoknak az Ingatlanoknak a helyreállításához, amelyek ugyan megrongálódtak, de egyben azt is megállapították, hogy a ron­gálódást nem a belvíz okozta, helyreállítási kölcsönt nyújtanak. A gazdaságosan helyreálllitható létesítmények kötelező tatarozá­sát is elrendelhetik. Ilyen mun­kákra is nyújt az OTP kölcsönt, maximum 70 ezer forintot. Rendőrségi hírek KÖZVESZÉLYES MUNKAKERÜLŐ A gyulai rendőrkapitányság közveszélyes munkakerülés mi­att 30 napi elzárással sújtotta Szabó Imre 21 éves, foglalko­zás- és lakásnélküli fiatalem­bert, aki az ország különböző ré­szein csavargóit. TETTEN ÉRTÉK ŐKET Gyorsított eljárással tárgyalta a gyulai járásbíróság Rácz Jó­zsef 20 éves és H. M. gyulai la­kosok ügyét. Rácz és fiatalkorú társa március 4-én a Gyulai Fa- és Fémbútoripari Ksz-ből ello­pott tárgyakat kézikocsival szállította lakására, de útközben a rendőr járőr tetten érte őket. A bíróság Rácz Józsefet nyolc- hónapi javító-nevelő munkára ítélte 10 százalék bércsökkentés mellett. H. M. büntetése öthóna­pi javító-nevelő munka és öt- százalékos bércsökkentés. GARÁZDÁLKODOTT A VASÚTÁLLOMÁSON A kötegyáni MÁV-állomáson ittasan sértő megjegyzéseket tett az állomáson dolgozókra, egyik munkatársát pedig tettleg bán­talmazta március 27-én Virág László 58'éves kötegyáni lakos. Cselekményével a nagyszámú utazóközönséget megbotránkoz­tatta. A gyulai rendőrkapitány­ság garázdaság szabálysértés miatt 20 napi elzárással sújtot­ta Virág Lászlót. SEGÉDMOTORT LOPTAK Lopás miatt indított eljárást a gyulai rendőrkapitányság az előzetes letartóztatásban levő K. J. és P. J. sarkadi lakosok ellen. A két fiatalkorú a közel­múltban két segédmotor-kerék­párt lopott Sarkadon. Az így szerzett járművekkel Berettyó­újfaluig jutottak el. Mivel az egyik kismotor elromlott, Zsa- dányban jogtalan behatolás út­ján loptak helyette égy másikat. m Tarisznyák az EDU-re A Gyulai Szabó Szövetkezet kilenc szocialista brigádja társadal­mi munkában 3600 farmeranyagból szabott tarisznyát varr az Erkel-diákiinnepekre, Felvételünkön: ifjúsági brigádtagok a var­rógépnél, társadalmi munka közben Fotó: Veress Erzsi MA: 1977 ÁPRILIS 2., SZOMBAT Áron napja A Nap kél 5.22 — nyugszik 18.15 órakor A Hold kél 16.25 — nyugszik 4.14 órakor Ködös idő Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő. Többfelé csa­padék, a kezdeti havazás később csőbe megy át. A déli. délnyuga­ti szél megélénkül. Hajnali pá­rásság, keleten köd. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2—plusz 3. a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 5—1# fok között. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1902. április 2-ián született és 64 éves korában, 1966-ban halt meg Ko. mór Imre újságíró, a párt- és a munkásmozgalom régi harco­sa. a felszabadulás utáni magyar sajtó egyik vezető munkatársa. A tehetséges fiatal már 16 éves korában tagja, majd csak­hamar egyik vezetője lett a for­radalmi ifjúmunkás-mozgalom­nak, s 1918 végén belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköztársaság idején Lékai Jánossal együtt az ifjúmunkás-művelődés terén fá­radozott; ez az időszak szabott irányt további tevékenységének is. A Tanácsköztársaság vérbe fojtása után sikerült Bécsbe me­nekülnie. ahonnan a KMP és a KIMSZ vezetősége 1920 márciu­sában Pécsre irányította. A kö­vetkező években részt vett a Kommunista Internacionálé és az Ifjúsági Internacionálé mun­kájában, később segédkezett Budapesten, az illegális ifjúmun­kás-mozgalom újjászervezésé­ben, majd ismét Bécsben és Moszkvában dolgozott, Évekig tagia vplt az illegális kommu­nista párt központi bizottságá­nak. Hazatérése utón a Népszava, a Szabad Nép, majd a Maavar Nemzet és a Társadalmi Szem­le szerkesztője vólt. — GYALOGTÚRÁRA INDUL­NAK a Veszély emlékműhöz a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat ifjúsági klubjának tag­jai április 3-án, vasárnap reg­gel. — KULTURÁLIS ÉLET MEZŐ- BERÉNYBEN. Ma a Mezőberé- nyi 2-es számú Általános Iskola irodalmi színpada felszabadulá­sunk 32. évfordulója tiszteletére műsort ad a helyű művelődési házban. — ENDRÖDÖN ma délután S órakor a Zrínyi Ilona Úttörő­csapatban kisdobos- és úttörő­avató ünnepség lesz. — A VIII. PEDAGÓGUS KÉP­ZŐMŰVÉSZETI TÁRLAT ápri­lis 3-án. holnap délelőtt 11 óra­kor nyílik az orosházi Szántó Kovács János Múzeumban. — A DZSESSZ TÖRTÉNETÉ­BŐL tart előadást ma este a békéscsabai if júsági és úttörőház színházbarát klubjában Szanisz- ló János dzsesszorgonista. Az előadást lemezfelvételek és élő­zene-illusztráció kíséri. lottó A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Szent- gotthárdon megtartott 13.. heti lottósorsoláson a következő szá­mokát húzták ki: 18, 44, 78, 81, 89 BÉKÉS NECYEIqíí^á?. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő • Enyedi G. Sándor Föszerkeszrto-heiveues; % Deák Gyula Szerkesztőség: 560! Békéscsaba — Pf.r U1 Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-196. 12-935 Kiadja a Békéc megyei Lapkiadó Vállalat 5601 - Pf.* Ili Telefon- ti-021. n-05i Felelnie ki-7dó Leboczkv Mtihálv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a oosta hivatal oknál és a kézbesítőknél Előfizetési dií eav hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN 11133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom